Medve Matektábor 2015 - Cegléd
Cegléd, Dózsa György kollégium, 2015. október 22. - 2015. október 25.
A Medve Matektáborok történetének első őszi táborát 2015. október 22. és 25. között rendeztük a ceglédi Dózsa György Kollégiumban. A táborban 120 diák és csaknem 20 szervező töltött együtt három emlékezetes napot.
A programban szerepelt a már szokásos Tortúra (a Medve matekversenyek tábori verziója), kiscsoportos szakmai foglalkozások, érdekes előadások, közös éneklés, városnézés, sport és sok-sok játék. A tábor újdonsága a Mancslap bevezetése volt, amin a diákok pecséteket gyűjthettek a tábor ideje alatt, s ezeket a végén értékes ajándékokra cserélhették.
Táborunk vendége volt az első két napon Bessenyei Mihály egyetemi docens a Debreceni Egyetemről, aki a legnagyobbaknak tartott érdekes matematikai foglalkozásokat.
Felejthetetlen, hagyományteremtő őszi tábor volt ez - aki nem hiszi, jöjjön el egy következő táborunkba! :)
Résztvevők
| Csoport | Név | Évfolyam | Iskola | Város |
| A | Ádám Vencel | 6. | Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola | Velence |
| A | Adorján Adrienn | 6. | Bárdos László Gimnázium | Tatabánya |
| A | Bánházi Dorina | 6. | Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola | Budapest |
| A | Bottlik Péter Tamás | 6. | Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola | Budapest |
| A | Caracciolo Lara | 6. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| A | Egyházi Hanna | 6. | Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola | Hatvan |
| A | Nagy Marcella | 6. | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola | Kecskemét |
| A | Ónodi Csenge | 6. | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola | Kecskemét |
| A | Radványi Zita | 6. | Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Mezőkövesd |
| A | Salamon Panna | 6. | Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola | Nagykanizsa |
| A | Sándor Zsófia | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Schey Máté András | 6. | Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola | Nagykanizsa |
| A | Zlatics Szonja | 6. | Mohács Térségi Általános Iskola | Mohács |
| B | Benkő Gábor | 6. | Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola | Budapest |
| B | Bodrogvári-Csikó Dóra | 6. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| B | Brányi Beáta | 6. | Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola | Budapest |
| B | Görömbey László | 6. | Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola | Debrecen |
| B | Kulcsár Kevin | 7. | Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Biharkeresztes |
| B | Lobitz Andor | 6. | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium | Győr |
| B | Mátéfy Ádám | 6. | Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium | Budapest |
| B | Mayer Anna | 7. | Magyarpolányi Alapfokú Művészeti Iskola | Magyarpolány |
| B | Miklóssy Katinka | 6. | Ibolya Utcai Általános Iskola | Debrecen |
| B | Németh Máté | 6. | Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Répcelak |
| B | Petrovics Péter | 6. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| B | Sápi Flóra Emese | 6. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| B | Török Ignác Bálint | 7. | Feszty Árpád Általános Iskola | Komárom |
| K | Brányi Zsófia | 7. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| K | Écsi Dóra | 7. | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium | Győr |
| K | Fóti Neszta | 7. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| K | Galántha Szabolcs | 7. | Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár |
| K | Hay Sára | 7. | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium | Győr |
| K | Killin Beáta | 7. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| K | Nóniusz Gábor | 7. | Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium | Budapest |
| K | Schenk Anna | 7. | Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium | Budapest |
| K | Schnéberger Manassé | 7. | Ciszterci Szent István Gimnázium | Székesfehérvár |
| K | Stomfai Gergely | 7. | Lehel Vezér Gimnázium | Jászberény |
| K | Szauter Csanád | 7. | Ciszterci Szent István Gimnázium | Székesfehérvár |
| K | Szűcs Klára | 7. | Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium | Érd |
| K | Vágó Bendegúz Zsolt | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Bercsényi Gábor | 8. | Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium | Szigetszentmiklós |
| L | Biczó Kata | 8. | Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola | Budapest |
| L | Gátmezei Kornél | 8. | Kempelen Farkas Gimnázium | Budapest |
| L | Kecskés Dorka | 8. | Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| L | Kolozsi Rita | 8. | Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola | Bonyhád |
| L | Korbai Gyöngyvirág | 8. | Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium | Budapest |
| L | Lévay Kristóf | 8. | Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| L | Mihályi Barnabás | 8. | Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| L | Nagy Dániel Máté | 8. | Zamárdi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Zamárdi |
| L | Németh Ágoston | 8. | Kempelen Farkas Gimnázium | Budapest |
| L | Raisz Olivér Iván | 8. | Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium | Szigetszentmiklós |
| L | Schubert Laura | 8. | Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola | Budapest |
| L | Szauter Ábel | 8. | Ciszterci Szent István Gimnázium | Székesfehérvár |
| L | Terenyi István Zoltán | 8. | Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | Kaposvár |
| L | Vincze Zoltán | 8. | Gyulai Implom József Általános Iskola | Gyula |
