fbpx

Medve Matek GO Őszi Csapatverseny 2025

Országszerte és külföldön, 2025. szeptember 3. - 2025. október 16.

VÉGEREDMÉNY: Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményekhez!

A 2025/26-os tanév elején megrendezett Medve Matek GO Őszi Csapatversenyen több mint 11.000 résztvevő mérette meg magát az ország 380, valamint Európa 50 Medve Matek GO pályáján. Kialakultak a végeredmények, melyeket alapértelmezésben régiónként külön-külön összpontszám szerint rendeztünk, de a le-és felfelé mutató kis nyilak segítségével bármely szempont szerint (pl. pontszám, rang, stb.) sorba rendezhető.

A 'Koala 3' kategória a csak 3-osokból álló Koala csapatok rangsora.

A régiós rövidítések magyarázata:

BPP: Budapest és Pest megye (Közép-Magyarország)
KMR: Kelet-Magyarországi régiók (Keleti országrész)
NYMR: Nyugat-Magyarországi régiók (Dunántúl)
KÜL: Külföld

A versenyeken használt általános pontszámító képlet a következő:

P = 130 + F + U - I/3

A képletben F az úgynevezett feladatbónuszt, U a magasabb rangra történő ugrásért járó bónuszt jelöli, míg I az időpontszám, melyet úgy kapunk, hogy az utolsó feladatbónuszt érő feladat megoldási időpontjának és a verseny kezdetének percben mért különbségét vesszük. A feladatbónusz mértékét a feladat nehézsége határozza meg, ez magasabb rangú feladatokért mindig nagyobb. Az ugrási bónusz rendre 35, 45, 100 és 100 pont a bronz-, ezüst-, arany- és gyémántmedve rang megszerzésért.

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Dobozi Áron
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály
Tutberidze Avtandil
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály

gyémánt788.831158 mBPP
2.Lendvai-Gellérhegyi Kamilla
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Albert Fanni
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Pap Vanessza
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt788.641271 mBPP
3.Pach Domonkos
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Ignácz András
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Krizsán Levente
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt786.121173 mBPP
4.Bartos Emma
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Bernáth Izabell
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Féja Réka
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
gyémánt785.661292 mBPP
5.Papszt Ádám
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Jakabffy Emma
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Meszjár Lili
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt784.421174 mBPP
6.Biró Levente Máté
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
3. osztály
Anfer Tamás
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
3. osztály
Sarkadi Márton
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
3. osztály
gyémánt776.091208 mBPP
7.Marton Balázs
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Taligás Zétény
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Hofmeister Ferdinánd
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt774.521410 mBPP
8.Kardalus Áron
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Sipos Adél
Gádor Általános Iskola
3. osztály

gyémánt770.361630 mBPP
9.Dohány Luca
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Kovács Petra
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Goda-Béndek Rebeka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
gyémánt767.761381 mBPP
10.Aranyi Emma Zosja
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Szentpéteri Anna Júlia
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Éger Mátyás István
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
gyémánt763.322094 mBPP
11.Töttös Tamás
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Borcsányi Balázs
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Pálinkás Ákos
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt761.981803 mBPP
12.Fehér Dorina
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Takács Dominik
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Pestalics Anna
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt761.442125 mBPP
13.Garai Edgár
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Guj Dániel
Gádor Általános Iskola
3. osztály

gyémánt758.152275 mBPP
14.Schmidt Lujza Róza
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
Bernáth Szofi
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
Kovács Emília Eszter
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
gyémánt757.731840 mBPP
15.Bányai-Nagy Norina
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
Gál-Hajdu Csenge
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
Kerekes Linda
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
3. osztály
gyémánt753.212233 mBPP
16.Sisa Dániel
Pestújhelyi Általános Iskola
3. osztály
Szécsi Bence
Pestújhelyi Általános Iskola
3. osztály
Al-Shouha Mohammad
Pestújhelyi Általános Iskola
3. osztály
gyémánt752.202148 mBPP
17.Szakács Gergő
Bénye-Káva Általános Iskola
3. osztály
Kovács Miranda
Bénye-Káva Általános Iskola
3. osztály

gyémánt751.502277 mBPP
18.Malik Larina Szonja
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály
Malik lászló
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály
Perger Dominik
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály
gyémánt748.742096 mBPP
19.Buzás Marcell
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
Győrfi Norina
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
Paragi Flóra
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
gyémánt748.122763 mBPP
20.Badi Elena Katalin
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
Kecskeméti Levente Gábor
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
Lukács Ákos
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
3. osztály
gyémánt747.662342 mBPP
21.Czerócki Anna
Bénye-Káva Általános Iskola
3. osztály
Barcsai Lili
Bénye-Káva Általános Iskola
3. osztály
Jelenszky Ákos
Bénye-Káva Általános Iskola
3. osztály
gyémánt745.621791 mBPP
22.Tóth István
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Bérczi Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Kuthi Áron
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
gyémánt744.562325 mBPP
23.Márczy Zsombor
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Csepregi Barnabás
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Pszota Kolos
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
gyémánt742.331937 mBPP
24.Kerékgyártó Petra
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Forrai Szófia
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Zalán Adél
Gádor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt738.672180 mBPP
25.Keszegh Jakab
Budapest School Kassák
3. osztály
Peresztegi Maja
Budapest School Kassák
3. osztály
Pais Dániel
Budapest School Kassák
3. osztály
gyémánt701.742677 mBPP
26.Csiba Lola Fruzsina
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Fehér-Oskolás Veronika
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Pozsik Boglárka
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
arany567.372445 mBPP
27.Bliszkó Pál
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Botos-Kürthy László
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Mihályi Johanna Ráhel
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
arany560.133072 mBPP
28.Makai Milán
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Várnay Márk
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Molnár Tamás
Gádor Általános Iskola
3. osztály
arany542.362661 mBPP
29.Bolla Dorka Anna
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
3. osztály
Ámon Mátyás
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
3. osztály
Bende Botond Márk
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany539.892612 mBPP
30.Kállay Miklós
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Körmendy Zsigmond
Gádor Általános Iskola
3. osztály

arany531.491724 mBPP
31.Détári Soma Gábor
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Schulcz Andor
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
Skorka Tibor
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
3. osztály
arany526.043046 mBPP
32.Megyes Csaba
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Nagy-Tótin Zalán
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Greiner Dániel Attila
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
arany444.313469 mBPP
33.Berecz Botond
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Kocsis Balázs
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
Szántó Gábor
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
3. osztály
arany438.295484 mBPP
34.Hegyi Viktória
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Bolváry Lelle
Gádor Általános Iskola
3. osztály
Czimbalmos Csenge
Gádor Általános Iskola
3. osztály
arany434.842100 mBPP
35.Lázár Sarolta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Szengyel Zsuzsanna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Morvai Liza
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
arany430.922064 mBPP
36.Szentesi Zente
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Németh Róza
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Magyar Mira
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany424.516424 mBPP
37.Nagy Márk András
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Rozinka Balázs
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Urbanovics Lujza
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany424.476754 mBPP
38.Kozó Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Czilják Luca
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Botlik Dóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
arany423.613231 mBPP
39.Barna Dorottya
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
György Lili
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
Topor Ádám
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
arany419.291765 mBPP
40.Antal-Varga Izabella
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
3. osztály
Kürti Emma
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
3. osztály
Zlatzky Vivien
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
3. osztály
arany417.382060 mBPP
41.Káldi Márton
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
3. osztály
Györfi Róbert
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
3. osztály
Rajta Milán
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
3. osztály
arany413.172497 mBPP
42.Varga Noel
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály
Frijters Lorenz
Gubányi Károly Általános Iskola
3. osztály

arany413.133639 mBPP
43.Boros Zsófia
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Fazekas Boglárka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály

arany398.733121 mBPP
44.Leutert-Deák Kornélia
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Rogács Lili
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Kelemen Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
arany393.912892 mBPP
45.Biró Tamás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Kumli Johanna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Kajári Nimród
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
arany393.492425 mBPP
46.Bauer mátyás
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Katona Kristóf
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Árvai Lilien
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
arany386.772317 mBPP
47.Farkas Patrik
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Szabó Balázs
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály

arany377.936476 mBPP
48.Konkoly Benedek
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Tóth Hugó
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Dávid Dalton
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
arany377.423123 mBPP
49.Fábián Áron
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
Kárpáti Zoltán
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
Mulató Szabolcs
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
arany376.024565 mBPP
50.Berbás Benett
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Szabó Sebestyén
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Szalai Zalán
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
arany374.193620 mBPP
51.Szabó Boglárka
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
Szépvölgyi Zoé Anabel
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály

arany369.326984 mBPP
52.Győrfi Péter Imre
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
Bakos Luca
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
Szatmári Mátyás
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
arany364.369136 mBPP
53.Szabó-Kovács Teodóra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Taranaki Abigail Eva
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály

arany359.823295 mBPP
54.Fehér Csenge
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Neuheiser Emma
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Simon Petra
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
arany359.243389 mBPP
55.Sipos-Baranyi Linett
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Fendt Gréta
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Szeifert Zsanna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
arany352.362541 mBPP
56.Szabó-Kocsis Dominik
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Molnár Martin

Lukovics Nándor
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
arany351.193917 mBPP
57.Orisek Emil
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Breznyánszky Péter
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Gerencsér Mihály
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
arany349.564451 mBPP
58.Szemők Hanna
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Simon Bendegúz

Tekeres Janka
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany345.975600 mBPP
59.Bánfalvi Nóra Boglárka
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Gergely Regina Leila
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Árkosi Dóra
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany345.925416 mBPP
60.Tóth Dénes
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Sajtos Dávid
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Szabó Dominik
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
arany344.643839 mBPP
61.Garai Olivér
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Lévai Dániel
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Sipos-Baranyi Benett
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
arany342.095038 mBPP
62.Benyó Elizabet
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
Szabó Rebeka Klaudia
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
Horváth-Kiss Panna
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
3. osztály
arany339.4210462 mBPP
63.Szabó Áron Péter
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Szűcs Dorina Lotti
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály

arany335.847318 mBPP
64.Ragályi-Kovács Richárd
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
Antal-Horváth Marcell
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály

arany330.245706 mBPP
65.Besse Dominik
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Jaczenkó Marcell
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Zakor Áron
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
arany328.542816 mBPP
66.Nagy-Czakó Anna
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
Szabó Fanni

arany322.094402 mBPP
67.Gabala Péter
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Major Leila
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Mathiesz Charles John
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst283.491892 mBPP
68.Erdész Ábel
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Máté Olivér Levente
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Rózsahegyi Ádám
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
ezüst278.492026 mBPP
69.Molnár Dániel
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Miklós Adrián
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Máté Dominik Attila
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
ezüst275.622188 mBPP
70.Boros Bendegúz
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
Koncz Emma Ráhel
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
Varga Mihály
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
ezüst270.731340 mBPP
71.Vörös Gergő Zoltán
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Vancsó Zsombor Balázs
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
Beke Karolina Léna
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
3. osztály
ezüst263.592181 mBPP
72.Jávorszki András
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Matola Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Nagy Johanna Lilla
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst262.321751 mBPP
73.Adorján Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Forgó Barnabás
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Kabai Márton
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst253.092055 mBPP
74.Borbély Villő
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Mikoss Vince István
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Varga Krisztián János
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
ezüst253.092339 mBPP
75.Nagy Nóra Zsófia
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Csillik Zénó
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály

ezüst250.692084 mBPP
76.Fülöp Dominik
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
Kovács Kornél
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
Szekeres Dániel
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
3. osztály
ezüst249.023492 mBPP
77.Gosztom-Kővári Máté
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Nagy-Király Viktor
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Keresztes Lia
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst248.16789 mBPP
78.Forgó Vivien
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Kovács Márton
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Fodor Mátyás
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst247.212241 mBPP
79.Tanner Natasa
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Marton Lénárd
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Szaniszló Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
ezüst240.812512 mBPP
80.Farkas Áron
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Fülöp Lili
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Putnoki-Nagy Iván
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst239.772188 mBPP
81.Baranyai Dóra
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
Gerhák Dániel
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
Szász Tamás
Monori Ady Úti Általános Iskola
3. osztály
ezüst239.642278 mBPP
82.Mező Noel
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Suhajda Zalán
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Wágner Dávid Péter
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst238.221663 mBPP
83.Kaposvári Rebeka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Bednarik Hanna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Gyimesi Gergely Zsombor
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst236.563039 mBPP
84.Farkas Hanna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Perin Mária
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály

ezüst236.152070 mBPP
85.Szabó Szofi
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Tobak Gréta
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Holló Hanna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
ezüst235.171393 mBPP
86.Ács Anna
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Hrubos Flóra
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Kozák Léna Milla
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst230.433715 mBPP
87.Agócs Vencel
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Bauer Dénes
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Galántai Zénó
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst230.283269 mBPP
88.Ótott Gellért
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Szük Csongor
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Tornai Noel
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst228.432548 mBPP
89.Barta Bella
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Tusori Zsófia
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Füri Luca
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
ezüst228.272167 mBPP
90.Serfel Petra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
Bese Izabella
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
Erdélyi Júlia Nóra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
3. osztály
ezüst226.762246 mBPP
91.Sándorov Laura
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Agócs Luca
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály

ezüst225.731994 mBPP
92.Balogh Benedek
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Németh Lili
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Ritó Gréta
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst224.941716 mBPP
93.Varga Nóra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Kirchberger Alíz
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Gavaldi Hanna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst222.693206 mBPP
94.Albert Terézia
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Lacházi Hanga
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Runyó-Wilk Eszter
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst222.661886 mBPP
95.Vámos Emese
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Csendes Diana
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
Kurkó Emma
Pais Dezső Általános Iskola
3. osztály
ezüst222.102357 mBPP
96.Gacsó Milla Hanna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Szabó Fanni Olívia
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
Lévai Janka Danuta
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst220.772000 mBPP
97.Bátka Borbála
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Hódy Alexandra
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Monostori Miriam
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst219.091355 mBPP
98.Birta Léna
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Tóth Luca
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Turtsányi Zsófi
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst218.923526 mBPP
99.Rottek Áron
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Tóth Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
El-Yazgy Nolen Zsombor
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst217.682296 mBPP
100.Szmereka Arnold
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Jónás Janka
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Zbiskó Szofi
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst217.442422 mBPP
101.Mittler Lilla
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Rajzinger Maya
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Máté Johanna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
ezüst215.912708 mBPP
102.Árvai Attila
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Gönczi Benedek
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Magasházi-Szabó Benedek
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
ezüst214.382275 mBPP
103.Somorjai Péter
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Sebestyén Soma
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Zóber Dániel
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
bronz164.941282 mBPP
104.Agócs Marcell
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Csölle Zsombor
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Lukács Zétény
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
bronz158.821131 mBPP
105.Szabadkai Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Szücs-Tálos Benedek
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Telek Levente
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
bronz158.731314 mBPP
106.Csernus Lili
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Komáromi Zara
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Kovács Anna
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
bronz153.242056 mBPP
107.Bócsi Örs
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály
Sándor Márton
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
3. osztály

bronz152.921454 mBPP
108.Bánfalvi Anna
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Gödény Zita
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Hidi Attila
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
bronz152.46569 mBPP
109.Szabó Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Szabó Márton
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Zöldi-Kovács Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
bronz151.591147 mBPP
110.Lipscher Márton
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Pintér Gábor
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Vigh Dávid
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
100.00422 mBPP
111.Kaulics Anna
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Nagy Aileen
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
Tavaszi Emma
Fabriczius József Általános Iskola
3. osztály
100.00617 mBPP
1.Németh Nóra
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Homoki Kornél
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Pengő Noel
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
gyémánt784.151303 mKMR
2.Katona Nándor
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Varga-Tóth Ákos
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Sőrés Pál

gyémánt782.311118 mKMR
3.Nagy Zsombor
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Jeczó Boldizsár
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Jakab Barna

gyémánt770.191464 mKMR
4.Fazekas Anna
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Molnár Csenge
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Horváth Réka

gyémánt769.261584 mKMR
5.Lauritz Viktória
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Juhász Dézi
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Vígh Abigél
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt765.021964 mKMR
6.Dombi Teó Magor
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Majláth Zétény Benett
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Pádár Koppány
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt764.411453 mKMR
7.Szél Dóra
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
3. osztály
Bozsik Attila
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
3. osztály
Szentannai Krisztián
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
3. osztály
gyémánt759.761640 mKMR
8.Meskó Dániel
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Vizi Nóra
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Gubancsik Ninett
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt757.302582 mKMR
9.Pásztor Márton
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Folyami Hanna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Kerekes Eszter
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
gyémánt755.582827 mKMR
10.Kőkuti Dénes
Tisza-parti Általános Iskola
3. osztály
Rákóczi Csanád
Tisza-parti Általános Iskola
3. osztály
Sápi Barnabás
Tisza-parti Általános Iskola
3. osztály
gyémánt750.141599 mKMR
11.Ignácz Vivien
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Remeczki Panna Sára
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Mezei Mór
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
gyémánt744.932693 mKMR
12.Kányási Izabell
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Tóth Zília
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Diós Renáta
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt742.182434 mKMR
13.Sági Milán
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Majorszki Benett
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Vida Nóra
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt741.712420 mKMR
14.Czikora Botond
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Mucsicska Luca
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Demeter Mona
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
gyémánt728.183244 mKMR
15.Barta Liza
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Báthory Elizabet
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Kozicska Kevin Vincent
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
gyémánt724.023720 mKMR
16.Hunyadi Gergő
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
3. osztály
Koszó Dénes
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
3. osztály
Lapadat Milán Kristóf
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
3. osztály
gyémánt717.353665 mKMR
17.Bognár Miklós
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Nagy Bence
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Martin Márk
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
gyémánt713.963454 mKMR
18.Nyerges Alex
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Szabó Anna Edit
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Takács Attila Bence
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
gyémánt711.962732 mKMR
19.Szőke Tamás
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
3. osztály
Soós Ákos Péter
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
3. osztály
Soltész Laura
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
3. osztály
gyémánt708.672913 mKMR
20.Podani Réka
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Radics Luca
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Ulicsik Gábor
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
arany560.191792 mKMR
21.Csökmei Luca Hanna
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Vitéz Nóra
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály

arany557.711610 mKMR
22.Turi Sándor
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály
Vozár László
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály

arany553.752153 mKMR
23.Lévai Lilla
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kiss Adél
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Lővey Lotti
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany549.671346 mKMR
24.Szekeres Lotti
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
3. osztály
Kozák Zsombor
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
3. osztály
Rubos Richárd
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
3. osztály
arany549.622186 mKMR
25.Papp Róza Betta
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Nyilas Lenke
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Bianki Barbara Flóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany548.211563 mKMR
26.Palla Zora
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Szabó Apolka
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Molnár Szofi
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany547.831390 mKMR
27.Hegedűs Márk
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Muráti Márk
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Regensburger Martin
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany546.461428 mKMR
28.Sárközi Balián Szente
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
3. osztály
Kéri Barnabás
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
3. osztály
Csévi Bernárd
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
3. osztály
arany545.501468 mKMR
29.Makkai Ádám
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kosztrub Kende
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kapusi Kristóf
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany545.421440 mKMR
30.Mátyás Luca
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kiss Liána Zohara
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Oravecz Dóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany544.191892 mKMR
31.Fehér Nóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Gajda Noémi
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
HErcegfalvi Liza
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany543.651617 mKMR
32.Krómer-Varga Sándor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Sütő Dominik
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Halász Máté
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany543.451247 mKMR
33.Lipcsei Balázs
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Péter Dániel
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Lakatos Luca Zselyke
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany543.381717 mKMR
34.Boros Zalán
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Figlár Milán
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Tokaji Marcell
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
arany541.292898 mKMR
35.Barna Léna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kavisánszki Réka Virág
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Nagy Vivien
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany540.461526 mKMR
36.Böőr Bence
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Tógyer Máté
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Tóth- Hubay János
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany536.224695 mKMR
37.Fáskerti Milán
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály
Kovács Kende Tamás
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály
Sebestyén Kira Rita
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály
arany532.832744 mKMR
38.Török Szonja Diana
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály
Tölcsér Dorina
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
3. osztály

arany529.632816 mKMR
39.Balogh Bendegúz
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Horváth Zsombor
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
Sándor Olivér
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
3. osztály
arany525.422503 mKMR
40.Sárközi Ákos
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Juhász Boglárka
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Tógyer Franciska
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany481.815180 mKMR
41.Kovács Olívia
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Hornyák Panna
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Koroknai Petra
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany474.424214 mKMR
42.Hamza Eliza
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Frankó Nándor
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Kiss Léna
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany466.485209 mKMR
43.Harkó Barna
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Juhász Bence

Varga Márton

arany458.882719 mKMR
44.Falusi Laura
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Bencsik Lea
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Ferenczi Elíz
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
arany456.372801 mKMR
45.Károlyi Ádám
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Szabó Levente

Farkas Lilien
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany449.173409 mKMR
46.Egyed Milán
Bükkaranyosi Általános Iskola
3. osztály
Hajgató Léna
Bükkaranyosi Általános Iskola
3. osztály
Záborszki Csaba
Bükkaranyosi Általános Iskola
3. osztály
arany448.872545 mKMR
47.Madarász Dénes Marcell
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Bajusz Mór
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Kovács Kolos Mihály
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
arany446.542947 mKMR
48.Máji Marcell
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Boldog Ákos
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Barati Nóra
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
arany432.161631 mKMR
49.Balogh Bence
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Géczi Zsombor
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Lukács Hanna
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
arany432.111607 mKMR
50.Koleszár Balázs
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Iván Bíborka
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Czifra Lilla
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
arany431.971075 mKMR
51.Kanalas Amina
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Keviczky Zorka Luca
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Plaki Helga
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
arany431.271807 mKMR
52.Rácz Máté
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Tóth Gergő

arany419.782285 mKMR
53.Kálmán Bence
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Hajdu Levente
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály

arany418.682542 mKMR
54.Fülöp Zalán Roland
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Németh Kinga
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Jáger Nóra
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany418.261764 mKMR
55.Gál Anton Attila
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Domrádi Márk
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Bakó Bánk
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
arany417.472826 mKMR
56.Mohi Nóra
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Váradi Hanna
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
Bús Virág Boglárka
Szegő Gábor Általános Iskola
3. osztály
arany415.822373 mKMR
57.Juhász Máté Mihály
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Bacskóczki Tamás
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Biró Dorián
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
arany413.782048 mKMR
58.Takács Réka
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Alföldi Levente
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Riczkó Soma László
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
arany412.653863 mKMR
59.Hermann Áron
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Iván Bence
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Nagy Marcell

arany412.612514 mKMR
60.Adorján Mira Zsófia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Cziferi Emili
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Bodó Júlia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
arany405.882210 mKMR
61.Puskás Dóra
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Kovács Dóra

Vigyinszki-Kovács Szofia
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
arany401.923182 mKMR
62.Badai Blanka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Badai Blanka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Hutyánszki Zoé
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
arany401.732230 mKMR
63.Laczó-Jánossy Hanna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Buják Panni
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Elekes Botond Zsolt
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
arany400.562496 mKMR
64.Pocsai Gréta
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Papp Dorka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Bálint Dávid
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany398.392286 mKMR
65.Fodor Gréta
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kiss- Orosz Ákos
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Pálmai Vica Léda
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany392.691921 mKMR
66.Bakare Tyrese Ola
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Bakosi Marcell
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Csordás Zente
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany385.912174 mKMR
67.Ari Amélia Gitta
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Varga Ádám
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Kiss Dorina Laura
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
arany383.274886 mKMR
68.Besenyődi Botond
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Nagyházi Sarolta
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
Bacsó Zselyke
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
3. osztály
arany379.233552 mKMR
69.Szűcs László
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Laskai Attila
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Fábián Marcell Norbert
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany377.053012 mKMR
70.Barkóczy-Vajnai Patrik
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Rácz Lili
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Borsi Benett Norbert
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
arany370.342405 mKMR
71.Beniczky Lia
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Horváth Fanni
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Nagy Linett

arany367.865755 mKMR
72.Balogh Dominik
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Komjáti Márton
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Oláh Brájen
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
arany361.424557 mKMR
73.Polgári Emilia Alíz
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Lődi Tamara
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Kassai Vivien
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
arany357.253543 mKMR
74.Tóth Maja Zita
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Lencsés Hanna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Birta Botond
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
arany354.882370 mKMR
75.Gulybán Brúnó Barnabás
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Tarba László
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Marhefka Róza
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
arany344.862766 mKMR
76.László Linda
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Ye Peiru
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Szekeres Szabolcs
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
arany343.873066 mKMR
77.Joseph Evelin Sára
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Bajusz Boglárka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Szabó Emília
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
arany332.972581 mKMR
78.Dora Gellért
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Tóth Csanád
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Szerencsi Katalin Laura
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
arany325.033433 mKMR
79.Bökönyszegi Nóra
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Filetóth Letti
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
Kovács Lili
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. osztály
ezüst285.781249 mKMR
80.Kertes Anna
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Filep Rebeka
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Nagy Bence
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
ezüst281.331792 mKMR
81.Balázs Kata
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. osztály
Kazinczy Zalán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. osztály

ezüst279.681412 mKMR
82.Luka Olivér
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Komán Boldizsár
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Ignát Máté István
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
ezüst278.162026 mKMR
83.Berta Zoltán
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Molnár László Milán
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Veres Balázs

ezüst278.042069 mKMR
84.Egresi Kira
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Lőrincz Anna Zoé
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
Tóth Csenge
Kálvin János Református Általános Iskola
3. osztály
ezüst277.692132 mKMR
85.Németh Hunor Viktor
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Nagy Leander
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Fedor Hanka Flóra
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
ezüst274.473738 mKMR
86.Hoffmann Szonja Sára
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Kónya Zsófia
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Kurtisz Hanga
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
ezüst273.311409 mKMR
87.Kupinszki Fanni Szolanzs
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Zsoldos Nimród András
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Osmanaj Shyhrete
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
ezüst271.991746 mKMR
88.Grace Elizabeth Matthew
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
3. osztály
Csonka Lia
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
3. osztály
Horváth Szille
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
3. osztály
ezüst266.512807 mKMR
89.Kállai Tibor
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
3. osztály
Huszti Miklós Olivér
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
3. osztály

ezüst256.731423 mKMR
90.Urbánszki Zalán
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Pipoly Ádám
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Mogyoró Flóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst254.531617 mKMR
91.Sárkány Olivér
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Zádori Olivér
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Pető János Bátor
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst253.171781 mKMR
92.Kaponyás Polli
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Lukács Marcell
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Molnár Benjámin Alex
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
ezüst253.112075 mKMR
93.Olajos Attila
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Gali Zsolt
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Kiss Olivér
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
ezüst247.973423 mKMR
94.Hadházi Emma Sára
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Oláh Zoé
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Kulcsár Karolina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst246.171833 mKMR
95.Bellus Natasa
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Pásztor Adél
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Varga Izabella

ezüst244.412414 mKMR
96.Balogh-Hegyi Boldizsár
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Beluscsák Kolos
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Kelemen Zoltán Lőrinc
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
ezüst238.871012 mKMR
97.Szigetvári Zita
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Berecz Péter
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Sass Csenge
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst238.571700 mKMR
98.Rácz Benett Kristóf
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Lencse Szabolcs Zoltán
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály

ezüst237.72980 mKMR
99.Csépe Patrik
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Répás Dániel
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Oláh Bogdán Péter
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst234.473989 mKMR
100.Lénárt Zoé
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Juhász-Szekeres Léna
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Erdei Lilla
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst234.441838 mKMR
101.Kmeczkó Dóra
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Papp Dániel
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály

ezüst233.923373 mKMR
102.Gál Hanga
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Farkas Réka

Hegedűs Janka
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst233.801126 mKMR
103.Erba Aaron
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Szalai Gergely
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Unatényi Zsombor
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
ezüst233.534664 mKMR
104.Nagyari Milán
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Sápi Noel Krisztián
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Varga Tamás Imre
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
ezüst232.882550 mKMR
105.Karakó Kornél
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kelemen Nimród

Budai István
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst231.522311 mKMR
106.Dékány-Kosnyider Mia
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
3. osztály
Kóródy Ákos
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
3. osztály
Pásztor Elizabet
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
3. osztály
ezüst230.382798 mKMR
107.Michaeli Barnabás
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. osztály
Farkas Balázs
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. osztály

ezüst229.324045 mKMR
108.Szabó Gabriella
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Lengyel Milena Júlia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Halász Emma
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst228.181332 mKMR
109.Dobsonyi Norina
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály
Kasuba Dorka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. osztály

ezüst227.853295 mKMR
110.Piskolti Léna
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Égető Márton Imre
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
Dezső Benedek
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
3. osztály
ezüst227.781298 mKMR
111.Kumich Bodza
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Joszt Léna
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
Bagdány Emma
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. osztály
ezüst227.271259 mKMR
112.Kovács Kloé
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kovács Erik
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály

ezüst226.992021 mKMR
113.Özvegy Emil
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Martonosi Kristóf
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Fábián Zétény
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
ezüst226.941404 mKMR
114.Barancsi László
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Ollé Levente
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
3. osztály
Gyöngyösi Máté

ezüst226.772934 mKMR
115.Zsuga Kloé
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Major Lili

ezüst226.333375 mKMR
116.Fekete Dániel
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Kötélverő Zsolt
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Bódi Zoltán
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst224.881415 mKMR
117.Szatmári Brigitta
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Virág Zsuzsa
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Cseke Gábor
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst224.771451 mKMR
118.Somossy Zsófia
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Vlocskó Anna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Varga Nia
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
ezüst224.341832 mKMR
119.Izrók Anna
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Horváth Szeilina
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Bodolai Zalán
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
ezüst223.731630 mKMR
120.Csajkó Dorina
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Végh Alíz

Káté Lilien
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
ezüst223.321875 mKMR
121.Csépe Noémi
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Klochány Abigél
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály

ezüst222.132238 mKMR
122.Megyeri Máté
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Nagy Ferenc Hunor
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Kelemen Patrik
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
ezüst220.934715 mKMR
123.Brevák Zara
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Gyarmati Luca
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kanyuk Zsófia
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst220.033537 mKMR
124.Pék Borbála
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Madár Amira
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Bogdán Hanna Sára
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst218.071874 mKMR
125.Csonka Réka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Hegyes Panni
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Bartus Anna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
ezüst217.421856 mKMR
126.Nádra Abigél
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Kovács Vivien
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
Molavi Anahita
Vári Emil Általános Iskola
3. osztály
ezüst216.702145 mKMR
127.Kállai Eszter
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
3. osztály
Juhász Imola
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
3. osztály

ezüst214.912829 mKMR
128.Sánta-Orosi Regő
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Barta István
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Tóbiás Noémi
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst214.582826 mKMR
129.Papp Léna
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Tóth Kincső

Váradi Emília Mirella
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
ezüst214.062502 mKMR
130.Hudi Bella
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Keresztesi Lilla Laura
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Mihalkó Zoé
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
ezüst213.612575 mKMR
131.Szakács Áron
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Nagy Márton Mór
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Simon Laura Réka
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst210.793222 mKMR
132.Molnár Maja
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Háda Viktória Elena
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály

bronz176.041556 mKMR
133.Katona Attila
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Kőrizs Balázs
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Sivák Bence
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
bronz171.431702 mKMR
134.Vavrek Vivien Dominika
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály
Szoták András
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
3. osztály

bronz171.431702 mKMR
135.Gégény Janka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Franczel Barbara
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Papp Evelin
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
bronz170.441379 mKMR
136.Garai Lili
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Varga Norina

Barzó Anna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
bronz170.321378 mKMR
137.Jablonkai Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Milánkovich Máté
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Rácz József Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz170.061159 mKMR
138.Herczku Máté
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Czirják János
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Nagy Imre

bronz169.961437 mKMR
139.Hajas Béla Bence
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
3. osztály
Nagy Norbert Zsolt
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
3. osztály
Varga Csenge
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
3. osztály
bronz169.82201 mKMR
140.Végh Tibor
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Taskó Levente
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Bartuska Dénes
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz169.311571 mKMR
141.Pétercsák Áron
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Kónya Milán

Szász Botond

bronz165.471573 mKMR
142.Ávéd Flóra
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Veszelovszki Fruzsina
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
Berényi Anna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
3. osztály
bronz165.46917 mKMR
143.Forgó Luca
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Kis Ella

Juhász Csenge
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz164.12542 mKMR
144.Bendik Emese Bodza
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Pető Petra

Máriási Panna Sophie
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz163.44844 mKMR
145.Turóczi Kende
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Becsei Laura
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kuzmiter Balázs
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz163.18702 mKMR
146.Jenei Benedek
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Falucskai Zente Attila

bronz160.32663 mKMR
147.Ágoston Patrik
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Bajusz István
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Repei Alexander
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz158.212020 mKMR
148.Tihor Dominik
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
ok Emir

Gergye Milán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
bronz157.322225 mKMR
149.Láda Angéla
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Szabó Kincső

Szász Boglárka
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
bronz157.17603 mKMR
150.Harsányi Lia
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Vilk Zoé

Bodnár Maja

bronz155.38524 mKMR
151.Juhász Anasztázia Jázmin
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Zám Viktória
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály

bronz151.761541 mKMR
152.Juhász Johanna Janka
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Pintyi Lorina Lia
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. osztály
Tumik Lívia

bronz148.361549 mKMR
153.Kovács Emese
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Varga Lídia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Deme Bianka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
bronz145.541618 mKMR
154.Nagy Boglárka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Bákány Lotti
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Kanál Dóra Tünde
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
100.00972 mKMR
155.Vathy Levente
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály
Cseh Soma
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
3. osztály

100.001008 mKMR
156.Széles Gábor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Spitzmüller Dániel
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
Bacskai Ármin
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
3. osztály
100.00942 mKMR
1.Feterik Szilárd
Református Egyházi Alapiskola Vaján
3. osztály
Szabo Gyula
Református Egyházi Alapiskola Vaján
3. osztály
Varga Miklós Bence
Református Egyházi Alapiskola Vaján
3. osztály
arany394.121908 mKÜL
1.Mesterházy Sára
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Szelp Ágnes
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Katics Hédi
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
arany560.451792 mNYMR
2.Tóth Csinszka
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály
Gyurácz Leona
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály

arany550.832239 mNYMR
3.Martin Emília
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Major Luca
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Teleki Zsófia
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
arany548.101195 mNYMR
4.Artner Megara
Soprronkövesdi Általános Iskola Nagylózsi Telephelye
3. osztály
Honti Lili

arany546.041577 mNYMR
5.Ócs Bálint
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Völgyesi Abigél
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Tajti Zsófia
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
arany543.534122 mNYMR
6.Béres Olivér
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
3. osztály
Zsiga Borbála
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
3. osztály
Vojkovics Bori
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
3. osztály
arany543.071188 mNYMR
7.Bodó Alíz
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Kolumbán Lotti
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Turóczy Szabolcs
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
arany538.971682 mNYMR
8.Éberling Lili
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Kern Balázs
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Huszák János
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
arany530.152409 mNYMR
9.Solymos Marcell
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
3. osztály
Császár Zalán
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
3. osztály
Szemlédy-Regős Huba
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
3. osztály
arany529.722457 mNYMR
10.Hum Balázs
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Ruff Simon
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Révfalvi Júlia
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
arany528.531837 mNYMR
11.Svegel Mirko
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Bosnyák Branimir
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Istókovics Radmilla
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
arany430.173040 mNYMR
12.Csabai Eszter
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Szolga Szabolcs
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Jackó Katalin
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
arany430.092699 mNYMR
13.Hetesi Bálint
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
3. osztály
Nagy Zsombor

Szabó Patrik
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
3. osztály
arany426.382270 mNYMR
14.Maráczi Molli Adél
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Mozsolics Luca
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Szász Péter
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
arany422.351606 mNYMR
15.Árvai Jázmin
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
3. osztály
Pordán Korina
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
3. osztály
Nagy Adél

arany422.322402 mNYMR
16.Bierbauer Regő
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
3. osztály
Iván Árpád
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
3. osztály
Török Bálint
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
3. osztály
arany422.192383 mNYMR
17.Spisák Dorka
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály
Fekete András

Fekete Mátyás
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály
arany416.171655 mNYMR
18.Milkovics Hanna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
3. osztály
Takács Blanka

Kimmel Kata
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
3. osztály
arany414.212817 mNYMR
19.Hunyady Dávid
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
Móricz Marcell
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
Riba Zsófia
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
arany407.482292 mNYMR
20.Árvai Ármin
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
Borsos Barna
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
Tóth Flóra
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
3. osztály
arany406.662921 mNYMR
21.Tamási György
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Bagheri Martin
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Győrvári Oliver
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
arany355.533534 mNYMR
22.Tihai Dominik
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Csalódi Máté
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály

arany354.753456 mNYMR
23.Büttl Eszter Borbála
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Perlaki Cecília
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Magyar Hunor Zsigmond
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany352.982545 mNYMR
24.Berta Gergely
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Kovács Roland
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Nospak Christian
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst284.091488 mNYMR
25.Szombath Dorián
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
3. osztály
Erdős Bence

Kiss Domán
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
3. osztály
ezüst268.661825 mNYMR
26.Szöllősi Nimród
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Erdős Bence
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Gulyás Noel

ezüst266.572506 mNYMR
27.Turbucz Oszkár
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Bokros Máté
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Farkas Milla
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
ezüst255.883627 mNYMR
28.Kiss Zoltán
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Szentgyörgyi Marcell
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Tokai Áron
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst255.213967 mNYMR
29.Pegorari Gabriele
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály
Szilágyi Márton
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
3. osztály

ezüst240.853068 mNYMR
30.Sáidl Lara
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Pintyi Klaudia
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Szlivon Helga
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst239.574265 mNYMR
31.Barcza Alíz
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Végi Zorka
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Papp Fanni
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
ezüst239.093953 mNYMR
32.Horváth Szófia
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Kádár Eliza
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Marosi Lili
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
ezüst235.461762 mNYMR
33.Mohai Maja
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Soós Izabella