| M | Do Hoang Anh | 8. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| M | Horváth Zsófia | 8. | Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola | Nyíregyháza |
| M | Legény Lili | 8. | Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola | Nyíregyháza |
| M | Lukács Réka | 8. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| M | Makovi Dorka | 8. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| M | Máthé Kristóf | 8. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| M | Mezei Jázmin | 8. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| M | Monyók Gréta | 8. | Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola | Nyíregyháza |
| M | Somogyvári Dóra | 8. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| M | Szakáll Fanni | 8. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| M | Szécsényi András | 8. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| M | Szigeti Zsuzsa | 8. | Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola | Nyíregyháza |
| M | Tímár Ármin | 8. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| M | Vida Tamás | 8. | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium | Győr |
| M | Volford Márton | 8. | Tisza-parti Általános Iskola | Szeged |
| UP | Bogáromi Dávid | 12. | Eötvös Loránd Tudományegyetem | Budapest |
| UP | Lugosi Lilla | 12. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| UP | Ruskó Eszter | 12. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| UP | Szabó Eszter | 12. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| UP | Varnyú Dóra | 12. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| X | Ajtai Boglárka | 9. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| X | Benkő Zsófia | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Csernyik Réka | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Csörgő Dávid Sándor | 9. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| X | Gémes Imre | 9. | Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium | Hódmezővásárhely |
| X | Hanics Mihály | 9. | Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium | Kisvárda |
| X | Julinek István | 9. | Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | Szeged |
| X | Kelemen Gréta | 9. | Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium | Vác |
| X | Kovács Ádám | 9. | Németh László Gimnázium, Általános Iskola | Hódmezővásárhely |
| X | Kozma Hanna | 9. | Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium | Cegléd |
| X | Nemes Ádám | 9. | Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár |
| X | Németh Andrea Dóra | 9. | Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium | Kisvárda |
| X | Szabó Árpád | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Varga Ákos | 9. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| X | Zentai Zsuzsanna | 9. | Tatabányai Árpád Gimnázium | Tatabánya |
| Y | Budai Judit Erzsébet | 10. | Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium | Mosonmagyaróvár |
| Y | Drahanovszki Vilmos | 10. | Kecskeméti Bolyai János Gimnázium | Kecskemét |
| Y | Gál Róbert | 10. | Bárdos László Gimnázium | Tatabánya |
| Y | Gátmezei Zoltán | 10. | Kempelen Farkas Gimnázium | Budapest |
| Y | Gavallér Balázs Krisztián | 10. | Debreceni Szakképző Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola | Debrecen |
| Y | Gyenge Krisztina Napsugár | 10. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| Y | Kecse Nagy Bendegúz | 10. | Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Y | Kovács Tamás | 10. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| Y | László András | 10. | Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium | Kiskunhalas |
| Y | Németh Ferenc | 10. | Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakközépiskolája | Szolnok |
| Y | Sárfi Gergő Bálint | 10. | Jedlik Ányos Gimnázium | Budapest |
| Y | Varga Kristóf | 10. | Makói József Attila Gimnázium | Makó |
| Y | Volford Anita | 10. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| Z | Ádám Lídia | 11. | Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár |
| Z | Csabai Bence | 11. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Z | Csallóközi Kristóf | 11. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Z | Csetényi Orsolya | 11. | Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár |
| Z | Fonyó Diána | 11. | Keszthelyi Vajda János Gimnázium | Keszthely |
| Z | Gelesz Annamária | 11. | Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár |
| Z | Ignéczi Orsolya | 11. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Z | Komáromi Mátyás | 12. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Z | Kovács Nóra | 11. | Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium | Békéscsaba |
| Z | Lengyel Letícia | 11. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Z | Németh Róbert | 11. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Z | Selmeci Bianka | 11. | Karinthy Frigyes Gimnázium | Budapest |
| Z | Sum Csaba | 11. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Z | Tanács Viktória | 11. | Tatabányai Árpád Gimnázium | Tatabánya |
| Z | Vadász András | 11. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Z | Zentai Zsófia | 12. | Eötvös József Gimnázium és Kollégium | Tata |
Szervezők
| Csoport | Név |
| A | Varga László (VaLaci) |
| A | Dian Csenge (Csenge) |
| B | Gyimesi Bernadett (Csibe) |
| B | Szűcs Virág (Virág) |
| K | Balogh Adrienn (Ada) |
| K | Hegedüs Zsófia (Zsófi) |
| L | Mikulán Attila (blick) |
| L | Lantos András (Bandi) |
| M | Bozóki-Kecskés Boglárka (Boglárka) |
| programok | Balogh Tamás László (Bill) |
| X | Hadfi János (Jani) |
| X | Hagymássy Gábor (Minyon) |
| Y | Bánszki István (Melír) |
| Y | Kátay Tamás (Katay) |
| Z | Szőke Nóra Gabriella (Nóri) |
| Z | Beringer Dorottya (Dóri) |