Horváth Bence

ezüst232.932863 mNYMR
34.Mikos Blanka
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
Sipos Zsófia
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
Németh Zita
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
ezüst231.062719 mNYMR
35.Gősy Léna Petra
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Szolga Gergő
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
Varga Zoé
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
3. osztály
ezüst229.123183 mNYMR
36.Csere-Varga Zorka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Szakács Laura
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Nagy Zalán

ezüst227.702082 mNYMR
37.Isgum Szófia
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
László Dániel
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Pávkovics Zorka
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst227.544979 mNYMR
38.Frech Liána
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Mikina Panna
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Szabó Nóra Lili
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst226.512171 mNYMR
39.Mesics Lőrinc
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
Szűcs Bence
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
Réczeg Olivér
Szent Gotthárd Általános Iskola
3. osztály
ezüst221.525243 mNYMR
40.Fortenbacher Attila
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Márton Tamás József
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Turi Levente Sándor
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst219.103609 mNYMR
41.Tóth Nimród
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
Szőke Zente
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
Orsós Kristóf
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
ezüst218.485066 mNYMR
42.Harangozó Bálint
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Püspöki Péter Attila
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
Somogyi Gergely
Mohács Térségi Általános Iskola
3. osztály
ezüst215.772019 mNYMR
43.Orbán Blanka
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály
Gáll Kristóf
Miroslav Krleža Horvát Iskola
3. osztály

ezüst213.682988 mNYMR
44.Barlai Zsombor Ferenc
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Brunner Bence
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Horváth Zalán
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
ezüst211.212943 mNYMR
45.Ganz Mirkó
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
Károlyi Csaba
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
Orsós Bence Kristóf
Kótai Lajos Általános Iskola
3. osztály
bronz179.441241 mNYMR
46.Hujber Balázs
Vasvári Általános Iskola
3. osztály
Nagy Rozina Borka
Vasvári Általános Iskola
3. osztály
Németh Lara
Vasvári Általános Iskola
3. osztály
bronz171.941435 mNYMR
47.Encsi Blanka
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Petrik Lara
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
Szatyina Nóra
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
3. osztály
bronz167.291207 mNYMR
48.Jankó Balázs
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Harkai Botond
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Rauh Miléna Fanni
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz165.241320 mNYMR
49.Jancsovics Botond
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Dobai Brendon
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Tausz Máté
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz161.101401 mNYMR
50.Farkas Dániel
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kiss Boldizsár
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Verba Botond
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz157.56564 mNYMR
51.Dolák Lili
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kántor Júlia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Németh Kendra Emma
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz153.161888 mNYMR
52.Kiss Nóra
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Herr Zsófi
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Horváth Virág Aisah
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
bronz150.861456 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Baross Kata
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Medveczki Eszter Virág
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Sárközi Léna
Gádor Általános Iskola
4. osztály
gyémánt787.191165 mBPP
2.Farkas Zoé Emese
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
4. osztály
Menyhárt Máté Benett
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
4. osztály
Nagy Ágoston
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
4. osztály
gyémánt784.111212 mBPP
3.Bódis Emma
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Bohdaneczky Péter
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Kővári Ervin
Gádor Általános Iskola
4. osztály
gyémánt782.431263 mBPP
4.Horváth Benjamin
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Juhász Márton
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Hadady Dorián
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
gyémánt782.061609 mBPP
5.Szabó Máté
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Gábor Dorina
Gádor Általános Iskola
4. osztály

gyémánt781.211133 mBPP
6.Varga Tamás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Horváth Konrád György
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Mák Zsigmond
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt781.091160 mBPP
7.Guba Zsófia
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Kiss Róza
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Hidvégi Melinda
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt776.661269 mBPP
8.Lengyel Pálma
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Szénási Eszter
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Schläfer Adél
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt773.701357 mBPP
9.Benyó Jázmin
Bénye-Káva Általános Iskola
4. osztály
Duchenka Dorina
Bénye-Káva Általános Iskola
4. osztály
Sebők Tamás
Bénye-Káva Általános Iskola
4. osztály
gyémánt773.381418 mBPP
10.Halász Boglárka
Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
4. osztály
Szeles Emma Kála
Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
4. osztály
Szegedi Flóra
Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
4. osztály
gyémánt770.811366 mBPP
11.Bózsvári Anna
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Salamon Sára
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Kővári Lili
Gádor Általános Iskola
4. osztály
gyémánt769.091308 mBPP
12.György Benedek
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Lengyel Dávid
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Nagy Marcell
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt768.611623 mBPP
13.Dolhai Bánk
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Makó Ákos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Morvai Dominik
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt765.151966 mBPP
14.Gossler Emma
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Berczely Réka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Vajna Alina
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt763.411957 mBPP
15.Oláh Szonja
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Bokor Ajsa
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Borbély Izabella
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt756.171694 mBPP
16.Czuppon Gergely
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Zsidai Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Németh Domonkos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt753.922791 mBPP
17.Rákos Bianka
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Vig-Pálmai Bertold
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Bara Dzsenifer
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
gyémánt741.972048 mBPP
18.Gazdus László
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Horváth Áron
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Pál Vince
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt740.882276 mBPP
19.Bérczes-Ughy Barnabás
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Farkas Zsombor
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Mátyás Renáta
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
gyémánt739.462553 mBPP
20.Baletta Antonio
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Csanyi Noel
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Tihanyi Levente
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
gyémánt733.563050 mBPP
21.Kecskés Barnabás
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Oborny Marcell Kristóf
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Szabó Lara
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
gyémánt720.543640 mBPP
22.Berecz Mátyás
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Hellinger Márk
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Mihály Levente
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
gyémánt664.613209 mBPP
23.Horinka Anna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kaliczka Kata Sára
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kertész Kamilla
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany551.191868 mBPP
24.Sievi Izsák
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
Jeszenszky Márton
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
Lipher Barna
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
arany550.481113 mBPP
25.Kómár Attila
Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola
4. osztály
Srankó Márton
Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola
4. osztály
Gódor Nimród
Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola
4. osztály
arany547.674140 mBPP
26.Simon Lilla
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Csatlós Tímea
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Constantin Eszter
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
arany546.882575 mBPP
27.Keresztény Emma Lili
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Stróbl Eliza
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Lelekács Viktória
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
arany546.012132 mBPP
28.Sümegi Lilla
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Vella Eszter
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Szabó-Vitéz Elza
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
arany542.342263 mBPP
29.Nagy Milán
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Nagy Szilárd
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Móra Luca Katalin
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
arany539.611912 mBPP
30.Tóth- Máté Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Berényi Noé
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Lába Noel
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany538.582189 mBPP
31.Csibi Márton
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Bisztray Balázs
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Láng Marcell
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany524.543181 mBPP
32.Balkányi-Becker Márton
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Demény-Kapusy Ábel
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Szabó-Sipos Gáspár
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany515.004447 mBPP
33.Góg Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Madácsi Liána
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kaibás Nóra
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany514.632691 mBPP
34.Barabás Áron
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Reviczky Milos
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Mendei Gergő
Gádor Általános Iskola
4. osztály
arany513.412970 mBPP
35.Beák Lili Sára
Kreatív Iskola
4. osztály
Makó Tivadar
Kreatív Iskola
4. osztály
Suchamel Krisztián Attila
Kreatív Iskola
4. osztály
arany511.124779 mBPP
36.Lázár Botond
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Kun Csanád
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Horváth Ábel
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
arany503.072456 mBPP
37.Szekszárdi Olekszik Léna Teodóra
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Szabó Árpád
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Fenyves Endre
Gádor Általános Iskola
4. osztály
arany500.723255 mBPP
38.Csordás Anna Léna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Janik Johanna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Ricz Gréta Anna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany498.814087 mBPP
39.Török Lilien
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Becz Anna
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály

arany488.536258 mBPP
40.Kovács Ákos
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Babinszki Bálint
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály

arany488.143497 mBPP
41.Gunda Mátyás
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Herman Kende
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Tokai Dalma
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
arany457.585627 mBPP
42.Horváth Lili Nóra
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Tóth-Magyar Réka Zoé
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kiss Annabell
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany437.674321 mBPP
43.Divéki Tibor
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Matuz Kamilla
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
Szász Kristóf
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
4. osztály
arany436.692377 mBPP
44.Kovács Botond
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Néder Dániel
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Nagy Benjamin
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
arany436.583619 mBPP
45.Őri Csongor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Csomai-Kürtössy Máté
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Dögei Marcell
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany436.333648 mBPP
46.Vers Levente
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Takács László
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Damm Marcell
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany436.264916 mBPP
47.Gunda Marcell
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Serfel Viktória
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Bitay Botond
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
arany435.184443 mBPP
48.Dobi Levente
Kreatív Iskola
4. osztály
Sefa Deniz
Kreatív Iskola
4. osztály
Tamás Maja Katalin
Kreatív Iskola
4. osztály
arany432.792153 mBPP
49.Szilágyi Bálint
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Neisz Kende
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Káposzta Dávid
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
arany431.841788 mBPP
50.Boross Emma
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Vörös Veronika
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Szentes Laura
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
arany426.742462 mBPP
51.Kohut Adél
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
Szatmári Benő
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
Volenszki Áron
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
arany425.978336 mBPP
52.Bálint Dániel Dávid
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Grőber Marcell Áron
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály

arany425.186413 mBPP
53.Jónás Panka
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Köles Alesszia
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály

arany424.721859 mBPP
54.Landberger Nilla
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Antal Norina
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Szabó Lana
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany422.731724 mBPP
55.Zana Lili Katica
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Komáromi Dóra
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály

arany420.763737 mBPP
56.Lakati Vivien
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Záhorszki Réka
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Puskás Lilien
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
arany420.721803 mBPP
57.Pencz Tamás
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Füzesi Marcell Zalán
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály

arany420.262699 mBPP
58.Berczeli Villő
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Varga Panna
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
Bene Zoé
Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
4. osztály
arany419.562222 mBPP
59.Balázs Szófia Éva
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Urbán Áron
Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium
3. osztály
Borbély Levente

arany417.901782 mBPP
60.Bálint Lorena
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Berki Liza
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Vizer Rozi
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany415.781590 mBPP
61.Mészáros Zorka
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Lovas Lilien
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Ménich Fanni
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
arany412.444178 mBPP
62.Horváth Lotti
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Pál-Szaluter Elza
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Döbörhegyi Keve
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany410.492643 mBPP
63.Galli Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Horváth Nimród
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kákonyi Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany407.213954 mBPP
64.Csonka Kornél
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Szalontai Boldizsár
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Boros Dávid
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany406.144592 mBPP
65.Selymeci Zsombor
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Juhász Zsombor
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Leszák Ágoston
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany406.013692 mBPP
66.Csortos Bálint
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Szedlakovics Róbert
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Szigetvári Csongor
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
arany403.622640 mBPP
67.Bobál Sebestyén György
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Fürjész Bálint
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Csatári Máté
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany403.313838 mBPP
68.Gombácsi Botond
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Tütős Benedek
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Ambrus Zsombor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany400.852123 mBPP
69.Tóth Bálint
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kristóf Levente
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Oláh-Szabó Ábel
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany399.803770 mBPP
70.Barkóczi István
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Baffi Barnabás
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Porkoláb Nimród
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
arany396.082053 mBPP
71.Csók Zsófia
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Sinóros-Szabó Noé
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Papp Emma
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany391.112968 mBPP
72.Paczanovszki-Farkas László
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Zsoldos Dániel
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Erdős Anna
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
arany390.133146 mBPP
73.Parditka Zalán
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
Orbán Benő
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály

arany376.214540 mBPP
74.Petrusán Adél
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Kerek Nóra
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Szenyán Liza
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
arany372.416150 mBPP
75.Csortos Levente
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Ivancsó Nimród
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Szivák Bence
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany370.414010 mBPP
76.Szőke Anett
Kreatív Iskola
4. osztály
Farkas Alex Bence
Kreatív Iskola
4. osztály
Radnai Hanna
Kreatív Iskola
4. osztály
arany369.293964 mBPP
77.Schnellbach Emma
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Molnár Lia
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály

arany367.522648 mBPP
78.Fülöp Lotti
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Oszetzky Emma
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály

arany365.332429 mBPP
79.Budaházy Márton
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Beke Nimród
Gádor Általános Iskola
4. osztály
Mikuss Daniella
Gádor Általános Iskola
4. osztály
arany365.212369 mBPP
80.Sáfár Vivien
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Beinschródt Dominik
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Papp Kristóf
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
arany363.432931 mBPP
81.Tran Son Lam
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Krenner Csaba
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Sallai Csanád
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
4. osztály
arany362.082602 mBPP
82.Lipták Kamilla
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Bánovics Barnabás
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
4. osztály

arany361.682641 mBPP
83.Takács Péter
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Nádasi Vencel Miklós
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Csere Péter
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany350.324516 mBPP
84.Polony Dániel
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Pintér Ottó
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Végh Zoé

arany344.923001 mBPP
85.Maczó Bence Milán
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Gombor Szabolcs
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály

arany344.355598 mBPP
86.Petrusán Ida
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály
Lakatos Anna Sára
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
4. osztály

arany337.067130 mBPP
87.Hanzéli Petra
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Fodor Noémi
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Kiss Lili
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany336.673035 mBPP
88.Volenszki Ádám
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
Lovas Miklós
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
Hajnal Sámuel László
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
4. osztály
arany325.477961 mBPP
89.Kállai Alexa
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
Kovács Áron Antal
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
Vég Ferenc Alex
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
ezüst284.221981 mBPP
90.Nagy Vince
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Tóth-Fehér Júlia
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Matta Vivien Anna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
ezüst278.551761 mBPP
91.Katona Diána
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Bognár Kincső Noémi
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Ladányi Lóránt Zebulon
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
ezüst277.331693 mBPP
92.Almási Márk
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Kovács Alexandra
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Serény Anna
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
ezüst275.413572 mBPP
93.Székely Zámor
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
4. osztály
Teleki Bendegúz
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
4. osztály

ezüst272.842435 mBPP
94.Mélypataki Teodor
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
4. osztály
Sas Ádám
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
4. osztály
Bunk Bence
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
4. osztály
ezüst268.143535 mBPP
95.Utasi Ágota Borbála
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Gajzágó Lara Dorina
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Ferenci Gergő
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
ezüst267.251887 mBPP
96.Hortobágyi Laura
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Mácsár Anna
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Szendi Emese Zselyke
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
ezüst253.171607 mBPP
97.Tóth- Gubolya Erik
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Soltész Tamás
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Sztankó Csongor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
ezüst251.082387 mBPP
98.Szaszkó Endre
Kreatív Iskola
4. osztály
Fehér Boglárka
Kreatív Iskola
4. osztály
Antalffy Gréta Réka
Kreatív Iskola
4. osztály
ezüst247.663342 mBPP
99.Baranyi Levente
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Dashsugar Khantugs
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Gyarmat Benjámin
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
ezüst236.093548 mBPP
100.Jónás Borbála
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Kovács Anna Alexandra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
Kiszel Petra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
4. osztály
ezüst228.832184 mBPP
101.Terge Ágnes
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
Csámpai András
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
Ragács Regő
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
ezüst228.231840 mBPP
102.Sági Viktória
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
László Benedek
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Fleck Dániel
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
ezüst227.752693 mBPP
103.Balázs Nolen
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Borszéki Péter
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Nagy Zoltán
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
ezüst226.692713 mBPP
104.Postásy Léna
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
Magyar Emilia
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
Behrens Lena
Kisiskola Általános Iskola
4. osztály
ezüst224.821727 mBPP
105.Szentpéteri Szonja
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Molnár Mirkó
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Koslics Kornél
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
ezüst224.672318 mBPP
106.Járai Alex
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Farkas Iringó
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
Molnár Izabella
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
4. osztály
ezüst224.521554 mBPP
107.Kispéter Boróka
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Harzsó Nikolett
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
Lám Babett
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
4. osztály
ezüst223.774070 mBPP
108.Urbán Karina
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
Diós Emma Frida
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
Horváth Zoltán
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
ezüst222.992320 mBPP
109.Görbe Dominik
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály
Peterle Dóra
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
4. osztály

ezüst222.792084 mBPP
110.Hendrik Vivien
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Matejcsok Maja
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Pál Viktória
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
ezüst217.334052 mBPP
111.Pásztor Gréta
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Gregus Kitti
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Bogdán Petra
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
ezüst214.511740 mBPP
112.Gergelyfi Maja
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Kovács Regina
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Babinszki Bianka
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
bronz172.551479 mBPP
113.Oláh Fanni
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Radics Norbert
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
Rinyu Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
4. osztály
bronz166.161552 mBPP
114.Barthó Gréta
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Deres Kinga
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
Turi Tamara
Fabriczius József Általános Iskola
4. osztály
bronz157.661345 mBPP
115.György Bianca
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
Mester-Csépe Eszter
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
Mészáros Ajsa
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
4. osztály
bronz154.321360 mBPP
116.Pető Dániel
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Honvári Zalán
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Fazekas Lizett
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
100.00460 mBPP
117.Kovács Kornél
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Tokaji Zalán
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
Biró Erik Márk
Monori Ady Úti Általános Iskola
4. osztály
100.00188 mBPP
1.Hanász Kristóf
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Király Kata
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Harencsár Zalán
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
gyémánt785.661217 mKMR
2.Bátori Ivett
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Véniger Marcell
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Véniger Mihály
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
gyémánt781.911439 mKMR
3.Fodor Dénes
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
4. osztály
Vér István Levente
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
4. osztály

gyémánt781.061289 mKMR
4.Tajti Alíz
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
4. osztály
Vincze Júlia Anna
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
4. osztály
Biró Simon
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
4. osztály
gyémánt780.961164 mKMR
5.Bozsó Borbála
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
Tóth Boglárka
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
Varga Lilla
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
gyémánt775.911311 mKMR
6.Nagy-Fadgyas Marcell
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
4. osztály
Csuth-Tolnai Máté
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
4. osztály
Csikós Dániel
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
4. osztály
gyémánt774.541415 mKMR
7.Bozsó Nóra
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
4. osztály
László Noémi

gyémánt770.991770 mKMR
8.Kiss Kitti Liliána
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
Kiss Bence András
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
Vámos Bianka
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
gyémánt769.431498 mKMR
9.Deák Márk
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Fehérvári Dániel
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály

gyémánt769.262364 mKMR
10.Csató Róza
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Lehotai Szonja
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Kovács Lilla

gyémánt769.222220 mKMR
11.Raffai Adél
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Bócz Noémi

gyémánt768.462480 mKMR
12.Rácz Konrád
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Zarka Gábor

gyémánt768.332547 mKMR
13.Szilágyi Gréta
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
4. osztály
Balogh Dorina
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
4. osztály
Földvári Rita
Tiszatenyői Szent István Általános Iskola
4. osztály
gyémánt765.261827 mKMR
14.Hammer Borbála Petra
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
Botos Natália
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
Zsámboki Janka
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
gyémánt761.441682 mKMR
15.Zagyi Bianka
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Terdik Dorka
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Tóth Blanka
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
gyémánt756.682002 mKMR
16.Mihály Fanni
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
Blázsik Blanka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
Siági Dominik
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
gyémánt754.782038 mKMR
17.Tóth Dominik
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
Maróti Áron
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
Vincze Balázs
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
4. osztály
gyémánt754.774332 mKMR
18.Balogh Száva Virág
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Besenyei Lili
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály

gyémánt752.312912 mKMR
19.Kovács Lili Dorka
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
4. osztály
Gyöngyösi Endre
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
4. osztály

gyémánt751.141895 mKMR
20.Bartha Norbert
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Gerendely Zalán
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Szalai Árpád
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
gyémánt749.172880 mKMR
21.Coleman Giselle Mira
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Kota Dominik
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály

gyémánt736.982564 mKMR
22.Muskovszky-Szabó Mátyás
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Herman Marcell
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Gerendely István
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
gyémánt733.402966 mKMR
23.Felföldi Vajk
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Toldi Dániel
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Hevesi Gergő
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
gyémánt732.723019 mKMR
24.Grózinger Maja
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Gerendely Letícia
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Rádi Anna
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
gyémánt716.924267 mKMR
25.Bukó Dávid
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Zelei Gellért
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Szert Ákos
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
gyémánt710.733620 mKMR
26.Zay Kinga Márta
Bükkaranyosi Általános Iskola
4. osztály
Juhász Tibor Noel
Bükkaranyosi Általános Iskola
4. osztály
Bányi Döme László
Bükkaranyosi Általános Iskola
4. osztály
gyémánt708.313151 mKMR
27.Polyák Janka
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
Zombor Noémi
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
Barna Stella
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
gyémánt700.972583 mKMR
28.Hamza Dávid Alex
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Horchi Tamás
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Jakab Erik
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
gyémánt656.554193 mKMR
29.Pázmándi Ákos
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
Gergely Zétény
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
Zilahi Zalán
Szegő Gábor Általános Iskola
4. osztály
arany558.233465 mKMR
30.Muzsik Sára
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Haja Hédi
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály

arany557.202861 mKMR
31.Younsi Áron
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
Oláh Simon
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
Hegedűs Lilla
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
arany554.312619 mKMR
32.Nyíri Máté Marcell
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Zudor-Karacs Dorián
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Boda Kristóf
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
arany547.441954 mKMR
33.Moldvai Barnabás
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Mátyás Ábel
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Mátyás Ervin
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
arany543.114116 mKMR
34.Nagy Marcell
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
Nagy Norina

Báti Gergő
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
4. osztály
arany543.082255 mKMR
35.Bogoly Patrik Pál
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
Soltész Adrienn
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
Zsirka Zoé Milla
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
arany536.542168 mKMR
36.Majoros Kornél
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Péter Zétény

Kozma Luca

arany535.912812 mKMR
37.Erdős István
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Kovács Áron
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály

arany533.793317 mKMR
38.Szalipszki Hédi
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Süveges Sarolta
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Biró Liza

arany531.322359 mKMR
39.Kiss Kinga
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Szöllősi Balázs
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Kocsis Nolen Balázs
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
arany527.664098 mKMR
40.Alexa Gusztáv
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Gáll Miksa
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Kiss Dániel Nándor
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
arany523.022575 mKMR
41.Eszenyi Botond
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Elek Levente

Zsíros Szabolcs
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany522.932180 mKMR
42.Papp Anna Bella
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Mezei Nándor Csaba
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Posztós Dominik
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
arany521.012749 mKMR
43.Kocsis Karina
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Ari Antónia Vanda
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Kun Elza
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
arany513.065094 mKMR
44.Szentirmay Mihály
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Zsóka Dorina
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Farkas Anna
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany508.232758 mKMR
45.Gyenes Boldizsár
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
Balogh Zoé Petra
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
Bodnár Flóra
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
arany490.453420 mKMR
46.Dunyák Liza
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Seszták Sára
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Pejsa Zsófia
Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany478.072421 mKMR
47.Borbély Ákos
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
Köpöczi Luca Alíz
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
Marhefka Léna
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
4. osztály
arany452.905062 mKMR
48.Ficzere Bálint
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
Dudás Zsombor
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
Kotroczó Botond
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
arany439.944935 mKMR
49.Sándor Julianna
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
Oravecz Panka
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
Virág Dorka
Aba Sámuel Általános Iskola
4. osztály
arany434.794680 mKMR
50.Namesánszky Ádám
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Szabó Zalán

Rutkai Gergely
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
arany433.101785 mKMR
51.Makai Emma
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Szoboszlai Boglárka
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Tarcsa Emília
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
arany430.871856 mKMR
52.Huszti Dániel
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Huszti Izabella
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Tóth Kamilla Csenge
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
arany426.033486 mKMR
53.Dusicza István Bence
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Dzsubák Ádám
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Nagyházi Kende
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
4. osztály
arany422.341921 mKMR
54.Fekete Melinda
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kocsis Eszter
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Csepregi Virág
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany420.742018 mKMR
55.Várza Ervin
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
Dolgos Zoltán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
Vácz Milán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
arany418.632027 mKMR
56.Schirger Bulcsú
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Mészáros Patrik
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Szabó Konrád

arany417.092095 mKMR
57.Balog Ádám István
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Békési Bence Sándor
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Mucsi Norbert
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
arany410.812315 mKMR
58.Molnár Dóra
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Forgó Zsombor
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Vaskó Ábel

arany408.342148 mKMR
59.Sebők Zselyke
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Lovas Dániel
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Tóth-Lukács Vencel
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
arany403.953097 mKMR
60.Kánya Zsombor
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Harsányi Márk
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Éger Máté

arany399.142659 mKMR
61.Bodó Bence
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Szöllősi Alexander
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Lászlófalvy Ábel
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
arany398.782507 mKMR
62.Szász Lilla
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Winnie Jennifer, Omondi
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Koritár Zóra
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
arany394.052479 mKMR
63.Balázs Noel
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Csulik Vince Dániel
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Biró Lilla
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
arany393.934031 mKMR
64.Deme Dorina
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Firkó Sára
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály

arany389.542471 mKMR
65.Ok Ceylan
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
Szimcsina Viktor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály

arany386.082530 mKMR
66.Kovács Gréta
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Osztafin Luca Mia
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Bánik Hanna
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany381.365560 mKMR
67.Papp Olivér László
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Perepelicza Bianka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály

arany378.142500 mKMR
68.Jakab Ádám
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Kiss Tímea
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Török Nándor János
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
arany373.473456 mKMR
69.Kovács Patrik Kristóf
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Szabó Bulcsú Zalán
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Kozma Dániel Zoltán
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
arany370.832687 mKMR
70.Badar Nimród
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Bráder Levente
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Molnár Sándor Ferenc
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
arany370.323968 mKMR
71.Kapcsos János
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Vajas Dávid
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Fehér Kristóf
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany368.762915 mKMR
72.Keczkó Dorina
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
4. osztály
Szabó Bence

arany358.475121 mKMR
73.Török Mihály
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Zámbori József
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Farkas Zalán

arany352.692645 mKMR
74.Nyitrai Levente
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Csup Benett
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály

arany350.743175 mKMR
75.Miknyik Botond
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Kocsis Noel
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Farkas Milán
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
arany349.444035 mKMR
76.Bene Bianka Zselyke
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Furkó Hanna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Mihics KInga
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
arany345.922914 mKMR
77.Kovács Eliz
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Galambos István
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Vadi Natália
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
arany345.024521 mKMR
78.Forgó Anna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Bankos Zalán
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Németh Máté

arany342.423216 mKMR
79.Harázi Kata
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Molnár Emília
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Vizkeleti Zselyke
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany342.243535 mKMR
80.Cs. Szabó Bence
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Molnár Lehel Örs
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Bagdi Roland

arany340.0811093 mKMR
81.Waldhauser Ádám
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Waldhauser Bence
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály

arany339.583823 mKMR
82.Boncsér Péter
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Misli Zsombor
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Mlinárcsik Milán
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
arany338.024251 mKMR
83.Szécsényi Adél Bíborka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Szeri Hanna Zsuzsanna
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Koter Ádám
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
arany332.894543 mKMR
84.Bacsó Virág
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Karádi Dominik
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Stumpf Krisztián
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
arany331.784796 mKMR
85.Serfőző Nóra
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Papp Zsófia
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály

arany330.964024 mKMR
86.Tóth Liliána
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kovács Gréta

arany330.775483 mKMR
87.Prunyek Gergő
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Petró Nándor
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Susánszki János
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
arany330.013888 mKMR
88.Remete Norbert Marcell
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
4. osztály
Blága Levente
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
4. osztály
Borbély Norbert
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
4. osztály
arany329.383684 mKMR
89.Geller Márk
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Gál Levente
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
Ács Olivér
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
4. osztály
arany329.224154 mKMR
90.Kollár Brigitta
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Gulyás Rita

Szalai Léna Dóra
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
arany324.815001 mKMR
91.Timkó Tamara
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Tóth Kamilla

Ladányi Lia Hanna
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
ezüst279.041426 mKMR
92.Galuska Bercel
Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
4. osztály
Gergely-Husztek Zoltán
Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
4. osztály
Major Martin
Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
4. osztály
ezüst273.691327 mKMR
93.Bökönyszegi Eszter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Bökönyszegi Bea
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Bartovics Lili Hanna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
ezüst272.231422 mKMR
94.Tengeri Csenge
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály
Szűcs Zselyke
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
4. osztály

ezüst271.981713 mKMR
95.Banasák Rebeka
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
4. osztály
Székely Anna

Takács Alex
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
4. osztály
ezüst269.372229 mKMR
96.Rőczei Márk
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Sallai Zétény
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Páhy Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
ezüst266.463094 mKMR
97.Mikula Bence
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
4. osztály
Alexa Kristóf
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
4. osztály

ezüst265.564774 mKMR
98.Berecz Réka
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Demeter Dávid
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kis Tamás
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst265.001548 mKMR
99.Asztalos Bence
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály
Szalkai Máté János
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
4. osztály

ezüst259.192345 mKMR
100.Barcsák Bence
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Pap Noel

ezüst256.523702 mKMR
101.Balogh-Szabó Bence
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Csepregi Bence
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Kittlinger Zoltán
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
ezüst253.521203 mKMR
102.Kovács Kornél
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Takács Kende László
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Mázor Zalán
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst253.292239 mKMR
103.Májer Boglárka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Erdős Dorina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Horváth Léna Aida
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst252.131690 mKMR
104.Hegyközi Máté
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
Báló Barnabás
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
Lovász Dávid
Tisza-parti Általános Iskola
4. osztály
ezüst251.641151 mKMR
105.Zakhar Dávid
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Berki Ádám
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kocsis Emese
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst249.091324 mKMR
106.Simon Hanna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
Nagy Adrián
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
Czifra Vanda Lora
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
4. osztály
ezüst244.502150 mKMR
107.Varga Naomi
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Király Olívia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Zsarnai Emma Sára
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst243.422167 mKMR
108.Nagy Bálint
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Lázár Alex Rikárdó
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Tóth Botond
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst241.546554 mKMR
109.Miklós Boglárka
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Sarka Nóra
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Hudák Anna
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
ezüst240.04730 mKMR
110.Lamos Gábor Norbert
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Gazsek Gergő Géza
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Borjus Noel
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst238.372870 mKMR
111.Ferencz Gabriella Szvetlána
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Szücs Mira
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Sarkadi Gréta
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
ezüst238.122367 mKMR
112.Fülemen Gyula
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Kiss Ákos

Dávid Nimród
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
ezüst237.921847 mKMR
113.Gyenes Noémi
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Heutschy Annabella
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
Besenyődi Kira
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
4. osztály
ezüst236.164014 mKMR
114.Győri Botond Sándor
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kovács Márton
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály

ezüst231.843009 mKMR
115.Kasza Remény Berfin
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Trencsényi Sára
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Borsos Botond Mihály
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst231.362744 mKMR
116.Fagyal Vincent
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Nagy Noel

Varga Milán
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
ezüst230.193428 mKMR
117.Balogh Fruzsina
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Bán Jázmin
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
Técsi Emma
Kálvin János Református Általános Iskola
4. osztály
ezüst228.953009 mKMR
118.Képes László
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Oláh Benedek Zalán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Puki Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
ezüst228.542731 mKMR
119.Prókai Liza
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály
Szabó Jázmin Melinda
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
4. osztály

ezüst228.412699 mKMR
120.Albert Maja
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Fignár Bianka Vivien
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
Kertész Janka Bianka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. osztály
ezüst227.561789 mKMR
121.Apáti Alexa
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Bozsányi Kendra Palmira
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
Boda Bence
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
4. osztály
ezüst227.481682 mKMR
122.Horváth Annabell
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Bartha Lilien
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály

ezüst227.293149 mKMR
123.Kovács Soma
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Palicz Patrik
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Tóth Gergő Benjamin
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst227.242499 mKMR
124.Tóth Jázmin
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Erőss Brigitta
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Nagy Emma

ezüst224.711914 mKMR
125.Fekete Lia
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Tóth Natasa
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
Molnár István
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
4. osztály
ezüst223.981549 mKMR
126.Kiss Hanna
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
4. osztály
Hódi Botond
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
4. osztály
Iszlai Léna
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
4. osztály
ezüst223.432921 mKMR
127.Fekete Eszter
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Kulcsár Csenge
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Jászai Zsófia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst222.002342 mKMR
128.Oláh Zsombor
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Barna Dominik
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály

ezüst221.502255 mKMR
129.Ládi Orsolya
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Deák Levente

ezüst219.981951 mKMR
130.Jáborszki Balázs Márton
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Mogyoró Miléna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály

ezüst219.912521 mKMR
131.Kucsa Kolett
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Nyitrai Lara
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Smid Szófia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst219.741398 mKMR
132.Belukács Enikő
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Bodonovics Milos
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
Szabó Zerénd Kászon
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
4. osztály
ezüst219.111961 mKMR
133.Jónás Johanna
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Lakatos Tifani Zselyke
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
Turóczi Liza
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
4. osztály
ezüst218.621734 mKMR
134.Andócsi Gábor
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Kerek Bence Péter
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Percze Márk
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
ezüst217.742589 mKMR
135.Belicza Zselyke
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Tóth Titanilla Amira
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Mihálka Csillag Véda
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst216.552393 mKMR
136.Nagy Áron
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Szatmári Dániel
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Takács Benedek
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst216.492424 mKMR
137.Gubacsi Petra
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Tóth Mirabella Leila
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Bódvai Hanna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
ezüst214.541810 mKMR
138.Hajdu Petra
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Siska-Mikita Bíborka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
Juhász Zsuzsanna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
4. osztály
bronz180.641100 mKMR
139.Bónus Anna
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Gulácsi Olívia
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Orosz- Nagy Liza
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
bronz172.691456 mKMR
140.Juhász Bianka
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Lapu Tamara Zsófia
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
Percze Erik
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
4. osztály
bronz161.521560 mKMR
141.Bánik Szofi
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Salánki Panna Dorina
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály

bronz155.692522 mKMR
142.Kozsnyánszky Flórián
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Török Ádám
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
Farkas Alan
Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola
4. osztály
bronz153.83801 mKMR
143.Beri Zsolt
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
4. osztály
Márton Zsolt Rajmund
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézménye
4. osztály

100.001354 mKMR
1.Harasty Dávid
Alapiskola Csicser
4. osztály
Szimecsko Szilárd
Alapiskola Csicser
4. osztály
Kocsis Hanna
Alapiskola Csicser
4. osztály
arany403.712735 mKÜL
2.Ovaková Gréta
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály
Katocs Fanni Bori
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály
Fuksz Ákos
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály
arany400.425447 mKÜL
3.Benadik Mátyás
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Telgarec Emőke
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Krajlik Balázs
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
arany395.713125 mKÜL
4.Levcák Laura
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Szűrös Adrián
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Konderík Bryan
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
arany380.273328 mKÜL
5.Bartalis Gergő
Apor István Gimnázium
4. osztály
Hodor Tamás
Apor István Gimnázium
4. osztály
Szabó Ádám
Apor István Gimnázium
4. osztály
arany357.782542 mKÜL
6.Balogh Csenge
Apor István Gimnázium
4. osztály
Medvés Bence
Apor István Gimnázium
4. osztály
Petki Dóra-Lilla
Apor István Gimnázium
4. osztály
arany351.552998 mKÜL
7.Halmai Kristóf
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály
Lengyelová Laura
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály

ezüst290.842002 mKÜL
8.Fábián Boróka
Apor István Gimnázium
4. osztály
Bakk Nóra-Anna
Apor István Gimnázium
4. osztály
Barothi Anita
Apor István Gimnázium
4. osztály
ezüst253.034856 mKÜL
9.Bucko Henrietta
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Krajnyík Zsófia
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
Varga Eszter
Református Egyházi Alapiskola Vaján
4. osztály
ezüst245.172741 mKÜL
10.Ádámová Melissa
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály
Lengyelová Sofia
Erdélyi János Alapiskola
4. osztály

ezüst214.482999 mKÜL
1.Kranabeth Bálint
Művészetek Völgye Általános Iskola
4. osztály
Szabó Bence
Művészetek Völgye Általános Iskola
4. osztály
Kovacsek Kolos
Művészetek Völgye Általános Iskola
4. osztály
gyémánt785.841098 mNYMR
2.Gróf Hanna
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
Háni Zente
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
Solymosi Panna
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
gyémánt784.661359 mNYMR
3.Bárdos Mira
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
Beke Dorina
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
Oláh Sarolta
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
gyémánt782.611228 mNYMR
4.Balai Marcell József
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
Balázs Zalán
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
Zanathy Bátor
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
gyémánt770.981368 mNYMR
5.Dán Bertalan
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
4. osztály
Bangó Simon Flórián
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
4. osztály
Héjj Ignác
Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
4. osztály
gyémánt765.591345 mNYMR
6.Katona Lotti
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Béres Zsófia

Sümegi Hanna
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
gyémánt758.862519 mNYMR
7.Juhász Dóra
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Kiss Ákos
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Csősz-Csabai Luca
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
gyémánt743.312668 mNYMR
8.Gálos Mihály
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Biró Márk

Gőbl Dániel
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
gyémánt738.942459 mNYMR
9.Szárnyas Barbara
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
Szárnyas Zsófia
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
Farkas Milán
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
4. osztály
gyémánt731.392568 mNYMR
10.Breier András
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
Haraszti Boldizsár
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
Hasanovic Ármin
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
arany563.271726 mNYMR
11.Gerencsér Blanka
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Simon Hanna
Vasvári Általános Iskola
4. osztály

arany543.431326 mNYMR
12.Fényi Kitti
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Horváth Ádám
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Hujber Emma
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
arany542.632301 mNYMR
13.Schneider Noel
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
Pluzhnyk Dávid
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
Jáki Léna
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
arany534.822287 mNYMR
14.Bódi Dorottya
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
Pankár Dóra
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály

arany521.213094 mNYMR
15.Kiss Johanna Éva
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kiss Katalin
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Sarmon Villő Hanga
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany496.562810 mNYMR
16.Soproni Denisz
Lackner Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Barna Szofia
Lackner Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Jámbori Zalán
Lackner Kristóf Általános Iskola
4. osztály
arany458.613734 mNYMR
17.Fenyvesi Fanni
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
Smiri Dóra
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
Szabó Loretta
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
arany444.822652 mNYMR
18.Hevesi Botond
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Sántavy Ruben
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Szabó Zoltán
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
arany435.935234 mNYMR
19.Vass András
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
4. osztály
Borbély Barnabás
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
4. osztály
Szabics Milán
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
4. osztály
arany432.884962 mNYMR
20.Bakai Bogi
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
Kiss Gréta
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
Kőházi Boglárka
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
arany426.742573 mNYMR
21.Dobai Jázmin
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Szabó Dániel
Vasvári Általános Iskola
4. osztály

arany412.771797 mNYMR
22.Varga Flóra
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Petró Dóra Fanni
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Steinbach Dóra
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
arany412.622363 mNYMR
23.Farkas Krisztián
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Szabó Márton
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Burkus Benett
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
arany409.345741 mNYMR
24.Istókovics Miléna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Simai Liza
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály

arany407.913611 mNYMR
25.Kutas Panna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Bosnyák Mikán
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály

arany407.745390 mNYMR
26.Bakler János Csaba
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Orbán Bertalan
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Fukszberger Péter
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
arany406.852029 mNYMR
27.Brücher Gerda Elza
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
4. osztály
Csepregi júlianna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
4. osztály
Vörös Máté János
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
4. osztály
arany406.232599 mNYMR
28.Koczka-Mész Lantos
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
Trestyén Kevin Kálmán
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
Orbán Vivien Dana
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola
4. osztály
arany404.362250 mNYMR
29.Vitéz László
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Harmat Róbert
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály

arany402.674501 mNYMR
30.Szabó Zsombor
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Makai Balázs
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Völgyi Ádám
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany396.403173 mNYMR
31.Patócs Emília
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Vida Vince
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály

arany394.192279 mNYMR
32.Barabás Boldizsár
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Tóth Szabolcs
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Bernhardt Ágoston
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
arany391.862954 mNYMR
33.Kovács Zsófia
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Kamara Zsófia
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Szabó Natália
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
arany387.713729 mNYMR
34.Zsák Izabella
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
Takács Kata
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
Várhegyi Maja
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
arany371.214112 mNYMR
35.Gyurkó Zsófia
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Bőhm Mirna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
Csóka Léna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
4. osztály
arany368.584649 mNYMR
36.Baksa Gergő
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Kiss Lóránt
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Nikolausz Márton
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
arany368.173650 mNYMR
37.Tombor Bercel
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Szlivon Dániel
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Koncz Donát Máté
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany367.785954 mNYMR
38.Jásper Richárd
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Varga Kira
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Urbán Viktória
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
arany361.915798 mNYMR
39.Kollár-Perger Kata
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Nánai Hanna
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Striteczky Maja
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
arany359.042592 mNYMR
40.Bauer Lilla
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Ila Emese Hunóra
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Talián Dóra
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
arany344.083164 mNYMR
41.Lovas Rebeka
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
Orbán László
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
Farkas Kende
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
4. osztály
arany342.295407 mNYMR
42.Ignéczi Karola
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Drapos Bianka
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
Kópis Léna
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. osztály
arany338.153164 mNYMR
43.Csékei Noé
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Pálinkási Bátor
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Sölétormos Bálint
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
arany335.223049 mNYMR
44.Tábori Zsolt
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Molnár Mihály
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Kertész Imre
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
arany334.614740 mNYMR
45.Karakai Zsombor
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Steiner Zora
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Balogh Boglárka

ezüst291.321052 mNYMR
46.Gyuricza Szkarlett
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
Sörfőző Mirella
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
Sörfőző Ramóna
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola
4. osztály
ezüst287.722571 mNYMR
47.Horváth Anna Borbála
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Jászán Karolina
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Kolle Dalma
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
ezüst283.322030 mNYMR
48.Bodonyi Soma
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Stanzel Grace
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Palyov Lilien
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
ezüst280.101512 mNYMR
49.Sipos Benedek
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Szél Zsombor
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Takács Kamilla
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
ezüst277.712345 mNYMR
50.Gáspár Gergő
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Herceg Léna
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Bogdán Hanna Virág
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
ezüst276.741908 mNYMR
51.Sánta Levente
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Pernecz Bence
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály

ezüst274.712489 mNYMR
52.Pasztusics Kristóf
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Csiga Gergő
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály

ezüst267.751971 mNYMR
53.Mikler Bence
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Török Dorián
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Balázs Bence
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
ezüst263.812461 mNYMR
54.Pesti Barna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Keszthelyi Luca
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Fejes Tatjána
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst257.172666 mNYMR
55.Horváth Jázmin
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
Kovács Karina Miléna
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
Németvarga Adél
Mohács Térségi Általános Iskola
4. osztály
ezüst252.952380 mNYMR
56.Tóth Dávid
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Berta Benjamin
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Tóth László
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
ezüst250.972745 mNYMR
57.Nagy Anna
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
4. osztály
Rácz Mirkó
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
4. osztály
Völfinger Viktor
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
4. osztály
ezüst250.832196 mNYMR
58.Frank Léna
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
Horváth Lilla
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
Raffai Lilien
Vörösberényi Általános Iskola
4. osztály
ezüst248.122414 mNYMR
59.Szigeti Zalán
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Czár Liliána
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Ormai Anna
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
ezüst247.472779 mNYMR
60.Schönberger Lotti
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Fabók Zsolna
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Bakos Kíra
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
ezüst246.882487 mNYMR
61.Csehi Leó
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Orosz Bálint
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Kárpáti Kincső
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
ezüst243.162324 mNYMR
62.Bója Fanni
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kastersky Izabella
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Szalai Zsóka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst242.822386 mNYMR
63.Balogh Noel
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Borsi Boldizsár
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Pisák Dániel
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
ezüst240.726901 mNYMR
64.Őry Péter
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Horváth Olivér
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Tóth Máté
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
ezüst238.562400 mNYMR
65.Borsos Adél
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Abonyi-Szabó Anna
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
Tóth Anna Sára
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
4. osztály
ezüst232.611643 mNYMR
66.Folkmann Ármin
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Horváth Patrik
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Kurfis Fanni
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst232.523459 mNYMR
67.Tyukos Barnabás
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Bartha László
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Krizsán Kristóf
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
ezüst232.143643 mNYMR
68.Gyuricza Buda Richárd
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Marton Levente
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály

ezüst230.483203 mNYMR
69.Bederna Bálint
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Demjén Vencel
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
Pender Áron
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
4. osztály
ezüst230.172747 mNYMR
70.Király Róbert
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Tüske Mátyás
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
Berecz Botond
Csopaki Református Általános Iskola
4. osztály
ezüst229.772011 mNYMR
71.Gjibexhi Mira
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Sipos Anita
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Elter Zselyke
Zamárdi Fekete István Általános Iskola
4. osztály
ezüst223.521479 mNYMR
72.Frank Levente
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Járnovics Zsolt
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
Oláh Benett
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
4. osztály
ezüst221.363147 mNYMR
73.Bodó Loretta
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Halász Milán
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
Pál Koppány
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. osztály
ezüst220.522306 mNYMR
74.Kósa Patrícia
Vasvári Általános Iskola
4. osztály
Kovács Adél Patrícia
Vasvári Általános Iskola
4. osztály

ezüst220.112005 mNYMR
75.Orsós Kornél György
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Pálvölgyi Péter
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
Effenpergel Dániel
Kótai Lajos Általános Iskola
4. osztály
ezüst215.671953 mNYMR
76.Divos Milla
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Horváth Szófia
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
Vendégh Zsófia
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
4. osztály
ezüst213.212788 mNYMR
77.Haszeg Sára
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
Kern Emmaróza
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
László Nikolett
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály
bronz169.921192 mNYMR
78.Ilia Lora
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Király Dóra
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Zsoldos Lili Katalin
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
bronz149.581562 mNYMR
79.Steinmetz János
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Szita Botond
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
Imre Mátyás
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola
4. osztály
100.00n/aNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Horváth Jakab
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Lupták Dávid
Veres Péter Gimnázium
6. osztály
Babarczi Imre
Veres Péter Gimnázium
6. osztály
gyémánt787.751057 mBPP
2.Tomán Benett
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Zhou Jichuan
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Hosseini Seyedhaman
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
gyémánt784.471576 mBPP
3.Darsh Chaudhary
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
Yevhenii Odintsov
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
Huszár Menyhért
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
gyémánt782.431316 mBPP
4.Dudás Antónia
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Dudás Csenge
Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Vukoszávlyev Tijana
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
gyémánt782.271090 mBPP
5.Varga Nóra Bella
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Takács Sára
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Pákozdi Szabó Csongor
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt781.971330 mBPP
6.Pintér Réka
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Csuka Lilla
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Ilyés Adél
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
gyémánt780.591389 mBPP
7.Talmaier Kornél
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
György Bence
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Neisz Dániel
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
gyémánt776.041674 mBPP
8.Kocsis Ákos Koppány
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály
Szuly Mira
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály

gyémánt773.311242 mBPP
9.Szajkó Melinda Rebeka
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Madarász Tímea
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Horváth Fruzsina Rebeka
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
gyémánt773.291464 mBPP
10.Járó Mihály
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Nagy Ádám Mihály
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Tóth Péter István
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
gyémánt772.041752 mBPP
11.Somogyi Vince
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Széll Márk
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Kucsera Márk
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
gyémánt768.911816 mBPP
12.Varga Péter
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Bakay Bence
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály

gyémánt767.252093 mBPP
13.Juhász Janka
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
László Levente

gyémánt767.191939 mBPP
14.Bogár Gergő
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Krokta Zsombor
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály

gyémánt767.051929 mBPP
15.Újvári Nándor
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Majzik Máté
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Füzesi Kende
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
gyémánt766.411548 mBPP
16.Kötő-Szakács József Benjámin
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Lőrincz Csaba Kenéz
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Pintér Barnabás
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
gyémánt766.311825 mBPP
17.Bakos Gábor
Mendei Géza Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Gér Dávid
Mendei Géza Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Jász Lili Verona
Mendei Géza Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
gyémánt765.431737 mBPP
18.Varga Dániel
Kempelen Farkas Gimnázium
5. osztály
Farkas Benedek
Kempelen Farkas Gimnázium
5. osztály
Keresztesi Barna
Kosztolányi Dezső Gimnázium
5. osztály
gyémánt764.791911 mBPP
19.Martinek Gergő
Kreatív Iskola
6. osztály
Havasi Lőrinc János
Kreatív Iskola
6. osztály

gyémánt764.431956 mBPP
20.Sugár Tamás Dániel
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Morvay Vince
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Bakonyi Marion Nóra
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
gyémánt758.812211 mBPP
21.Fáli Ádám
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Domkos Olivér
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Szaniszló Zétény
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
gyémánt758.602282 mBPP
22.Tóth -Gubolya Alex
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Géczy Levente
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Buza Bertalan
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
gyémánt757.742354 mBPP
23.Alács Dániel
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kereszturi David
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály

gyémánt755.432247 mBPP
24.Csupics-Matiz Mirkó
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Angyal Kristóf
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály

gyémánt755.222274 mBPP
25.Imre Ábel
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fodor Kornél
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Simon Levente

gyémánt755.112862 mBPP
26.Balázsi Zselyke
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csók Doroti
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Sellyei Sára
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt753.762802 mBPP
27.Pálos Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Szatmári Abigél
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Tőzsér Blanka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
gyémánt751.642016 mBPP
28.Kerékjártó Flóra
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Dudás Réka
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Varga-Kiss Kornélia
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
gyémánt751.632479 mBPP
29.Balogh Gergő
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Kerékgyártó Márk
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Balogh Aladár
Gádor Általános Iskola
6. osztály
gyémánt751.081996 mBPP
30.Földvári Hanga
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Engelsdörfer Emese
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály

gyémánt749.992693 mBPP
31.Teréki-Papp Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Makár Vilmos
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Keresztes Zente
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
gyémánt749.844767 mBPP
32.Káposznyák Zsolt
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Kovács István
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Ulásin Milán
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
gyémánt749.812260 mBPP
33.Fekete Bertalan
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Nosko Bertalan
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Balog Nimród
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
gyémánt749.363510 mBPP
34.Foltin Vajk
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
6. osztály
Marosi Péter
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
6. osztály
Sóskuti Ádám
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
6. osztály
gyémánt749.323349 mBPP
35.Kovács Barnabás
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Kulcsár Soma
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Palumbéli Benjámin
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
gyémánt749.081983 mBPP
36.Lackó Áron
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Szentpáli-Oláh Gellért
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Lukács Hanga Judit
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
6. osztály
gyémánt747.653832 mBPP
37.Imanhulova Oleksandra
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Poddar Mrinalini , Rácz Julia
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály

gyémánt747.343690 mBPP
38.Dabis Miklós
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Krompaszky Fanni
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Nagy András

gyémánt745.902331 mBPP
39.Bakti Vilmos
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Füzesi Zalán
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Hoffer Boldizár
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
gyémánt745.232778 mBPP
40.Honi Domi
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
Bárány Donát
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
Bakonyi Teó
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
5. osztály
gyémánt743.481952 mBPP
41.Vincze Marcell
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály
Székely Zente
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály

gyémánt742.772916 mBPP
42.Hován Ármin
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Karácsony Zsigmond
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály

gyémánt742.644350 mBPP
43.Tóth Petra
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
Tégen Nóra
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
Lajtos Lili Diána
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
gyémánt741.053304 mBPP
44.Hankó Máté
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Lantos Sámuel
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Deszpod Alex
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
gyémánt740.532431 mBPP
45.Zsíros Zsombor Gábor
Kreatív Iskola
6. osztály
Eichinger Ábris
Kreatív Iskola
6. osztály
Puklus Félix
Kreatív Iskola
6. osztály
gyémánt739.973137 mBPP
46.Antal Vilmos
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
5. osztály
Kovács Kristóf
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
5. osztály
Ternácz Patrik
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
5. osztály
gyémánt739.572478 mBPP
47.Horváth Eszter
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
6. osztály
Borbás Dániel Róbert
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
6. osztály

gyémánt739.532035 mBPP
48.Fricska-Nagy Lotti
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Farkas Katalin
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály

gyémánt739.132986 mBPP
49.Bakondi Balázs
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
Mátyás Zoltán Ervin
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
Kun Kevin
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
gyémánt738.063843 mBPP
50.Ősz Levente
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Rácz Botond
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Csepi Szilárd
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
gyémánt737.994117 mBPP
51.Bozó Levente János
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Szalóky Péter
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Szita Szelim
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
gyémánt736.953083 mBPP
52.Berencsik Dániel
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Bódis Dávid
Gádor Általános Iskola
6. osztály

gyémánt736.212239 mBPP
53.Piro Levente
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Fekete Botond

Mészáros Márton

gyémánt731.583863 mBPP
54.Mravik-Kőváry Olívia
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Székely Anna
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Sipos Eszter
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
gyémánt728.482514 mBPP
55.Gémes Dániel
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Vilhelm Zsombor
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Gaál Barnabás
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
gyémánt721.213415 mBPP
56.Schrotti Mihály
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Sipos Artúr
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Varga Zalán
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
gyémánt716.482776 mBPP
57.Ványi Lili
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Szklenárik Jáde
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Tóth Luca
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
gyémánt715.122699 mBPP
58.Balogh Ádám
Szigetszentmártoni Általános Iskola
6. osztály
Olár Noémi
Szigetszentmártoni Általános Iskola
6. osztály
Kiss Viktória Dalma
Szigetszentmártoni Általános Iskola
6. osztály
gyémánt707.594460 mBPP
59.Nagy Benedek
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Hanczár Ádám
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Vojuczki Bálint
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
gyémánt703.482565 mBPP
60.Csadó Vanda
Kakucsi Általános Iskola
6. osztály
Csiszárik Enikő
Kakucsi Általános Iskola
6. osztály
Kovács Liza
Kakucsi Általános Iskola
6. osztály
gyémánt696.142574 mBPP
61.Szijártó Léna
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Vilhelm Lilien
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Hangody Blanka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
gyémánt689.043368 mBPP
62.Varga Lenke
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Schrotti Berta
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Szani Veronika
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
gyémánt678.432432 mBPP
63.Fajt Csenge
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Kovács Karolina
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Fábián Dóra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
gyémánt665.112879 mBPP
64.Dukai Dávid
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Gruss Ádám
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Barna Vince
Gádor Általános Iskola
5. osztály
gyémánt661.933297 mBPP
65.Rosta Dániel
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Krisztin Kende
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kovács Botond

gyémánt655.613015 mBPP
66.Bornemissza Balázs
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Pintye-Pauer Erik
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Démy-Gerő Zétény
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
gyémánt654.361702 mBPP
67.Szatzker Miksa
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Kiss Tardos
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Szokolay Márton
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
gyémánt651.283387 mBPP
68.Halmos Vencel
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Kopacz Csaba Levente
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Bátka Csongor
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany556.632735 mBPP
69.Szlávik Krisztián
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Barabás Julián
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Kaszás Benedek
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
arany555.834425 mBPP
70.Járosi Milán
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Schuch Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Somogyi Axel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany555.512185 mBPP
71.Ézsöl Balázs
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Baráth Tamás
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

arany554.993449 mBPP
72.Balaj Jennifer Natasa
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Denkinger Dóri
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bőjte Jázmin
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany554.243844 mBPP
73.Feyér Zsolt
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Pethő Vilmos
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Kiss Ambrus Levente
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany549.964198 mBPP
74.Hiroe Akizenko Bendegúz
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Gruber-Kray Máté
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kövér Máté Erik
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany548.233330 mBPP
75.Bobák Ágnes
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Juhász-Hugó Panna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Megyesi Hanna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany546.381788 mBPP
76.Albert Ádám
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Albert László
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Chen Yicheng
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
arany544.701803 mBPP
77.Láng Gergely
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Orosz Ábel
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Palásthy András
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany544.332762 mBPP
78.Képes Anita Tímea
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Tamás Fanni
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály

arany544.028680 mBPP
79.Gruss Máté
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Vass Patrik
Gádor Általános Iskola
6. osztály

arany543.514029 mBPP
80.Megyer Ágoston
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Hegedüs Iván
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Mészáros Zalán
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
arany543.432073 mBPP
81.Bende Soma Patrik
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Bolla Alfréd Theodoor
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Ámon Barnabás
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany542.512245 mBPP
82.Lukács Dorka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Siket Emília
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Piger Nóra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany541.661552 mBPP
83.Méhész Naómi
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
Szabó Hanna
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
Báthory Noémi
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
arany541.172371 mBPP
84.Szűcs Richárd
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Magó Krisztián
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Ilia Lőrinc
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
arany540.684570 mBPP
85.Horkai Bálint
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Rezner-Szabó Tamás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Rompos Bálint András
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
arany540.463892 mBPP
86.Posh Anabell
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Pál Zena

arany539.842810 mBPP
87.Illés Tamás Gellért
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Molnár Ákos Csaba
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Forró Attila
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
arany538.841369 mBPP
88.Gáspár Levente
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Fehér Ákos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Szolga Benedek
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
arany538.693307 mBPP
89.Hegyháti Rozi
Creascola
6. osztály
Radics Tímea
Creascola
6. osztály

arany538.522223 mBPP
90.Gulybán Nina
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Terdik Gréta
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Nagy Viki

arany538.333287 mBPP
91.Csák Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Sós Barna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Urbán Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany537.732177 mBPP
92.Bene Szabolcs
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
Zsinkó Márk
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
Demeter Mihály
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
arany537.492138 mBPP
93.Radácsi Péter
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Szuneman Ádám
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Ferró Gergely
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany537.103947 mBPP
94.Brezina Barna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Németh Ákos
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Betes-Kalmár Benedek
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany536.873353 mBPP
95.Dobay Ansgar Maximilian
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Karnitscher Kristóf

arany535.533782 mBPP
96.Sávoly Tamás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Kozsán Botond
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Karner Vince
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
arany534.982196 mBPP
97.Tatai Marcel Döme
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Szabó Zalán Dominik
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály

arany534.291807 mBPP
98.Nagy Nóra
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Lencsés Lola
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Pogrányi Katinka
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany533.845512 mBPP
99.Gábor András
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Tóth Bernát
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Nagy Ádám
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
arany533.592140 mBPP
100.Szálka Ábris
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Veres Konrád
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Csók Bence
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany532.942281 mBPP
101.Angi Liliána
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Gebri Fruzsina
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Márton Sarolta
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
arany532.652219 mBPP
102.Haffner Luis
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Hencz Milán
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Schmidt-Ábent Mátyás
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
arany532.022157 mBPP
103.Demeter Dávid
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kemenes Dávid
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany531.352033 mBPP
104.Leimeister Emma
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Bacsó Míra
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Straubinger Júlia
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
arany530.812341 mBPP
105.Havasi Gergő
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Peszleg Márk
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Palotai Krisztián
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany530.246424 mBPP
106.Balázs Luca
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
6. osztály
Bende Márton Áron
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tóth Jázmin Brigitta
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany529.992346 mBPP
107.Takács Benedek
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Fazekas Máté
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Váczi Gergő
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany529.943399 mBPP
108.Halász Kinga
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
6. osztály
Tóth Enikő
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
6. osztály
Irlanda Emília
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
6. osztály
arany529.672340 mBPP
109.Misik Zsófi
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály
Módos Luca
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály
László Adél
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály
arany529.482903 mBPP
110.Kenyeres Hanna
Németh Kálmán Általános Iskola
6. osztály
Ábrahám Panna
Németh Kálmán Általános Iskola
6. osztály
Krasznai Csenge
Németh Kálmán Általános Iskola
6. osztály
arany528.742790 mBPP
111.Tóth Flóra
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Földesi Emma
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Winkler Miruna
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
arany528.282630 mBPP
112.Borbola Péter
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Szomor László
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Tresó Márton
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany527.764945 mBPP
113.Hefinger Lea
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Kemény Dóra
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Vértessy Laura
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany527.363532 mBPP
114.Mertli Jázmin
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Madák Jázmin
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Szombati Dominik
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
arany526.572357 mBPP
115.Csókos Nóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Barna Gréta Julianna
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Balog Anna
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
arany525.822842 mBPP
116.Cseri Fanni Beatrix
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Gáspár Natasa
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Dénesi Csenge Erzsébet
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
arany524.752834 mBPP
117.Mayer-Kerti Emma
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
Havasi Csenge
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
Sárközi Lujzi
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
arany524.732673 mBPP
118.Fazekas Noel Benjámin
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Gál Adrián Egon
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Rabb Noel Benett
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany523.693324 mBPP
119.Hományi Liza
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Áll Csanád
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Feigel Zsombor
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
arany522.172855 mBPP
120.Galli Nóra Ilona
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Jánosi Nikolett
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály

arany521.243327 mBPP
121.Cseh Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Kapin Benedek
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Drábik Bence
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany520.611519 mBPP
122.Babcsányi Márton
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Ellison Maximus

arany518.692024 mBPP
123.Varga Vince
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Bíró Ádám
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

arany518.591978 mBPP
124.Simon Zoé
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szalay Norina
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szegner-Rigó Johanna
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany516.762906 mBPP
125.Dosek Dalma
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Szelényi Lilla
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Bacsek Blanka
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
arany516.653647 mBPP
126.Németh Hanna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Elter Annabella
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kassai Kála Szófia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany514.774724 mBPP
127.Pilling Pál
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Puskás Laura Zsófia
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tóbiás Ella Rebeka
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany512.722847 mBPP
128.Kovács Vivien
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Klachmányi Lina
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Eszes Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany512.112676 mBPP
129.Molnár Dorka
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Abos Éva
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Szigeti Petra
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany509.313623 mBPP
130.Veréb Larina
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Varjú Dóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Fehér Nóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
arany508.092342 mBPP
131.Kovács Julianna
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Kunfalvi Luca Anita
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Nagy Sarolta
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
arany507.923599 mBPP
132.Fűtő Zsombor
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kuszinger Soma
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály

arany501.072648 mBPP
133.Bató-Ruzsás András Béla
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Elekes-Balázs Péter
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Tamás Ábel
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
arany492.824129 mBPP
134.Gönczi Sophie
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Kovács Imola
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Sere Gréta
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany490.284659 mBPP
135.Pető Liza
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Boncsér Luca
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály

arany489.983202 mBPP
136.Bérczi-Vass Emília
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Szily Eszter
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Papadimitropulosz Natasa
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany489.173378 mBPP
137.Kubatov Kiara
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Timári Réka
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Kardos Karina
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
arany488.312536 mBPP
138.Tóth Tamás
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Csortos Dániel
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Péntek Zsombor
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
arany486.613853 mBPP
139.Szalay Marcell
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Orbán Tamás
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Borbély Ádám
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany486.463240 mBPP
140.Cvek Zoltán
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Ollár Mihály
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály

arany486.165364 mBPP
141.Fehérvári Kristóf
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
Korecz Balázs
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
Burai Zoltán
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
arany482.264347 mBPP
142.Pekárovics Lilien
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Dervadelin Petra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Kis Dorottya
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany481.633654 mBPP
143.Csémy Barnabás
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Horváth János
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Ócsagh-Tóth Ádám Noel
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany481.223889 mBPP
144.Mátyási Dóra
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Budai Olivér
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Foltin Keve
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
arany479.045437 mBPP
145.Szemes Dániel
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Varga Dávid Ferenc
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Barti Ábel
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany478.475638 mBPP
146.Jankó Donát
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Nagy Kristóf
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Demeter Noel
Gádor Általános Iskola
5. osztály
arany476.425102 mBPP
147.Magócsi Erzsébet
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Szabó Zselyke Dorottya
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Kaári Zoltán Attila
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
arany476.382742 mBPP
148.Balogh Liza Emília
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Hepp Zétény László
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Agócs Ervin
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
arany473.674147 mBPP
149.Jánosi Ádám
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Palotai Ádám
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Nagy Zalán Zsolt
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany473.613990 mBPP
150.Forczek-Sohajda Zoé Karola
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Majzer Laura Luca
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Sipos Hanga
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany473.473230 mBPP
151.Seprényi Marcián
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kovács Zétény András
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Fejes Noel
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany473.234861 mBPP
152.Máté Kolos
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Bigai Zsombor
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Horváth Benedek
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany466.593614 mBPP
153.Harmati Réka
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
Neuser Edina
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály

arany464.382519 mBPP
154.Döbrösy Dorina Ildikó
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Kovács Léna Amália
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Ónodi Csenge Panka
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
arany460.333713 mBPP
155.Bertalan Dóra
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Szegedi Mara
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály

arany457.026456 mBPP
156.Kiss Hanna
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Kovács Ildikó
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Gábor Gabriella
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
arany449.535264 mBPP
157.Katona Csenge
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Trubiánszky Réka
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Kővári Rafael Ferenc
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
arany449.522574 mBPP
158.Sándor Boglárka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Hornyacsek Lola
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Hajdu Aliz
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany447.581999 mBPP
159.Horváth-Kiss Péter
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Cseszkó Péter Ferenc
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Számszuj Patrik Dávid
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
arany447.253287 mBPP
160.Sármai Kinga
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Kovács Zsófia
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Faragó Fanni
Gádor Általános Iskola
6. osztály
arany446.812803 mBPP
161.Korlát Jázmin
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Kecskés Emma
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
Filó Anna
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany446.324941 mBPP
162.Ilauszki Zselyke
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Kmety Luca
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Kopasz Olívia
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
arany445.832552 mBPP
163.Parditka Zsombor
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Tóth Zétény

Deme-Murár Kristóf
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
arany445.462861 mBPP
164.Simonovits Nelli Léna
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Ráduly Janka
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
Pintó Violetta
Csengey Gusztáv Általános Iskola
5. osztály
arany445.324924 mBPP
165.Laczy Lóránt
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Maczák Tibor
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Lovas Levente Máté
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
arany444.785000 mBPP
166.Zala Zita Szintia
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Rizmajer Lili
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Szecskó Virág
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
arany444.534107 mBPP
167.Nagy Nadin
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Banai Noémi
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany444.193221 mBPP
168.Baróthy Áron
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Lovas Tamás
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Kovács Hanna Panna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
arany444.176813 mBPP
169.Molnár Zsombor
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Pintér Pál
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Prokopp Mihály
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
arany442.092074 mBPP
170.Pethő Blanka Lina
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Erdei Kíra
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály

arany441.795912 mBPP
171.Balázs Bence
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Kuhn Maximilian Eugene
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
Tóth-Papp Sugárka
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
5. osztály
arany441.175507 mBPP
172.Csercsa Vivien
Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
Molnár Gábor

Németh Bence Tibor
Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
arany440.272100 mBPP
173.Bicsák Veronika Franciska
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Körtvélyesi Lili
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály

arany439.183772 mBPP
174.Tákos Titanilla
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Martinovics Viola
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály

arany438.002853 mBPP
175.Mitercsák Botond
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Szederkényi Bence
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Lukács István
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
arany437.561781 mBPP
176.Borbély Adél
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Berencsi Boglárka
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Kenéz Norina
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany437.372896 mBPP
177.Schiessler Ádám
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kopka Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Lőrincz Levente
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany436.921156 mBPP
178.Csasznyi Lili Babett
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Kunsági Léna
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Bolf Dorina
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
arany436.927594 mBPP
179.Gál Anna
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Schillen Júlia
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
Somogyi Piroska
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
6. osztály
arany436.673087 mBPP
180.Nagy Domonkos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Kóbor Dániel
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
Vajdics László
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
6. osztály
arany436.573792 mBPP
181.Kaszás Nikolett
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Tarr Fanni
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály

arany436.502715 mBPP
182.Botos Milán
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Papp Csaba
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany436.492679 mBPP
183.Farkas Krisztián
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Döcsakovszky Zoltán
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Borbély Kenéz Csát
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
arany436.275707 mBPP
184.Szűcs Dalma Csenge
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Vigh Luca Sára
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Pozsár-Szentmiklósy Katalin
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany434.902777 mBPP
185.Makádi Mira Hanna
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Székács Tercia Panna
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Tóth - Gáspár Sára
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany434.472089 mBPP
186.Horváth Zsófia
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Káposznyák Szonja
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Van Gucht-Fekete Isabel
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
arany434.472606 mBPP
187.Szász Patrícia
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Német Zoé
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Huang Jingrou
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
arany433.661114 mBPP
188.Polyák László
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Nyírő Ádám
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Malinkó Ádám
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany433.562691 mBPP
189.Lakházi Noel
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Henn Domonkos
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Virág Máté
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
arany433.492190 mBPP
190.Laki Cilka
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Takács -Lissai Janka
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Molnár Zoé

arany433.234549 mBPP
191.Liszka Patrik
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Hencz Botond
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Tóth Máté
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
arany432.834456 mBPP
192.Simonyi Máté
Kreatív Iskola
5. osztály
Balogh-Tolnai Olivér
Kreatív Iskola
5. osztály
Potrogya Kornél
Kreatív Iskola
5. osztály
arany432.663884 mBPP
193.Tóth Réka
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Varjas Virág
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály

arany432.382316 mBPP
194.Márton Bence
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
Molnár Milán
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
Bodzai Bence
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
arany431.532777 mBPP
195.Fider Alexandra
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Kiss István
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Schwarcenberger Zalán
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
arany430.084443 mBPP
196.Őr Olivía
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Görög Emese
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Bezzegh Tímea
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany429.963358 mBPP
197.Körmöczi Balár
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Schenk Patrik
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Nagy Kristóf Teodor
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
arany429.464934 mBPP
198.Ivó Márton
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Sass Vince
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Vincze Huba
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany428.673279 mBPP
199.Mihalics Eszter
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Katona Nándor
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály

arany426.282480 mBPP
200.Hoang Ha Anh
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Nguyen Bao Quyen
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály

arany425.612697 mBPP
201.Kovács Áron
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
Németh Szabolcs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
Szávuj Barnabás
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
arany425.233814 mBPP
202.Kis-Guczi Dániel
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
6. osztály
Rózsavölgyi Péter
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
6. osztály

arany424.811375 mBPP
203.Gál Luca
László Gyula Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Vidovenyecz Léna Csillag
László Gyula Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály

arany424.682014 mBPP
204.Radvánszki Lili
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Bancsi Zalán
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Takács Máté
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
arany424.542577 mBPP
205.Kemenczei Fanni
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Szabó Alexandra Laura
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály

arany424.507894 mBPP
206.Kordován Kamilla
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Zsoldos-Takács Fanni
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Virágh Anna
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
arany423.501418 mBPP
207.Pál Norbert
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Bárány Benjámin
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Novák Sebestyén
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
arany422.742202 mBPP
208.Batta Alfonz
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Dávid Merse Mihály
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Gerei Atilla
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
arany422.672097 mBPP
209.Kaltenecker Emma
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Szász Réka
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály

arany422.652940 mBPP
210.Sütő Tibor
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Sóti György
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Demetrovics Levente
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
arany422.463612 mBPP
211.Forgó Marcell
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Stork Gergő
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Szekeres Balázs
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany422.462722 mBPP
212.Burián Annabella
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Mihályi Borbála
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Péntek Gréta
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
arany421.682176 mBPP
213.Nagy Bertalan
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Balogh Krisztián
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Dallos Zalán
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany421.143553 mBPP
214.Demeter István
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály
Morvai Péter
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
6. osztály

arany420.832015 mBPP
215.Kacsó Luca
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Balikó Anna
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Kiss Dóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
arany418.291501 mBPP
216.Árvay Borbála
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály
Hrabovszki Janka
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály
Reizer Anna
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály
arany418.283308 mBPP
217.Marchand Nataniel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Siket Áron
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Koch Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
arany417.222943 mBPP
218.Raffer Gergő
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
Mészáros Lázár
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály

arany414.662173 mBPP
219.Manhertz Luca
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Szöllősi Ádám
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Müller Anna
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
arany414.631973 mBPP
220.Kállai Merse
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Csepreghy Henrik
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Rácz Bálint
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
arany414.263868 mBPP
221.Pozsony Dömötör
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
Gózan Gábor
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
Vincze Gergő
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
arany413.072221 mBPP
222.Czakó Barnabás
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Bóna-Szűcs Ágoston
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Michl Tamás
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
arany412.162753 mBPP
223.Badamsed Utga
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Kurucz Dorka
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Riedl Emma
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
arany411.851916 mBPP
224.Bakom-Keleti Sámuel
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Domján Ivonn Csenge
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Csedreki Panna
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany411.131837 mBPP
225.Nagy Fanni
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Szeltner Nóra Mária
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály

arany411.022145 mBPP
226.Kaposy Barnabás
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Szonda Huba
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Baktai Boldizsár
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
arany410.532934 mBPP
227.Bellovits Áron
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Klinger Bence

arany408.462061 mBPP
228.Vállai Dávid
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Restás Dominik
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Mercan Ali Said
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
arany408.422115 mBPP
229.Varga Zita
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Barabás Blanka
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

arany408.293280 mBPP
230.Dani Zorka Léna
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Láng Abigél
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Nagy Mira
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany407.602430 mBPP
231.Harsányi Marcell
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Hendrik Viktor
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Pataki Ákos
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany407.083463 mBPP
232.Dávid Szofi
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Hanyecz Sophia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Karácsony Olívia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany406.632350 mBPP
233.Vaitzner Natasa
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Kóbor Júlia
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
Eisenberg Lenke
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
5. osztály
arany405.982855 mBPP
234.Antal Lilianna
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Semegi-Nyulas Anna Léna
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Bognár Villő
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
arany405.772613 mBPP
235.Komé Noémi
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Komé Zsófia
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Kosaras Borbála Édua
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
arany405.511121 mBPP
236.Biri Adél
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Engi Boglárka
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
Kóti Csenge
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
6. osztály
arany405.412975 mBPP
237.Gyulavári Bálint
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Mészáros Zoltán
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály

arany405.282603 mBPP
238.Kleszó Dorka
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Csatári Sára
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Gábor Tamara
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany405.152490 mBPP
239.Sarusi-Kiss Eszter
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Sánta Izabella
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Szabó Sára

arany404.451650 mBPP
240.Kiripolszki Léna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Siliga Szonja
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Nagy Luca Léna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany404.192879 mBPP
241.Bákonyi Lilla
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Erdei Csilla
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
Pum Laura
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola
6. osztály
arany403.741531 mBPP
242.Manyák Olívia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gavallér Bianka
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Frimm Fanni
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany403.393359 mBPP
243.Murai Tímea
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Kiss Fanni
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Szabó Szofi
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
arany402.436670 mBPP
244.Tóth Alex
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Abonyi Mihály
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Szőregi Dávid
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany402.092042 mBPP
245.Farkas Fanni
Kreatív Iskola
5. osztály
Polcz Emma Barbara
Kreatív Iskola
5. osztály
Salacz Lili
Kreatív Iskola
5. osztály
arany401.982203 mBPP
246.Varga Gergő András
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
Szemes Kairi Gábor
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
Dér Vince
Kesjár Csaba Általános Iskola
6. osztály
arany401.061549 mBPP
247.Palásthy Péter
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Boda Lívia Gitta
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály

arany400.403708 mBPP
248.Boros Bende
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Tóth Bence
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Venczel Martin
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany400.336108 mBPP
249.Semsey Júlia
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Rozgonyi Izabella
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály

arany399.022631 mBPP
250.Sudár Janka
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Drevenka Veronika Viktória
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Gedeon Emma
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany398.072462 mBPP
251.Grósz-Illés Lola Sára
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kun Lili

Strahl Zselyke Anikó
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany396.312445 mBPP
252.Bagi-Király Endre
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kertész Éliás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ujszászi Kolos
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany395.532739 mBPP
253.Mészáros Lili
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Csikány Lotti
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
Tersánszky Tímea
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
6. osztály
arany395.212937 mBPP
254.Hanyu Benedek
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Burján Marcell
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály

arany394.612419 mBPP
255.Antal-Péter Oszkár
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Gerhák Milán
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Vincze Zsombor
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
arany394.572462 mBPP
256.Varga Balázs
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tóth Bendegúz
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Pelech Borisz
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany393.302751 mBPP
257.Lengyel Zalán
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Romanovics Roland
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Nagy Martin
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
arany392.282496 mBPP
258.Pál Gergő
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Koczán Simeon
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Palatinus Ádám
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany390.092087 mBPP
259.Császár Bálint
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Kövesi Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Goldpergel Dávid
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany388.422690 mBPP
260.Borsodi Csenge
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Bálint Adél
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Vörös Kincső
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
arany385.182252 mBPP
261.Nagy Katalin
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
Gönczi Maximilian Jozef
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
Horváth-Emery Huba Buda
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
arany383.762910 mBPP
262.Kelemen Boglárka
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
5. osztály
Horváth Zoe Blixa
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
5. osztály
Bernáth Gáspár György
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
5. osztály
arany383.412644 mBPP
263.Barla Márton Zoltán
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Egyed Nándor
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Molnár Barnabás
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
arany381.736720 mBPP
264.Vadász Bálint
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kun Ferenc Gábor
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Viszkók Noel
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany379.094631 mBPP
265.Szijjártó Regina Karmen
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Sződi Milla
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Turai Amarillisz
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
arany378.493160 mBPP
266.Palko Ádám
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
Halgas Richárd
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály

arany377.923859 mBPP
267.Kádas Miklós
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tímár Ádám
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Nagy Károly Bence
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany377.876050 mBPP
268.Ruzsa Gábor Gergely
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Csillag Balázs
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Cseri Bence Felix
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
arany377.134213 mBPP
269.Lettner Fáni
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Fodor András
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Timár Tamara
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany376.612987 mBPP
270.Farkas Dézi
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Zalai Zita
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Pál-Szaluter Eszter
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany376.593545 mBPP
271.Nyikom Zsombor
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Miklós Márton
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Tóth Ármin
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany376.524548 mBPP
272.Tóth Hochvárt Balázs
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Eke Gábor
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Oszlánczi Richárd
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany375.797977 mBPP
273.Gyalai Bence
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szatmári Péter
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Drenkovics Bálint
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany375.435910 mBPP
274.Boromissza- Barcsik Marcell
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Sándor Ferenc
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály

arany375.254132 mBPP
275.Juhász Kornél
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Tamás Botond
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály

arany374.992797 mBPP
276.Ágoston Fruzsina
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Kotlár Nóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály

arany374.872636 mBPP
277.Ági Noémi
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Pál Bianka
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Szalóki Bianka
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany374.133460 mBPP
278.Zólyomi Csilla
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Szendrey-Takács Réka
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Drienyovszki Dóra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
arany373.842644 mBPP
279.Drexler Dominik
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Balázs Levente
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
Kis Ágoston
Domokos Pál Péter Általános Iskola
6. osztály
arany373.572218 mBPP
280.Sipos Máté
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Raffael Ráfis
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Mühlbauer Attila
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany373.523657 mBPP
281.Talabér Márton
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Bencsik Eliot Ábel
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Pogány Benedek Nimród
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
arany373.264087 mBPP
282.Holló Viktória
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Kapitány-Fövény Borbála
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Orosz Bertalan
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany373.163095 mBPP
283.Pintér Lili
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Hochstein Emília
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Hochstein Jázmin
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany372.844352 mBPP
284.Prait Ádám
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
Elek Balázs
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
Karsai Maxim
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
arany372.752824 mBPP
285.Takács Bendegúz
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Szabó Róbert
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Varga Konrád Alex
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
arany371.604206 mBPP
286.Braun Anna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Wirtz Lujza
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Mezei Lili
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany371.574175 mBPP
287.Bilibók Bernadett
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bartos Dorka
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Drégelyvári Izabella
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany371.283254 mBPP
288.Siklóssy Flóra
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Mudra Abigél
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Mészáros Boróka
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany371.182898 mBPP
289.Belányi Aliz
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Horváth Luca
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Szabó Fanni
Gádor Általános Iskola
5. osztály
arany370.922556 mBPP
290.Bukta András
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Samson-Érckövi Ádám
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Restás Levente
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
arany370.675004 mBPP
291.Czimbalmos Benedek
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Horváth Olivér
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Takács Bálint
Gádor Általános Iskola
5. osztály
arany369.983084 mBPP
292.Szalóki Szonja
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ágoston Anna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Komáromi Szofia Léna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany369.412823 mBPP
293.Horváth Csenge
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Hamburger Hédi
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Sushanina Anasztázia
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
arany369.352806 mBPP
294.Göllény Fanni
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Koczkás Kitti
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
Koller Hanna
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
6. osztály
arany368.963349 mBPP
295.Czinder Zita
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Mihálydeák Lőrinc
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Torzsa Csenge Villő
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany368.542163 mBPP
296.Markovich Eszter
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Szalay Virág
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Szabó Rita
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany368.122470 mBPP
297.Lajtner Leila
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály
Marsai Zsejke Veronika
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály
Szabó Bence
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály
arany368.072844 mBPP
298.Udvardi Norina
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Németh Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Horváth Heléna

arany367.972025 mBPP
299.Szűcs Kamilla
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
Hegedűs Réka
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
Kunze Melina Rubina
Kvassay Jenő Általános Iskola
6. osztály
arany367.842763 mBPP
300.Tomkovics Tamara
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
György Erik
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Szász Renáta
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
arany367.693559 mBPP
301.Tóth Ignác
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Szántó Márton
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Magyar Bálint
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
arany367.214019 mBPP
302.Suba Anna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kálmán Kamilla
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kaliczka Borbála
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany366.862924 mBPP
303.Gyuricza- Várszegi Ruben
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bálint Olivér
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Pál Gergő

arany366.801846 mBPP
304.Csóti Csanád
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály
Chikán Vince
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
5. osztály

arany365.972996 mBPP
305.Besze Lilla Dorina
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Szabó Flóra
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Van Gucht-Fekete Sara
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
arany365.912422 mBPP
306.Paulovics Johanna
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Szabadka Jázmin
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Kelemen Lilla
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
arany363.622418 mBPP
307.Halmai Izabell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Hajmási Maja Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Bozó-Bódi Bálint
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany362.773075 mBPP
308.Nagy Rebeka
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Fekete Hanga
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
Boros Anna Roxána
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
5. osztály
arany362.633915 mBPP
309.Hepp Ádám
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Jelinek Dávid
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Orbán Alex
Gádor Általános Iskola
5. osztály
arany362.085649 mBPP
310.Juhász Panna
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Szabó Alíz

arany360.892336 mBPP
311.Káldi Barnabás
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
Szilvási Bence
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
Veres Krisztián
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
6. osztály
arany358.213368 mBPP
312.Kui János
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Selyem Tamás
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály

arany357.142389 mBPP
313.Fercsi Fanni
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Horváth-Takács Benjámin
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Perjési-Szabó Réka
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
arany354.943811 mBPP
314.Kürti Simon
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Feitscher-Pataki Álmos Adolf
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
Visnyei Csanád Márton
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
6. osztály
arany354.523078 mBPP
315.Nagy Katinka
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Süttő Lilla
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Hajósi Ingrid
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
arany353.742718 mBPP
316.Sebestyén Levente
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Aigner Zétény
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ördögh Hanga
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany352.374104 mBPP
317.Rubik Emil
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Bagyura Tamás
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Batka Levente
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany351.663124 mBPP
318.Zalányi Sára
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Buza Réka

Tóth Veronika
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany351.395147 mBPP
319.Hőnig Levente
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Szlovák Fanni
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Komáromi Bianka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
arany351.393022 mBPP
320.Pekács-Andrási Panna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Takács-Kiss Flórián
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Csabai Levente
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany351.143575 mBPP
321.Gódor Zente
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Kukucska Martin
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Bebesi Botond
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
arany350.534398 mBPP
322.Ujvári Botond
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Tolnay Gergely
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Homenko Márk
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
arany350.313048 mBPP
323.Haraszti Réka Boróka
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály
Tóth-Kiss Csenge
Csengey Gusztáv Általános Iskola
6. osztály

arany350.132984 mBPP
324.Soós Viktória
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Feldider Janka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Talpassy Zita
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany349.833096 mBPP
325.Keresztes Kornél
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Halasi Márton
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Csősz Róbert
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany349.764519 mBPP
326.Dévényi Gréta
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Andrejkovics Natasa Lilla
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Nikola Amira Julianna
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany349.692551 mBPP
327.Németh Réka Alma
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Káplár Veronika
Gádor Általános Iskola
6. osztály
Jelinek György
Gádor Általános Iskola
6. osztály
arany349.013164 mBPP
328.Tamás Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Kovács Brúnó
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Kőműves Ákos
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany348.922956 mBPP
329.Nagy Beatrix
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Farkas Gréta Tünde
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály

arany348.843076 mBPP
330.Rabi Máté
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
Sebők Kristóf
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
Balázs János
Gubányi Károly Általános Iskola
6. osztály
arany348.234643 mBPP
331.Trencsényi Zoé
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Bartuszek Réka
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Czini Anna
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
arany348.132848 mBPP
332.Czövek Bálint
Piliscsabai Palánta Általános Iskola
5. osztály
Izsák Levente
Piliscsabai Palánta Általános Iskola
5. osztály
Kovács Galina
Piliscsabai Palánta Általános Iskola
5. osztály
arany347.594296 mBPP
333.Lizakovszky Tamás Ákos
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Jenes Kolos
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Horváth Zétény

arany347.404504 mBPP
334.Balogh Csanád
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Bernhardt Áron
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Mészáros Botond
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
arany347.292687 mBPP
335.Tóth Léna
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Horváth Blanka
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Félegyházy-Megyesy Frida
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
arany347.283598 mBPP
336.Harmath Norina
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Varga Anna

Gergely Panna
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
arany347.153449 mBPP
337.Nagy Máté
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Nyéky Aurél
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Égi Sámuel
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany346.854034 mBPP
338.Balogh Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Agócs-Szikszai Norina
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Elekes Alíz
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany346.343501 mBPP
339.Mészáros András
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kajári Máté
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Eichler Levente
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany345.873622 mBPP
340.Veliczky Szonja
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Havasi Anna
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Fleischer-Szabó Tekla Ingríd
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany345.863008 mBPP
341.Adravecz Noémi
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
5. osztály
Borók István
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
5. osztály

arany344.702642 mBPP
342.Kaizinger Szonja
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Tóth-Nagy Olívia
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály

arany344.512543 mBPP
343.Dóka Bendegúz Levente
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály
Máthé Gergely Tamás
Kisiskola Általános Iskola
6. osztály

arany344.512543 mBPP
344.Dani Zsombor
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
Gregor Noémi
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
Juhász Bence
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
6. osztály
arany343.345992 mBPP
345.Hugyecz Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Bodnár Dorka
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Szarvasi Fanni
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
arany343.263210 mBPP
346.Hauschel Márton
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Marton Botond
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Oszlánczi Gergő
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany343.103746 mBPP
347.Bene Milán
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Márta Olivér
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kerezsi Bence
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany343.093513 mBPP
348.Horváth Alex
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabó Milán
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bóna Nimród
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany342.913464 mBPP
349.Vecerdi Előd
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Rezső Sámuel
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály

arany342.343102 mBPP
350.Göncz Lili Veronika
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Andri Lilien
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály

arany341.945581 mBPP
351.Varga Krisztián Bence
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Erdélyi Csaba
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Faluhelyi Márk
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany341.743612 mBPP
352.Tölgyesi Diána
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály
Tóth Kata
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
6. osztály

arany341.015219 mBPP
353.Mliner Ákos
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Balog Dávid
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Márton Míra
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
arany340.343812 mBPP
354.Balázs József
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Hegedüs Márton
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Mercsák Milán
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
arany340.122892 mBPP
355.Matuz Adél
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Ordina Lilien
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Szabó Emma Ágnes
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
arany339.792983 mBPP
356.Dabis Zoltán
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
László Zétény
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Szilágyi Martin
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
arany338.642959 mBPP
357.Bodó Péter
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Ary Nimród
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Fejes Balázs
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
arany338.573927 mBPP
358.Jamniczki Marcell
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bezerédi Zalán
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Borócki Bence
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany338.143587 mBPP
359.Hegyi Anna
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Keszthelyi Máté
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Viski Anna
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
arany335.995326 mBPP
360.Szikszai Zoé
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
6. osztály
Kovács Adél

arany335.934441 mBPP
361.Joó Hajnalka Rita
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Virágos Laura
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
Dell Eszter
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
6. osztály
arany335.4510643 mBPP
362.Kardos Hanna
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Faur Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály

arany335.093626 mBPP
363.Erdő Nimród
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Milesz Kristóf
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Dodó (Wu Yuejila)
Gádor Általános Iskola
5. osztály
arany333.654065 mBPP
364.Bánka Dóra
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Géczy Zselyke
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Tőkei Emma
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany331.182799 mBPP
365.Telepó Attila
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Nagy Liliána

Orosz Éva Szófia
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
arany330.664213 mBPP
366.Reggel Zoé
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Simon Bendegúz
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály

arany328.764150 mBPP
367.Bubori Dávid Zsolt
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Fider Gergely
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
Lerner Gergő
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
5. osztály
arany328.664787 mBPP
368.Kiss Krisztián
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kiss Dominik
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály

arany322.474665 mBPP
369.Balázs Regő
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Pintér Marcell
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Pálinkás Lénárt
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany322.264176 mBPP
370.Okányi Róbert
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
Matkó István
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
Szatmári Kristóf
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
5. osztály
ezüst289.632757 mBPP
371.Tóth Donát
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
5. osztály
Bláboli András
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
5. osztály
Molnár Noémi Viktória
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola
5. osztály
ezüst288.771864 mBPP
372.Szórát Gergő
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Goldpergel Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Harsányi Bálint
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
ezüst283.962252 mBPP
373.Kiss Kristóf
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Buskó Gergely
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály

ezüst283.771601 mBPP
374.Skribek Dominik
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Argalász Márton Péter
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kézdi Kristof
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst282.722224 mBPP
375.Veigl Márton
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Kovács-Szabó Balázs
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Ladányi Gergely
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
ezüst278.082085 mBPP
376.Helf Boldizsár
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Jakobszen Dániel Benedek
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szász-Vadász Kada
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst277.012465 mBPP
377.Munkhdalai Dulguun
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Lakatos Roland Armando
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály

ezüst276.811638 mBPP
378.Németh Csanád
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Koblász Gergő
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály

ezüst275.052103 mBPP
379.Czentye Noémi
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Fürjes Karolina
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Kroknay Lujza
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst273.502603 mBPP
380.Bujdosi Sára
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Bálint-Bérczi Hanna
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály

ezüst271.175259 mBPP
381.Dugasz Míra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Bónis Zsófia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Hományi Dániel András
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
ezüst270.981884 mBPP
382.Bernek Áron
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Stefler Benedek
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Kertész Emil
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
ezüst269.251632 mBPP
383.Murai Katica
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabó Linda
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Potys Rita
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst268.171801 mBPP
384.Sigmond Virág Veronika
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Theisz Réka
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
Szentirmai Viola
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
5. osztály
ezüst266.214424 mBPP
385.Kiss Hanga
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Szekulidisz Zóra
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály

ezüst265.201561 mBPP
386.Holka Nikoletta
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Sztojka Zsüliett
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst258.093182 mBPP
387.Maczkó Petra
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Sallai Noémi
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kurucz Noémi Borbála
Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
ezüst257.522402 mBPP
388.Bóta Veronika
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kerekes Hedvig
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst254.562229 mBPP
389.Kiss Panna
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Dantesz Luca
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Vajda Johanna
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
ezüst254.392665 mBPP
390.Tóth Nimród Zente
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Lippay Áron
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály

ezüst253.631730 mBPP
391.Sipos-Tomka Emma
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Bartucz Laura
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Marjai Zoé
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
ezüst252.863092 mBPP
392.Gacsári Tamás
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Nagy István
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
Molnár Andor
Patakpart Általános Iskola
5. osztály
ezüst252.291834 mBPP
393.Bernhardt Borbála
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Szekeres Dominika Laura
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
Landgren Ingrid Ester
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
5. osztály
ezüst250.712760 mBPP
394.Sárvári Lujza
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály
Sári Zsófi
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
5. osztály

ezüst248.672720 mBPP
395.Pete Zoé
Bénye-Káva Általános Iskola
5. osztály
Molnár Balázs
Bénye-Káva Általános Iskola
5. osztály
Zákó Jázmin
Bénye-Káva Általános Iskola
5. osztály
ezüst248.081993 mBPP
396.Gáspár Sebestyén Csaba
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Lugosi Zalán János
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Borda Bálint
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
ezüst247.972961 mBPP
397.Ablonczy Lea Júlia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Horváth Róza Júlia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Malek Petra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
ezüst247.712400 mBPP
398.Freisinger Dávid
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
Tamás Ákos
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
Radványi Vilmos
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
6. osztály
ezüst246.402360 mBPP
399.Galó Félix Fábián
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
5. osztály
Csamangó Lili
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
5. osztály

ezüst246.211759 mBPP
400.Ferencz Kristóf
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Székely-Király Blanka
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Veres Marcell
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
ezüst245.973861 mBPP
401.Gyenes Laura
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Sebesi Petra Amina
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Tóta Diána
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
ezüst245.351685 mBPP
402.German Linett
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Dobrocsi Zsófia
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály

ezüst245.19626 mBPP
403.Gyatyel Zoé
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Bihari Petra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Lantos Anna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
ezüst245.081868 mBPP
404.Oprea Belián Artúr
Kreatív Iskola
5. osztály
Mészáros-Kiss Noé
Kreatív Iskola
5. osztály
Apágyi Árden
Kreatív Iskola
5. osztály
ezüst244.715340 mBPP
405.Mooney Áron
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Ünnep Konrád
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály

ezüst244.573277 mBPP
406.Csikós Ádám
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
Cselédi Lea
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
Senkár Luca
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
ezüst244.403001 mBPP
407.Lutsch Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Szabó Zétény
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály

ezüst244.311853 mBPP
408.Kugler Regina
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Gal Laura
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Pandur Orsolya
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
ezüst243.942572 mBPP
409.Czalán Zoárd
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Imre Benett
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Szabó Lili

ezüst243.861469 mBPP
410.Kéri Róbert Attila
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Klempa Dominik Miklós
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály

ezüst243.064632 mBPP
411.Rug Adél
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Van Axel Castelli Gabriel
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Muckenhaupt Dániel
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.774269 mBPP
412.Máté Marcell Roland
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Papp László Krisztián
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
Polgár Krisztián Milán
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
6. osztály
ezüst242.191852 mBPP
413.Moso Míra Eliza
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Fehér Alíz Janka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Szendrői-Áts Kata
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst241.832050 mBPP
414.Nádori Merse
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Bensó Boldizsár
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Szabó Márton
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
ezüst240.963514 mBPP
415.Gara Olívia
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Lázár Szófia
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Tihanyi Kata
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
ezüst240.863192 mBPP
416.Drávai Márk
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Kovács Zsombor
Gádor Általános Iskola
5. osztály
Földes Máté
Gádor Általános Iskola
5. osztály
ezüst240.711732 mBPP
417.Gonda Panna
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Pataki Anna
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Sánta Janka
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
ezüst240.693906 mBPP
418.Földházi Márta Panna
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Török-Tóth Kloé
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Heckenast Péter
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
ezüst240.542536 mBPP
419.Orosz Léna
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Farkas Lilla
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Lőrincz Anna
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
ezüst240.461527 mBPP
420.Schnur Gréta
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Tagai Zorka Jázmin
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
Kudor Fanni
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
5. osztály
ezüst240.382530 mBPP
421.Garancsi Tamás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Esze Konrád Marcell
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst240.165763 mBPP
422.Tóth Emma
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Szlávik Enikő
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály

ezüst240.122555 mBPP
423.Horváth Mira
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kertész Fanni
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ökördy Milla
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst239.943617 mBPP
424.Patai Zorka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Bacsa Lili
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Császár-Takács Márk
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
ezüst239.922564 mBPP
425.Fridrich-Horváth Zora Kata
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
5. osztály
Horváth Jázmin

ezüst239.722285 mBPP
426.Kovács Hajnalka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Bella Aliz
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
Alezi Nóra
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
6. osztály
ezüst239.622940 mBPP
427.Meggyes Márton
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Patkó Barnabás
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
Bátai Bence
Domokos Pál Péter Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.624365 mBPP
428.Bartha Emőke Hargita
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Ratkai Eszter Sára
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Purgyik Zoé Boglárka
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.564019 mBPP
429.Németh Lili Anna
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Szilágyi Liliána
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Dankó Olívia
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
ezüst238.341986 mBPP
430.Matejcsok Kincső
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Ficsor Norina
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Héder Nóra
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.262846 mBPP
431.Geiger Laura
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Mátyus Dóri
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Gelencsér Gerda
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst238.193878 mBPP
432.Székely Áron
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Tresó Ármin
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
Faggyas Hunor
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
6. osztály
ezüst237.712430 mBPP
433.Borda Adorján
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Duka Áron Szilárd
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiss-Kovács Vince
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst237.702810 mBPP
434.Guti Lilla Enikő
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Puskás Áron
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Turtsányi Lili
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
ezüst237.112820 mBPP
435.Nagy Kventin
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Szántai Áron
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Tóthfalusi Péter
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
ezüst237.044803 mBPP
436.Nagy Kornél
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Melegh Álmos
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Nguyen Nhu Quan Rió
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.962266 mBPP
437.Kiss Sándor Csongor
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Bálinger Botond
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Doszpot Roland
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.322478 mBPP
438.Szalontai Szilvia
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Szendi Olivia
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály

ezüst236.193214 mBPP
439.Halász Ádám
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Vanó Kornél
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gittinger Alfréd
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst236.122464 mBPP
440.Erős Tamás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szombati Krisztián Dávid
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tóth Ádám Szilveszter
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst235.423155 mBPP
441.Szabó Dóra
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Tamás Nóra
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
Schieszl Réka
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
6. osztály
ezüst235.172342 mBPP
442.Busa Henrietta
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Gurbai Hanna
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Torma Boglárka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.972591 mBPP
443.Tóth Hanga
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Timár Boldizsár
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Szkladányi Dávid
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.592622 mBPP
444.Baranyai Nóra
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Kasu Léna
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
Kovács Zsófia
Monori Ady Úti Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.442734 mBPP
445.Wirtz Lajos
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Malonyai Benedek
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tekauer Ákos
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst234.041791 mBPP
446.Szabó Ádám
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
Fadgyas Alíz
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
Maschek Milán
Tág Világ Általános Iskola
6. osztály
ezüst233.482393 mBPP
447.Demecs Gergely
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Bogenfürst Péter
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Koncz Bálint
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
ezüst233.443007 mBPP
448.Bozsik-Zakar Zsolt
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Tóth Zalán
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
Oláh Csaba
Várkonyi István Általános Iskola
5. osztály
ezüst233.245060 mBPP
449.Polgár Péter
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Szász Eszter
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Besszer Dóra
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
ezüst233.143384 mBPP
450.Géresi Kamilla
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Géresi Imola
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Bui Ngoc Nhi
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
ezüst233.081459 mBPP
451.Belkó Dorottya
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Jobbágy Blanka
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Szeles Lotti
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
ezüst232.882412 mBPP
452.Vigh Flóra
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Maros Anna
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Mészáros Lilien
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
ezüst232.581749 mBPP
453.Köbli Petra
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Paréj Katalin
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
Sulyok Szófia
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst231.972555 mBPP
454.Korbel Zalán
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Pálikás Lívia
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Temuujis Tengis
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
ezüst231.612323 mBPP
455.Madár Bernadett
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
5. osztály
Tintér Dániel Márk
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
5. osztály
Kiss Levente

ezüst231.192306 mBPP
456.Peregi Koppány Balázs
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Molnár Ádám
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Balázs-Szőcs Botond
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst231.091115 mBPP
457.Birizdó Regő
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Rosche-Incze Alex Zoltán
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szkenderovics Attila Martin
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst230.481930 mBPP
458.Tóth-Nagy Maja
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
Kákonyi Kata
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
Boga Rebaka Anna
Kisiskola Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.221560 mBPP
459.Damokos Míra
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
György Boglárka
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Kiss Veronika
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.212953 mBPP
460.István Írisz
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
Török Petra

Kácser Nilla
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
5. osztály
ezüst229.252710 mBPP
461.Rauch Miksa
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Steckl Nikolas
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Soltész Ádám
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
ezüst228.592914 mBPP
462.Kozma Olivér
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Róth Dominik Gergő
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Dékány Lilla
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
ezüst227.564750 mBPP
463.Pavliszka Emma
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály
Samu Aisa
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály

ezüst227.542545 mBPP
464.Forgács Máté
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Döme László
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Molnár Noel
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.194375 mBPP
465.Szarka Temes
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Nagy Arnold
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ormai Bertalan
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst226.372588 mBPP
466.Fendler Lia
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Katona Fanni
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
Horváth Lili
Fabriczius József Általános Iskola
6. osztály
ezüst225.452820 mBPP
467.Fige Dominik
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiszely Márton
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Juhász Balázs
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst225.172198 mBPP
468.Nyul Flóra
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Horváth-Kárpáti Natasa
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

ezüst225.162400 mBPP
469.Kisvári Luca Anna
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Makovi Brúnó
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Lencsés Marcell
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
ezüst225.013294 mBPP
470.Lakatos Virág
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Kovács Adrienn
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
Feledy Flóra
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
6. osztály
ezüst224.722918 mBPP
471.Tarján Iván
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Breuer Áron
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Varga Ábel Milán
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
ezüst224.171713 mBPP
472.Győrffy Léna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Grosszmann Léna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

ezüst223.701186 mBPP
473.Sipos Szonja
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Váczi Fanni
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kohut Zorka
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
ezüst223.311574 mBPP
474.Jármer Máté
Németh Kálmán Általános Iskola
5. osztály
Vandrus Szabolcs
Németh Kálmán Általános Iskola
5. osztály
Nalesnyik Ákos
Németh Kálmán Általános Iskola
5. osztály
ezüst223.123623 mBPP
475.Ren Junda Mile
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Áll Sebő
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Balla Krisztián
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
ezüst222.841425 mBPP
476.Kovács Hanna Adél
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály
Liktor Panna
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
5. osztály

ezüst222.202894 mBPP
477.Kasó Marcell
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Wéber Barnabás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Borsos Norbert
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst221.753474 mBPP
478.Schottner Bence
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Lenkey László
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kovács Anna
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
ezüst221.583626 mBPP
479.Pálfi Richárd
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kántor Nimród
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
Drabik Máté
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
5. osztály
ezüst221.522248 mBPP
480.Kádi Noel
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Ladányi Kristóf
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
Coris-Rácz Bence
Kőbányai Szent László Általános Iskola
6. osztály
ezüst221.331780 mBPP
481.Kovács Gellért
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Oláh Demeter
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bobák Barnabás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst221.062654 mBPP
482.Farkas Luca
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Horváth Jázmin
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
Pista Szofia
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst220.473199 mBPP
483.Uhljár Doroti Hanna
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Horváth Boglárka

Mácsai Szofi
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst220.432293 mBPP
484.Szemenyei Lilla
Szentkorona Általános Iskola
6. osztály
Berki Péter Máté
Szentkorona Általános Iskola
6. osztály
Fider Zalán
Szentkorona Általános Iskola
6. osztály
ezüst220.423868 mBPP
485.Mészáros Panna
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Ledényi Zsófia
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Polyák Csilla
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst220.042406 mBPP
486.Kurta Dóra
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Szőke Liza
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Vecerdi Blanka
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
ezüst219.722095 mBPP
487.Kui Tamás
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Kovács Botond
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Huffler Szabolcs
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
ezüst218.222461 mBPP
488.Megyeri Márton
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály
Komáromi Ákos
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
6. osztály

ezüst215.721719 mBPP
489.Szűcs Lili Hanna
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Molnár Eliza
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály

ezüst215.632235 mBPP
490.Nováki Lili
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Pető Hanna Lujza
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Nagy Lilla
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
ezüst215.491843 mBPP
491.Boldog Csinszka
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Molnár Noémi
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
Bársony Izabella
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. osztály
ezüst213.432565 mBPP
492.Németh Szófia
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály
Endrődi Nóra
Monori Ady Úti Általános Iskola
6. osztály

ezüst212.113012 mBPP
493.György Lilla
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Fazekas Petra
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály

bronz173.331297 mBPP
494.Angyal Zsófia
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Kajor Lilla
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
Kiss Letícia
Kvassay Jenő Általános Iskola
5. osztály
bronz170.04909 mBPP
495.Virágh Marcell
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Kazi Laura
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Nguyen Bao Khang
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
bronz169.671693 mBPP
496.Szabó Boldizsár
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
Steffler Ákos
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
Ollé Bertalan
Patakpart Általános Iskola
6. osztály
bronz169.07388 mBPP
497.Nagy Leila
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kasza Zsófia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Fedor Luca
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
bronz168.872410 mBPP
498.Péter-Szabó Zsombor
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kováts Johanna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

bronz164.311661 mBPP
499.Kollányi Anika
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kulcsár Mira
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fermann Zita
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
bronz163.762459 mBPP
500.Gellén Máté Géza
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Ilyés Tamás Gergő
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
Kovács Alexander
Fabriczius József Általános Iskola
5. osztály
bronz161.782479 mBPP
501.Kecskés Fruzsina
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Kardos Linett
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Csikós Krisztina
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
bronz161.59925 mBPP
502.György Antónia
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Nagy Csenge
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Partosfalvi Hanga
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
bronz155.441230 mBPP
503.Hoang Ha Phuong
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Őze Anna
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Szakál Pál
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
bronz155.101882 mBPP
504.Bálint-Deák Izabell
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Bigai Rozina
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
Varga Zakariás Botond
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
5. osztály
bronz150.781086 mBPP
505.Tóth Dániel
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály
Linzenbold Péter
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
5. osztály

100.00n/aBPP
506.Varga Boldizsár
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály
Somogyi István
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
5. osztály

100.00178 mBPP
507.Gavallér Barbara
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Gavaltik Natália
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tóth Liza

100.001085 mBPP
508.Bodó Hanna
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ratkay Júlia
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Horváth Larissza
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
100.00199 mBPP
509.Kamalaldin Ádám
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Sitkei Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Kutyik Antónia
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
100.00n/aBPP
510.Gáti Lili
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály
Mércse Jázmin
Kőbányai Szent László Általános Iskola
5. osztály

100.00721 mBPP
511.Sávai Zsombor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Virág Zsombor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály

100.00571 mBPP
512.Tálosi Sára
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Nándori Emma
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály

100.001022 mBPP
1.Farkas Fanni
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
6. osztály
Szuchánszki Emília Dorottya
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
6. osztály
Szuchánszki Orsolya Regina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
6. osztály
gyémánt787.391161 mKMR
2.Rácz Sándor
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Horváth Máté
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Papp Nimród
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
gyémánt787.341502 mKMR
3.Hajdú Péter
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Sánta Tamás
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Rózsavölgyi Zoltán
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
gyémánt787.121409 mKMR
4.Varga Csaba
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Tüdős Attila
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Németh Artúr
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
gyémánt785.991386 mKMR
5.Farkas Arina
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Mérai Panna
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Olasz Maja
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
gyémánt784.311590 mKMR
6.Dorogi Dávid
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
6. osztály
Kerékgyártó Erik
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
6. osztály
Prokop Milán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
6. osztály
gyémánt784.051524 mKMR
7.Maróti Gábor
Tisza-parti Általános Iskola
6. osztály
Kolozsvári Vincent
Tisza-parti Általános Iskola
6. osztály
Tömböly Örs
Tisza-parti Általános Iskola
6. osztály
gyémánt783.881274 mKMR
8.Fazekas Mira
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Vanczer Eszter
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Bulyáki Hanna
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
gyémánt783.121819 mKMR
9.Marjas Máté Boldizsár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Lipták Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Balogh Bulcsú Vince
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
gyémánt783.011338 mKMR
10.Bálint Annamária Ágnes
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
5. osztály
Janyicsko Lilla Mária
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
5. osztály

gyémánt776.691691 mKMR
11.Fodor Áron
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Torda Benedek
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Horváth Levente
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
gyémánt776.391770 mKMR
12.Balogh Maja Mária
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
Balogh Emma
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
Váradi Kármen Aranka
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
gyémánt775.311113 mKMR
13.Laczkó Réka
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
Krasznai Stella
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
Király Szonja
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
gyémánt773.882510 mKMR
14.Csípkés Livia
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
6. osztály
Kabay Adrienn
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
6. osztály

gyémánt772.522017 mKMR
15.Pádár Alíz Anna
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
Kaszás Mátyás
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
Lovas Anasztázia Ízisz
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
gyémánt771.911610 mKMR
16.Deák Blanka Réka
Rókusi Általános Iskola
6. osztály
Deák Janka Éva
Rókusi Általános Iskola
6. osztály

gyémánt769.191506 mKMR
17.Lakatos Anna Nikoletta
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Pallagi Nikoletta
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Mózes Emőke
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
gyémánt769.144092 mKMR
18.Nívelt Kristóf
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Zimann Zsombor
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Molnár Norbert
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
gyémánt768.652376 mKMR
19.Kerekes Nóra
Szent Efrém GK. Ált. Isk.
6. osztály
Simon Lujza
Szent Efrém GK. Ált. Isk.
6. osztály
Méhész Míra
Szent Efrém GK. Ált. Isk.
6. osztály
gyémánt767.761572 mKMR
20.Kiss Boglárka
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
6. osztály
Kovács Anna
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
6. osztály

gyémánt767.712177 mKMR
21.Hipszki Darel Dominik
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
6. osztály
Danyi Kevin
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
6. osztály

gyémánt767.411374 mKMR
22.Rubóczki Szabolcs
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
6. osztály
Végső Károly Stefán
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
6. osztály
Lemanczyk Maximilian
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
6. osztály
gyémánt767.172050 mKMR
23.Balog Tifani
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szakács Nimród
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

gyémánt766.045059 mKMR
24.Novák Amanda
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Kincses Hanna
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Simon Jázmin Zsüliett
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
gyémánt763.022371 mKMR
25.Szabó János
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Mórocz Dávid
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Molnár Sándor
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
gyémánt762.462812 mKMR
26.Antal Anna
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Németh Judit Anna
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Zatykó Jázmin Amanda
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
gyémánt762.281955 mKMR
27.Debreczeni Lia
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Horváth Zselyke
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Gajda Henrietta
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
gyémánt761.481872 mKMR
28.Sebők Barnabás
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Szigeti Miklós
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Balogh Levente
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
gyémánt760.861943 mKMR
29.Keserű Kristóf
Szegedi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
Wanger Dominik Viktor
Szegedi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
Kotogány Gergő
Szegedi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
gyémánt760.341327 mKMR
30.Dereczeni Flóra
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Szabó Csenge
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály

gyémánt759.462145 mKMR
31.Kalló Imre Noel
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Patai Léna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Medgyesi Magor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
gyémánt757.812070 mKMR
32.Sasvári Veronika
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Turda Csilla
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály

gyémánt756.325217 mKMR
33.Szabó Szonja
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Benes Lili

Legeza Diána
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt755.722653 mKMR
34.Varjú Bálint
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Vicsek Balázs
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Szabó-Biczók Máté
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
gyémánt754.823217 mKMR
35.Csák Bence
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Dezső Bálint
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Szuromi Attila Lajos
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
gyémánt754.532593 mKMR
36.Bereczky Emese
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Révész Gergő
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Gracia-Oravecz Bruno
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
gyémánt753.052546 mKMR
37.Béleczki Marcell
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Kókai Botond
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Vinklárik Péter
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
gyémánt752.113006 mKMR
38.Bujdosó André Noel
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
Lajkó Boglárka
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
Szabó Viktória Dorka
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
gyémánt751.872366 mKMR
39.Berényi Anita
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
6. osztály
Dakovic Petra
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
6. osztály
Raffael Rubina Anikó
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
6. osztály
gyémánt751.671897 mKMR
40.Oláh Csaba Zente
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Berecz Alexa
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Varga Balázs
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt751.591945 mKMR
41.Dancsó Léna
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Nagy Ramóna
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály

gyémánt750.875610 mKMR
42.Szabó Emma
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Nagy Emma
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Gamsz Nóra
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
gyémánt750.543404 mKMR
43.Bíró Hanna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Hanus Janka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Vámosi Zorka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt748.284075 mKMR
44.Cserepkai Eszter
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Danyi Dávid
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Varga Levente

gyémánt747.682763 mKMR
45.Zagyvai Hunor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Barabás Péter
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Nyírcsák Péter
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
gyémánt746.873938 mKMR
46.Bacsó Borbála
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Kotroczó Diána
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Tar Dóra
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
gyémánt746.822097 mKMR
47.Mócza Kornél
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Boros Zsófia
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

gyémánt745.572077 mKMR
48.Füle Nóra
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Sikolya Hanna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály

gyémánt744.692733 mKMR
49.Pádár Patrik
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Pádár Máté
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Mészáros Milán
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
gyémánt743.662810 mKMR
50.Hajdú Zalán
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Oláh Ferenc
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Gombár Bálint Noé
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
gyémánt743.202862 mKMR
51.Páli Dávid
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bernát Kristóf
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Faddi Olivér
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt743.192201 mKMR
52.Sangula Attila
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Csoma Patrik
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Hauser Marcell
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
gyémánt742.732251 mKMR
53.Emődi Zalán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Havasi Benjamin Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Deák Dusán Dante
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
gyémánt742.591952 mKMR
54.Vigvári Dávid
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
Fehér László Levente
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
Rusznyák Orosz Patrik
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
gyémánt742.454974 mKMR
55.Kocsis Richárd
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Nachtigál Attila
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Kovács-Nagy Áron
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
gyémánt741.344201 mKMR
56.Mohácsi Dénes
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Mihalik Milán
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály

gyémánt741.074554 mKMR
57.Fülöp András
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Brunóczki Dominik Ottó
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Faragó Bence
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt739.785786 mKMR
58.Homik Olivér
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Farkas-Szörényi Ákos
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Mityók Tamás
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
gyémánt739.772420 mKMR
59.Mihalik Emilia
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Miknyóczki Nikolett
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály

gyémánt733.464102 mKMR
60.Hornok Balázs
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Arany János
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály

gyémánt731.033247 mKMR
61.Baktai Dorina
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Béres Zsófia
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Réthegyi Réka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
gyémánt726.672393 mKMR
62.Bercsényi Márk
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Ajtai Ezel
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály

gyémánt721.317464 mKMR
63.Biró Dóra
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ónodi Laura
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bankó Natália
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt721.162302 mKMR
64.Polyák Panna
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Horváth Luca
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Molnár Tamás
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály
gyémánt717.033086 mKMR
65.Takács Bíborka
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Varga Vanessza
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Krasniqi Era
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
gyémánt711.292318 mKMR
66.Czombos Szabolcs
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Hepp Hunor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Juhos Nándor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
gyémánt708.362488 mKMR
67.Kovács Huba
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Farkas Marcel Dénes
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Tóth Milán
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
gyémánt707.643976 mKMR
68.Danika Gábor
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Jakab Bence
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Csontos Dávid
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
gyémánt704.632839 mKMR
69.Ónodi Ádám
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Kőrösi Csongor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Jánosi Zalán
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
gyémánt697.753136 mKMR
70.Némethy Zalán
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Sinyi Dominik
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Horváth Noel

gyémánt697.063381 mKMR
71.Négyökrű Ilona
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
6. osztály
Rozsi Fanni
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
6. osztály

gyémánt695.804523 mKMR
72.Bereczki-Varga Sztella
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
Csizmadia Kincső
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
Mbagha Szamira
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
gyémánt691.215591 mKMR
73.Süli Zoé
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Kis Gréta
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály

gyémánt690.405773 mKMR
74.Kiss Botond
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Kovács Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Prokop Ákos
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
gyémánt681.633928 mKMR
75.Bai Zétény
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Adler Botond
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Pánczél Dávid
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt681.283087 mKMR
76.Sosterics Benett
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Kulácska Szabolcs
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Pádár Mihály
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
gyémánt680.617783 mKMR
77.Görög Kevin
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Jasinka Sándor
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Tóth Zalán
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
gyémánt678.545236 mKMR
78.Beke Linett
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Laza Róza
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Hugyecz Anna
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
gyémánt677.162985 mKMR
79.Botos Rebeka
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
Murguly Vivien
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
Tisza Emma
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
gyémánt672.743616 mKMR
80.Szabó Kinga
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Nagyfaludi Anna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály

gyémánt665.912757 mKMR
81.Kovács Réka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Bok Petra
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály

gyémánt663.041345 mKMR
82.Hegedűs Péter Nimród
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Papp Zoltán
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Sűcs Ábel
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt662.511507 mKMR
83.Szloszjár Liliána
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Tóth Zoé Amira
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Nagy Réka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
gyémánt659.301691 mKMR
84.Markó Hanna
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Szollár Szofi
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Maglóczki Norina
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
gyémánt648.056532 mKMR
85.Kiss Luca
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Német Zselyke
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
András Liliána
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
gyémánt646.825144 mKMR
86.Biri Fanni
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Király Kira
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Bakajsza Florina
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany564.544104 mKMR
87.Bagoly Dorina
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Jenei Szófia
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Kiss Tamara Luca
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
arany563.872167 mKMR
88.Kovács Noémi
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Semencki Csenge
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Horváth Mercédesz
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
arany563.604504 mKMR
89.Papp Frida
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Bátori Hanna
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

arany556.342929 mKMR
90.Szabó Tímea
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Székely Linett
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tóth-Madár Dániel
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany549.066951 mKMR
91.Danyi Antal
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
Kőkúti Bence
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
Klein Zsombor
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
arany548.711200 mKMR
92.Nagy Lívia Anna
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Závoczky Olivér
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Szűcs Hajnalka
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
arany547.501600 mKMR
93.Kocsis Liliána
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Dusa Máté
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Jánszky Tamás
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany546.942504 mKMR
94.Celikbilek Ömer
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Kőrösi Ákos
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Szilágyi Áron

arany546.092567 mKMR
95.Péli Kitti
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kavisánszki Anna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kálmánházi Hanna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany545.604733 mKMR
96.Kállai Tibor János
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Vinczer Olivér
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Parragh Hunor
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
arany544.142903 mKMR
97.Tar Dóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Ágoston Dorka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Ludányi Laura
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
arany544.112126 mKMR
98.Szabó Blanka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Zörög Lizett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Galambos Léna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany542.481861 mKMR
99.Budai Hanna
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bíró Bella
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Patai Vivien
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany542.362366 mKMR
100.Keresztessy Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Kőrössy Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Polányi Soma
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
arany541.392699 mKMR
101.Stach Benedek
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Dányi-Veselényi Ármin
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Bozóki Tibor
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany541.062281 mKMR
102.Zsellér Nóra
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Valter Máté
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Babella Zalán
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
arany538.942488 mKMR
103.Csányi Vince
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Fejes Olivér
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kemenes Bertalan
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany538.844332 mKMR
104.Borbély Flóra
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Földesi Zoltán
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Kovács Miklós
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
6. osztály
arany537.732165 mKMR
105.Bán Bodza
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szarka Lili
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Lázi Lara
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany537.563512 mKMR
106.Sáfrány Lili
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Oláh Zsanna

Lőrincz Luca

arany537.482958 mKMR
107.Szűcs Dorina
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Szepesi Leila Ágnes
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály

arany536.922021 mKMR
108.Bán Júlia
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Higi Zselyke

arany536.534257 mKMR
109.Bata Diána
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Fekete Réka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály

arany536.123297 mKMR
110.Pádár Adél Ágnes
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
Kruzslicz Dóra
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
Ambrus Alex
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
6. osztály
arany535.852035 mKMR
111.Gáthy Martin Benedek
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
6. osztály
Kiss István
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
6. osztály
Kulcsár Áron Boldizsár
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
6. osztály
arany534.756198 mKMR
112.Zsarnai Bettina
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
Huszár Enikő

Bodor Emese

arany534.642393 mKMR
113.Nagy Blanka Olívia
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Nagy Zétény
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Molnár-Harczos Odett
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany534.481976 mKMR
114.Varga Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Doba Gergő
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály

arany534.312257 mKMR
115.Orbán Emili Vénusz
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Búzás Bella
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Karászi Lili
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany533.622307 mKMR
116.Bödör Borbála
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Makra Zélia Kamilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Kardos Vivien
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany533.591753 mKMR
117.Csobán Emília
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Juhász Zsófia

Szarka Szofi
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
arany531.872656 mKMR
118.Laki Noémi
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Kovács Nóra

Gál Zsófia
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
arany531.144365 mKMR
119.Árvai Miléna
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Szabó-Daróczi Bella
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály

arany530.823559 mKMR
120.Molnár Rebeka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Kovács Lara Szonja
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Belkó Dorina Gitta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
arany530.782403 mKMR
121.Gyöngyösi Luca
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
5. osztály
Vízi Roland Zoltán
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
5. osztály
Gulyás Mia Hanna
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
5. osztály
arany530.511761 mKMR
122.Zöld Marcell
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Kazár Péter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Fügedi János
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany530.263082 mKMR
123.Csóka Csaba Norbert
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
Oláh Norbert
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
Váradi Gyula Zsolt
Halmajugrai Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany529.472191 mKMR
124.Szabó Luca
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Gerics Dávid
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Balkánszky Márk
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany529.035353 mKMR
125.Spala Zselyke
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Raffai Eszter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Koncz Dóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany528.382260 mKMR
126.Szántó Zalán
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
Magyar Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
Nádasdi Nimród
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
arany527.942825 mKMR
127.Balogh Jázmin Éva
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Máthé Hanna
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
Ledacs-Kis Vanessza
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
5. osztály
arany527.662156 mKMR
128.Zsigovics Áron Mihály
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Gojdár Máté Mihály
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Molnár-Tarjányi Balázs
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
arany527.494732 mKMR
129.Kubanek Alex
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Farkas Lóránd
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Tamaskó Logan
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
arany526.314712 mKMR
130.Lovas Lili
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Prohászka Attila
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Szurek Botond
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany525.864588 mKMR
131.Bornemisza Nelli Alícia
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Horváth Zoltán András
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Hajdu Hanga

arany522.973185 mKMR
132.Soroczki-Pintér Liza
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Szmolinka Róza
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

arany522.163322 mKMR
133.Záhonyi Dávid
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Molnár Bence

Némedi-Varga Nóra
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany522.112767 mKMR
134.Gégény Zoé
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Vass Nikolett
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Széles Barbara
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
arany522.063343 mKMR
135.Karácsonyi Petra
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Kolozsvári Tímea
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály

arany521.154198 mKMR
136.Varga Bence
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
Szendrei Marcell
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
Frank Csongor
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény
5. osztály
arany518.058295 mKMR
137.Géczei Misi Benet
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Tóth Sándor
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Kocsár Dávid Arnold
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany518.014190 mKMR
138.Tóth Jamina
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Majláth Réka
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Kapás Imola

arany517.823409 mKMR
139.Hajagos Hanna
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szabó Abigél
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany516.763041 mKMR
140.Balog Gábor Ádám
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
Réfi Márkó
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
Székely Zselyke
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
arany510.833699 mKMR
141.Kovács Karsa
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Orosz Kristóf
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Kustán Péter
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
arany510.724007 mKMR
142.Pálinkás Zorka
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Ertl Eliza

arany509.252058 mKMR
143.Balla Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Kemencei Áron
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Barkóczi Zoárd Krisztián
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
arany508.413691 mKMR
144.Mazán Linett
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Szegheő Odett
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Rózsa Lili
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
arany506.976393 mKMR
145.Simon Tamás
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Pásztor Bonca
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály

arany506.363377 mKMR
146.Orbázi Zsófia
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Veres Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály

arany502.323797 mKMR
147.Király Ádám
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Ujházi Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Lovas Dávid
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany499.964644 mKMR
148.Szalkai Vivien
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Petrás Evelin
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Holland Regő
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
arany499.134740 mKMR
149.Borbás Kristóf
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Nagy Noel
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Szabó Zoltán
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany491.873662 mKMR
150.Fodor Nándor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Havellant Máté

arany490.934139 mKMR
151.Varga-Tóth Bernát Mátyás
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Székely-Szabó Bence
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Mezei Richárd Zalán
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
arany488.823737 mKMR
152.Gottlieb Réka
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Csizma Tímea
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály

arany488.274081 mKMR
153.Hegedűs Bence
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
6. osztály
Kertész Balázs
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
6. osztály
Kullai Bende

arany486.634293 mKMR
154.Tábori Levente
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Garai Réka
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Révész Panna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany486.303078 mKMR
155.Badacsonyi Lilla
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Németh Sára

Lukács Hédi
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
arany483.923207 mKMR
156.Vári Lilla
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Kozma Ágnes
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Kis Lipcsei Emma
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
6. osztály
arany483.524318 mKMR
157.Kovács Vencel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Bereznay Dorka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Jeviczki Maja Lili
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany482.522560 mKMR
158.Szilágyi Albert
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Kővári Baltazár
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Busa Borka
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany482.354853 mKMR
159.Szín Melánia
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szeleczki Luca
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany481.933657 mKMR
160.Wei Chen
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Vántus Bálint
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Nyári Tibor Zoltán
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
arany480.394054 mKMR
161.Szabó Károly
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Székely Dávid
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Szoboszlai László
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
arany475.084012 mKMR
162.Faragó Tímea
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Házi Anna

Pintér Nikoletta
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
arany474.223167 mKMR
163.Andréka Hanna
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Für Csenge
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Györki Ádám
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
arany473.797449 mKMR
164.Vigh Rozina
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Sándor Léna Ajna
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály

arany473.234959 mKMR
165.Sipos Gréta Dóra
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Bálint Anna
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály

arany472.245977 mKMR
166.Kiss Dorottya
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kovács Vivien
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany471.624209 mKMR
167.Ferenczik Linett
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Gálos Flóra
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Oravecz Borbála
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
arany470.276762 mKMR
168.Farsang Martin
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kósa Milán
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Szebeni Tamás Dávid
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany468.592425 mKMR
169.Szabó Áron
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Torják Kristóf
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
Krajer Luca
Aba Sámuel Általános Iskola
6. osztály
arany467.887055 mKMR
170.Sallai Kolos
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Szabó Gergely
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Petrovics Milán
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany464.417815 mKMR
171.Farkas-Csamangó Luca
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Nagy Kamilla Maja
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Kalmár Edvin
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
arany450.215875 mKMR
172.Garab Donát
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Varga Dániel
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Bracsok Balázs
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany450.093407 mKMR
173.Oláh Marián
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Simák Attila
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Szabó Lili
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
arany448.775086 mKMR
174.Molnár Bende
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Molnár Eszter
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Csutak Milán
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany446.622759 mKMR
175.Bali Boglárka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Óvári Mariann
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Rácz Mirabella
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
arany445.851747 mKMR
176.Fizer Attila
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Réti Mátyás
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Lukács Benett
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany444.733753 mKMR
177.Szücs Géza
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Varga Barnabás Attila
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Vári Edvin Benett
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
arany444.245641 mKMR
178.Túri Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Czecze Benjamin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Zay Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany444.182399 mKMR
179.Pellei Zoé
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Szabó Dóra
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Szénási Lili
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany442.865024 mKMR
180.Szvetnyik Noel
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Balla Gergő
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Kovács Norbert
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6. osztály
arany442.804040 mKMR
181.Ferenczi Szabolcs
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Keller Vilmos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Dobos Dénes
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
arany442.672877 mKMR
182.Biró Dóra
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Major Zsófi
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Györfi Borka
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany442.343021 mKMR
183.Izsó János
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Simon Zente

arany441.505489 mKMR
184.Pallagi Hunor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Lajtos Gergő
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Ferge Olivér
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
arany441.453224 mKMR
185.Kormányos Tünde
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Miksi Kincső
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Karácson Réka
Szegedi Arany János Általános Iskola
6. osztály
arany441.224211 mKMR
186.Budai Elizabeth Annabell
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Dobos Janka
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Némedi Szofi
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
arany440.872360 mKMR
187.Simon Anna
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Krivik Noémi

arany440.699293 mKMR
188.Gál Alexandra
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
6. osztály
Lengyel Márk
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
6. osztály
Tatár Balázs
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
6. osztály
arany440.562222 mKMR
189.Csomós Zorka Zoé
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Nagy Léna

Majorovics Mátyás Zsolt
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany440.425141 mKMR
190.Saoud Miriam Alms
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Márk Ráhel
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály

arany440.173229 mKMR
191.Török Viktória
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Ambrus Szofi
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Szabó Lotti
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
arany438.993030 mKMR
192.Kassa Marcell Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Bereznay Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Fehérvári Kristóf
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany436.342024 mKMR
193.Jakab Gábor
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
Nagy Zsombor Máté
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály

arany436.047729 mKMR
194.Nagy Gréta
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Zsiros Lóránt
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály

arany435.991309 mKMR
195.Pongó-Szalai Anna
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Fülöp Luca
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály

arany435.705053 mKMR
196.Kerek Noémi
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
5. osztály
Láng Laura
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
5. osztály
Pap Soma
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
5. osztály
arany434.962376 mKMR
197.Babella Levente
Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola
5. osztály
Józsa Bence
Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola
5. osztály
Józsa Csenge
Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola
5. osztály
arany434.631180 mKMR
198.Habinyák Lilla
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tóth Dóra
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Végh Sándor Dénes
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany434.586581 mKMR
199.Csillik-Tóth Zoltán Hunor
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Maglódi Noel

Cs. Szabó Imre
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
arany434.493159 mKMR
200.Varga Sára Borka
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Gergely Abigél
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Bence Emilia
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
arany433.964730 mKMR
201.Murguly Zsófia
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Bangó Vanessza
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Kun Eszter
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany433.824600 mKMR
202.Balázs Ábel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Csicsatkó Gergő
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Veres-Pásztor Benjamin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
arany433.403770 mKMR
203.Pacsika Lili Dorka
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Hősi Réka
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany433.172665 mKMR
204.Suhajda Sára
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Suhajda Júlia
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Koczka Lili
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany432.932425 mKMR
205.Balogh Bernadett
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Gregóczki-Benőcs Zoé
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Héthy Rozina
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
arany432.313536 mKMR
206.Csányi Zoltán
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Király Gergő
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Fázer Lara
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany431.642254 mKMR
207.Koroknai Laura
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Malinóczki Rebeka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Varga Olivér

arany431.542858 mKMR
208.Horváth Olivér
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Gubicz Péter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Veres Levente
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
arany431.523657 mKMR
209.Tóth Hajnalka
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Brindzár Jázmin
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Kiss Anna

arany430.723373 mKMR
210.Komáromi Johanna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Kis Orsolya
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Fehér Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany430.611426 mKMR
211.Fejér Balázs
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Komári Attila
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Balogh Kornél
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany430.535759 mKMR
212.Boros Benett
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Perity Róbert István
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Urbán László Bende
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany430.281917 mKMR
213.Utassy Enikő
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Sebők Botond József
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Zagyi Sándor
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany429.521810 mKMR
214.Szabó Milán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Szemcsák Bálint
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Turgonyi Zoltán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
arany429.414281 mKMR
215.Orbán Máté Gyula
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Futó Soma Viktor
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Tóth Ivola Anita
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany428.331697 mKMR
216.Gombár Dávid
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Vigh Noel
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Holló Simon Gergely
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany427.722301 mKMR
217.Szabó Áron
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Vadnay-Horváth Ákos
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Vadnay-Horváth Gergő
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany427.692842 mKMR
218.Németh Ábel
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Soltész Balázs
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Bana Alexa Nina
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
arany426.914340 mKMR
219.Schuszter Emma
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Szélpál Natasa
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály

arany426.362154 mKMR
220.Hódi Benedek
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Pajkó Zsombor
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Volford Lili
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany426.315515 mKMR
221.Novák Anikó
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Molnár Emese
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály

arany426.184736 mKMR
222.Kakszi-Bardóczi Liza
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Borsodi Adél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Rózsa Emma
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany425.962129 mKMR
223.Szabó Bence
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tisza Balázs
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Jakab Kristóf
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany425.435466 mKMR
224.Legrain Lucas Yves
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
Szabó Gellért Gábor
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály

arany425.221810 mKMR
225.Földesi Panni
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Bencsik Bori
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Benkő Dorka
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
arany424.088337 mKMR
226.Juhász Noémi
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Varga Liliána
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Pataki Csenge
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany423.881809 mKMR
227.Kollár Dorina
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Varga Maja
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany422.801277 mKMR
228.Szabó Zselyke
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Gyurkó Fruzsina
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany422.551524 mKMR
229.Elekes Gabriella
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály
Páli Anna
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
6. osztály

arany422.474394 mKMR
230.Poharanszki Noel
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
Ander Noel
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
Varsóczy Adrián
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
arany422.064426 mKMR
231.Csizmadia Bendegúz
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Mészáros Sára
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Benkucs Dávid
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany421.671824 mKMR
232.Szentgyörgyi Levente
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Nagy Antal
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Balogh Gábor
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany421.532398 mKMR
233.Debreczeni Nóra
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Balázs Anna

Török Emese
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
arany421.322414 mKMR
234.Fátyol Gergő
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Gereben Benett
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály

arany420.062516 mKMR
235.Pap Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Pap Zsombor
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Karai Csanád
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
arany419.921847 mKMR
236.Zámbori Izabella
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Ignáth Bogi
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály

arany417.731896 mKMR
237.Iván Ábel
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Papp Dóra

Teodós Emma Lujza
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany416.732298 mKMR
238.Gödri Antal
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Majoros Noel
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Varga Vilmos
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany416.492341 mKMR
239.Czakó Liza
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Vincze Kincső
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Majoros Linett
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
arany415.831960 mKMR
240.Vén Dávid
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Haszilló Zalán
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Benyák Hunor
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
arany415.682755 mKMR
241.Varjasi Fanni
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács Ábel
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács Léna
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany414.363655 mKMR
242.Pálinkás Viktória
Debreceni Hunyadi János Általános Iskola
5. osztály
Kalmár Emese
Debreceni Hunyadi János Általános Iskola
5. osztály
Tóth Emma Polett
Debreceni Hunyadi János Általános Iskola
5. osztály
arany414.342785 mKMR
243.Harmati Hanna
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Bohutinsky Maximilián
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Blakqori Venera
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany414.314327 mKMR
244.Kovács Ádám
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Stefán Gellért
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Kiss Bence

arany414.123682 mKMR
245.Hajdu Levente Nemere
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tökölyi Attila
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tóth Levente

arany413.131820 mKMR
246.Lipóczki Panka
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Bölcskei Zsófia
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Engler Blanka
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
arany413.022753 mKMR
247.Labanc Lotti
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Juhász Vince

Merczel Nóra

arany412.722817 mKMR
248.Lakatos Krisztofer
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Lakatos Rikárdó
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Balogh Ármin
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
arany412.371882 mKMR
249.Molnár Milán
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Burony Noell
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Hajdu Marcell
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany411.073184 mKMR
250.Bakó Luca
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szilágyi Zselyke Katinka
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szilágyi Lili
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany410.752163 mKMR
251.Kovács Gergő
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Kresz Milán
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Iván Tamás
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
arany410.562479 mKMR
252.Bartha Zoé Csenge
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kapczár Rebeka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szegedi Diána
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany410.253776 mKMR
253.Kurucz Flóra
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Balla Anna
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Tóth-Hájas Maja
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany410.231973 mKMR
254.Bánfi Virág
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Makra Medárd
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Mélykuti Tamara
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany409.862458 mKMR
255.Seres Réka
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Vasadi Léna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Ruzsa- Kossina Panna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany409.813182 mKMR
256.Szopkó Anna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Bordás Liza
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Makai Ádám
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
arany409.533776 mKMR
257.Kovács Léda
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Magyar Zora
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Türk Bíborka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
arany409.424002 mKMR
258.Varga Hanna Gréta
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Sárközi Doroti
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály

arany409.142831 mKMR
259.Pöstényi Regina
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ujházi Réka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany407.463537 mKMR
260.Radócz Áron
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
6. osztály
Borbély Levente
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
6. osztály
Kovács Ádám

arany404.742239 mKMR
261.Réti Balázs
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Lénárt Zalán
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Csuhai Olivér
Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany404.691942 mKMR
262.Dickmann Sára
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Daróczi Szonja
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Hornyeczky Anna
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany404.272398 mKMR
263.Batta Hanna
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Gergely Lili
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Kósa Liza
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
arany403.833924 mKMR
264.Czakó Molli
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Berki Borbála
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Labádi Lia
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
arany403.232800 mKMR
265.Almási Loretta
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Mócza Véda
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Harmatos Réka
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany402.781630 mKMR
266.Juhász Gergely Bars
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Zádori Ákos
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ádám Gellért
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany402.522574 mKMR
267.Felföldi Boglárka
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Farkas Lili

Varga Hanna
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany401.722175 mKMR
268.Földesi-Nagy Panka
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
Kótai Gergő Rikárdó
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
Szabó Gergő
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
arany401.432262 mKMR
269.Danku Miklós
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Tóth Márk
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Fazekas Máté
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany401.436659 mKMR
270.Szender Lili
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Szondi Tímea
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Bakó Zsófia
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany400.684602 mKMR
271.Bartók Hunor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Borsodi László
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Jakubinyi Bálint István
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
arany398.332783 mKMR
272.Antal Iringó
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Sós Bianka
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Sebestyén Anna Sára
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany397.862290 mKMR
273.Hegyi Hanga
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
6. osztály
Hegedűs Franciska
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
6. osztály
Patkós Milán
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
6. osztály
arany396.943292 mKMR
274.Gál Luca Dóra
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Vancsura Petra
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Jánosi Jáde
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
arany396.762797 mKMR
275.Héjja Anna Barbara
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Nagy József

arany396.742231 mKMR
276.Diószegi Hanna
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Szokolai Dóra
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Makai Dénes
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany396.693857 mKMR
277.Mikó Lilla
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Kander Zoé
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
Kőrösi Emma
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
6. osztály
arany396.662760 mKMR
278.Gönczi Molly
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Molitorisz Nóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Képes Miklós Dominik
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
arany395.882190 mKMR
279.Jancsó Gellért
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Czakó-Buda Bendegúz
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály

arany395.512201 mKMR
280.Kardos Hanna
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Nyers Hédi
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Sáringer Borbála
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany395.264588 mKMR
281.Torhosi Julianna Klára
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
Karácsony Fanni
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
Lovas Szófia
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
arany393.992257 mKMR
282.Asztalos Julianna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Polyák Johanna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Benkő Réka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
arany392.742460 mKMR
283.Tapasztó Bence
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Horváth Ferenc
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Kósa Milán Márk
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
arany389.082779 mKMR
284.Molnár Zorka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Pap Letícia
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Tary Ádám
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
arany389.082952 mKMR
285.Darabi Emili
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Bojer Dorka
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Boiskó Patrik
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
arany387.683110 mKMR
286.Kapcár Kornél
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Jánosi Boglárka
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Székvölgyi Áron
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
arany384.722769 mKMR
287.Gregus Medárd
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Erős-Petrás Gábor
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
Soós László András
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
6. osztály
arany384.394961 mKMR
288.Csaszny Viktória
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Sörös Nikolett
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
Tulkán Bella
Béke Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany383.073523 mKMR
289.Belák Tímea
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Mészáros Dóra
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
Zsótér Zoé Amira
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany381.762617 mKMR
290.Mányi Alíz Eszter
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
5. osztály
Kovács Ambrus Vince
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
5. osztály
Kecskés Bence
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
5. osztály
arany380.762827 mKMR
291.Nagy Eszter
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Olajos Viktória
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szauervein-Seres Kincső
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany380.445313 mKMR
292.Pap Zoé
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Vörös Vivien
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
Szőllősi Blanka
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany380.363666 mKMR
293.Marton Gergő
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály
Moldovány Csaba
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály

arany380.174479 mKMR
294.Bukhard Hanna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Hegedűs Kinga Korinna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Spirnyák Panna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany379.353671 mKMR
295.Géresi Gitta
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Kobák Gréta Janka
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Stumpf Ádám
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany379.253774 mKMR
296.Kecskés László
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Maszlik Máté
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Pálinkás Dominik
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
arany378.833267 mKMR
297.Szekeres Olivér
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Pintér Bálint
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
Mazurák Tamás
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
5. osztály
arany376.547410 mKMR
298.Szabó Nándor Balázs
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Zalai Kincső Emese
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Kedves Árven Zoja
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
arany375.784223 mKMR
299.Szügyi Ramóna
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Csürke Csinszka
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Tokai-Kiss Liza
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany375.452134 mKMR
300.Kresztyankó Iván
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Stekler Izabell
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály

arany375.413096 mKMR
301.Hederics Lilla
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája
6. osztály
Tóth Gréta
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája
6. osztály
Juhász Tímea
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája
6. osztály
arany374.812493 mKMR
302.Fenyvesi Linett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Szűcs-Fazekas Léna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Kovács László Róbert
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
arany374.572144 mKMR
303.Szabó Lukács
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Gofjár Noel
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Szekeres Dávid

arany374.333228 mKMR
304.Gál Orsolya
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Forgács Olívia
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Kapás Zita

arany374.243047 mKMR
305.Hegyes Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Szegedi László
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Muszka Szilárd
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
arany374.113752 mKMR
306.Erdei Emese
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tóth Annabella
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Vágányik Johanna
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany373.424015 mKMR
307.Horváth Hanna
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Nagy Adél
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Virág Benedek Vazul
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
arany373.332904 mKMR
308.Nagy Iringó
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Zádori Zorka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Pásztor Kolos
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany371.943593 mKMR
309.Bukodi Tünde Ágnes
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Dávid Judit Erzsébet
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Székely Sári
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany371.913116 mKMR
310.Nagy Péter
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
5. osztály
Szilágyi Szaniszló
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
5. osztály
Berkes Tamás
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
5. osztály
arany371.873120 mKMR
311.Papp Levente
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bodó Aurél

arany371.813649 mKMR
312.Óré Dorka
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Matus Léna
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Mogyorósi Anna
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
arany371.764425 mKMR
313.Huszti Zsombor
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Kanalas Jusztin Róbert
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Kollár Botond
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
arany371.745079 mKMR
314.Csuzda Bogdán
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Zabolai Áron

arany371.693467 mKMR
315.Bosznay Fanni
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Boros Julianna
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kovács Maja

arany371.672643 mKMR
316.Fehér Léna
Szegedi Gregor József Általános Iskola
5. osztály
Bencsik Hanka
Szegedi Gregor József Általános Iskola
5. osztály
Kocsis Csenge Viola
Szegedi Gregor József Általános Iskola
5. osztály
arany371.615000 mKMR
317.Vaskó Ádám
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Szabó Martin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Zalka Mihály
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
arany371.392657 mKMR
318.Györfi Balázs
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kis Dániel
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Zalai Csanád Vajk
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany371.054563 mKMR
319.Illés Máté
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Irsai Bence
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Hingl Szabolcs
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
arany370.742928 mKMR
320.Kocsis Boldizsár
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
Komáromi Cintia
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
Székely András
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
arany369.682607 mKMR
321.Kovács Erik Rómeó
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
Sándor Zselyke
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály

arany369.462086 mKMR
322.Sándor Dorián
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ondreák Panna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany369.183243 mKMR
323.Burai Fanni
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Jambrik Dorka
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Sótér Alina
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
arany369.073255 mKMR
324.Kiss Bianka Bettina
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bora Zoé Noémi
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Horváth Zsófi
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany368.662533 mKMR
325.Molnár-Eiserle Mirella
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Szécsi Regina
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Sándor-Kérchy Vilmos
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany368.292183 mKMR
326.Oyinlola Joshua Oluwaseyi
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Csedreki Lia
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Szatmáry Hedvig
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
arany367.971871 mKMR
327.Sándor Péter
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Tárkány-Szűcs Kornél
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
Tóth Ádám
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
6. osztály
arany367.912681 mKMR
328.Ruzsinszki Alíz
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Zakor Anna Rebeka
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Varga Izabella
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
arany367.882304 mKMR
329.Kovács Hanna Lia
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály
Mata Abigél
Aba Sámuel Általános Iskola
5. osztály

arany367.563066 mKMR
330.Király Dominik
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Kovács-Gyuris Márk
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Czitrom Péter
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
arany367.522478 mKMR
331.Cséki Milán Kristóf
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ludman Viktor
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany367.414246 mKMR
332.Varga Magor
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
Bodó Roland
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
Csetneky Vilmos
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
arany367.392308 mKMR
333.Szegheő Linda
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Maczelka Mira
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Csicsely Lilla
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany367.324223 mKMR
334.Erdős László Bendegúz
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Kukovecz György
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Juhász Márk
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany366.333048 mKMR
335.Gajdács Lilla
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Garbai Lenke
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Vass Loretta
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
5. osztály
arany366.125479 mKMR
336.Zámbó Hédi
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
Peták Nanett

Farkas Hanga

arany365.642247 mKMR
337.Ábrahám-Tandari Adél
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Szűcs Dorka
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Szekeres Lia
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany365.395042 mKMR
338.Rajda Regina
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Nádasi Liliána
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Berekméri Bella
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany365.274231 mKMR
339.Lajdi Anna
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Zsellér Ágnes
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Gajdócsi Máté
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
arany364.315182 mKMR
340.Lőrincz Lilla
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Pokrócz Dorina
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Palcsu Dorina
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany363.543820 mKMR
341.Juhász Kolos
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Turmezei Ármin
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Vágó Ádám

arany362.272582 mKMR
342.Siket Dorina
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Ajtai Emília
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Szabó Zsófia

arany361.372311 mKMR
343.Szabó Liliána
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Márkus Viktória
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Juhász Adél
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
arany361.226660 mKMR
344.Szabó Lilla
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tarnai Tímea
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály

arany360.603377 mKMR
345.Szabó Kincső
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Bozó Dorina
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Kovács Bianka
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
arany360.1510017 mKMR
346.Kiss Bertalan
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Petres Csongor
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Czobor Milla
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
arany359.824515 mKMR
347.Pálinkó Emma Luca
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Varga Lotti
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany359.253242 mKMR
348.Nagy Bence
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Trecsák László
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bontovics Róbert
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany358.873082 mKMR
349.Liker Zétény
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Balogh Amira
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Plavecz Ádám
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany358.642730 mKMR
350.Bánfi Csenge
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Nagy Sára
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Tárkány-Szűcs Petra
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
arany358.293628 mKMR
351.Laczó-Jánossy Ádám
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Farkas Bertalan
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Eszik Ábel
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany358.234707 mKMR
352.Pál Tímea
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Lendvai Benett
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Nagy Péter

arany356.816970 mKMR
353.Gyerák Polett
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Drenyoszki Kíra
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály

arany355.973745 mKMR
354.Mihók Levente
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Jarecsni Ádám
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Suskó Marcell
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
arany355.133017 mKMR
355.Móré Botond
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Árokszállási Bence
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály

arany355.133496 mKMR
356.Nyerges Maja
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Laczkó Lina
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Bodnár Adrienn
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
arany355.052260 mKMR
357.Tajti Gergely
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Fekete Patrik
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Halász Péter
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany354.884334 mKMR
358.Szilágyi Zoé
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Szopkó Péter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Veres Péter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
arany352.772950 mKMR
359.Holló Emma
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Antal Dorottya
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany352.763191 mKMR
360.Takács-Sárkány Balázs
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Halász Károly Sándor
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Deák Zoltán Mihály
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany352.573075 mKMR
361.Lajkó Nóra
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Farkas Lili
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Dudás Dóra
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany352.154238 mKMR
362.Bodnár Bianka
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály
Terjék Nóra
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály

arany352.122930 mKMR
363.Sipos Dóra
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály
Benecz Petra
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
6. osztály

arany351.521979 mKMR
364.Nádasdi Nimród
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Oláh Marcell
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Szücs Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
arany351.284381 mKMR
365.Mihályi Zoé
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Oláh Hanna Kira
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály

arany351.272779 mKMR
366.Szegő Dániel
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Pusztai Zétény
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Farmasi Zalán
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
arany350.293463 mKMR
367.Kecskeméti Loretta
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Tamási Evelin
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály

arany349.533591 mKMR
368.Molnár Maja
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Rajki Molli
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
5. osztály

arany349.408749 mKMR
369.Lakatos Anna
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Sáfrány Luca
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
Szabó Levente
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
5. osztály
arany349.374377 mKMR
370.Orbán Cintia
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
Nagy Zalán
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
Kocsis Bence
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
arany349.083246 mKMR
371.Gál Brigitta
Rókusi Általános Iskola
6. osztály
Rózsa Enikő
Rókusi Általános Iskola
6. osztály

arany349.083579 mKMR
372.Kovács Kitti
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Balogh Boglárka
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Bojer Zsófia
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany348.965573 mKMR
373.Tasi Zalán
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Kun Csaba
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Vágó Máté
Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola
5. osztály
arany348.587932 mKMR
374.Szládik Zita
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Szládik Milán
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Fülöp Sámuel
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
arany348.502320 mKMR
375.Balla Emese Sarolta
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Tarnai Adél

arany348.405449 mKMR
376.Birta Zsombor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály
Györfi Kristóf
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
6. osztály

arany347.924327 mKMR
377.Kima Orsolya
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Bakonszegi Léna
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

arany347.562761 mKMR
378.Hriczó Alina
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Batta Natália
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany347.533336 mKMR
379.Bárányos Alex
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Császi Tímea Lili
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ajtai Kíra
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany347.462165 mKMR
380.Apró Enikő Kéla
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Otolecz Dominik
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Szigetvári Laura Anasztázia
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
arany346.645917 mKMR
381.Bálint Dániel
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Kerepeczki Bendegúz
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Lindenberger János
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
arany346.643936 mKMR
382.Gombos Norina Dalma
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
Havrán Renáta
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
Petróczky Orsolya
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
5. osztály
arany345.572970 mKMR
383.Hunya Domán
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Ács-Sánta Máté
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Novák Bálint
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany345.554453 mKMR
384.Köteles Benedek
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Kiss Levente
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Lukács Ádám
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
arany345.433250 mKMR
385.Molnár Manna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Molnár Blanka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany344.993534 mKMR
386.Csató Hunor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály
Kende Benett Károly
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
6. osztály

arany344.995655 mKMR
387.Feleky Eszter
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Végh Sára
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Kotogány Beatrix
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
arany344.434851 mKMR
388.Pál Mauró
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Kiss Dávid
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály

arany344.286111 mKMR
389.Hoppál Hella
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Pintér Dóra

arany344.076477 mKMR
390.Gyurkovics Réka
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály
Diós Csenge
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály

arany343.786564 mKMR
391.Danku Benett
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Bíró Levente
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
Rézműves Dániel
Kálvin János Református Általános Iskola
6. osztály
arany343.535131 mKMR
392.Lavati Zoé
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Weisz Orsolya
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Orcsik Zsófia
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
arany342.625237 mKMR
393.Kerékgyártó Péter
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Kovács Zsolt
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

arany342.243935 mKMR
394.Jenei Karolina
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Maglódi Lilien
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály

arany342.222649 mKMR
395.Proksch Dávid
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szirányi Benedek
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Elek Bálint
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany341.783793 mKMR
396.Mészáros Olivér
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Fodor Gergő
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály

arany341.305633 mKMR
397.Hevesi Balázs
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Czibere Zoltán
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ludányi Luca
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany341.172984 mKMR
398.Nagy-Varga Kitti
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Hoffmann Hanna

arany340.902671 mKMR
399.Lakatos Milán
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bohos Regő

Filepkó Hanna
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany340.823146 mKMR
400.Balasi Zsolt
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
5. osztály
Rozsnyai Zalán
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
5. osztály
Sólya Villő

arany340.563688 mKMR
401.Kótunovics Erik
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
Tóthfalusi Balázs
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
Szabad Gábor
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
6. osztály
arany340.164726 mKMR
402.Posta Mátyás
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kiss Marcell
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Szabó Izabella
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany340.014778 mKMR
403.Szabó Tamás
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Cs. Szabó László
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály

arany339.603570 mKMR
404.Varga Dominik Brendon
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Hegedüs Leoni
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
Buzai Lotti
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany339.363980 mKMR
405.Dudás-Szabó Éli
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Kovács Ádám
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
Kovács Dominik Csanád
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
5. osztály
arany339.234506 mKMR
406.Horváth Balázs
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Csépe Nimród
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany339.113173 mKMR
407.Szvercsók Boglárka
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kerekes Áron
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kerekes Lóránt
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany338.823973 mKMR
408.Gitta Ármin
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Tisza Dénes
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Hegedűs-Csatai Ádám
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany337.652817 mKMR
409.Szendrei Hanna Lilla
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály
Vukdragovic Svetlana Nina
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
6. osztály

arany337.463653 mKMR
410.Mándity Branka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Csizmadia Szófia
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Hertelendy Emma
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany336.895937 mKMR
411.Gécse Mátyás
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Papp Noel János
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály

arany336.497003 mKMR
412.Erdős Adrienn Ilona
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Gaál Eszter
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Kiss Virág Anett
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
arany336.334144 mKMR
413.Csiszár Vilmos László
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Hutás Heidi
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Gyurcsán Róbert
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
arany336.283702 mKMR
414.Bohos Réka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabó Jázmin

arany336.246272 mKMR
415.Nahornyak-Balogh Zoé
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Olasz Lizett Dorina
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály

arany335.153044 mKMR
416.Benkő Lotti
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály
Tóth Réka Kinga
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
5. osztály

arany334.703571 mKMR
417.Egeresi Sebestyén
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Soderbech Bence
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany334.533878 mKMR
418.Faragó Boglárka
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Tóth Kamilla
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Árvai Noémi
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
arany334.033878 mKMR
419.Bódor Bálint
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács József

Mata Martin
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany330.893215 mKMR
420.Pálfi Zalán
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Puskárik Sándor
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Kovács Dániel
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
arany330.729065 mKMR
421.Gálfalvy-Gallik Béla Tibor
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szűcs Liliána
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany330.144737 mKMR
422.Kassai János
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Tegda Botond
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály

arany329.545290 mKMR
423.Ottmár Léna
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Kunos Hanna Dóra
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Dorogi Gergő

arany329.515217 mKMR
424.Nagy Kitti
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Dobra Fanni
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Szaszák Róza
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
arany328.782959 mKMR
425.Tóth Zselyke
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Navratil Zoé
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály

arany328.374246 mKMR
426.Deák Dávid
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Nemes Marcell Sàndor
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Polónyi Dávid György
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany326.413919 mKMR
427.Baliga Benedek
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Gajdics Bence
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Kiss Tamás
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
arany325.334828 mKMR
428.Kovács Eliza
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Les Gréta
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Üveges Noémi
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
ezüst290.481255 mKMR
429.Nádudvari Patrik
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Farkas Dzsasztin
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Csáki Dániel
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst288.912131 mKMR
430.Vizi Kornél
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csorba Zsombor
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst288.862226 mKMR
431.Mike Gábor
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Papp Hunor
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály

ezüst288.393129 mKMR
432.Novák Péter
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Batrha Hunor
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Kazup Sándor
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
ezüst282.843573 mKMR
433.Baranyai Adél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Bálint Dorka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Bottyán Kata Viola
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
ezüst272.881481 mKMR
434.Márton Benedek
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Vaholics Mirkó
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Szabó Máté
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
ezüst272.523360 mKMR
435.Csőke Krisztián
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Bíró Áron

Bakonszegi Szilárd
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst272.491971 mKMR
436.Béres Milán
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
5. osztály
Kanál Regina
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
5. osztály

ezüst272.332091 mKMR
437.Kiss Dávid
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Ulicska Milán
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

ezüst270.401570 mKMR
438.Vida-Czene Kálmán Árpád
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Kovalik Miklós
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály

ezüst269.833769 mKMR
439.Pipis Annaróza
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Kókai Szófia Hanna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Pécsi Dzsenifer
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
ezüst268.032951 mKMR
440.Válóczi Martin
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Czakó Martin
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
Kapás Dániel
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
6. osztály
ezüst266.383995 mKMR
441.Bényei Balázs Sándor
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Domokos Donát
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Balogh Ákos
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
ezüst266.122096 mKMR
442.Haburcsák Mira
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Pálmai Luca
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Végh Liliána
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
ezüst265.712404 mKMR
443.Kovács Kata Boglárka
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Simay Eszter
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Domokos Anna
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
ezüst264.881401 mKMR
444.Kupás Viktória
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kupás Barbara
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ménes Liza Léna
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst264.682336 mKMR
445.Tóth Boglár
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Gyerkó Kata
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Szalva Gréra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
ezüst263.981501 mKMR
446.Juhász Lina
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Zádori Emma
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
Karl Dávid
Béke Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst263.783074 mKMR
447.Pavelkó Lara
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szűcs Norman
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Channon Vivienne Rose
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst263.631675 mKMR
448.Csúzi Adél
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Berger Bence
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
Dostyicza Zsombor
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
5. osztály
ezüst263.462937 mKMR
449.Rózsás Ákos
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Szilágyi Benett
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst263.173494 mKMR
450.Vukdragovic Natasa
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Kotány Hanna
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály

ezüst262.572110 mKMR
451.Juhász Panka Marianna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
László Szonja Alice
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Pachmann Anna Kátya
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
ezüst262.081517 mKMR
452.Lampek Petra Cintia
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Demeter Olga
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Bögös Nikolasz
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst261.181182 mKMR
453.Kovács Áron
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Máji Szabolcs
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Ráski Ádám
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
ezüst261.103063 mKMR
454.Németh Luca
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Laczkó Richárd
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Daróczi Lili
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
ezüst260.881391 mKMR
455.Szabó Kinga
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
Kis Petra
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
Kovách Luca
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. osztály
ezüst260.301491 mKMR
456.Hajagos Natasa
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fekete Luca
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst260.132144 mKMR
457.Nagy Izabella Julianna
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály
Tóta Izabella
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. osztály

ezüst260.042941 mKMR
458.Bárdos Bene
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Molnár Gergő
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst259.962367 mKMR
459.Orosz Bea
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Fekete Flóra
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Balogh Bernadett
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst259.062630 mKMR
460.Guba Ráchel Abigél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
Magyari Liza Zsuzsa
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
László Nóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
5. osztály
ezüst258.661329 mKMR
461.Szekeres Rella Regina
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Török Luca
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály

ezüst256.753533 mKMR
462.Lakatos Dávid László
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Hajdu Imre Milán
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Török Gergő Patrik
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
ezüst255.892271 mKMR
463.Majó Borbála
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Torma Zsófia

Repei Dalma

ezüst254.132430 mKMR
464.Ludányi Laura
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Keller Péter
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Jávorszki Kristóf
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
ezüst253.582205 mKMR
465.Mátyus Nóra
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Buka Mira
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
Kóté Ajna
Ibolya Utcai Általános Iskola
5. osztály
ezüst252.932070 mKMR
466.Farkas Gréta
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Pócs Gréta Vica
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst251.222188 mKMR
467.Veres Lívia
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Tóth Jácint
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály

ezüst247.562585 mKMR
468.Pethő Lőrinc
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Jávor Roland
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
Hrabina Gergő
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
6. osztály
ezüst247.343113 mKMR
469.Maier Emma
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Brindus Hanna
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Ivánka Liza
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
ezüst247.051506 mKMR
470.Ádám Amira
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Dankó Izabell
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Dojcsák Lotti Dolli
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
ezüst247.043170 mKMR
471.Szabó Réka
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
Török-Baczó Lóránd
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
Rőczei Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
5. osztály
ezüst246.422528 mKMR
472.Matisz Boglárka
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Dzsubák Petra
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Tegyei Lotti
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
ezüst246.362240 mKMR
473.Papp Barnabás
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Nagy Tamás

ezüst245.281937 mKMR
474.Szabó Eszter
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Kozma Noémi
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Csernus-Turza Olívia
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
ezüst245.212572 mKMR
475.Szabó Hanna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Katona Réka
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bódi Zsolt
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst244.441738 mKMR
476.Czikó Katica Zselyke
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Rusznyák Balázs
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Juhász Alexa

ezüst243.632684 mKMR
477.Kiss Anna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csernus Hanna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Turó Anna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst243.472089 mKMR
478.Hernádi Katalin
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Lonovics Liliána
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Deák-Zeffer Anna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.913767 mKMR
479.Szabó Benedek
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Kovács Benedek
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
Sütő Réka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.732409 mKMR
480.Kiss Veronika
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Nádori Izabell
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst242.721786 mKMR
481.Castro-Kollár Naomi
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
Kormos Maja Flóra
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
Orovicz Ádám
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.292140 mKMR
482.Kurtos Szonja
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
6. osztály
Rusznák Emma

Sárosi Noémi

ezüst242.083147 mKMR
483.Szakács Natasa
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Kiss Kornélia
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Dobrai Laura
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst241.941673 mKMR
484.Dobozi Annabell
Talentum Baptista Általános Iskola
5. osztály
Görög Lili
Talentum Baptista Általános Iskola
5. osztály
Tóth Tamás
Talentum Baptista Általános Iskola
5. osztály
ezüst241.711914 mKMR
485.Juhász Arnold
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Csonka Damira Dalma
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Major Lotti
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
ezüst241.522658 mKMR
486.Fehér Dorina
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Gáspár Szandra
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Malachovszky Nola
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
ezüst240.683114 mKMR
487.Braun Bence
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály
Jeszenszki Ákos
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály

ezüst240.612625 mKMR
488.Hovanecz Csongor
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Lázár Janka
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Viczián Viktória
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
ezüst239.682352 mKMR
489.Czégel Dorka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiss Boglárka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Horváth Bianka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst239.674676 mKMR
490.Harsányi Tamás
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Seprényi Milán
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Nagy Krisztián

ezüst239.103307 mKMR
491.Brandt Noel
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Dudaszeg Nándor
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
Koncz Márton
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
5. osztály
ezüst239.074094 mKMR
492.Nagy Benett
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Tóth Angyalka
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Csefán-Lehotai Roland
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
ezüst238.822471 mKMR
493.Bagu Dániel
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Hudák Zalán
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
Kirvai Kolos
Kálvin János Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.764939 mKMR
494.Hagymás Dávid
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Balogh Bíborka
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
Kocsis Katica
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.643106 mKMR
495.Holló Ákos
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Kelemen István
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Varga Nándor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
ezüst238.012940 mKMR
496.Omiljak Márton
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Molnár Miklós
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
Radó Barnabás
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
6. osztály
ezüst237.663043 mKMR
497.Fabrizio Rocco Mihály
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Zakhar Balázs
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Lőrincz Péter
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst237.482686 mKMR
498.Kiss Csaba László
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Szabó Tibor

ezüst237.483069 mKMR
499.Csobán Dorka
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Csobán Kata
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály

ezüst236.862094 mKMR
500.Tóth Liliána
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Csapó Hanna
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gömze Panna
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst236.673199 mKMR
501.Balázs Hanna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Cseh Jázmin
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fekete Fanni

ezüst235.752310 mKMR
502.Kovács Sára Csenge
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Kuti Bella
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
Bordás Angelika Anna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály
ezüst235.622783 mKMR
503.Szűcs Léna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Simkó Eszter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Hock Zsanett Sára
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
ezüst235.383390 mKMR
504.Rácz Ármin Áron
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Szerencsi János Tamás
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Tóth-Szeles Dávid
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst235.283787 mKMR
505.Szűcs Máté
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Herczeg Áron
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Nagy Noel
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.965152 mKMR
506.Hajzer Nimród
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Jaross Marcell
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Kiss Gábor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.933824 mKMR
507.Szabó Dorina
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Minárcsik Gabriella
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Makranczi Léna
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.932185 mKMR
508.Kozma Szofia
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Ludvig Jázmin
Szegedi Arany János Általános Iskola
5. osztály

ezüst234.712224 mKMR
509.Szivos Hanna
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Sipos Lili
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kincses Ábel Józsué
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst234.664027 mKMR
510.Károly Iván
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
László-Dékány Donát
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály

ezüst234.334131 mKMR
511.Both Bence Sámuel
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Polyák Bence
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
Csiki Zádor Ádám
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst234.081777 mKMR
512.Szakács Hanna
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
Molnár Gréta
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
Csányi Barbara
Rókusi Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.042928 mKMR
513.Orosz Réka
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Barát Ildikó
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
Szűcs Jázmin
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
5. osztály
ezüst233.262474 mKMR
514.Mehrabian-Hassanlo Havva
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Horváth-Triznyai Adél
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály

ezüst233.223070 mKMR
515.Jurth Fanni
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Jobbágy Melinda
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Asztalos-Petrusák Benjámin Péter
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
5. osztály
ezüst232.722643 mKMR
516.Sárközi Bence
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Varga Gergő
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály

ezüst232.173533 mKMR
517.Borsós Andor Benett
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kurilla Zsolt
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Demjén Marcell
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst231.543435 mKMR
518.Nagy Levente
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Ivanics Amira
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
Kalász Marcell
Erzsébethelyi Általános Iskola
5. osztály
ezüst231.364103 mKMR
519.Bánki Péter
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Nagy Krisztián
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály

ezüst230.754243 mKMR
520.Nagy Emma Nóra
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Nagy Lili
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Fischinger Luca
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.492816 mKMR
521.Pocsai Attila
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Farkas Hanna
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
Papp Donát
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6. osztály
ezüst230.481785 mKMR
522.Szőke Ákos
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Vereb Boglárka
Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst229.123695 mKMR
523.Pelyhe Dorina
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Petra Vanda
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst228.923313 mKMR
524.Sárközi Lola
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály
Macsinka Noémi
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály
Bács Dóra
Erzsébethelyi Általános Iskola
6. osztály
ezüst228.613089 mKMR
525.Rácz Viktor
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gácsi Tamás
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Nagymihály Márk
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst228.463165 mKMR
526.Siska-Nagy Milán
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály
Barta Huba
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály

ezüst227.862315 mKMR
527.Tóth Nóra Alíz
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály
Rost István Zsombor
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
6. osztály

ezüst227.562436 mKMR
528.Szaniszló Balázs
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Menyhárt Olivér
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
Kőmives Milán Attila
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.414668 mKMR
529.Csendes Diána
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Szabó Zsejke
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
Boós Bejke Rebeka
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.191412 mKMR
530.Bartus Kinga
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kasza Fanni
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst227.131786 mKMR
531.Bodnár Alexa
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Gyetkó Tia Rozina
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
Sütő Ferenc Zsolt
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.072999 mKMR
532.Asztalos Natália
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Medgyesi Tímea Rózsa
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
Nagyfejeő Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
5. osztály
ezüst226.702506 mKMR
533.Szekeres Zsombor
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Pető Bence Sándor
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
Pető Máté Mihály
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola
5. osztály
ezüst225.233747 mKMR
534.Szabó-Plósz Olívia
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály
Haluska Hanna
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
5. osztály

ezüst224.763032 mKMR
535.Gyenge Marcell
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
Varga-Bárány Zsombor
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
Galambos Simon
Tisza-parti Általános Iskola
5. osztály
ezüst224.291274 mKMR
536.Megyaszai Zina
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Varga Zsuzsanna
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
Veszelovszki Luca
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst224.263462 mKMR
537.Czirják Éva
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Martos Luca
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Majzik Boglárka
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
ezüst224.132272 mKMR
538.Daróczi Adél
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Oláh Zsuzsa
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
Oláh Réka
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
5. osztály
ezüst223.644632 mKMR
539.Kovácsovics Mátyás
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Timovka Timofij
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Németh Márton
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
ezüst223.362521 mKMR
540.Ganyu Liliána
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Angyal Csenge
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
Zámbó Barbara
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
5. osztály
ezüst223.125015 mKMR
541.Gortva Boglárka
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fehér Lili
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst223.023098 mKMR
542.Kovács Kira
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Deák Edit
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
Kovács Adél
Szentesi Koszta József Általános Iskola
6. osztály
ezüst222.192934 mKMR
543.Bíró Botond
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
Fekete Fanni
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
Kvak Boldizsár
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. osztály
ezüst221.622594 mKMR
544.Hegedűs Máté
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Kocsis Noel János
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Siska Attila
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
ezüst221.562113 mKMR
545.Kovács Bálint
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabó Dorottya
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst220.741389 mKMR
546.Bódi Jázmin
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szántó Andrea
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst220.651847 mKMR
547.Rocsa Anna
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Palatinusz Petra
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst215.331765 mKMR
548.Szalva Tamás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Szabó Donát
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
Forgács Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
6. osztály
bronz181.23578 mKMR
549.Farkas Adrienn
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
5. osztály
Tóth Léna

bronz180.12418 mKMR
550.Magyar Emma Szofia
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
5. osztály
Kovács Marcell

Balázs Anna Izabelle
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
5. osztály
bronz177.02579 mKMR
551.Csorba Alekszandra
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Tar Angelika
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
Szentimrei Mirjam
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
6. osztály
bronz175.631917 mKMR
552.Antalfi Zoé Alexa
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
Brutyó Vanessza Vivien
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Fontos Sándor Általános Iskola Tagintézmény
5. osztály
Tandari Réka

bronz175.291317 mKMR
553.Dorogi Szófia
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Barzó Dorka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály

bronz173.70617 mKMR
554.Ágoston Bíborka
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Monori Lilien
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Varga Roland

bronz166.331215 mKMR
555.Lakatos Regina
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
Szabó Csenge
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
Rontó Odett
Bükkaranyosi Általános Iskola
6. osztály
bronz166.321416 mKMR
556.Enyedi Levente
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Sinkó Ádám
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály

bronz165.731171 mKMR
557.Hajas Csepke
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Botos György Balázs
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Kozák Amira
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály
bronz164.892537 mKMR
558.Mezei Flóra
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Nagy Gergő
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
Gyucha Márton
Ibolya Utcai Általános Iskola
6. osztály
bronz163.611447 mKMR
559.Király Luca Anna
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szilágyi Bence
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

bronz163.45582 mKMR
560.Bartovics Liliána
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Fábián Gréta
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
Kegyer Anna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
5. osztály
bronz158.622493 mKMR
561.Deák Vendel
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kuti Noel
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Sipőcz Áron
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
bronz154.501222 mKMR
562.Gombos Máté
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fábri Hanna

Nagy Bíborka

bronz152.091489 mKMR
563.Kiss Patrícia
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiss Róbert Maxim
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

bronz147.471496 mKMR
564.Pázmány Dávid
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Sinka Richárd
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
Oláh Kristóf
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
6. osztály
100.00242 mKMR
565.Kulimár Kitti
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
5. osztály
Tóth Hanna

100.001341 mKMR
1.Iván Dániel
Erdélyi János Alapiskola
6. osztály
Mihók László
Erdélyi János Alapiskola
6. osztály
Kiss Botond
Erdélyi János Alapiskola
6. osztály
gyémánt771.571745 mKÜL
2.GEDEON Dávid
EEB1, Uccle
6. osztály
TARDOS Milán
EEB1, Uccle
6. osztály
HAJNÓCZY-BUNDIK Botond
EEB1, Uccle
6. osztály
arany528.782985 mKÜL
3.HÁZ- KOUAM Dániel
EEB1, Uccle
6. osztály
PASZTERCSAK Benett
EEB1, Uccle
6. osztály
SZABÓ Dávid
EEB1, Uccle
6. osztály
arany509.683951 mKÜL
4.Ferencz Abigél
Elekes Vencel Általános Iskola
6. osztály
György Annamária
Elekes Vencel Általános Iskola
5. osztály
Bálint Zalán
Elekes Vencel Általános Iskola
5. osztály
arany498.812643 mKÜL
5.Hegyi Kevend
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Vass Bence
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Jancsó Rebeka Natasa
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
arany490.542748 mKÜL
6.Gedő Géza
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Cujba Márk
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Bugja Bence
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
arany439.034461 mKÜL
7.Dombi Viktória
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Pálfi Teréz
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Jakab Rózsa
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
arany400.522831 mKÜL
8.Boros István
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Ráduly Zoltán-Csaba
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Oltean Márk-Eduárd
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
arany387.161987 mKÜL
9.VÁGNER Alex
EEB1, Uccle
6. osztály
TARDOS Leó
EEB1, Uccle
6. osztály
VÁNYOLÓS Eszter
EEB1, Uccle
6. osztály
arany367.173360 mKÜL
10.GOSZTONYI Sára
EEB1, Uccle
6. osztály
ZÖBELIN Hannah
EEB1, Uccle
6. osztály
HALÁSZ Helka
EEB1, Uccle
6. osztály
arany349.392828 mKÜL
11.Kása Noel
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály
Szabó Bence István
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály

arany347.283322 mKÜL
12.Papp Leó
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály
Mihók Botond
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály
Cserep Gabriel
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály
arany345.293166 mKÜL
13.Iski Cynthia Virág
Alapiskola Csicser
5. osztály
Gyüre Mátyás
Alapiskola Csicser
5. osztály
Erdélyi Ákos
Alapiskola Csicser
5. osztály
arany343.498097 mKÜL
14.Molnárová Dorina
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály
Bodnár Réka
Erdélyi János Alapiskola
5. osztály

ezüst277.863223 mKÜL
15.KOLLÁR Anna
EEB1, Uccle
6. osztály
UHLRICH-FARKAS Benjamin
EEB1, Uccle
6. osztály
VÁGNER Ádám
EEB1, Uccle
6. osztály
ezüst262.492393 mKÜL
16.Flóra Orsolya
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Gál Vilmos
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Pál Jázmin
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
ezüst257.471995 mKÜL
17.Kovács Dávid
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Ábrahám Márk
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Szász Lehel Attila
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
ezüst237.685018 mKÜL
18.Kónya Patrik
Református Egyházi Alapiskola Vaján
6. osztály
Balogh Bianka
Református Egyházi Alapiskola Vaján
6. osztály
Kovács Vanessza
Református Egyházi Alapiskola Vaján
6. osztály
ezüst233.211894 mKÜL
19.Mohamed Karim
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Bandi Dávid
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Bereczki Krisztián-Róbert
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
ezüst224.241958 mKÜL
20.Kelemen Nóra
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Majlát Orsolya
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Majlát Valentina
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
ezüst222.682219 mKÜL
21.Tóth Milán-Osszián
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Stanciu Aime-Miriam
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Barátosi Norbert-Rafael
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
ezüst221.772221 mKÜL
22.Béres Emőke
Román Viktor Általános Iskola
5. osztály
Gábor Ilka
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
Toth Barbara
Román Viktor Általános Iskola
6. osztály
ezüst218.543854 mKÜL
23.Baricz Viktória
Elekes Vencel Általános Iskola
6. osztály
Kurkó Milán
Elekes Vencel Általános Iskola
6. osztály
Tamás Szilvia
Elekes Vencel Általános Iskola
6. osztály
bronz180.77570 mKÜL
24.Bandi Rebeka
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Enyedi Noémi-Barbara
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
Kádár Kriszta-Erzsébet
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
6. osztály
bronz178.331097 mKÜL
1.Bertalan Dominik
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
6. osztály
Magony Erik Szilveszter
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
6. osztály
Szalai Benett
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
6. osztály
gyémánt785.391431 mNYMR
2.Végső Martin
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Kovács Anna
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Rózsa Máté
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
gyémánt784.821330 mNYMR
3.Töröcsik Áron
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Pázsi Emett
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Zuber Vilmos
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
gyémánt784.311586 mNYMR
4.Berta-Somogyi Lili Jane
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Fejérvári Bíbor
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Szeles Nóra
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
gyémánt781.971374 mNYMR
5.Puskás Botond
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály
Zsigrai Gergely
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály

gyémánt778.911619 mNYMR
6.Barna Kolos
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Kocsis-Schmieder Máté
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Simon Ákos
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
gyémánt776.391197 mNYMR
7.Belina Emma
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Büki Lenke Flóra
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Kiss Nóra
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
gyémánt776.111635 mNYMR
8.Vekler Domán
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Koller Leon
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály

gyémánt776.091792 mNYMR
9.Ibrahim Milán
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
6. osztály
Várhelyi Regős Lehet
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
6. osztály
Császár Júlia Sára
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
6. osztály
gyémánt772.751687 mNYMR
10.Biczó Dominik
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Szabó Samu
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Kiss Mirkó
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
gyémánt771.022324 mNYMR
11.Bernáth Lotti
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Vucskovics Hanna Nóra
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiss Veronika Szofia
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
gyémánt765.591915 mNYMR
12.Pataki Luca
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
Fölker Lili
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
Balázs Botond
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
gyémánt765.111633 mNYMR
13.Harsányi Panka
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Arthofer Barnabás
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Somogyi-Hári Zoltán
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
gyémánt764.581556 mNYMR
14.Kiss Péter
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kiss-Gerner Máté
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Rauh Márton
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
gyémánt763.091856 mNYMR
15.Biczó Máté
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Solymos Péter
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Gazdag Zalán
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
gyémánt761.783403 mNYMR
16.Bierbauer Botond
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
Buda Szofia
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
Hlavács Luca
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola
5. osztály
gyémánt761.561801 mNYMR
17.Heisenberger Álmos
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Radó Vince
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Virth Olivér
Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
gyémánt759.721701 mNYMR
18.Imeli Marcell
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály
Szlávik Ákos
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály
Konkoly Andor
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály
gyémánt759.622069 mNYMR
19.Hári Olivér
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Zsolnai Simon
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Kormos László
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
gyémánt758.261826 mNYMR
20.Bakos Hanna
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Árki Ákos
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Horváth Mira
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
gyémánt757.842681 mNYMR
21.Hujber Kálmán
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Kovács Arnold
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Stróbl Ádám
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
gyémánt757.503900 mNYMR
22.Szabó Gergő
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Schauta Barnabás
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Turi Csongor
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
gyémánt757.473932 mNYMR
23.Lovász Olivér Mózes
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Horváth Nimród
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Baranyi Áron
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
gyémánt756.782839 mNYMR
24.Horgos Hanna Málna
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Jámborházi Alíz
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Bokor Lili
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
gyémánt755.991971 mNYMR
25.Mihucz Lilien
Lackner Kristóf Általános Iskola
6. osztály
Szaradics Hanna
Lackner Kristóf Általános Iskola
6. osztály
Feistl Kinga
Lackner Kristóf Általános Iskola
6. osztály
gyémánt753.164729 mNYMR
26.Végh Emília
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Bálind Bendegúz
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Pápai Fanni
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
gyémánt748.702915 mNYMR
27.Balog Noel Zoltán
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Hajós-Nagy Rita
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Halmos Máté
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
gyémánt748.311909 mNYMR
28.Nagy Benedek
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Sásdi Ákos Noel
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Szemes Fanni
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
gyémánt745.791855 mNYMR
29.Nagy-Keglovich Kolos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Szutyányi Dániel
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Veszprémi-Papp Dominik
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
gyémánt743.872820 mNYMR
30.Girst Máté
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Tarczal László
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Kungl Márton Zsolt
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
gyémánt741.623219 mNYMR
31.Pethő Boróka
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Martonfalvi Márk
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Nagy-Tőke Ella
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
gyémánt740.382329 mNYMR
32.Cseresznyés Emma
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Török Boróka
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály

gyémánt739.243030 mNYMR
33.Subsics Barnabás
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Németh Dániel

Vida Levente
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
gyémánt736.594374 mNYMR
34.Németh Noémi
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Fazekas Réka
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Török Nóra
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
gyémánt729.447513 mNYMR
35.Sztojka Lajos
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Jakocska Noel
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Soltész Hanna
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
gyémánt723.453073 mNYMR
36.Schmidt-Rózsavölgyi Marcell
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Romhányi Gergely
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Halász Benedek
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
gyémánt720.252775 mNYMR
37.Verba Zsóka Sára
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Iuhos Csenge
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Farkas Zsófi
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
gyémánt719.712432 mNYMR
38.Kiss Dániel
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Németh Levente
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály

gyémánt718.435170 mNYMR
39.Borsos Ádám
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Németh Máté Benedek
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Gálos Barnabás
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
gyémánt705.182735 mNYMR
40.Kovács Zoé
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Maurer Kevin
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Rajkai Manna
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
gyémánt704.467034 mNYMR
41.Gémesi Nóra
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Moór Alma
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
Horváth Izabella
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
6. osztály
gyémánt700.516457 mNYMR
42.Kardos Vivien
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
Kéri Angéla
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
Bonnyai Dóra
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
gyémánt690.383452 mNYMR
43.Fellner Sára
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Rácz Karolina
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály

gyémánt662.363561 mNYMR
44.Nyári Márk
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Farkas Alex
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Spéth Attila
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany562.251481 mNYMR
45.Jenei Dominik
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
5. osztály
Hűvös Borbála
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
5. osztály

arany557.082588 mNYMR
46.Györkös Gábor
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
Hajdu Ferenc
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
Mészáros Fanni
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
arany556.462632 mNYMR
47.Oláh Benett
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Szabó Rozi
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Miklós Dorina
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
arany555.815111 mNYMR
48.Hajba Máté
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Bor Zétény Ákos
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Reiner Balázs
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany554.253096 mNYMR
49.Kancz Luca
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Balogh Jázmin
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Szabó Kata Dia
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany553.993473 mNYMR
50.Vida Emma Réka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Szanyi Csenge
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Kis Orsolya
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany551.583258 mNYMR
51.Tamás Emma
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
6. osztály
Pál Emma

Rácz Rozmaring
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
6. osztály
arany550.592999 mNYMR
52.Kozma Dominik
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Putz Marcell
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Valentino Dávid
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
arany549.774383 mNYMR
53.Kocsy Dorottya
Tüskevári Általános Iskola
5. osztály
Kocsy Gergő
Tüskevári Általános Iskola
5. osztály
Árva-Góg Noel
Tüskevári Általános Iskola
5. osztály
arany549.551598 mNYMR
54.Kiss Kristóf
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Gáll Hedvig Orsolya
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Palánki Boglárka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany545.532422 mNYMR
55.Dragicevic Ádám
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Urbán Dániel
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Gertner Száva
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
arany545.392059 mNYMR
56.Kovács Anett
Kossuth Utcai Általános Iskola
5. osztály
Tóth Zétény
Kossuth Iskola
5. osztály

arany545.373201 mNYMR
57.Vidéki Rézi
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Bizsi Anna
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Keller Vince
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany544.062271 mNYMR
58.Szalai Borbála
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Sárközi Martin
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Artz Andor
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
arany542.653758 mNYMR
59.Borsos Hanna Zoé
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Nagy Anna Melánia
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Lendvai Nóra
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany542.465679 mNYMR
60.Dénes Szilveszter
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Major Márton

arany541.722568 mNYMR
61.Persir Ármin
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Németh- Kovács Mirkó
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály

arany539.964936 mNYMR
62.Oláh Miklós
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Lambert Gergely
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály

arany538.544078 mNYMR
63.Gönczi Mátyás
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Budavári Lukács
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Guzsvány Levente
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
arany538.292825 mNYMR
64.Takács Géza Csanád
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Tőke Izabell
Vasvári Általános Iskola
5. osztály

arany537.622663 mNYMR
65.Szűcs Hanna Gabriella
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gombos Laura
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács Dóra Antónia
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany535.865058 mNYMR
66.Dancz Barnabás
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
Fülöp Félix
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
Hantó Áron
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
arany534.813458 mNYMR
67.Bak Flóra
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
Kelemen Boglárka
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
Török Abigél
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
arany534.663259 mNYMR
68.Balogh Benett Marcell
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Pumerschein Mirkó
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Szénégető Ádám
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany531.584000 mNYMR
69.Szakál Előd
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
5. osztály
Kovács Vince
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
5. osztály
Szabó-Jakócs Balázs
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
5. osztály
arany531.224258 mNYMR
70.Wéber Patrick
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Magyari Ákos
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Császár Máté
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
arany530.933982 mNYMR
71.Horváth Anna
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály
Keszthelyi Csenge Viktória
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály

arany528.362159 mNYMR
72.Póczik Maja
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Gőcze Nóra
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály

arany528.022457 mNYMR
73.Kiss Péter Barna
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Hertelendi Bálint
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Horváth Tamás
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
arany526.964116 mNYMR
74.Rádi Bulcsú
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Sára Gergő
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fésü Nándor
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany526.713527 mNYMR
75.Hevesi Zoé
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
Machán Bence
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
Klopcsik Abigél
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
arany525.762911 mNYMR
76.Hetesi Zsófia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kun-Beréti Ajsa
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Oláh Zsóka Kincső
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany524.933025 mNYMR
77.Deme Zsófia
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Kovács Nóra
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Molnár Lili
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany524.693986 mNYMR
78.Várady Fanni
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Vajda Gyöngyvér Szíra
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Márai Noémi Emília
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany523.452705 mNYMR
79.Urbán Roland
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Gutorföldi-Mátay Botond
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Szabó-Kauth Norbert
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
arany522.822919 mNYMR
80.Collins Aidan
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Teveljácz Márk
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Weiyan Lin
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
arany519.953579 mNYMR
81.Batár Ivett
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Szekeres Izabella
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály

arany518.083825 mNYMR
82.Ladányi Ábel
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály
Volders Vincent Attila
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály

arany514.824127 mNYMR
83.Major András
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Milbich Flóra
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Kirchenbaum Alesszia
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
arany508.673674 mNYMR
84.Kiss Csaba Bercel
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Martin Marcell
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály

arany508.663698 mNYMR
85.Gazsó Gergő
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Márkus Ákos
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Nagy-Kovács Dániel
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
arany508.564341 mNYMR
86.Posta Emma
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
Lovász Rebeka
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
Incze Emma
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
6. osztály
arany507.483256 mNYMR
87.Elhardt Maja
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Gyócsi Hanna
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Tancsa Rebeka
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
arany504.813051 mNYMR
88.Nagy Lilla
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Horváth Hanna
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Kovács Hanna

arany502.104062 mNYMR
89.Zakar Borka
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Sárközi Dóra
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály

arany497.944744 mNYMR
90.Szilágyi Kristóf
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Stubián Zalán
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály

arany497.632478 mNYMR
91.Spitzer Abigél
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Schmidt Natália Hanga
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Csiki Gerda
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany496.632487 mNYMR
92.Benke Alex
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Gerencsér Huba
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Bogár Bence
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany495.168168 mNYMR
93.Farkas Lara
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Groszman Sára
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabados Dorka Sára
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany494.462775 mNYMR
94.Kovács Flórián
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
5. osztály
Varga Krisztián

Schneider Zalán
Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolája
5. osztály
arany490.045088 mNYMR
95.Takács Iván
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Sabanovic Hasszán
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály

arany483.044201 mNYMR
96.Joó Lilla
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Kiss Réka Regina
Vasvári Általános Iskola
5. osztály

arany481.414580 mNYMR
97.Takács Kata
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Veres-Bíró Máté
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Cséplő Réka
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
arany479.833416 mNYMR
98.Vörös Sára
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Martocian Alicia Sanel
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Krascsenics Noémi
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany478.724536 mNYMR
99.Bognár Emília
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Stier Boglárka
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Tóth Vivien
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
arany477.212340 mNYMR
100.Ambrus Eszter
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Ónodi Benedek
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Varga Emília

arany474.784462 mNYMR
101.Kubó Emese
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Fazekas Hanna
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Körmendi Lilien Sára
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany474.513133 mNYMR
102.Borbély Zara
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Tóth Barna
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Tóth Szófia
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
arany472.083366 mNYMR
103.Csala Benedek
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Gősi Gergő
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
Deák Zsombor
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. osztály
arany459.882907 mNYMR
104.Horváth Soma
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Kovács Marcell
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Szekeres Bence
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
arany446.162381 mNYMR
105.Márhoffer Ármin
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bayerle-Berecz Levente
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Urbán Zoltán
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany442.935514 mNYMR
106.Szili Melissza Laura
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Kocsis Frida Kloé
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Herceg Viktória
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany442.255094 mNYMR
107.Kecskeméti Szilveszter
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Varga Zolta
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Janzsó Attila
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany441.328050 mNYMR
108.Kálmán Korina
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Nagy Nikol Niobé
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Szanyi Sára
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany441.264236 mNYMR
109.Varga László Balázs
Bocföldei Körzeti Általános Iskola
5. osztály
Heri Mátyás
Bocföldei Körzeti Általános Iskola
5. osztály

arany440.161356 mNYMR
110.Lantai Gréta
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Horváth Alexandra Bianka
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Rettegi Emese
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany439.244165 mNYMR
111.Bősze Kata
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Kovács Luca
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály

arany439.157340 mNYMR
112.Pirkó-Geosits Míra
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Buús Noémi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Molnár Máté

arany437.225136 mNYMR
113.Nagy Flóra
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
Varga Sára
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
Ótus Barnabás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
arany436.843291 mNYMR
114.Denke Médi Zoé
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
Mayer Elizabet
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
Varga Zétény
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
arany435.921593 mNYMR
115.Faragó Bence
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Fodor Benjamin
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Vas Bendegúz
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany435.797305 mNYMR
116.Bácsi Sámuel
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Hoffmann Sebestyén
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kiss Barnabás

arany435.583258 mNYMR
117.Szabad Nóra
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Istenes Blanka
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Nemes Laura
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany434.592861 mNYMR
118.Papp Johanna Mia
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kovács Emma Emília
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Nagy Fruzsina
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany433.393854 mNYMR
119.Baráth Zselyke
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Kereszturi Kata
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
Papp Regina Petra
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
6. osztály
arany433.222783 mNYMR
120.Lantos Gergely
Teveli Általános Iskola
5. osztály
Ferencz Maja
Teveli Általános Iskola
5. osztály
Dani Regina
Teveli Általános Iskola
5. osztály
arany432.621546 mNYMR
121.Déri Kiara
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Gombos Blanka
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
Marosits Szonja
Nyitra Utcai Általános Iskola
5. osztály
arany432.424960 mNYMR
122.Hajas Norina
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Prescher Regina
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Mazzag Olivér
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany432.277480 mNYMR
123.Prótár Boróka
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Prótár Noémi
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Kovács Lilien Blanka
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
arany432.232961 mNYMR
124.Csizmadia Bence
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Kollár Domonkos

arany432.103292 mNYMR
125.Kólya Marcell Dominik
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csike Bence
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Papp Zsombor Samu
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany431.803292 mNYMR
126.Nagy Nóra Anna
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Győrfi-Horváth Johanna
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Babócs Boglárka
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany431.683068 mNYMR
127.Holczinger Martin
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
Fodor Bálint
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
Szalai Marcell
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
6. osztály
arany430.013073 mNYMR
128.Gortva Miklós
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Ilyés Fanni
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Lukács Gréta
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
arany428.192760 mNYMR
129.Gregosits Gábor
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Bódai Csongor
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Kun Kristóf
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
arany428.122489 mNYMR
130.Verba Nimród
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Juhász Ádám

Sarmon Vajk
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany427.803189 mNYMR
131.Jánosi Gergely
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Geröly Máté
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály

arany426.823172 mNYMR
132.Rásó Levente
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Németh Olivér
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Timár Levente
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
arany425.265049 mNYMR
133.Czebei Jázmin Csenge
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Kovács Anna Róza
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
Kulcsár Kinga
Kótai Lajos Általános Iskola
6. osztály
arany424.785552 mNYMR
134.Dömötör Tamás Miklós
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
Sáry Emma
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
Krajczár Bence
Vasvári Általános Iskola
6. osztály
arany423.733656 mNYMR
135.Kőszegfalvi Csanád
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Polgár Botond
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály

arany422.772806 mNYMR
136.Császár Botond
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Arnold Kornél
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Gipp Péter
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
arany422.721902 mNYMR
137.Antal Lili
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Keszte Emma
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Rudolf Ajsa
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany420.695727 mNYMR
138.Szabó Bíborka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Kövy Katalin
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Bodrog Andor
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
arany419.912228 mNYMR
139.Fáró Nikolett
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Török-Kurucz Dorka
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Berecz Bettina
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany419.903413 mNYMR
140.Magyar-Tóth Anna
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Magyar-Tóth Bella
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Schmickl Dóra
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
arany417.713009 mNYMR
141.Kocsis Donát Gábor
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csap Réka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Csike Luca Zorka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany416.021827 mNYMR
142.Borsits Boldizsár
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Szécsei Péter
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Taschner Barna Marcell
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany415.912979 mNYMR
143.Horváth Olivér
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
5. osztály
Söptei Péter
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
5. osztály

arany415.613416 mNYMR
144.Horváth Csenge
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
5. osztály
Sali Zoé
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
5. osztály

arany415.582842 mNYMR
145.Tóth Kata
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Lampert Liza
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Farkas Patrícia
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
arany414.493325 mNYMR
146.Nagy Zalán
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Vizler Balázs
Vasvári Általános Iskola
5. osztály

arany413.482796 mNYMR
147.Németh Richárd
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Németh Csanád István
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Varga-Greman Alexander Péter
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany412.422536 mNYMR
148.Patona Levente
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Talabér Viktor
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály

arany411.885014 mNYMR
149.Sallai Benjamin
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
László Liliom
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany409.793021 mNYMR
150.Horváth Natália
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Virág Bianka
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany407.062584 mNYMR
151.Szabó Boglárka
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tankó Jolán

arany406.274779 mNYMR
152.Horváth Zoé
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Berkes Dóra
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Skriba Emma
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
arany404.962541 mNYMR
153.Berta Barnabás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Kovács Emma
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Takács Barnabás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
arany404.712189 mNYMR
154.Igert Dominik
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
Pethes Luca
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
Gábor Panka
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
6. osztály
arany404.174266 mNYMR
155.Horváth Leila Vanda
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Németh Olívia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Steer Zsófia Rebeka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany403.903255 mNYMR
156.Csősz-Csabai Marcell
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Fiák Panna
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
Gerebics Hanna
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
6. osztály
arany402.975640 mNYMR
157.Kecskeméti Zente
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Repcsényi Dániel
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Csermely András
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany402.502233 mNYMR
158.Sárhegyi Roland
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Nádas Milán
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Vigh László
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
arany401.392298 mNYMR
159.Vörös Ilona
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Bakosi Lotti
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Szabó Boglárka

arany400.622444 mNYMR
160.Lukács Lenke Patrícia
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Meiszinger Míra
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Ejezie Annabell
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
arany399.912858 mNYMR
161.Buzer Lilla
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Csiki Adél
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály

arany398.704079 mNYMR
162.Oláh Emese Magdolna
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tisztl Milán
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany398.672645 mNYMR
163.Herner Bori
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fábos Eszter Dóra
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany397.811756 mNYMR
164.Schmidt Zalán Ábel
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Orbán Benedek
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Augusztin Benjámin
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany397.192015 mNYMR
165.Kovács Nimród
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
Németh Gergő

Káldi Dorián
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
arany395.413572 mNYMR
166.Győri Arnold
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Bognár Dávid
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Nagy Attila
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
arany392.742723 mNYMR
167.Kovács Réka
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Takács-Monostori Alíz
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
Vincz Boróka
Ciszterci Szent István Gimnázium
6. osztály
arany392.032583 mNYMR
168.SZABÓ EVELIN
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
SZABÓ ZÓJA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
VÖRÖS LORETTA SZOFI
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
arany391.162415 mNYMR
169.Szabó Vanda
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
Nagy Ádám
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
Illyés Mirkó
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
arany389.942725 mNYMR
170.Szabó Anna
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Csalló Míra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Varga Beáta
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
arany383.094338 mNYMR
171.Musitz Molli Éva
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Ördög Frida Kamilla
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Fehér Dóra
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
arany381.784815 mNYMR
172.Varga Izabella Blanka
Vasvári Általános Iskola
5. osztály
Schildt Lina Elisabeth
Vasvári Általános Iskola
5. osztály

arany380.703503 mNYMR
173.Eisemann Laura
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Lengyel Benjamin
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Vény Barnabás
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany380.294001 mNYMR
174.Vizer Mátyás
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
5. osztály
Bán Szabolcs
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
5. osztály
Ács Barnabás
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
5. osztály
arany378.703054 mNYMR
175.Hartung Benjamin
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Tandl Marcell Márk
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály

arany378.673498 mNYMR
176.Czibula Maja
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Lebanov Boglárka Anna
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Hideg Dávid
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany377.712942 mNYMR
177.Lukács Ákos
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács Gréta
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany377.413147 mNYMR
178.Kozselszky Kevin
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Lázár Tamás
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

arany377.113145 mNYMR
179.Lőrincz Liza
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Horváth Hanna Léna
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Dragicevic Szofi
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
arany375.547622 mNYMR
180.Vámos Tekla
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Varga Lili Panna
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Leposa Szofi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany373.743886 mNYMR
181.Varga Zétény
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Szücs Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Gácsi Ádám Attila
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
arany373.112969 mNYMR
182.Inger Blanka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Brinkács Léna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Karl Klára Mária
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany372.472647 mNYMR
183.Wunderlich Gréta
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Fűrész Viktória
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály

arany372.312692 mNYMR
184.Domokos Katalin
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kovács Franciska
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Kovács József Flórián
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
arany371.632571 mNYMR
185.Sági Kincső Adél
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tóth Elizabet
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Wudi Valentina
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany370.972046 mNYMR
186.Heinrich Panna
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Vörös Zsófia
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Zsolnay Tamara
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
arany370.762263 mNYMR
187.Kalmár Vivien
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Biró Laura
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
Németh Csenge
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
6. osztály
arany370.282590 mNYMR
188.Krupánszky Martin Bálint
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tallódi Levente
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Huszár Kevin Dominik
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany370.002912 mNYMR
189.Farkas Emma
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Nyíri Glória
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Tóth-Biró Panna
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
arany369.812348 mNYMR
190.Markot Janka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Szabó Fanni
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Kláris-Barsvári Lelle
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany369.762712 mNYMR
191.Király Veronika
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Holczer Dóra
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Dékán Luca
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany369.703312 mNYMR
192.Kelemen Viktor Attila
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fekete Balázs
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany369.134500 mNYMR
193.Kovács Éva
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Antal Nóra
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Pataki Barnabás
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany369.074522 mNYMR
194.János András
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
Madarász Gergely
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
Kertész Noel
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
6. osztály
arany367.762650 mNYMR
195.Mihály Réka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Kanizsai Laura
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Kiss-Horváth Lana
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
arany367.744820 mNYMR
196.Boros Eszter
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Kárpáti Júlia Anna
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Molnár Zsófia
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
arany367.733362 mNYMR
197.Fekete Mátyás
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Rózsahegyi Rebeka
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Györkő Bendegúz
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
arany367.492298 mNYMR
198.Tóth Jázmin
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Mihovics Vivien
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Mihovics Benedek
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
arany366.742657 mNYMR
199.Csibi Ádám
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Katics Emma
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Szelp Anna
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany365.963877 mNYMR
200.Bagdán Emese
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Borsos Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Schmidt Csenge Anna
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
arany364.674778 mNYMR
201.Kajtár Zsófia
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Halák Hanna
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Csiki Zoé
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
arany364.623423 mNYMR
202.Molnár Erzsébet
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Porkoláb Barnabás
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Zámbó Petra
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
arany364.412234 mNYMR
203.Czompó Gergő
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Durczi Hanna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
Kiszler Balázs
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
5. osztály
arany360.732457 mNYMR
204.Perlai Balázs
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Vendégh László
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Takács Szonja
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
arany360.563955 mNYMR
205.Jámbor Júlia
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Németh László Nimród
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
Varga Viola
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
6. osztály
arany359.185324 mNYMR
206.Lucz Andrea Katalin
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Sass Noémi Csenge
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Pelikán Luca Anna
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
arany357.774172 mNYMR
207.Ramecz Nóra Regina
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Bali Laura Hanna
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Stiedl Eszter
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany356.843272 mNYMR
208.Janzsó Dániel
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Pachner Botond
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Séllei Bence
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany356.193349 mNYMR
209.Szabó Bálint
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
5. osztály
Páros Norbert
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
5. osztály
Tamási Nándor
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
5. osztály
arany355.103573 mNYMR
210.Krencz Barnabás
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Horváth Zénó
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Madarász Viktor
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
arany354.965276 mNYMR
211.Kelemen Boglárka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Vincze Anna
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Szántó Nóra

arany354.883856 mNYMR
212.Hegyesi Dóra
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Magyar Flóra
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Asztalos Emma
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
arany354.512835 mNYMR
213.Gortva Dóra
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
6. osztály
Ilyés Kamilla

arany351.663473 mNYMR
214.Csajági Eszter
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kovács Kornélia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gulyás Zsófia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany351.442662 mNYMR
215.Roczkó Emma
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Horváth Míra
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Priol Mirella
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
arany349.835355 mNYMR
216.Hámori Zoltán
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
László Dániel
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Radics János
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
arany349.813622 mNYMR
217.Bartos Bodza Luca
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Szabados Liza
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Kámán Sára

arany349.443249 mNYMR
218.Kovács Viktória
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Hingyi Lili Kitti
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Hingyi Gábor Zsombor
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
arany348.183914 mNYMR
219.Stadlinger Laura
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
Ziegler Zalán
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
Farkas Benjámin
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
6. osztály
arany347.653089 mNYMR
220.Németh Hédi
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Bősze Nóra
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály

arany347.033164 mNYMR
221.Kovács-Nagy Lili Róza
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
Könye-Balla Réka
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
Vincze Elena
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
arany347.013141 mNYMR
222.Szabó-Benkő Gergő
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Takács Gábor
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály

arany345.933683 mNYMR
223.Biró Hanna
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tausz Léna
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Burján Laura
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany345.633408 mNYMR
224.Kusz Tamara
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Orbán Leila
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
Simándi Júlia
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
5. osztály
arany345.213683 mNYMR
225.Birkás Boglárka
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Győrfi Zoé
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
Somogyi Zoé
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály
arany344.484927 mNYMR
226.Király Richárd
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Szabó Zsombor
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
Szalántai-Óbert Richárd
Mohács Térségi Általános Iskola
6. osztály
arany344.383208 mNYMR
227.Gyurkovics Noel
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kraliczky Erik
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
Kocsis Tamás
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. osztály
arany343.726612 mNYMR
228.Kiss Szabolcs
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Szűk Máté
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
Patkó Péter
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
6. osztály
arany343.554445 mNYMR
229.Pálinkás Dorottya
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Orbán Mátyás
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Feifer Lili
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
arany343.204374 mNYMR
230.Jánoskó Jázmin
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
Tóth Anna Ramóna
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
Krizsay Kristóf
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
6. osztály
arany343.155577 mNYMR
231.Gelencsér Léna
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Tamás Rebeka
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Györgyffalvay Emma
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
arany342.474120 mNYMR
232.Kalányos Bálint
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Köbli Noel
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kókány Noel Zoltán
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany342.382735 mNYMR
233.Makai Balázs
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Patkó Levente
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Bognár István
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
arany342.112419 mNYMR
234.Drinóczi Gergő
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Gombkötő Benő
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Geiszelhardt Fülöp
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany341.835183 mNYMR
235.Lukács Jázmin
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Sziklavári Eliza Lilien
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Miltner Lilien
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
arany341.194454 mNYMR
236.Balogh Levente
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Frank Mátyás
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
Óvári István
Vörösberényi Általános Iskola
5. osztály
arany340.204500 mNYMR
237.Illés Gréta
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Varga Emma
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Bogdán Nóra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
arany339.865581 mNYMR
238.Benke Laura Mira
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Viszked Viola Mia
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kocsis Kata
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany339.3610318 mNYMR
239.Budai László
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
László Bendegúz
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Moravcsik Lóránt
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany338.863854 mNYMR
240.Czúni Áron
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
Cziráki Ábel
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
Szentkirályi-Tóth Zalán
Vörösberényi Általános Iskola
6. osztály
arany338.823529 mNYMR
241.Mészáros Dániel
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Laki Bálint
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Tompa Lilla
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany338.716482 mNYMR
242.Zombori Márk
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Németh Kadosa Vajk
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Porkoláb Marcell
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
arany338.664429 mNYMR
243.Horváth Csanád
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
Csizmadia Gergely
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
Mészáros Merse
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
6. osztály
arany338.664015 mNYMR
244.Lauer-Kupovics Lili
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Makker Bianka
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Domonkos Flóra
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
arany337.192686 mNYMR
245.Csercsák Zsombor
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Raffael Elek Raul
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Vasas Patrik
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
arany337.122912 mNYMR
246.Murai Mária
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kovács Maja
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Timár Noémi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany336.786832 mNYMR
247.Kuvik Natasa
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Hámori Zoé Borbála
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Lendvai Virág Johanna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany336.332772 mNYMR
248.Ács-Getta Olívia
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Vilyevácz Alexandra
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
Rác Irisz Veszna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
5. osztály
arany336.144403 mNYMR
249.Bécs Benjámin
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
Fux Rajmund
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
Orsós Márk Kristóf
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
arany334.926864 mNYMR
250.Horváth Adél
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tury Viktória
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Nagy Rea
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany334.545246 mNYMR
251.Dávid Vata
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szűcs Bálint
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

arany334.132796 mNYMR
252.Ádám Vivien
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
5. osztály
Bozsér Regina
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
5. osztály
Posta Kata Lujza
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
5. osztály
arany332.312846 mNYMR
253.Bogárdi Zsófia
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
Flibert Virág
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
Kiss Jázmin Virág
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
arany331.892887 mNYMR
254.Kiss Leila
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Sovány Szaffi Mária
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Várai Zsófia
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
arany331.133056 mNYMR
255.Horváth-Varga István
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Vámos András
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Burián Dániel
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany330.103389 mNYMR
256.Horváth Ákos
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Varga Dániel
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Windisch Zalán
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
arany329.866176 mNYMR
257.Gombkötő Eszter
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Horváth-Roszman Sarolt Jozefa
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
Polgárdi Anna Gerda
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
6. osztály
arany329.523307 mNYMR
258.Bécsi Bernadett Zoé
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Bérdi Balázs
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Ortner Adrián János
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany328.945235 mNYMR
259.Rétfalvi Dorina
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kuglics Lia
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály

arany328.546643 mNYMR
260.Nagy Virág
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Fülöp Enikő
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Virág Fanni
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany327.813197 mNYMR
261.Sztancsik Fülöp
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Geiszelhardt Máté
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Berendi Levente
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
arany327.514105 mNYMR
262.Csűrös Dorka
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Dömény Kata
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Lacza Milla Luca
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
arany326.223833 mNYMR
263.Csepreghy Szonja
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Tauz Jázmin
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Halász Dóra
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
arany324.463603 mNYMR
264.Török Gréta
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
Molnár Zoé
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
Kósa Fruzsina Flóra
Kótai Lajos Általános Iskola
5. osztály
arany321.784465 mNYMR
265.Kovács Zétény Krisztián
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Illés Csanád
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Német Koppány Kenéz
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst288.673256 mNYMR
266.Bácsi Fanni
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Lukács Anna
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Varjas Manna
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst285.491592 mNYMR
267.György Bence
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Várhegyi Iván
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Mohai Marcell
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
ezüst279.041829 mNYMR
268.Kisteleki Dávid
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kováts Zente
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bali Levente
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst278.042074 mNYMR
269.Ézsi Aurél
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
5. osztály
Kovács Nándor

Kovács Fábríció
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
5. osztály
ezüst277.251275 mNYMR
270.Borbély Noémi
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Torday Emma
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Vörösházi Eliza Lilla
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
ezüst274.842194 mNYMR
271.Kertai Adél
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Márkvárt Szofi
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Babits Zorka
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
ezüst273.622206 mNYMR
272.Páder Ambrus
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Hitzó Károly
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Du He Lin
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
ezüst272.802726 mNYMR
273.Pék Csenge
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Stágl Anna Róza
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Fetzer Zoltán
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
ezüst272.232853 mNYMR
274.Kertai Zsombor
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Bíró Marcell
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Dabosi Koppány
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst267.872141 mNYMR
275.Mesics Vencel
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
Kovács Ádin
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
Németh Dávid
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
ezüst266.513027 mNYMR
276.Berkes Lilien
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály
Szalay Gréta
Csopaki Református Általános Iskola
6. osztály

ezüst263.563279 mNYMR
277.Pátkai Elza
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
4. osztály
Szakács Noel Zoltán
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
4. osztály
Tátrai Buda László
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
4. osztály
ezüst257.571715 mNYMR
278.Polmüller Réka
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály
Tóth Alíz Hanna
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály

ezüst252.332125 mNYMR
279.Árki Liliána
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Sebestyén Nadin
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
Juszkó Emília
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
5. osztály
ezüst252.253922 mNYMR
280.BENE BALÁZS GÁBOR
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
JUHÁSZ MARCELL
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
NAGY DÁVID
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
6. osztály
ezüst250.642495 mNYMR
281.Iványi Jákob
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Soós Barna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály

ezüst247.812481 mNYMR
282.Ódor Boldizsár
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Nagy Tamara
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Fitos Blanka
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
ezüst247.492766 mNYMR
283.Dancsecs Dávid
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Makkos Boglárka
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Soós Ruben
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
ezüst247.271296 mNYMR
284.Tóth-Király Maja
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szabó Flóra
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

ezüst246.342200 mNYMR
285.Seres Zalán János
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Anderla Bence
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Szakács Dávid
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
ezüst245.482285 mNYMR
286.Czövek Cecília
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Morvai Luca
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Szemethy Panna
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
ezüst245.112682 mNYMR
287.Kövecses Márton
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Krausz Zalán
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Nagy Boldizsár
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
ezüst244.432703 mNYMR
288.Kerekes Imre
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Sabján Áron
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Gál Kristóf

ezüst244.002752 mNYMR
289.JANKA MARCELL
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
KOVÁCS BENEDEK
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
KÁLMÁN KRISTÓF
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
ezüst243.272133 mNYMR
290.Mesics Nóra
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Pap-Wellner Sára
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Szmulai Liza
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
ezüst242.851449 mNYMR
291.Horváth Máté
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Csonka Marcell
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
Molnár Dominik
Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.145612 mNYMR
292.Németh Patrícia Diána
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Sárvári Dalma Anna
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Erdős Lotti
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
ezüst242.122238 mNYMR
293.Halápi Benjamin
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Péter Barnabás
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Péti-Hemerle Zoárd
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst241.292208 mNYMR
294.Krizsa Olivér
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Markal Tamás
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Banics Botond
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
ezüst241.123591 mNYMR
295.BOROS OLÍVIA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
NYÁRI SZONJA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
SZELECZ-FELLNER ANIKÓ
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
5. osztály
ezüst240.772331 mNYMR
296.Takó András
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szűts Márton Soma
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Bári Szabolcs Andor
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst240.712444 mNYMR
297.Taragyia Igor
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Kozarics Mirko Nenad
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály

ezüst240.041756 mNYMR
298.Mednyánszky Milán
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Sárközi Péter
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
Zsoldos Hunor
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
6. osztály
ezüst239.643017 mNYMR
299.Kis Zalán
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Klotz Máté
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Tóth Ábel

ezüst239.531278 mNYMR
300.Komári Vanessza
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály
Hegedüs Natália
Óvárosi Általános Iskola
6. osztály

ezüst239.232464 mNYMR
301.Bokor Noé Joachim
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Prótár Bence
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Lázár András Máté
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
ezüst238.802346 mNYMR
302.Kovács Hanna
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Buzási Elizabet
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
Erdélyi Zsófia
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
6. osztály
ezüst238.292691 mNYMR
303.Ulakcsai Ninetta
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály
Tarlós Kincső
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
5. osztály

ezüst238.082848 mNYMR
304.Winter Iringó
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Révfalvi Anna
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
Vidéki Balázs
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály
ezüst237.942566 mNYMR
305.Csubirka Darina
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Pápai Dorina
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Lampert Lilla
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst237.262234 mNYMR
306.Kardos Richárd
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Csók Barnabás
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Dömsödi Márk
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.381834 mNYMR
307.Timár Tímea Éva
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Farkas-Vajda Bejke
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Zsednai Léna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
ezüst236.272371 mNYMR
308.Takács Roland
Beledi Általános Iskola
5. osztály
Takács-Németh Marcel
Beledi Általános Iskola
5. osztály
Németh Kristóf
Beledi Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.212419 mNYMR
309.Királyszéki Anna
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Bobák Réka Mária
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Takács Kata Emma
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.042340 mNYMR
310.Csikota Huba
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Marton Zsófia
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
Schaffer Vince
Mohács Térségi Általános Iskola
5. osztály
ezüst236.033168 mNYMR
311.Kovács Gergő
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Takács Amira
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Vajda Anna
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst235.962555 mNYMR
312.Borbély Dominik
Beledi Általános Iskola
6. osztály
Menyhárt Zalán
Beledi Általános Iskola
6. osztály
Nyerges Kornél
Beledi Általános Iskola
6. osztály
ezüst235.782187 mNYMR
313.Kiss Gergő
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Badics Emma
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Gavallér Márton
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst235.761706 mNYMR
314.Szirovicza Levente
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Bősze Botond
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Horváth Zsombor Gergő
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.513473 mNYMR
315.Mészner Péter Miksa
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Novák Dávid
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Varga Hunor
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst234.331969 mNYMR
316.Torma Milla
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Szántó Anna

ezüst233.935680 mNYMR
317.Pintér Szonja Judit
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Kiszler Boróka
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Hetesi Anna
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
ezüst233.834866 mNYMR
318.Horváth Hella
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Horváth Panka Lujza
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
Kovács Anna Liza
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
5. osztály
ezüst233.832411 mNYMR
319.Balogh Dominik
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Debreczeni Tomaj
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
Farkas Gergő
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
5. osztály
ezüst233.283022 mNYMR
320.Tatai Mátyás
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Papp Milán
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Kopena Ábel
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst233.251757 mNYMR
321.Peterdi Balázs
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
5. osztály
Magyar Máté
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
5. osztály
Mózes Miklós
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
5. osztály
ezüst233.041335 mNYMR
322.Tóth G. Csanád
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Szabó Ádám
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Kovács Olivér
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst232.921873 mNYMR
323.Földi Zézény
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Mónus Erik
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Rácz Dávid Gábor
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
ezüst232.733099 mNYMR
324.Kozics Léna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Kovács Noémi
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
Ladányi-Dénes Sára
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
6. osztály
ezüst232.443020 mNYMR
325.Kovács Réka
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
Császár Boróka
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
Cser Bence
Szent Gotthárd Általános Iskola
5. osztály
ezüst231.171397 mNYMR
326.Juhász Marcell
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Lakatos Noel Enzó
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
Szabó Konrád Máté
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
6. osztály
ezüst231.083348 mNYMR
327.Hidegh Krisztián
Beledi Általános Iskola
5. osztály
Palkovics Adél
Beledi Általános Iskola
5. osztály
Krétai Léna
Beledi Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.572383 mNYMR
328.Kordik Boglárka
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
5. osztály
Biener Bodza
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
5. osztály

ezüst230.532001 mNYMR
329.Jáni Panna
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Gerdenits Norina
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Szerényi Márk
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.231474 mNYMR
330.Srej Dénes
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Török Jázmin
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
Verebélyi Benett
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
5. osztály
ezüst230.001738 mNYMR
331.Szabados Zsófi
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Hadi Kitti
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Hodai Dorina
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
ezüst229.871965 mNYMR
332.Kernya Dávid
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Szőts Gergő
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
Tóth Dorina
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
5. osztály
ezüst229.573503 mNYMR
333.Czeferner Róbert
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Baranyai László
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Nagy Erik
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst229.542455 mNYMR
334.Tarácsky Dominik
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály
Gulyás Noel
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
5. osztály

ezüst229.222028 mNYMR
335.Sénig Dominik
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Südi Balázs
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Szakál Kristóf
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
ezüst228.384325 mNYMR
336.Keszthelyi Kinga
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Dobos Boróka
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály

ezüst227.723039 mNYMR
337.Lengyel Marcell
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Vági Milán
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
Meilinger Bendegúz
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.322874 mNYMR
338.Chugyik Jázmin
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Kiss Bíborka
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Pintér Villő Emese
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst227.312284 mNYMR
339.Bendes Dominik
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Horváth Anna
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Keresztes Barnabás
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
ezüst226.812341 mNYMR
340.Horváth Nádja Natasa
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Buzás Vanda
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Horváth Panna
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst226.513439 mNYMR
341.Kovács Sára
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Varga Fruzsina
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Makai Lilla
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
ezüst226.162151 mNYMR
342.Dobos Hunor
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Jánka Márton
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Horváth Levente
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst226.022776 mNYMR
343.Nagy Levente
Beledi Általános Iskola
6. osztály
Nagy Ada Molli
Beledi Általános Iskola
6. osztály
Németh Liza
Beledi Általános Iskola
6. osztály
ezüst224.821032 mNYMR
344.Pap Mercédesz Mária
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
Subert Emília
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
Gróf Csenge Anna
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
6. osztály
ezüst224.141198 mNYMR
345.Dienes Damos
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Kasza Vince István
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Trubacs Zalán
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst223.842011 mNYMR
346.Papp Emma
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Vulinovic Ivana
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Sztázics Nada
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
ezüst223.773934 mNYMR
347.Traupert Hanna
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Köllő Diána
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
Bujdos Katalin
Ciszterci Szent István Gimnázium
5. osztály
ezüst223.242609 mNYMR
348.Kiss-Karáth Ábel
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Kollos Hanga Rozina
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
Tóth Sára
Csopaki Református Általános Iskola
5. osztály
ezüst222.692141 mNYMR
349.Böröck Bence
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kercselics Botond
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
Kukorelly Áron
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
5. osztály
ezüst221.974281 mNYMR
350.Balogh Ádám
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Vieger Zente
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
Maráczi Zétény
Tóvárosi Általános Iskola
5. osztály
ezüst220.974642 mNYMR
351.Temesi László Áron
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Temesi Marcell Gábor
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Ágoston Boldizsár
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
ezüst220.943197 mNYMR
352.Jónás András
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Benczik Zsombor
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
Kegyes-Lukács Áron
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
5. osztály
ezüst220.392783 mNYMR
353.Kazakova Mirra
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Iljina Jana
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Németh Rebeka
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst220.341756 mNYMR
354.László Adrián
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Orsós Dániel
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály

ezüst219.282448 mNYMR
355.Popov Vladan
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Kovács Koppány
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
Dala Ákos
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
5. osztály
ezüst215.673665 mNYMR
356.Botos András Levente
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
Tuzai Albert Merse
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
Orsós Sándor
Törökkoppányi Általános Iskola
5. osztály
ezüst212.022933 mNYMR
357.Nagy Kevin Balázs
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
László Zoltán
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
Tóth Kristóf

ezüst210.102369 mNYMR
358.Szászfai Lizi
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Radó Maja
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Takács Rebeka
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
bronz175.24854 mNYMR
359.Fernandez-Stein Aina
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Bíró Kinga
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
Sipos Dorka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
5. osztály
bronz170.262019 mNYMR
360.Németh Emília
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Szokodi Hanna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály

bronz169.761041 mNYMR
361.Demjén Blanka
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Szép Szófia
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Simon Lili
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
bronz164.051023 mNYMR
362.Samu Benedek
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Lakatos Lejla
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
Csehi Adrián
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
5. osztály
bronz162.331450 mNYMR
363.Nagy Levente
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
5. osztály
Czeglédi Adél

bronz158.861947 mNYMR
364.Surinás Bianka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Jankovics Adél
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
Jankovics Petra
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
5. osztály
bronz158.291082 mNYMR
365.Horváth Lilien
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
Magyar Gréta
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
Vajda Glenda
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
bronz158.091154 mNYMR
366.Robert Virág
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Lehőcz Krisztina
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály

bronz157.232322 mNYMR
367.Teplán Maximilián Zoltán
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Vaspöri Vince
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
Szakál Dominik
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
6. osztály
bronz149.221657 mNYMR
368.Baranyai Szabina
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Gősi Zsófia
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Németh Emese
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
bronz148.611461 mNYMR
369.Helmrich Hanna
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
Fuchs Csenge
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
Werner Lia
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
5. osztály
bronz146.801738 mNYMR
370.Strausz Natasa
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Horváth Bence
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
Parádi Hanna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. osztály
100.00444 mNYMR
371.Zemán Zoárd Zétény
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Ungvári Endre
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
Borbély Viktor
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
6. osztály
100.00918 mNYMR
372.Mester Anna
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Németh Hanga
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály

100.00167 mNYMR
373.Gősi Liliána
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Pikler Tamara Hanna
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
Szabó-Tolnai Elizabet
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
5. osztály
100.00847 mNYMR
374.Németh Maja
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály
Molnár Gergely
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
5. osztály

100.00847 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Rottenbacher Márk
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Berki Vince
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Varga Marcell
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt789.461121 mBPP
2.Matuz Lili
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Kunfalvi Nóra Tímea
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Dóczy Angéla Luca
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt783.681489 mBPP
3.Molnár Vivien
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Farkas Doroti
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály

gyémánt781.811255 mBPP
4.Balogh Borbála Liliána
Budapest VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola
7. osztály
Balogh Tünde
Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium
5. osztály

gyémánt781.531356 mBPP
5.Szalkai Lilla
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Menczel Maja
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Sallai Antal Botond
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
7. osztály
gyémánt781.271272 mBPP
6.Kiss Balázs
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Doma Vince
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Ország-Polyák Domonkos
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
gyémánt781.181262 mBPP
7.Pál Levente
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
László Dániel
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály

gyémánt780.991365 mBPP
8.Winkler-Antal Dalma
Gödöllői Török Ignác Gimnázium
8. osztály
Pozsár-Szentmiklósy Eszter
Gödöllői Török Ignác Gimnázium
8. osztály
Baranyai Zsófia
Gödöllői Török Ignác Gimnázium
8. osztály
gyémánt780.771124 mBPP
9.Bitai-Balykó Zoé
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Gádorfalvi Mia
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Gábor Sára
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
gyémánt780.281440 mBPP
10.Király Uzor
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Schmuk Tamás
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Csiki Áron
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
gyémánt780.181307 mBPP
11.Kupás Lilána
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Bereczki Szonja
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály

gyémánt779.451437 mBPP
12.Varga Nóra
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Győrfy Viktória
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály

gyémánt779.221390 mBPP
13.Simon Olivér
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály
Köles Vilmos
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály
Simon Csongor
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt779.031156 mBPP
14.Hásler Levente
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Rados Soma
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Molnár Péter
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt778.771155 mBPP
15.Neumann Tran Duy Doung Zungi
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Wehli Levente
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Orbán Balázs
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
gyémánt778.721383 mBPP
16.Melegh Bendegúz
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Vitéz András
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Provosinszki Ábel
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
gyémánt778.441442 mBPP
17.Homenik Szamira
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Juhász Szofi
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Pataki Eliza
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt778.301487 mBPP
18.Denkovics Dániel Bence
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Erdei Ambrus Máté
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Bagin Károly
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
gyémánt777.842003 mBPP
19.Süveges Dominik Szilárd
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
Kőrösi Márk
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
Kovács Kristóf
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
gyémánt776.381627 mBPP
20.Hajós -Murányi Gábriel
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Vajda Zsolt
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Kovács Zsombor
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt776.051343 mBPP
21.Kolláth Bertalan
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Orosz Barnabás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Földi Balázs László
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
gyémánt775.711349 mBPP
22.Sipula Márk Péter
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Képes István Róbert
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Láng Ede
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
gyémánt775.611154 mBPP
23.Lukács Gábor
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Horváth Gergő
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály

gyémánt775.231534 mBPP
24.Szabó-Caceres Alan Martin
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Jánosi Attila
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály

gyémánt775.011639 mBPP
25.Miklós-Noskó Péter
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
Császár Gergely András
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
Mikola Iván
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
gyémánt773.941991 mBPP
26.Száraz Vince
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
Halmosi Ádám
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
Tóth János Alvin
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
gyémánt773.861332 mBPP
27.Kanyuk Dávid
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Mile Marcell
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Balázs Vince
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
gyémánt772.781914 mBPP
28.Róth Botond
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Barnat Ádám
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Schiller István Sándor
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt772.471661 mBPP
29.Pafka Loránd
SEK Budapest International School
8. osztály
Xu Zijun
SEK Budapest International School
8. osztály
Herein Patrik Benedek
SEK Budapest International School
8. osztály
gyémánt772.291337 mBPP
30.Estók Eliza
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
8. osztály
Gábor Dorottya
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
8. osztály
Juhász Zsófia
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
8. osztály
gyémánt771.961476 mBPP
31.Polgár Blanka Csepke
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Kósa Luca
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
La Monica Eleonora Karola
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
gyémánt771.571538 mBPP
32.Danko Szofia Anasztázia
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
Somogyi Anna Erika
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
Juricza Mirjam
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
gyémánt771.311354 mBPP
33.Rapcsány Katalin
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Rihász Mira
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Csányi Maja
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt771.091766 mBPP
34.Enyedi Bene
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Erki Dominik
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Teplán Szabolcs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
gyémánt770.871661 mBPP
35.Borbás Péter Olivér
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
8. osztály
Horváth Simon
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
8. osztály

gyémánt770.801370 mBPP
36.Sziráki Zsombor
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Szabó -Hevér Vince
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Teffner Dénes
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
gyémánt769.611629 mBPP
37.Rusznák Eszter Zoé
SEK Budapest International School
8. osztály
Szabó-Jones Yentl Ariella
SEK Budapest International School
8. osztály
Vass Natasa
SEK Budapest International School
8. osztály
gyémánt769.111753 mBPP
38.Pintér Tamás
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Salusinszky Dávid
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Kollmann Márk
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt768.321724 mBPP
39.Horváth-Lehmann Alex
SEK Budapest International School
8. osztály
Kőrös Bence
SEK Budapest International School
8. osztály
Zsendovits Ágost
SEK Budapest International School
8. osztály
gyémánt768.131392 mBPP
40.Göcz Eszter
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Molnár Alexa
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály

gyémánt767.481916 mBPP
41.Agwu Eliza Diána
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
Fórizs Laura Lilla
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
Dorogi Kéra Virág
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
gyémánt765.641836 mBPP
42.Sztojka Dominik
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Sorecz Ádám
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Pavliszka Árlen
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt765.021545 mBPP
43.Póczek Panna
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Kötő-Szakács Sára
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
László Dorka
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt764.491812 mBPP
44.Erki Barnabás
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Lukács Botond
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
Marosi Bence
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
8. osztály
gyémánt764.362080 mBPP
45.Nagy-Ordasi Lili
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Mohácsi Lara Viktória

gyémánt764.192006 mBPP
46.Kéri Máté
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
7. osztály
Erős Bence
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
7. osztály

gyémánt764.032308 mBPP
47.Aszmann Bori
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Demetrovics Lelle
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Sipos Janka
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
gyémánt762.971567 mBPP
48.Yu Athena
SEK Budapest International School
8. osztály
Zhou Jing Wen
SEK Budapest International School
8. osztály
Orosz Kíra Tímea
SEK Budapest International School
8. osztály
gyémánt762.521612 mBPP
49.Nyegrutz Amina
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Körte Szonja
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Orosz Johanna
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
gyémánt761.972584 mBPP
50.Szőnyi Réka
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
Szabó Nóra Zsófia
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
Nagy Olivér
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
gyémánt761.461919 mBPP
51.Radnai Roland
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Karaffa Dániel
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Balogh Zsombor
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
gyémánt761.282787 mBPP
52.Varró Angelika
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Kovács Dorka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Sere Dénes
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt761.241947 mBPP
53.Fancsali Zádor
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
Mátyás Bianka Julianna
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
Pazicski-Balogh Patrik
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt761.162310 mBPP
54.Kiss Mátyás
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
Pósfai András
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
Jankó Nimród
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
gyémánt761.162094 mBPP
55.Tóth Bianka Anna
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Szabó Bíborka
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
Szoboszlay Kornélia
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
8. osztály
gyémánt759.632968 mBPP
56.Gódor Zoárd
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Nagy Liliána
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Takács Zita Olívia
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt757.692005 mBPP
57.Oláh Dorina
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Borbély Flóra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Oláh Dóra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt756.692160 mBPP
58.Mehlhoffer Janka
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Székely-Király Csenge
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály

gyémánt755.231627 mBPP
59.Vidovenyecz Bori
Szent István Gimnázium
8. osztály
Bencsik Hanna Sára
Szent István Gimnázium
8. osztály
Nagy Zsófia Zília
Szent István Gimnázium
8. osztály
gyémánt754.971989 mBPP
60.Daru Attila
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Varga Nimród
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Malai Alexandru
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
gyémánt754.331829 mBPP
61.Sinkovicz-Veres Kende
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Balogh Bulcsú Levente
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Mohai Bojta
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt753.832019 mBPP
62.Szabó Erik
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Vindecker Áron
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Müller Bence
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt753.392059 mBPP
63.Ulrich-Nyerges Zalán
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Miseta Márk
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály

gyémánt752.894603 mBPP
64.Brugger Loránt
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Nemes Benedek
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Tóth-Szabó András
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
gyémánt750.452266 mBPP
65.Éberling Odett
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Pálfy Dzsamilla
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Baglyas Luca
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt750.442437 mBPP
66.Farkas Roland
Baktay Ervin Gimnázium
8. osztály
Iván Gergő
Baktay Ervin Gimnázium
8. osztály
Kovács-Márkus Gábor
Baktay Ervin Gimnázium
8. osztály
gyémánt750.282957 mBPP
67.Kaszanyitzky András
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Kéri Krisztián
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Oláh Benedek
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
gyémánt750.052388 mBPP
68.Miskei Márk
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Hajdú János
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Kiss Botond
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
gyémánt749.382099 mBPP
69.Lupócz Benedek
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Tamás Ármin
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Erdélyi-Rizmann Milán
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
gyémánt748.972672 mBPP
70.Suszter Bence
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Varga Attila
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Léka Arzén
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt748.933339 mBPP
71.Várkonyi Borka
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Gergely Lujza
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály

gyémánt748.773343 mBPP
72.Gyurecskó Tamás
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
László Boldizsár
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Krutila Áron
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt748.641809 mBPP
73.Matics Alexa Andrea
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
Kátai Hédi
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
Kovács Zalán
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt748.562476 mBPP
74.Póczos Levente
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Pálfi Márton
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Bigai Bátor
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt747.182295 mBPP
75.Bandeliuk Makar
SEK Budapest International School
7. osztály
?
SEK Budapest International School
7. osztály
Do Huy Hoang
SEK Budapest International School
8. osztály
gyémánt746.282454 mBPP
76.Babati Zsófia
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Szőcs Petra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
Üveges Léna
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt745.074553 mBPP
77.Nagy-Bartos Zsanna
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
Palkovics Petra
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
Wawrzyniak Anna
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
gyémánt744.621703 mBPP
78.Fogarasi Gréta
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Ökrös Abigél
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Galli Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt744.233945 mBPP
79.Barnat Krisztián
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Valkai Vivien
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Zsombok Luca
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt744.192040 mBPP
80.Almer Jakab
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Horváth Barnabás Mór
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Vaderna Bertalan
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
gyémánt744.091942 mBPP
81.Bodnár Csenge Emese
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Csizmazia Jázmin
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Le Guillerm Isabelle Villő
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt743.202200 mBPP
82.Asztalos Kamilla
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Bicsák Borbála
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Őri Karina
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt742.332570 mBPP
83.Karika Elza Rebeka
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Maros Emma
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Szabó Viktória
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
gyémánt741.782299 mBPP
84.Kaip Luca
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Kácser Fanna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Nagy Bendegúz
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
gyémánt740.521793 mBPP
85.Forgó Eliza Hanna
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Rottek Anna Nikoletta
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály

gyémánt740.342586 mBPP
86.Böröcz Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Csiszár Csenge
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Ruippo Laura Viktória
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt739.024070 mBPP
87.Aros Noémi
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Bánka Emma
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Ferenczi Larissza
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
gyémánt737.612606 mBPP
88.Borbély Csenge
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Ladányi Jázmin
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Homoki Gréta
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt735.072787 mBPP
89.Bolvári Kristóf
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
Nagy Hunor Attila
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
Bennárik András
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
gyémánt734.762622 mBPP
90.Fodor Gergely
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Kanalas Brendon
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Szanyiszló Noel
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt734.212606 mBPP
91.Szabó Anna
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kisréti Kamilla
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Budavári Blanka
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt733.572751 mBPP
92.Földváry Domonkos
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Tittmann Dániel
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Balogh-Gyurkó Máté
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
gyémánt733.312621 mBPP
93.Boros Zsombor
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
7. osztály
Fekete Botond
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
7. osztály

gyémánt732.932503 mBPP
94.Lőrincz Botond
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Muri Nándor
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt730.642253 mBPP
95.Szabadka Dóra
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Topolcsik Frida
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály

gyémánt730.622074 mBPP
96.Lőrincz Zsombor
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Kenyeres Dominik
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt730.562249 mBPP
97.Breznay Nikolett
SEK Budapest International School
7. osztály
Urbán Zsófia Sára
SEK Budapest International School
7. osztály
Kniazieva Olya
SEK Budapest International School
7. osztály
gyémánt729.363565 mBPP
98.Fehér Lili
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Miklóssy-Vári Kincső
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Szőke Lili
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
gyémánt729.312051 mBPP
99.Burján Nóra
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Katona Galathea Flóra
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Várallyai Emma
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt728.811926 mBPP
100.Kállai Magor
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
Bánhidi Bendegúz
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
Sinai Levente
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
gyémánt728.692394 mBPP
101.Tóth Kornél
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Dallos Vince
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Werner Bendegúz
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
gyémánt725.311762 mBPP
102.Baranyai Bori
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Valánszki Tamara
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Bartucz Gréti
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt724.162357 mBPP
103.Tran Anh Tu
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Do My Anh
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Hézsai Sára
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
gyémánt722.692160 mBPP
104.Pataricza-Papp Ádám
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Szlamka Bence
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Bendik Zsigmond
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
gyémánt717.112414 mBPP
105.Varga Regina
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Hámori Boglárka
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály

gyémánt712.843582 mBPP
106.Bocsér Álmos
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Pálinkás Hanna
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Csáti Dalma
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt711.982719 mBPP
107.Takács Bence
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Szabó Zsombor
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Tóth Mátyás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
gyémánt711.722144 mBPP
108.Naszvadi-Oláh Szófia
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Klopfer Hanga
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Horváth Adrienn Krisztina
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
gyémánt708.877077 mBPP
109.Koncsik Botond
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Rózsahegyi Miksa
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Visnyei Bence Károly
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
gyémánt707.212482 mBPP
110.Babinszki Richárd
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Sessler Dávid
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Takács Kristóf Gábor
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt704.513101 mBPP
111.Hosszú Gábor
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Décsi Bence
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Acoro Aaron
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt696.782453 mBPP
112.Mráz Linda
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Budai Nimród
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
Bakonya Zselyke
Szigetszentmártoni Általános Iskola
8. osztály
gyémánt696.113667 mBPP
113.Gyenes-Kaló Johanna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Lázár Boróka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály

gyémánt696.082663 mBPP
114.Fekete Zóra
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Borsik Benedek
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Klobuovszki Johanna Liza
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
gyémánt694.173769 mBPP
115.Deme Dániel
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
Török-Lévai Milán Csaba
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
Ivic Benjámin
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
gyémánt692.182489 mBPP
116.Murányi Eszter
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
Nemes Anna
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
Lépi Benedek
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
8. osztály
gyémánt691.562590 mBPP
117.Kontrás Lili
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Munk Mia
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Sári Vivien
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt689.843339 mBPP
118.Oláh-Le Áron
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Jánki-Nagy Áron
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály

gyémánt687.833059 mBPP
119.Kerekes Zsombor
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Kovács Gergely
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Lovász Levente
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
gyémánt685.443156 mBPP
120.Gyüre Zenina
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Járfás Anita Magdolna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Tóth Zsófia Emma
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
gyémánt683.433025 mBPP
121.Kis Márton
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Kovács Olivia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Balla Regina
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
gyémánt682.932805 mBPP
122.Pamuk Zsófia Kitti
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
Jakab Jasmine Anna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
Vidra Hanna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
7. osztály
gyémánt682.282210 mBPP
123.Kiss Panka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Németh Diána
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Talpassy Diána
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
gyémánt679.262391 mBPP
124.Romhányi Samu Vilmos
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Tóth Zalán Adrián
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Horváth Sebestyén
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt675.832402 mBPP
125.Balaskó Hanna Jázmin
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
Horváth Benjámin Joel
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
Kovacsinszki Alíz
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt673.722821 mBPP
126.Borbély Attila
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
Kovács Dávid
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
Szabó Léna Kira
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt673.542719 mBPP
127.Fördős Dóra Anna
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Szabó Iringó Csenge
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Antoni Dániel
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt668.942628 mBPP
128.Németh Helga
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Schler Vera
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Szedlák Mása
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
gyémánt664.803117 mBPP
129.Braun Ágoston
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Ocsovay Koppány
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Sztrikó Csanád
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
gyémánt662.721222 mBPP
130.Papp Zita
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Molnár Maja
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Kertész Petra
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt661.491153 mBPP
131.Ngo Ngoc Tuyen
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Ji Jiaye
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Sándor-Kun Benett
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
gyémánt661.341216 mBPP
132.Erdei Zsófia Lilla
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
Jánosovits Panka
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
Tamás Hanna
Monori Ady Úti Általános Iskola
7. osztály
gyémánt656.131105 mBPP
133.Gombás Bence
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Fülöp-Kiss Lőrinc
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Szabó Mátyás

gyémánt655.961172 mBPP
134.Misinszki Ádám
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Lugosi-Hajdú Ramóna
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Hefinger Endre
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt655.524597 mBPP
135.Bilik Máté
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Kohut Zalán
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Kiss Domos
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt654.771092 mBPP
136.Wang Chenen
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Nguyen Khanh Duy
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Nguyen Anh Tu
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
gyémánt652.871489 mBPP
137.Brandt jános
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Mészáros Lőrinc
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Sziva Dávid
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
gyémánt651.531387 mBPP
138.Gedeon Péter
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
Propszt István Oliver
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
Bodnár Ferenc
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
gyémánt644.463972 mBPP
139.Szöllősi Dominik
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Kokrák István
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Szendrei Tibor
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
arany557.942259 mBPP
140.Réti Szonja
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Egyed Lilla
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Budai-Szresen Bianka
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
arany555.192066 mBPP
141.Reszegi Bence
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Kis Péter
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Pintér Ákos Patrik
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
arany554.973562 mBPP
142.Kádár Mihály
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Füzesi Mátyás
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Vanda Dominik
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
arany552.462857 mBPP
143.Földházi Bence
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
Szalatnyai Keve
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály

arany551.313619 mBPP
144.Hrankai Bence
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
Budai Tamás
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály

arany551.273390 mBPP
145.Halász Benedek
Kesjár Csaba Általános Iskola
8. osztály
Farkas Huba
Kesjár Csaba Általános Iskola
8. osztály
Knapp Szabolcs
Kesjár Csaba Általános Iskola
8. osztály
arany550.634354 mBPP
146.Pásztor Emma
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
Berkes Lilla
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
Tokaj Eszter
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
arany548.261427 mBPP
147.Hardy Júlia
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Fodor Laura
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Papp Viktor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany546.493225 mBPP
148.Sándor Zorka
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Szabó Tamara Bettina
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Szöllősi Luca
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
arany545.843792 mBPP
149.Monori Kornél
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Fekete Botond
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály

arany545.743055 mBPP
150.Mérész Vince
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Mráv Benedek
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Kocsner Botond
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
arany545.121814 mBPP
151.Bárdos Noémi
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Firgi Judit
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Ha Bich Ngoc
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
arany545.041998 mBPP
152.Tresch Lia
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Nguyen Phuong Linh
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály

arany544.842227 mBPP
153.Kövesdi Zsófi
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Lázár Flóra
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Molnár Marcell
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany543.843987 mBPP
154.Kósa Borbála
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
Katona Jázmin
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
Sóty Viktória
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
arany542.174074 mBPP
155.Kassa Villő
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Tóth Virág
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Varga Nóra
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
arany542.171181 mBPP
156.Bohunka Ákos
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Elek Ármin Zétény
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Lantos Máté
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
arany540.243359 mBPP
157.Kiss Petra
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Mogyorósy Richárd
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
T. Kovács Katalin
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
arany539.582126 mBPP
158.Máté Hanga Julianna
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
Pápai Boglárka
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
Kovács Natália
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
arany539.223037 mBPP
159.Várkonyi Benedek
Kisiskola Általános Iskola
7. osztály
Sáry Farkas
Kisiskola Általános Iskola
7. osztály
Zakar Artúr Dávid
Kisiskola Általános Iskola
7. osztály
arany539.091961 mBPP
160.Gégény Fanni
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Herczegh Léna
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Gégény Jázmin
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
arany536.611853 mBPP
161.Gincsai Dorka
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Víg Dorina

arany534.012048 mBPP
162.Behacker Anna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
László Sára
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
Vörös Rubina
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany533.882422 mBPP
163.Bárányos Bella
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály
Horváth Zsolna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
7. osztály

arany532.763160 mBPP
164.Gál Izabell
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Pankotai Borbála
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Nagy Annabell
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany532.182924 mBPP
165.Schlaffer Mátyás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
Nyircsák Ádám
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
Simon Olivér
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
7. osztály
arany531.571965 mBPP
166.Kanabé Benedek
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Sipos Dóra
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Szabolcsi Péter Salamon
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany529.192585 mBPP
167.Csiszér Fruzsina Liza
Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Temesvári Anna Véda
Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Vígh Vendel Benedek
Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany526.312942 mBPP
168.Kardos Kitti
Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Pálffy Gergely
Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Szabó Kata

arany526.133200 mBPP
169.Tóth Félix
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Holes Zsombor
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Tihanyi-Tóth Nimród
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany523.412736 mBPP
170.Király Bence
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
Raposa Ádám
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
Kutsera Milán
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
arany521.754713 mBPP
171.Balogh Máté
Patakpart Általános Iskola
7. osztály
Veress Boglárka
Patakpart Általános Iskola
7. osztály
Győri Dia
Patakpart Általános Iskola
7. osztály
arany514.773620 mBPP
172.Botár Lili
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Varga Emma
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Csepreghy Laura
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
arany513.333642 mBPP
173.Börcsök Jonatán
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
8. osztály
Kling Dávid
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
8. osztály
Kozsár Zalán
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
8. osztály
arany511.623689 mBPP
174.Lukács Levente
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Sümegi Bende Botond
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Boronkay Áron György
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
arany509.233306 mBPP
175.Gódor Barnabás
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Korcsok Máté
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Körmöndi Kende Tibor
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany505.763001 mBPP
176.Máté Dénes
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Fischer Dávid
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály

arany501.222999 mBPP
177.Molnár Orsolya
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Jakab Elizabet
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Kiss Koppány Álmos
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
arany497.763234 mBPP
178.Horváth Nándor
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Csehi Barnabás Örs
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Kocsis-Bakos Zoltán
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany493.052197 mBPP
179.Boros Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Litvai János
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
Bartl Ágoston
Kesjár Csaba Általános Iskola
7. osztály
arany492.363693 mBPP
180.Szűcs Tamás
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Papp András
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Szadlon Zalán
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany492.243710 mBPP
181.Letenovics-Nagy Emma
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Takács Dorka Anna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Jiang Ailin
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
arany491.092661 mBPP
182.Qi Junyi
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Huang Yaxuan
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Békési Martin
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
arany488.332499 mBPP
183.Csedő Nóra Izabella
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Csábi Tamara
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Mocsár Enikő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany487.883520 mBPP
184.Schmidt Bendegúz
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
Schmidt Benjamin
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
Tóth Regő Botond
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
7. osztály
arany476.597457 mBPP
185.Balázsy Anna
SEK Budapest International School
8. osztály
Nguyen Thai Long
SEK Budapest International School
8. osztály
Dandé Abigél
SEK Budapest International School
8. osztály
arany476.313280 mBPP
186.Fór Petrik Péter
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
8. osztály
Czár Bernadett Katalin
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
8. osztály
Sallós Patrik
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
8. osztály
arany459.433674 mBPP
187.Szabó Zinka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Csurgay Borbála
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Kovács Artúr
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany458.143508 mBPP
188.Xu Yi Ran
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Polony Barna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
Varga Ákos Barnabás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
8. osztály
arany455.893267 mBPP
189.Dankó Valter
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
Rasovszky Áron
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
Bárány Benedek , Andonov Gordon
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
7. osztály
arany455.194324 mBPP
190.Gerhardt Áron
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Kemecsei Dávid
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
Balla Benjámin
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
8. osztály
arany452.173754 mBPP
191.Börcsök Kincső Réka
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Varga Eszter
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Uza Léna Zsófia
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany451.704718 mBPP
192.Bálint Szonja
SEK Budapest International School
7. osztály
Dunai Dorka
SEK Budapest International School
7. osztály
Sanli Zeynep Ece
SEK Budapest International School
7. osztály
arany451.472298 mBPP
193.Varga Zsombor
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
Doszpot Olivér
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
Leimeister Ádám
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
arany450.913147 mBPP
194.Budavári-Hadik Anna
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Jánosi Lilla
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
Borbély Bianka
Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany450.814141 mBPP
195.Feicht Anna Liza
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
Serfel Dóra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
Jónás Zselyke
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
8. osztály
arany450.312192 mBPP
196.Gincsai-Kali Sarolta
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Kis Olivia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Tömpe Dalma
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
arany449.642493 mBPP
197.Szakács Réka
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Tompa Tímea
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Kesztyűs Adrienn
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany449.162709 mBPP
198.Boda Viola Anna
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Lehoczki Laura
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Tőke Nárcisz
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany447.364165 mBPP
199.Nagy Hanna
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Soltész Fanni
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Simon Alexa
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
arany445.543652 mBPP
200.Németh Eszter
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
7. osztály
Csámpai Gréta
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
7. osztály

arany444.883155 mBPP
201.Schmidt Ádám
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Kelényi Kornél
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Lőrincz Zénó
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
arany442.711648 mBPP
202.Tenkei Boglárka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
Nagy-Tóthfalusi Boglárka
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
Nyitrai Hanna
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
arany442.573224 mBPP
203.Barna Kincső
Kvassay Jenő Általános Iskola
8. osztály
Lehoczki Jázmin
Kvassay Jenő Általános Iskola
8. osztály
Novák Nimród
Kvassay Jenő Általános Iskola
8. osztály
arany440.574163 mBPP
204.Baczkó Míra
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
Nemestóthy Gerda
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
Palotai Vilmos
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
8. osztály
arany435.544046 mBPP
205.Gubek Nóra
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály
Csóré Amira Hajnalka
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
8. osztály

arany434.472002 mBPP
206.Kiss Huba
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály
Raffer Richárd
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
8. osztály

arany431.763240 mBPP
207.Bitó Annamária
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Gábor Léna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Böröczky Katalin
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
arany428.881981 mBPP
208.Bitay Márk
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
7. osztály
Bodnár Andor
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
7. osztály
Varju Mirkó
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
7. osztály
arany425.081627 mBPP
209.Hoang Yurui
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Lu Boyao
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
Ronyecz Róbert
Kőbányai Szent László Általános Iskola
8. osztály
arany424.961470 mBPP
210.Fehér Ádám
Kakucsi Általános Iskola
8. osztály
Horváth István
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
Marczin Lili Barbara
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
arany423.743655 mBPP
211.Hepp Kíra
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Demeter Anna
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály

arany422.441673 mBPP
212.Héder Gerda
SEK Budapest International School
8. osztály
Eydelman Grigorii
SEK Budapest International School
8. osztály
Kondrashkina Mariia
SEK Budapest International School
8. osztály
arany421.411299 mBPP
213.Derhán Dominik
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Csiki Dorka
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Fáli Lilla
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany420.661944 mBPP
214.Izmán Henrietta Andrea
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Burján Anna Luca
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Szilágyi Vanda
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
arany419.872672 mBPP
215.Szántó Nóra
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
Fűri Kincső Jázmin
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
Tóth Napsugár
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
arany418.202601 mBPP
216.Scheirich Máté
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Balázs Benett
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Gecző Máté
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
arany417.043337 mBPP
217.Pethő Anna
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály
Rezessy Hédi
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
7. osztály

arany415.125038 mBPP
218.Pap Zsófi
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály
Nádor Szofi
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály

arany414.231625 mBPP
219.Vass Ádám
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Csóry Dénes

arany412.821667 mBPP
220.Kálmán Csaba
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Szalay Benedek
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály

arany405.862305 mBPP
221.Guba Letícia
SEK Budapest International School
7. osztály
Milcsevics Amira Afrodita
SEK Budapest International School
7. osztály
Demény Dalma
SEK Budapest International School
7. osztály
arany401.862434 mBPP
222.Kaláka Bendegúz
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
Necula Alex
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
Kovács Gergő Dániel
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
7. osztály
arany400.834114 mBPP
223.Bogenfürst Lili
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Czene Emma Virág
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Pálos Luca Mária
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
arany399.163949 mBPP
224.Gergely Adél Boróka
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Tóth-Szabó Kristóf
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Kelemen László Márton
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
arany397.283917 mBPP
225.Fekete-Mayer Marcell
Őrmezei Általános Iskola
7. osztály
Boldizsár Balázs Gábor
Őrmezei Általános Iskola
7. osztály

arany395.112751 mBPP
226.Tóth Alex
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Gilyén Krisztián
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
Török Balázs
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
7. osztály
arany394.472584 mBPP
227.Francu Stefánia
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Fodor Lilien
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Bene Noémi
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
arany394.472440 mBPP
228.Kovács Balázs
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Sajni-Balogh Milán
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Szállási Simon Zoltán
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany394.402840 mBPP
229.Dion Róza
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
Bahor Gerda
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
Pető Villő
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
arany392.453370 mBPP
230.Szabó-Tóth Perta
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kukri Kéti
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Varga Viktória
Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany390.683770 mBPP
231.Nagy Enikő
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
Paulusz Emma
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
Fancsali Zenóbia
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
arany390.542573 mBPP
232.Maklári Kevin
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Varga Máté

arany389.553737 mBPP
233.Érfalvy Kristóf
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Szemeti Balázs Ádám
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Kovács benedek
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
arany387.872915 mBPP
234.Somoskői Csongor
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Malcsiner Erik
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Lengyel Miksa
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany387.403100 mBPP
235.Gresicki Dorottya
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Ablonczy Loretta
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

arany386.492540 mBPP
236.Molnár Hanga
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Pósz Hanga
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Pap Róza
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
arany384.223886 mBPP
237.Gulyás Bence
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Kovács Zoltán Dominik
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
Ladányi Zoltán
Monori Ady Úti Általános Iskola
8. osztály
arany383.662839 mBPP
238.Gergely Dorka
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Nagy Noémi
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Kőműves Sára
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
arany380.842606 mBPP
239.Sallai Maja
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
Laki Luca
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
Tanács Gréta
Tág Világ Általános Iskola
8. osztály
arany378.631880 mBPP
240.Győri Gergő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Mihalkovics Ádám
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Pál Titusz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany378.622652 mBPP
241.Szabó Gergő
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
Péter Márton
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
Bognár Kolos
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
arany378.583480 mBPP
242.Hajdu Máté Ákos
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
Abdi Mohammad
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
Gutierrez Carl Joshua Rosario
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
8. osztály
arany378.183836 mBPP
243.Reményi Flóra Alexandra
Kakucsi Általános Iskola
8. osztály
Mihály Tamás
Kakucsi Általános Iskola
8. osztály
Radics Ramóna Amina
Kakucsi Általános Iskola
7. osztály
arany377.363202 mBPP
244.Tóth Péter Pál
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Kiss Ádám
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
Gulyás Zalán Dusán
Domokos Pál Péter Általános Iskola
8. osztály
arany377.143775 mBPP
245.Gódor Olivér
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Czumbil Bence
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Pápai Áron
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany375.974074 mBPP
246.Kaczander Korina
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
Puskás Dzsenifer
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
Balázs Jázmin
Németh Kálmán Általános Iskola
7. osztály
arany373.572130 mBPP
247.Gothárd-Wilk Dorottya
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Tálas Izabella
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Feszl Kira Alexa
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
arany372.432069 mBPP
248.Lugosi Bence Béla
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
Horváth Henriett
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
Szilvássy Barnabás Áron
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
8. osztály
arany371.273457 mBPP
249.Pécz Regina Dorottya
Kreatív Iskola
7. osztály
Vida János
Kreatív Iskola
7. osztály
Horváth Benedek Sebestyén
Kreatív Iskola
7. osztály
arany368.222165 mBPP
250.Szini Zétény
SEK Budapest International School
7. osztály
Mátyus Márk
SEK Budapest International School
7. osztály
Kajus Dániel
SEK Budapest International School
7. osztály
arany356.913192 mBPP
251.Ovádi-Kohajda Dorián
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Zhang Jun Ru
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Sziráki Benett
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
arany356.213830 mBPP
252.Bertha Fruzsina
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Pastucha Zsófia
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Michl Eszter
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
arany355.642422 mBPP
253.Fekete Hanga
Kreatív Iskola
7. osztály
Radó-Kovács Barnabás
Kreatív Iskola
7. osztály
Dohány Levente
Kreatív Iskola
7. osztály
arany354.163072 mBPP
254.Deák Dorottya
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szajbert Boglárka Mária
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Varga Anna
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany354.093485 mBPP
255.Hrabovszki Ádám
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Varga Vince Csete
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Nikes Benedek
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
arany352.722650 mBPP
256.Barbai Sámuel
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Tóth Csongor
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Ungvári Domonkos
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
arany352.392219 mBPP
257.Ábrám Botond
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
7. osztály
Fekszi Kamilla
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
7. osztály
Danics Gréta
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
7. osztály
arany352.112893 mBPP
258.Antal Márton
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Árokszállási Péter Huba
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
Horváth Endre
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
7. osztály
arany351.913565 mBPP
259.Almási Krisztián
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Kincses Dorka
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
Szabó Levente
Fabriczius József Általános Iskola
8. osztály
arany351.673973 mBPP
260.Becsjanszki Marcell
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Klár Gábor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Balázs Magor
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany351.283264 mBPP
261.Székely Sámuel
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
Meizner Marcell
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
Szabó Benedek Marcell
Tág Világ Általános Iskola
7. osztály
arany349.462941 mBPP
262.Lehel Antal
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
7. osztály
Matus Boldizsár
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
7. osztály
Magyar Zalán

arany347.482240 mBPP
263.Balog Tamara
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Petrák Eszter
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály

arany347.432668 mBPP
264.Durmancs-Tóth Dóra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Straszinszki Míra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Szűcs Dóra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
arany347.272424 mBPP
265.Agócs Levente
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
7. osztály
Varga Henrik

arany347.262669 mBPP
266.Szentpétery Nimród
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Peltzer Máté
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
Gál Huba Mátyás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
7. osztály
arany344.272275 mBPP
267.Borkó Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Karmacsi Emilia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Egry Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany343.722944 mBPP
268.Brezovszky Dóra
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Cser Boróka
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Endresz Imelda Hanga
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany342.093102 mBPP
269.Füzesi Zsófia
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
7. osztály
Orbán Luca Szende
Bocskai István Református Oktatási Központ Beleznay János Tagintézménye Bugyi
7. osztály

arany337.956595 mBPP
270.Horváth Adél
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Kalcso Sarolta
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
Madari Diána
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
7. osztály
arany337.633019 mBPP
271.Bócsa Benigna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
7. osztály
Varga Lilla
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
7. osztály
Elek Olívia
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
7. osztály
ezüst304.371264 mBPP
272.Molnár Liliána
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Győri Dézi
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Győri Lili
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
ezüst286.791779 mBPP
273.Lukács Benedek Gábor
SEK Budapest International School
7. osztály
Kamarás Max
SEK Budapest International School
7. osztály
Galántai Patrik
SEK Budapest International School
7. osztály
ezüst283.582131 mBPP
274.Balogh Lujza Gabriella
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Sándor-Kun Zora
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Pika Fruzsina
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
ezüst280.082615 mBPP
275.Mácza-Szabó Fanni
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Bakonyi-Tánczos Anna
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Izápy Hanga
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
ezüst279.921778 mBPP
276.Dávid Liza
SEK Budapest International School
8. osztály
Cao Borui
SEK Budapest International School
8. osztály
Logemann Zsófia Valentina Zoe
SEK Budapest International School
8. osztály
ezüst279.431134 mBPP
277.Balogh Henriett
Veres Pálné Gimnázium
7. osztály
Horváth-Almaski Lili
Veres Pálné Gimnázium
7. osztály
Kiss Fruzsina
Veres Pálné Gimnázium
7. osztály
ezüst279.06765 mBPP
278.Csillag Anita
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
7. osztály
Gulyás Maja
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
7. osztály
Kovács Flóra
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
7. osztály
ezüst278.662549 mBPP
279.Szokolovszky Nóra
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály
Jardek Sára
Szendehely Német Nemzetiségi Általános Iskola
7. osztály

ezüst278.433299 mBPP
280.Vajda Emma
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Nie Yilin
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály

ezüst272.211672 mBPP
281.Oravecz Máté
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Bekker Levente
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály

ezüst268.431684 mBPP
282.Kovács Kamilla
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály
Kerekes Viktória
XVI. kerülteti Batthyány Ilona Általános Iskola
7. osztály

ezüst266.762744 mBPP
283.Kelemen Dénes Sebestyén
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Solymosi Péter
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szabad Barnabás
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst264.461858 mBPP
284.Bandeliuk Aleksandr
SEK Budapest International School
8. osztály
Gasanov Alexandr
SEK Budapest International School
8. osztály
Hagymási Lora Virág
SEK Budapest International School
8. osztály
ezüst255.912004 mBPP
285.Kotlár Liza Júlia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Turi Emese
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Komlósi Nóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
ezüst253.012458 mBPP
286.B. Nagy Nimrod
SEK Budapest International School
7. osztály
Krúdy Hugó
SEK Budapest International School
7. osztály
Nagy Barnabás
SEK Budapest International School
7. osztály
ezüst252.991545 mBPP
287.Sida-Varga Szabella
SEK Budapest International School
7. osztály
Jóri Zsófia Jázmin
SEK Budapest International School
7. osztály
Mozsgai Nóra Bettina
SEK Budapest International School
7. osztály
ezüst252.742631 mBPP
288.Vörös Panni
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály
Horváth Veronika
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
7. osztály

ezüst252.462546 mBPP
289.Bohdány Dóra
SEK Budapest International School
7. osztály
Dettai Lora
SEK Budapest International School
7. osztály
Nagy Enikő Lilla
SEK Budapest International School
7. osztály
ezüst251.862202 mBPP
290.Sivó Lelle
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
Holohan Kimray
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
Ruff Bence
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
7. osztály
ezüst251.772236 mBPP
291.Kiss Csenge Emma
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
Soós Korina Anna
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
Zorkóczy Róza
Domokos Pál Péter Általános Iskola
7. osztály
ezüst249.593534 mBPP
292.Pető Emília
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
8. osztály
Poór Botond
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
8. osztály
Zaránd Máté
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
8. osztály
ezüst249.111679 mBPP
293.Viz Kristóf
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
7. osztály
Radnai Zsigmond
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
7. osztály

ezüst248.801696 mBPP
294.Nagy-Ordasi Lili
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály
Mohácsi Lara Viktória
Fáy András Református Általános Iskola és AMI
7. osztály

ezüst248.391277 mBPP
295.Huszár Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Ilyés Lili Dóra
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály

ezüst247.463708 mBPP
296.Gerguletz Patrik Márk
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
Somlai Patrik
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
Buda Marcell
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola
7. osztály
ezüst243.111935 mBPP
297.Nyíri Márk
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Ténai Bálint
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Tóth Dávid

ezüst242.672770 mBPP
298.Kapin Emese
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Posta Norina
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Spano Norma
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
ezüst242.323080 mBPP
299.Kolozsvári Benjámin Medox
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Gellén Andor
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Matlag Gergely Attila
Laborc Általános Iskola
7. osztály
ezüst241.682155 mBPP
300.Horváth Franciska
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Regős Edina
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály

ezüst241.222327 mBPP
301.Kerekes Emma
Gádor Általános Iskola
8. osztály
Puskás Patrícia
Gádor Általános Iskola
8. osztály
Rostás Bodza
Gádor Általános Iskola
8. osztály
ezüst240.642583 mBPP
302.Timár Aliz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Tessedik Olivér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kávai Nimród
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
ezüst238.632944 mBPP
303.Lu Wenyi
SEK Budapest International School
7. osztály
Horváth-Deák Júlia
SEK Budapest International School
7. osztály
Nyíri Júlia
SEK Budapest International School
7. osztály
ezüst238.501964 mBPP
304.Csontos Balázs Kristóf
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Laluja Bence László
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Varró Marcell
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst236.265210 mBPP
305.Tókos Luca
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály
György Hanna
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
8. osztály

ezüst234.812303 mBPP
306.Faur Dóra
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Turi Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály

ezüst234.526105 mBPP
307.Nyárs Bulcsú
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
8. osztály
Varga Ákos
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
8. osztály
Komáromi Kevin
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
8. osztály
ezüst234.492116 mBPP
308.Tenyei Ádám
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály
Juha Dániel Pál
Fabriczius József Általános Iskola
7. osztály

ezüst234.403024 mBPP
309.Kánya Liliána Aranka
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Birtalan Ma Renhong Alex
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
Bene Veronika
Kőbányai Szent László Általános Iskola
7. osztály
ezüst233.251274 mBPP
310.Gulyás Fruzsina
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Póla Pálma
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
Fuchs Patrícia
Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
8. osztály
ezüst232.592203 mBPP
311.Buskó Bence Levente
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Nagy Zolta
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Hevesi Csoma
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
ezüst231.284204 mBPP
312.Molnár Anna
Gádor Általános Iskola
7. osztály
Soós Júlia
Gádor Általános Iskola
7. osztály
Kovács-Dani Dominika
Gádor Általános Iskola
7. osztály
ezüst229.375306 mBPP
313.Csingér Kiara Lilien
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Popovics Petra Tercia
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Tián Melinda Rozália
Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst228.742812 mBPP
314.Tácsin Áron
Gubányi Károly Általános Iskola
7. osztály
Baár Levente
Gubányi Károly Általános Iskola
7. osztály
Cséke Máté
Gubányi Károly Általános Iskola
7. osztály
ezüst227.764145 mBPP
315.Halmos Klaudia
Baktay Ervin Gimnázium
7. osztály
Szakál-Balogh Julia
Baktay Ervin Gimnázium
7. osztály
Milcsevics Anna
Baktay Ervin Gimnázium
7. osztály
ezüst227.061586 mBPP
316.Dukay Gergely
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Jaskó István
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
Váradi Gergő
Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
8. osztály
ezüst226.062083 mBPP
317.Kiss Réka
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Nagy Zoé Lotti
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Szabados Katalin
Laborc Általános Iskola
7. osztály
ezüst224.061796 mBPP
318.Palotai Anna
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Nagy Boglárka
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
Győrfi Brigitta
Kvassay Jenő Általános Iskola
7. osztály
ezüst219.013055 mBPP
319.Novák Zsófia
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Bauer Fanni
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Dölle Kiara Alicia
Laborc Általános Iskola
7. osztály
bronz182.611238 mBPP
320.Szepesi Kristóf
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Vargadi Gergő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály

bronz170.011749 mBPP
321.Dercsár Bálint
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Papp Krisztián
Laborc Általános Iskola
7. osztály
Weiner Bálint
Laborc Általános Iskola
7. osztály
bronz155.961758 mBPP
322.Ignácz Nadin
Gádor Általános Iskola
7. osztály
Kruck Vera
Gádor Általános Iskola
7. osztály
Kállay Júlia
Gádor Általános Iskola
7. osztály
100.00n/aBPP
1.Zilahy Bálint
Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Bukta Máté
Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Nyers Máté Gábor
Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt787.441213 mKMR
2.Farkas Kende
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Mucza Janka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Tóth Emma Dorka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt785.831305 mKMR
3.Hete János Levente
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Szűcs András
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Tóth Márton Pál
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt783.551253 mKMR
4.Rácz Norbert
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Hajdú Levente
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Madarassy Péter
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt783.521202 mKMR
5.Fülöp Gergely
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Mihályi Zoltán
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kóczián János Máté
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
gyémánt782.711145 mKMR
6.Rónaföldi Artúr Zétény
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Füzesi Vince
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Skornyák Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt781.731111 mKMR
7.Morvai Míra Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Kóródi Boróka Lilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Bacsó Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt780.761064 mKMR
8.Herczeg Benedek
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Kozma Áron Tamás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Koós Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt780.701336 mKMR
9.Tóth Nimród
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Kormos Ádám Fülöp
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Németh István
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt780.651344 mKMR
10.Császi Ében
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Szabó Major Zsolt
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Varga Botond Bendegúz
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
gyémánt780.511285 mKMR
11.Juhász Bence
Herédi Általános Iskola
8. osztály
Kanzler Henrik
Herédi Általános Iskola
8. osztály
Szántó Martin Gyula
Herédi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt780.391259 mKMR
12.Benkő Zsombor
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Égető Péter
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Vata Máté
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
gyémánt780.251432 mKMR
13.Polgár Vajk
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Ungvári Tamás
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Érhárti Heidi
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt779.691824 mKMR
14.Juhász Fanni
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Mundruczó Dorottya
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Kohut-Csathó Éva Tünde
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
gyémánt778.211612 mKMR
15.Mező Bence
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Tóth Ábel
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Veres Botond
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt777.981375 mKMR
16.Komlóssy Fanni
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
Sipos Hanna
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
Vozári Anna
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
gyémánt777.322952 mKMR
17.Csipes Fanni Róza
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Horpácsi Zara
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

gyémánt777.091534 mKMR
18.Ferenczi Bianka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Spisák Fanni
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kovács Lilien
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt776.531945 mKMR
19.Németh Roxána
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
8. osztály
Gál Tamara
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola
8. osztály

gyémánt774.291150 mKMR
20.Erdei Ferenc Zorán
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Farkas Ádám
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Takács Patrik
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt774.001891 mKMR
21.Ládi Boglárka
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Mihály - Klinga Pálma
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Varró Liza
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt773.751410 mKMR
22.Zsuga Zara Ildikó
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Talmaci Tamás
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

gyémánt773.671706 mKMR
23.Gagov Borisz
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Dékány Bence
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Szűcs Botond
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt773.571691 mKMR
24.Szénászky Lilla
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Tóth Dorina
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Döme Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
gyémánt773.041164 mKMR
25.Császári Jázmin
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Dohány Sándor
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

gyémánt772.541512 mKMR
26.Gyüre Flóra
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Dobránszky Hanna
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Szabó Diána
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt772.381739 mKMR
27.Kicsiny Dávid Bendegúz
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Forgó Dominik
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály

gyémánt772.041813 mKMR
28.Lehotai Léna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Germán Milla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Lukács Léna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt771.681537 mKMR
29.Gyáni Karolina
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Sándor Zita
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Vámos Viktória
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt770.931242 mKMR
30.Ködmön Bendegúz János
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Szakál Marcell
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Hirsch Levente
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
gyémánt770.771297 mKMR
31.Bukovinszki Gergő
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Hámornyik Máté
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Kemény Vendel
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt770.491895 mKMR
32.Orbán Tamás Gergely
Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Takács Lilianna Ágnes
Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Turi Ágoston
Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt770.481453 mKMR
33.Szlivka Emma
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Varga Petra Hanga
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály

gyémánt770.381565 mKMR
34.Bura Zsombor
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Koós Zoltán Gergő
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Pokoraczki Patrik
Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt770.361519 mKMR
35.Fekete Regina
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Keczeli Réka
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Vécsei Iringó
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt769.442207 mKMR
36.F. Szabó Ignác
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Mogyorósi Zalán
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Rakonczai Balázs
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
gyémánt769.232013 mKMR
37.Zolcsák Tamás
Szent Efrém GK. Ált. Isk.
7. osztály
Török András
Szent Efrém GK. Ált. Isk.
7. osztály

gyémánt769.041669 mKMR
38.Soós Szofia
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Hódos Viktória
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Kiss Anna
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
gyémánt768.731684 mKMR
39.Celikbilek Izmael
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
8. osztály
Deák Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
8. osztály
Kocsis Brendon
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
8. osztály
gyémánt768.671658 mKMR
40.Bérczes Blanka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Juhász Iringó Janka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Buzafalvi Blanka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt766.871663 mKMR
41.Forgó Flóra
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Magyar Mira Tünde
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Nagyváti Maja
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt766.261550 mKMR
42.Fogarasi Tímea
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Molnár Gréta
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Szabó Hanga
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt766.241599 mKMR
43.Labanics Eszter
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Kovács Anna Rozália
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Reha Flóra Anna
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
gyémánt766.092366 mKMR
44.Bodó Nándor
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
8. osztály
Branz Ákos Örs
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
8. osztály
Jámbor Levente
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája
8. osztály
gyémánt765.521658 mKMR
45.Utassy Olívia
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
8. osztály
Páncsics Laura
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
8. osztály
Csóti Boglárka
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
7. osztály
gyémánt764.621879 mKMR
46.Mihalec Dominik
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
7. osztály
Péter Róbert János
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
7. osztály
Sánta Zsombor
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda - Bölcsőde
7. osztály
gyémánt764.161385 mKMR
47.Csúzi Nina
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Kisa Vivien
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Gyóni Fanni
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
gyémánt763.741977 mKMR
48.Fazekas Tamás Pál
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
7. osztály
Papp Balázs
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
7. osztály
Tóth Zsombor

gyémánt762.492931 mKMR
49.Fejes Dániel
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Vass Zalán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály

gyémánt762.221339 mKMR
50.Radányi Fruzsina
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Katona Kincső Luca
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Anti Nina

gyémánt761.974035 mKMR
51.Tar Gábor
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Michailovits Patrik Balázs
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Malkócs Dávid
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt761.621501 mKMR
52.Balogh Balassa
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Tyll Áron Attila
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Sipos-Szabó Hanga
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
gyémánt761.191979 mKMR
53.Bagaméri Petra
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
8. osztály
Bauman Diána
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
8. osztály

gyémánt761.001690 mKMR
54.Darabánt Sára
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
8. osztály
Rozinka Dorka
Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola
8. osztály

gyémánt759.811982 mKMR
55.Hódi Lili
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
8. osztály
Hornok Nóra
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
8. osztály
Nagygyörgy Rebeka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
8. osztály
gyémánt759.532575 mKMR
56.Oláh Norina
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály
Kazinczi Alexandra
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály

gyémánt759.171850 mKMR
57.Koleszár Kende Mór
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Illés Márton János
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Szvoboda Boldizsár
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
gyémánt759.021807 mKMR
58.Kovács Adrián
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Ojei David
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály

gyémánt757.132639 mKMR
59.Farkas Noémi
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Mile Zsófia
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Palásti Sára Réka
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt757.011920 mKMR
60.Deszk Ágnes Bíborka
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Szabó Ágnes Róza
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Ócsai Anna
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
gyémánt756.522000 mKMR
61.Trombitás Ádám
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Kovács Bercel
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Juhász Barnabás Béla
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
gyémánt754.291810 mKMR
62.Bujdosó Gábor
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Sajószegi György
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt754.231934 mKMR
63.Furman Nimród Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Kriza Kristóf
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Urbán-Némethy József
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt754.071674 mKMR
64.Karanyic Janka
Egri Dobó István Gimnázium
8. osztály
Szabó-Lőrinczi Marcell
Egri Dobó István Gimnázium
8. osztály
Szabó-Medve Laura
Egri Dobó István Gimnázium
8. osztály
gyémánt753.722456 mKMR
65.Anger Emil
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Baán Zente
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Csattos Domonkos
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
gyémánt753.681546 mKMR
66.Tóth Gergő
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Polgár Bence
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Serfőző Alexandra
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt753.411844 mKMR
67.Németh Zoltán
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Sánta László

Tatár Gábor Péter
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
gyémánt753.331978 mKMR
68.Szabó Zétény
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Nagy Kristóf
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Szilágyi László Attila
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
gyémánt753.131886 mKMR
69.Veres Norbert
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
Vilman Péter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
Bakti Brendon
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
gyémánt753.092814 mKMR
70.Bódi Janka
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Tőke Zoé
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Pál Petra
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
gyémánt752.691791 mKMR
71.Pikó Dóra
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Czira Fruzsina Petra
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Szekerczés Nóra
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
gyémánt751.963418 mKMR
72.Faragó Zsolt
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Papp Noel Tibor
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Polgár Csaba

gyémánt751.222176 mKMR
73.Öreg Hanga
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Vágási Maja
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt751.124457 mKMR
74.Cseh Lili
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Vass Flóra

Nyárádi Janka
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
gyémánt751.002196 mKMR
75.Bonczó Bence
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kovács Balázs

gyémánt750.631534 mKMR
76.Driszku Nándor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Pauliner Ádám István
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Gerda Balázs András
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
gyémánt750.622020 mKMR
77.Sárközi Lilla
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Kovács Lili Veronika
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Maksa Tekla Teodóra
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
gyémánt750.462339 mKMR
78.Vajas Ábel
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kis Balázs
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Grand András
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt750.362042 mKMR
79.Balogh Viktória
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Kocsis Tímea
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Marton Hanna
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
gyémánt750.012101 mKMR
80.Bukovics Csenge
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Vaszil Áron
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Németh Petra
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt749.591910 mKMR
81.Dávid Hanna Judit
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Lantos Lilla
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Dupsi Bettina
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
gyémánt748.962056 mKMR
82.Hugyecz Ádám
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Turcsán Bertold
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Vén Marcell
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt748.922393 mKMR
83.Darnai Richárd
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Krankovics Pèter Vajk
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
Máyer Áron
Hőgyes Endre Gimnázium
8. osztály
gyémánt748.522158 mKMR
84.Bán Beáta Adriána
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Varjasi Luca
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Boros Petra
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt748.352375 mKMR
85.Gáspár Lili
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
7. osztály
Nagy Dorina

Nagy Nóra

gyémánt747.652697 mKMR
86.Vitányi Zalán
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Juhász Péter Zoltán
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kiss Szabó Vivien Nóra
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt747.263056 mKMR
87.Sztojanovics Zsombor
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Németh Noel Gergő
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Greksa Ádám
Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt747.062159 mKMR
88.Galyas Károly Nikolasz
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Szajcz Balázs
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Fenyvesi Benett
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt745.262642 mKMR
89.Vajda Tímea
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
Jacsó Márk
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
Kerékgyártó Zsófi
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
gyémánt744.842001 mKMR
90.Juhász-Pinheiro Kevin
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Rigó Dávid
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Rózsa Norbert
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt744.603540 mKMR
91.Egyed Máté
Herédi Általános Iskola
8. osztály
Keszthelyi Patrik
Herédi Általános Iskola
8. osztály

gyémánt744.492319 mKMR
92.Nagy-Varga Mátyás
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Kapros Ákos
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Mészáros Balázs
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
gyémánt743.872013 mKMR
93.Tóth Ákos
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
8. osztály
Szilágyi Zsolt
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
8. osztály

gyémánt743.621916 mKMR
94.Kósa Eszter
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Dobrosi Dorka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Daragó Helga
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt743.591967 mKMR
95.Kis Dorottya
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Csizmadia Hédi
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Ferenczi Réka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
gyémánt743.301652 mKMR
96.Turgonyi Olivér
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Csomós Nimród Tibor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Matolcsi-Vajsz Dioméd
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
gyémánt743.213306 mKMR
97.Berta Dália
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Hegedűs Blanka
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Szőke Szófia
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
gyémánt741.905101 mKMR
98.Mihályi Ágnes Borbála
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Képesi Kata Izabella
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Ádám Zalán
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
gyémánt741.691842 mKMR
99.Gregus Bence
Herédi Általános Iskola
8. osztály
Pércsi Levente
Herédi Általános Iskola
8. osztály

gyémánt741.472693 mKMR
100.Csepregi Linda
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Mező Mária
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Ujvári Lenke
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt741.212187 mKMR
101.Négyökrű Mária
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
7. osztály
Matei Krisztián
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
7. osztály

gyémánt740.722367 mKMR
102.Ökrös Jázmin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Csesznok Jázmin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Hajdú Bianka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
gyémánt739.402115 mKMR
103.Huszti Alexa
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Kordás Melinda
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Pala Lili
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
gyémánt738.512444 mKMR
104.Tóth Alex
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály
Rácz Benjámin Attila
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály

gyémánt738.164125 mKMR
105.Bányai Zsombor
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Monse Norbert
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Sztanojev Péter
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
gyémánt737.292030 mKMR
106.Bodnár Balázs
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Kovács Zétény
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt736.571858 mKMR
107.Kapcsos Brendon
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kalu Gergő
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Mihály Benedek
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt736.402499 mKMR
108.Farkas Attila
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Balázs Benett
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Vad Sebestyén
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt735.891893 mKMR
109.Pálinkó Balázs
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Barsi Csaba
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt734.861936 mKMR
110.Joó Szonja
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
8. osztály
Sajtós Borbála
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
8. osztály
Vajda Flóra
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
8. osztály
gyémánt734.813066 mKMR
111.Hargitai Dominik
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Balázs Viola
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Stenczel Zsófi
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
gyémánt732.782063 mKMR
112.Majláth Marót
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kis Kolos Áron
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt732.282260 mKMR
113.Farkas Kiara
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Kerékgyártó Emma
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Pásztor Zsófia
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
gyémánt731.682554 mKMR
114.Szujer Ádám
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Pintér Nimród
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Harangozó Kristóf
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
gyémánt728.652067 mKMR
115.Borcsik Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Homa Kristóf
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Kurucz Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
gyémánt726.012471 mKMR
116.D. Nagy Csanád
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Gorzó Botond
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Gaál Krisztián
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
gyémánt725.172936 mKMR
117.Czombos Olivér
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Baráth Bence
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Nadicsán Álmos Zente
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
gyémánt724.892405 mKMR
118.Barkó Gergő
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Varga Bese
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Szilágyi Marcell
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
gyémánt724.832114 mKMR
119.Ökrös Patrícia
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Szalai Zsombor Zsolt
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Gyöngy Hajnal Luca
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
gyémánt724.545291 mKMR
120.Varga Lotti Gréta
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Vass Júlia
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Bársony Botond
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
gyémánt724.062591 mKMR
121.Tóth- Gáspár Boróka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Szollár Szonja
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály

gyémánt722.432042 mKMR
122.Bianki Adél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Szalma Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Kocsis Blanka Sarolta
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt722.342481 mKMR
123.Vinkó Edit Anna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Mérei Ágnes
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Miklós Linda
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
gyémánt721.122333 mKMR
124.Kovács Lola
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Jámbor Luca
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály

gyémánt720.571916 mKMR
125.Dudás Ramóna
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
7. osztály
Mezei Máté

Sólya Lénárd

gyémánt720.172176 mKMR
126.Pityuk Gerda
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Gombkötő Panna
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
Poór Boglárka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. osztály
gyémánt717.902154 mKMR
127.Poroszka Balázs
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Kozma Erik
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Samók Levente
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt716.592855 mKMR
128.Tóth Antal Kazimierz
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Técsi Botond Csanád
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Gáll András
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt713.642299 mKMR
129.Kiss Zoé
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Kara Seyda
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt711.695733 mKMR
130.Gaál Dominik
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
Pataki Zsolt Tibor
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
Sólyom Bence
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola
7. osztály
gyémánt708.784250 mKMR
131.Varga Gréta
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Öreg Hargita
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt706.865101 mKMR
132.Molnár Madlen Mara
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Vezendi Anna
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Veres Panna
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt699.652170 mKMR
133.Csizma Emma
Kálvin János Református Általános Iskola
8. osztály
Felföldi Sára
Kálvin János Református Általános Iskola
8. osztály

gyémánt694.473887 mKMR
134.Gedó Petra
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Bereznyai Hanna
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Michaeli Liat Sára
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
gyémánt688.842962 mKMR
135.Balázsfalvi-Német Flóra
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Balya Borbála
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Madléna Blanka Léna
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
gyémánt688.033413 mKMR
136.Juhász-Nagy Levente
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Palotás Gergő
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Dénes Botond
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
gyémánt679.252387 mKMR
137.Nagy-Tarnóczi Endre
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Szűcs Konrád
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Fűri Benett
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt678.933631 mKMR
138.Üveges Tamás
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Botond Zsombor
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Braun Dávid
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
gyémánt678.143975 mKMR
139.Kovács Kolos
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Vincze Máté

Szabó Sándor
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
gyémánt677.532791 mKMR
140.Mogyorósi Fanni
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lajs Dominika
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lénárt Zoltán
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt672.092689 mKMR
141.Börcsök Lili Panka
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Kapás Panna

Bézi Letti

gyémánt669.683060 mKMR
142.Pálinkás Naomi
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Bóna Ádám
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Farkas Dániel
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
gyémánt668.962850 mKMR
143.Szőllős Gergely
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Vanó Valentin
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály

gyémánt663.211468 mKMR
144.Mester Zselyke
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Czimmer Boglárka
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Gombás Gréta

gyémánt663.081409 mKMR
145.Némedi András
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály
Dudás Csaba
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály

gyémánt663.061188 mKMR
146.Mucsi Marcell Benett
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály
Papp Martin Benett
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály

gyémánt662.641248 mKMR
147.Papp Zsombor
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Katona Benedek
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Nagy Zsolt
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
gyémánt662.201246 mKMR
148.Jakab Zsuzsanna Dorka
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Balla Lilien Anna
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály

gyémánt661.971177 mKMR
149.Thür Dominik
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Fekete Sebestyén
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Balogh Nátán
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
gyémánt660.401124 mKMR
150.Fórizs Panna
Kálvin János Református Általános Iskola
8. osztály
Varga Vivien

Kirvai Kata
Kálvin János Református Általános Iskola
8. osztály
gyémánt659.165105 mKMR
151.Hódi Levente Ferenc
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Molnár Máté Ferenc
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Nagy Áron

gyémánt659.011248 mKMR
152.Harmati Trisztán
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Kalló Levente Ádám
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Nagy Máté Balázs
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
gyémánt658.932853 mKMR
153.Barta Gergő Csanád
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Demeter Mihály
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Farkas Milán Áron
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
gyémánt658.131115 mKMR
154.Nagy Kristóf
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Adamik Dorina
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Németh Kilián
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
gyémánt657.291106 mKMR
155.Kovács Kristóf
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Deák Zsigmond Sebestyén
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Huminilowicz Hunor
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt657.241148 mKMR
156.Cseh Viktória
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Koncz Dorka
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Szilágyi Borbála
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
gyémánt657.171351 mKMR
157.Kiska Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Új-Tózsa Attila
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
Nyerják Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
8. osztály
gyémánt657.071347 mKMR
158.Sajgó Dóra Tímea
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Szabó Csenge
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
8. osztály

gyémánt656.214854 mKMR
159.Hamernyik Péter
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Magyar Janka
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Benkő Dávid
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
gyémánt654.161322 mKMR
160.Tarapcsik Tamás
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Tóth Sándor István
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály

gyémánt652.067599 mKMR
161.Tuba Eszter
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
8. osztály
Borsi Luca
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
8. osztály
Hegyi Anna
Karcagi Tankerületi Központ Mezőtúr Kossuth Lajos
8. osztály
gyémánt651.133893 mKMR
162.Petőfi Hunor Soma
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Paulin Bertalan
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt648.044281 mKMR
163.Losonczi Léna
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Tóth-Ster Hanna
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Tóth Lara Gréta
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
gyémánt644.625710 mKMR
164.Balla Levente
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Balogh Dominik
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Lengyel Nándor
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
arany558.614308 mKMR
165.Császár Szonja
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Varga Kála
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Huszár Anna Sára
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
arany554.364387 mKMR
166.Hovanecz Lilien
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Laurinyecz Letti
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Szász Mária
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany552.363492 mKMR
167.Bálint Gergely
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
Nyerges Bianka
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
Májer Bence
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
arany551.183692 mKMR
168.Kajdi Kata
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Kis Emma
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Futó Balázs
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
arany548.622373 mKMR
169.Hanák-Stefán Tamás
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Hegedűs Attila
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Kovács Odett

arany547.064773 mKMR
170.Lippai Dorka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Tóth Mira Léna

arany546.731553 mKMR
171.Musa Szebasztián
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Németh Antal
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany543.882633 mKMR
172.Árvai Blanka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Busits Hanna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Fejes Eszter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany542.471386 mKMR
173.Obádovics Blanka
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Beck Melani
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Laki Iringó
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
arany540.624748 mKMR
174.Keres Vanda
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Bugya Pálma
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Bartha Léda
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany539.563543 mKMR
175.Kakas Dorottya
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Hesz Réka
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Kutyifa-Molnár Blanka
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
arany536.901990 mKMR
176.Molnár Noémi
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Molnár Melani
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Szabó Brigitta
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
arany535.604407 mKMR
177.Csuri Blanka Enikő
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Zsoldos Elizabet
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Gyuriczky Amira
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
arany530.872837 mKMR
178.Sipos Janka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Kelemen Minna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Kevei Gréta
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany530.491773 mKMR
179.Molnár Bálint. Molnár Márk
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Molnár Bálint

Molnár Márk
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
6. osztály
arany529.682732 mKMR
180.Szabó Zsófia Lili
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Elek Lilla
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Biro-Fazekas Emma
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany528.302270 mKMR
181.Szűcs Sarolta
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
Iván Dorottya
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
Vadkerti Bori
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
arany526.842502 mKMR
182.Zsóka Hanna
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Gyöngyösi Sára
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Ruszó Bese Zalán
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany526.792702 mKMR
183.Mikulecz Viktória
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Bukó Lora
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Márton Keve Mór
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany523.984540 mKMR
184.Kovács Júlia
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Tóth Léna
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Pálinkás Szandra
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany523.334444 mKMR
185.Mihályi Luca
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Csató Lilla
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Frikk Norina
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany522.152365 mKMR
186.Szekeres Péter László
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kónya Zsombor
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Vajas Márk

arany521.274459 mKMR
187.Fejes Anna Csenge
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Szücs Hanna

Kovács Korinna
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
arany520.425951 mKMR
188.Faragó Flóra
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Bajó Dorottya
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Dombi Zoé
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
arany520.362749 mKMR
189.Veres Olivér
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Remeczki Roland
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Terdik Ákos
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany519.323367 mKMR
190.Svéhla Dávid
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Zsiros Milla
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Nagy Letícia Bella
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany516.882425 mKMR
191.Szeli Mihály
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Katona Petra
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Fazekas Fanni
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany516.766252 mKMR
192.Juhász Máté
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Demkovics Balázs
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
8. osztály

arany515.092666 mKMR
193.Kosár Ákos
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Méhes Noel
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Ambrus Csanád
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany514.494577 mKMR
194.Sipos Balázs
Maklári Szent István Általános Iskola
7. osztály
Fenyvesi Máté
Maklári Szent István Általános Iskola
7. osztály
Argyilán Ádám
Maklári Szent István Általános Iskola
7. osztály
arany514.322309 mKMR
195.Forrai Sándor
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
7. osztály
Berta Balázs
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
7. osztály
Domján Ferenc
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye
7. osztály
arany514.122332 mKMR
196.Tóth Bence Adrián
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Sári Áron
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Omiljak Barnabás
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany514.063158 mKMR
197.Varga Zorka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Széll Kamilla
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Karasz Bettina
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
arany513.382920 mKMR
198.Máthé- Magyar Dominik
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Gere Ágnes
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Juhász Janka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
arany513.192420 mKMR
199.Szaszák Sára
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Bohus Kata
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Kalász Bianka
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
arany511.273267 mKMR
200.Herke-Nagy József
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Békefi Bálint
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Márki Roland
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany509.075533 mKMR
201.Balázs Noémi
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Deme Brenda
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lengyel Laura Míra
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany508.763013 mKMR
202.Harmati Benedek
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Nagy-Váczi Kristóf
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Tóth Rajmund Zoltán
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
arany508.453673 mKMR
203.Törteli Zoé
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Dobos Donát
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
Solti Andor
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
8. osztály
arany503.697566 mKMR
204.Kertész Benjámin
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Koncsár Gergő
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Paizs Márk
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
arany503.062972 mKMR
205.Ördögh Réka
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Madarász-Gönczi Virág
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Holecska Jankó Barnabás
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany502.533562 mKMR
206.Fülöp Benedek
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Mészáros Márk
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Elek Dániel
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
arany499.512351 mKMR
207.Kedves Norbert
Ibolya Utcai Általános Iskola
8. osztály
Kunka Ferenc Benedek
Ibolya Utcai Általános Iskola
8. osztály
Lukács Noel
Ibolya Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany498.033084 mKMR
208.Gyenge sára Zsófia
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Kincses László József
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Mészáros-Csonka Dávid
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
arany496.783285 mKMR
209.Skarupa Réka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Szanyi Judit
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Fehér Balázs
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany491.163964 mKMR
210.Lénárt László
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
7. osztály
Makó János
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
7. osztály
Simon Levente
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
7. osztály
arany490.932029 mKMR
211.Csavdári Jázmin Anna
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Csuka Fanni
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kiss Linett
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany490.364190 mKMR
212.Patai Liliána
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Czap Zsófia Dóra

arany487.172590 mKMR
213.Balogh Boglárka
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Eszenyi Dóra
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Evinyih Szilárd
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
arany486.472634 mKMR
214.Somodi Hédi Adél
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Szolomájer Alexandra
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
Makai Nóra
Tisza-parti Általános Iskola
7. osztály
arany485.312220 mKMR
215.Kóródi Péter
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Szécsi István

Suki Dániel

arany483.804470 mKMR
216.Fagyal Sándor
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Stach Abigél
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
Kiss Flóra Mira
Hőgyes Endre Gimnázium
7. osztály
arany481.633241 mKMR
217.Bérces Luca
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Kovács Lilla
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Vas Rebeka Mária
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
arany481.332705 mKMR
218.Szécsényi Inez
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Magyar Sára
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Kiss Borbála
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
arany480.593010 mKMR
219.Márta Péter
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
7. osztály
Nagy Nimród

Provics Zalán
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola CSÓLYOSPÁLOSI TAGINTÉZMÉNYE
7. osztály
arany480.142139 mKMR
220.Földvári Csenge
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
Kiss Anna
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
Virág Bíborka
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
arany479.143492 mKMR
221.Czibere György
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Kamel Mustafa
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Pethő Sándor István
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany475.763626 mKMR
222.Hugyi Hanna Laura
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Vinklárik Hanna
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Hugyi Zolta
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany474.133929 mKMR
223.Fekete Lelle Noémi
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Gulyás Gabriella Kata
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Gárgyán Aliz
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
arany471.733798 mKMR
224.Iványi Bence
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
8. osztály
Buglyó Bence
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
8. osztály
Juhász Levente
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
8. osztály
arany470.041849 mKMR
225.Havril Hanna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Szilvási Eszter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Szűcs Kamilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany469.892976 mKMR
226.Szabadi Ádám
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Kovács Dávid
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Német Csongor
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany459.993683 mKMR
227.Durkó Boglárka
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Debreczeni Orsolya Luca
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Bús Csaba
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
7. osztály
arany459.593698 mKMR
228.Volf Klára
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály
Kovács Emma Gréta
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
8. osztály

arany458.433488 mKMR
229.Böhler Szinta Amina
Rókusi Általános Iskola
7. osztály
Orosz Emese
Rókusi Általános Iskola
7. osztály
Pintér Léna
Rókusi Általános Iskola
7. osztály
arany457.103242 mKMR
230.Darányi Fruzsina Inez
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Pap Zsófia
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Palóczi Roland
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany455.975695 mKMR
231.Somorjai Levente
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Mihály Mátyás
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Janovszki László
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany455.743458 mKMR
232.Gombos Roland
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
7. osztály
Martus Kata
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
7. osztály
László Zsófia
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde
8. osztály
arany455.514359 mKMR
233.Szász Bulcsú
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Gulácsi Marcell
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Medvegy Áron
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany451.833005 mKMR
234.Debreczeni Ádám
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Horváth Levente
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
Majzik Alex
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
8. osztály
arany449.595512 mKMR
235.Fodor Levente
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
8. osztály
Tatár András
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
8. osztály
Tóth-Szelei Ábel
Gyöngyöstarjáni Általános Iskola
8. osztály
arany449.533076 mKMR
236.Forgó Bence
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Ludányi Norbert
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Jávorszki Panni
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
arany447.403207 mKMR
237.Sereg Liza
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Nagy Kitti
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Nagy Eliza Fédra
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
arany446.233841 mKMR
238.Baranyi Barna
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Gera Csanád
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
Hegedűs Kornél Boldizsár
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
7. osztály
arany443.423422 mKMR
239.Szilágyi Dániel
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Markót Csaba

Tukarcs Miklós
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
arany440.132634 mKMR
240.Csaba Lilla
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Détári Soma
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
Szűcs Hunor
Béke Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany438.774653 mKMR
241.Rostás Milán
Kálvin János Református Általános Iskola Géberjéni Tagintézménye
7. osztály
Máté László Nándor
Kálvin János Református Általános Iskola Géberjéni Tagintézménye
7. osztály
Móricz Gábor Mátyás
Kálvin János Református Általános Iskola Géberjéni Tagintézménye
7. osztály
arany438.513795 mKMR
242.Vigyikán Eszter
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Jánoska Luca
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
Varga Nóra
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany438.452708 mKMR
243.Rási Bálint
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szabó Ákos
Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany437.163240 mKMR
244.Darmos Dávid
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Popovics Milán
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Szabó Boldizsár
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany436.873396 mKMR
245.Budácsik László
Makói József Attila Gimnázium
7. osztály
Bartha Dénes Attila
Makói József Attila Gimnázium
7. osztály
Szabó Erik
Makói József Attila Gimnázium
7. osztály
arany436.613561 mKMR
246.Makó Anna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Endrész Hanna
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szobonya Ivett
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany435.513575 mKMR
247.Szabó Vanda
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Bikádi Fruzsina
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Szabó Adrienn
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
arany432.54978 mKMR
248.Bajnok Nóra
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Apostol Dia

arany428.803554 mKMR
249.Nagy Ividő Regehű
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Lukács Flóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

arany426.713145 mKMR
250.Kardos Viktória
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Popovics Zorka
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Takács Anna Léna
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany424.401888 mKMR
251.Lőrincz Linda
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lőz Molli
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany422.982702 mKMR
252.Alacs Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Lippai Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Faul Sebestyén
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany422.111568 mKMR
253.Fekete Milán
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Boda Martin Péter
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany418.234564 mKMR
254.Gyeraj Réka
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Szűcs Levente
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Zsibria Dávid
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
arany409.322583 mKMR
255.Takács Jázmin
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Kocsis-Hertelendy Janka
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Tóth Hanna
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany407.042518 mKMR
256.Bekker Zsombor András
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda
8. osztály
Gyulai Konrád János
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda
8. osztály
Marsi Máté
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda
8. osztály
arany405.842637 mKMR
257.Sinkár Amira
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
Gusztos Evelin
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
Szerencsés Linett
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
7. osztály
arany405.083529 mKMR
258.Lakatos Ferenc
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
7. osztály
Nyíri Bence
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
6. osztály

arany403.171963 mKMR
259.Bíró Benedek
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Karanyicz István
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Balatoni Bendegúz
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany402.372058 mKMR
260.Gelsei-Jaczkó Vendel
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Bodnár Luca
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Bekecs Tamás
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
arany401.783359 mKMR
261.Győri Donát
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Szabó Arnold
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Szekeres Dávid
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
arany401.562218 mKMR
262.Bagdány Benedek
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Juhász Máté

Szücs Benedek Mór
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
arany401.132509 mKMR
263.Varga Annamária
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Kapási Emília
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Farkas Szofi
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
arany401.021906 mKMR
264.Bukoveczky Tamás
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Pántya Dávid István
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Ungvári Zalán Bence
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
arany400.943882 mKMR
265.Varga Zsófia
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kiss Dóra
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kiss Vivien
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany400.634105 mKMR
266.Juhász Emese
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
7. osztály
Balázs Anna
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
7. osztály
Szeredi-Várkoly Nóra
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
7. osztály
arany399.042639 mKMR
267.Szabó Zsombor Péter
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Vas Imre
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Tóth Norbert
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany398.592068 mKMR
268.Berencsi Nóra
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lebbenszki Lilla
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Olajos Rebeka Rózsa
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany398.182953 mKMR
269.Kovács Vencel
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály
Bodnárik Levente
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály
Patonai Máté
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály
arany395.982589 mKMR
270.Bálint Regő
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Sirián Bence
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Crul Emil
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
arany395.964831 mKMR
271.Flaisz Dóra
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Kovács Laura
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Kapitány Boglárka
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
arany394.202652 mKMR
272.Majoros Tamás
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Mészáros Márton
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Urbán András Bendegúz
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany394.043446 mKMR
273.Cserkuti Adél
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Torda Fanni
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
Balázs Virág
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
8. osztály
arany393.683426 mKMR
274.Molnár Tamara
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Pavló Sebestyén
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Szász Krisztina Anna
Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany387.692444 mKMR
275.Bárdi Soma
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Lakatos Laura
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Miklós Emma
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany384.953507 mKMR
276.Oláh Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Somosi Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Komáromi Mátyás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany384.762159 mKMR
277.Bende Boróka
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Szilvási Zsanett
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Konkoly Linett
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
arany379.893360 mKMR
278.Katona Tíria
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Varga Lili
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Orcsik Sámuel Csanád
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany379.773368 mKMR
279.Csorvási Réka
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kovács Luca
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szőnyi Janka
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany379.593570 mKMR
280.Sebők Véda
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Sebők Alma
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Géczi Miklós
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
arany379.572374 mKMR
281.Juhász Attila
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Ignát Zoltán
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
Szilágyi Nándor
Kálvin János Református Általános Iskola
7. osztály
arany377.324321 mKMR
282.Aranyi Amira
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Habó Janka
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Csertyaszki Panni
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
arany376.822283 mKMR
283.Sonkoly Fruzsina
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
7. osztály
Molnár Álmos
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
7. osztály
Számfira Zalán
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
7. osztály
arany376.273162 mKMR
284.Juhász Nándor András
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Varga Bálint
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Dezsőfi Benjámin
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
arany374.743621 mKMR
285.Vigh Norina
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Demeter Dalma
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Bényei Luca
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
arany372.792959 mKMR
286.Gazda Miklós
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Kurmai Csaba
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Veres Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany371.582748 mKMR
287.Nyers Botond
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Kincses Kornél
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Szlatnek Zétény
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
arany370.622769 mKMR
288.Bajzát Bálint
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Ladányi Boldizsár
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály

arany370.471863 mKMR
289.Petrus Bence
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szegedi Krisztina
Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany360.482822 mKMR
290.Medvegy Nóra
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Kovács Boglárka
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
Solymosi Léna
Erzsébethelyi Általános Iskola
7. osztály
arany358.384471 mKMR
291.Csató Donát
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Veres Orsolya
Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály

arany355.783652 mKMR
292.Hegyesi Tamás
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Simay Gergely
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
Szemán József
Ibolya Utcai Általános Iskola
7. osztály
arany354.933141 mKMR
293.Pomázi Nóra
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kőrösi Izabella
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany354.682472 mKMR
294.Nagy Laura
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Kállai Csenge Napsugár
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Hajdú Erzsébet Magdolna
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
arany353.784032 mKMR
295.Tutor László
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
8. osztály
Bene Balázs Bulcsú
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
8. osztály
Tóth Kristóf
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola
8. osztály
arany353.752457 mKMR
296.Csik Máté
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Sinkár Máté
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
Lajkó Róbert
II. János Pál Katolikus Általános Iskola
7. osztály
arany353.715850 mKMR
297.Kristó Imre Bálint
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály
Láhr Nathan
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
7. osztály

arany353.593880 mKMR
298.Csák Máté
Hosztják Albert Általános Iskola
8. osztály
Hencs Dominik István
Hosztják Albert Általános Iskola
8. osztály
Scheffer Csaba
Hosztják Albert Általános Iskola
8. osztály
arany353.403206 mKMR
299.Bódog József
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Metz Bálint
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
Jaskó Ákos
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
8. osztály
arany353.273114 mKMR
300.Fodor Árpád Dominik
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Nádasdi András
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Szabó Dániel
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
arany351.352690 mKMR
301.Pipis Péter
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Magyar Marcell
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Illés Máté
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
arany350.521940 mKMR
302.Mátyás Frida
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Botos Mirella Erika
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
Havacs Hanna
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
7. osztály
arany349.474618 mKMR
303.Kéri Júlia
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Müller Vera
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Merényi Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
arany349.012784 mKMR
304.Minda Mirella
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Palásti Liliom
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Gjibegji Auréla
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany348.633941 mKMR
305.Kollár Mátyás
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Tar Nimród
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Oláh Attila
Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany347.843552 mKMR
306.Vasas Milán
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
7. osztály
Guzina Mihály
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
7. osztály

arany346.732866 mKMR
307.Iván Nóra Krisztina
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Bölcskei-Molnár Adél
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
Keller Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
7. osztály
arany345.142290 mKMR
308.Minda Barbara
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Árvai Viktória
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Vancsura Csaba
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
arany344.793710 mKMR
309.Bodor Marcell
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály
Sziklai Benett
Aba Sámuel Általános Iskola
7. osztály

arany344.742818 mKMR
310.Miszkuly Bence
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Gábor Gergő
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Olajos Ferenc
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
arany340.713919 mKMR
311.Szabó Gyula
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Végh Dudás Ádám
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
Hegedűs János
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
7. osztály
arany334.323737 mKMR
312.Juhász Krisztián
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Papp Dorina Hanna
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Lukács Kinga
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
arany334.166101 mKMR
313.Ebaugh Ilona Linda-lee
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Mészáros Laura
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Nagy Gábor János
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
arany332.422950 mKMR
314.Reményi Sára Réka
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Csabay Lajos Bene
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Szilágyi Maximilián
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
arany330.776559 mKMR
315.Hangonyi Bence
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály
Nagy Levente
Aba Sámuel Általános Iskola
8. osztály

arany330.563772 mKMR
316.Szőke Balázs
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Szőke Bence
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
Sebestyén Domonkos
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztály
ezüst284.872022 mKMR
317.Ludman Angelika
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Bujdosó Bíborka
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
Dudás Mia
Hatvani Bajza József Gimnázium
7. osztály
ezüst280.941884 mKMR
318.Horváth Csaba Noel
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Nagy Sándor
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Molnár Kristóf János
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst278.391330 mKMR
319.Cser Luca Hanna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Szládik Nóra
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Völgyi Dominik Bálint
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
ezüst278.092519 mKMR
320.Zsigár Szimonetta
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály
Nagy Jádránka
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály

ezüst277.24988 mKMR
321.Spala Kende Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Szunyog András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Kisnémet Viktor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
ezüst277.121198 mKMR
322.Czene Virág Lelle
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Csécsi Tibor Noel
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Veres Katinka
Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst276.822366 mKMR
323.Mészáros Hunor
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Garáz Endre
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Oberna Csanád
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst272.801929 mKMR
324.Hinkelmann Norbert
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Agócs Milán
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Kenéz Bence
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
ezüst271.452271 mKMR
325.Szalva Flóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Sárközi Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Dóczi Dóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
ezüst265.972241 mKMR
326.Dóczi Doren
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Simon Rebeka
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Burai Győző
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst262.321491 mKMR
327.Fazekas János
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Pósa Márk
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Pásztor Benett
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst262.201916 mKMR
328.Nagy Noel
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Antal Noémi
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Dudik Nóra
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst259.822488 mKMR
329.Kiss Nándor Dávid
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Bagdán Zoltán
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
Weis Patrik
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
8. osztály
ezüst254.082536 mKMR
330.Bajnok Benedek
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Dobos Dominik
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Elek Milán

ezüst253.621152 mKMR
331.Bódis Bence
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Karácsony Botond
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
Hegedűs Benedek
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
7. osztály
ezüst252.061993 mKMR
332.György Anna
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Lógó-Molnár Anna
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Hodovány Mátyás
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
ezüst251.652180 mKMR
333.Jenei Gellért
Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
8. osztály
Szabó Tamás

ezüst250.123801 mKMR
334.Mácsai Zétény
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Kollár Dominik
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
Balla Viktória
Szentesi Koszta József Általános Iskola
8. osztály
ezüst249.871651 mKMR
335.Szél Linett
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Hostettlet Gabriella Jessica
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Rácz Levente

ezüst249.202197 mKMR
336.Gyöngy Fanni Luca
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Gyöngy Réka Liza
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
Rácz Anna Bianka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
7. osztály
ezüst248.752676 mKMR
337.Jancsó Vince
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Sipos Ádám
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Horti Benett
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
ezüst247.922082 mKMR
338.Szarvas Viktória Olívia
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Tóth Fanni
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Pusoma Csenge Adrienn
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
ezüst246.592047 mKMR
339.Domby Petra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Haburcsák Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Vigóczki Kamilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
ezüst246.192390 mKMR
340.Lauró Zsolt
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály
Puporka Erik Krisztián
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
7. osztály

ezüst245.233197 mKMR
341.Erdélyi Olivér
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Katona Zina
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Szepesi Ádám László
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
ezüst244.351951 mKMR
342.Forster-Ungvári Ákos
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Németh Attila

ezüst243.732688 mKMR
343.Gazsi Benedek
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Fazekas Bánk Bendegúz
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Tőzsér Mór Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
ezüst243.042381 mKMR
344.Horváth Lili Anna
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Domonkos Rita
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Nacsa Klaudia Léna
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst241.412972 mKMR
345.Zsáki Zsigmond
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Csejtei Kelemen Erik
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
Szász Soma
Béke Utcai Általános Iskola
8. osztály
ezüst241.312652 mKMR
346.Czinege Szabina Csenge
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Nagy Ramóna Stella
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
Kittlinger Sára Anna
Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
7. osztály
ezüst240.182911 mKMR
347.Gajda Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Sulyok Péter Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
Szőllősi Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
7. osztály
ezüst239.992366 mKMR
348.Tóth Olivér
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Vatai Károly Lajos
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

ezüst239.862003 mKMR
349.Juhász Georgina Ilona
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
7. osztály
Bertalan Keve Endre
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
7. osztály
Radócz Levente
Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
7. osztály
ezüst238.983775 mKMR
350.Horváth Dániel
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Tóth Dávid
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Hegymegi Botond
Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst238.602669 mKMR
351.Benkő Gergő
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Kovács Kitti
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
Seregi Marcell
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
7. osztály
ezüst238.462163 mKMR
352.Bódis Anna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Antal Hanna
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
Gaál Benett Patrik
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály
ezüst238.242494 mKMR
353.Gaál Hanna Napsugár
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Kiss Benett László
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
Benkő Bálint
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály
ezüst234.523590 mKMR
354.Lenkei Dorka
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Herényi Levente
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Hidasi Szofia
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
ezüst234.341341 mKMR
355.Sümegi Júlia
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Juhász Kitti Réka
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
Varga Vivien
Hatvani Bajza József Gimnázium
8. osztály
ezüst233.971599 mKMR
356.Kovács Levente
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
7. osztály
Ádám Noel Áron

ezüst230.831947 mKMR
357.Nagy Tekla
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Nagyházi Virág
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Turai Hanna
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
ezüst227.822320 mKMR
358.Bodnár Boglárka
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Horánszky Emília Helka
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
Szilágyi Alida Eszter
Földes Ferenc Gimnázium
7. osztály
ezüst223.682161 mKMR
359.Arany Zsolt
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Monori Richárd
Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ- Általános Iskola,Technikum, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Veres Olivér

ezüst222.602776 mKMR
360.Szatmári Emese
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály
Botond Vince Gergely
Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
7. osztály

ezüst215.581900 mKMR
361.Sikur Dorina
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
Bárány Boglárka
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
László Viktória Emma
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
7. osztály
ezüst214.563505 mKMR
362.Sallai András
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
Sütő Máté
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
Balázsy Mihály
Egri Dobó István Gimnázium
7. osztály
bronz182.99227 mKMR
363.Bagdi Róbert
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Földvári Kristóf
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Rózsa László
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
bronz182.97229 mKMR
364.Szabó Attila
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kiss Bence
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Habranyi Máté
Kunsznetmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
bronz170.281352 mKMR
365.Győri Petra
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály
Kiss Maja Alexandra
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
7. osztály

100.00n/aKMR
1.Koczur Zsófia
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
Marko Panna Dorka
Református Egyházi Alapiskola Vaján
8. osztály

gyémánt780.171366 mKÜL
2.Horák Hugo
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
Fuksz Bence
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
Balogh Benett
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
gyémánt777.911431 mKÜL
3.Kássa Noel Máté
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
Tóth Sebastian
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
Kázsmér Dániel
Erdélyi János Alapiskola
7. osztály
gyémánt777.431287 mKÜL
4.Benadik Sára
Református Egyházi Alapiskola Vaján
8. osztály
Kozár Miriam Eszter
Református Egyházi Alapiskola Vaján
8. osztály
Kraus Csongor Kende
Református Egyházi Alapiskola Vaján
8. osztály
gyémánt774.951111 mKÜL
5.Buzás Péter
Elekes Vencel Általános Iskola
8. osztály
Dénes Balázs
Elekes Vencel Általános Iskola
8. osztály
Kolumbán Balázs
Elekes Vencel Általános Iskola
8. osztály
gyémánt772.432018 mKÜL
6.Tutó Nóra
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Márton Debóra Renáta
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Hatos Gyöngyvér
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
gyémánt766.081781 mKÜL
7.OURO-SZABÓ Ádám
EEB1, Uccle
7. osztály
PELLÉNYI Máté
EEB1, Uccle
7. osztály
SZÜCS Levente
EEB1, Uccle
7. osztály
gyémánt755.182513 mKÜL
8.Katocs Hanna Rozi
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
Breno Alex
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
Molnárová Hanna
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
gyémánt754.062088 mKÜL
9.Bernát Gréta
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
Halmai Olívia
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
Kása Zalán
Erdélyi János Alapiskola
8. osztály
gyémánt753.892167 mKÜL
10.Elena Yaprakova
EEB4
8. osztály
Pinter Maya
EEB2
8. osztály
Pinter Lily
EEB2
7. osztály
gyémánt746.042296 mKÜL
11.ENGELS Julia
EEB1, Uccle
7. osztály
PATAKI Flóra
EEB1, Uccle
7. osztály
TAS Gerda
EEB1, Uccle
7. osztály
gyémánt743.881780 mKÜL
12.Gál Bernadett
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
Koós Vivien
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
Costin Dávid
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
gyémánt723.544393 mKÜL
13.Bencze Boglárka
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Tankó Eszter
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Oláh-Csepregi Attila
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
gyémánt699.603599 mKÜL
14.Gál Anna Boróka
Elekes Vencel Általános Iskola
8. osztály
Hunyadi Henrietta
Elekes Vencel Általános Iskola
8. osztály
Huszár-Kuti Biborka
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
gyémánt660.321112 mKÜL
15.Gábor Attila
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Barabás Barna
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Nagy Szabolcs
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
gyémánt650.621441 mKÜL
16.Lőrinczi Máté
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Székely Zsolt Előd
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Kovács Béla
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
arany556.324293 mKÜL
17.Balogh Annabella Júlia
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
Balogh Zsófia
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
Feterik Áron
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
arany540.413226 mKÜL
18.OSVÁTH Csaba
EEB1, Uccle
7. osztály
SZIRÁNYI Tamás
EEB1, Uccle
7. osztály
RAJNAI Fülöp
EEB1, Uccle
7. osztály
arany503.813309 mKÜL
19.Bencző Lehel
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Lőrincz Márk
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Ábrahám Tamás
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
arany487.362826 mKÜL
20.Andras Evelin Dorka
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
8. osztály
Fodor Amália Renáta
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
8. osztály
Hoka Izabella
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
8. osztály
arany410.191470 mKÜL
21.Fazakas Márton
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Szolga Ádám
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Csomor Alpár
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
arany399.554249 mKÜL
22.Jónás Eszter
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
Kolozsi Boglárka
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
Páka Barbara
Elekes Vencel Általános Iskola
7. osztály
arany391.499952 mKÜL
23.BERCZIK Zsolt
EEB1, Uccle
7. osztály
BORECZKI Péter
EEB1, Uccle
7. osztály
PATYI Dániel
EEB1, Uccle
7. osztály
arany354.532194 mKÜL
24.Flóra Gergő
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Jakab Ádám
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
Sorbán Teréz
Román Viktor Általános Iskola
7. osztály
arany351.033653 mKÜL
25.Szabo Kornél
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
Benadik Ádám
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
Szűrös Alex
Református Egyházi Alapiskola Vaján
7. osztály
ezüst251.232214 mKÜL
26.KURCSICS Panni
EEB1, Uccle
7. osztály
VARGA Boróka
EEB1, Uccle
7. osztály
OLAJOS Borka
EEB1, Uccle
7. osztály
ezüst243.594424 mKÜL
27.REINHOLD Lea
EEB1, Uccle
7. osztály
TRENKA Sára
EEB1, Uccle
7. osztály
VIRÁG Sára
EEB1, Uccle
7. osztály
ezüst242.742309 mKÜL
28.SZABOLCS Lilla
EEB1, Uccle
7. osztály
UHLRICH-FARKAS Fanni
EEB1, Uccle
7. osztály

ezüst224.841810 mKÜL
29.Bencze Zakor István
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Gáspár Kende
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
Szabó Dávid
Román Viktor Általános Iskola
8. osztály
ezüst223.082261 mKÜL
30.BERTALAN Ádám
EEB1, Uccle
7. osztály
VAN CAUWENBERGE Arthur
EEB1, Uccle
7. osztály
FELFÖLDI Lehel
EEB1, Uccle
7. osztály
ezüst223.062306 mKÜL
1.Kenedli Barnabàs
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Tóth Örkény
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Gyenese Pál
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt790.571255 mNYMR
2.Genye Ákos
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kerékgyártó Attila
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Kolonics Olivér
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
gyémánt788.511148 mNYMR
3.Koltai Nóra
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Viràgh Léna
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály

gyémánt787.941135 mNYMR
4.Jakab Janka
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Csergőffy Róza
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály

gyémánt784.891274 mNYMR
5.Őri Gergő
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Csempesz Ábel
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Tóth Márton
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
gyémánt784.381361 mNYMR
6.Rostás Gréta
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Ötvös Réka Melinda
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Rácz Viktória
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt784.351226 mNYMR
7.Ferenczi Márk
Beledi Általános Iskola
8. osztály
Kámán Milán
Beledi Általános Iskola
8. osztály
Varga Gergő Imre
Beledi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt784.031411 mNYMR
8.Fekete Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
Apáti Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
De Leeuw Van Weenen Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
gyémánt783.611422 mNYMR
9.Fölnagy Imola
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Kocsis Jàzmin
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Fazekas Liza
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt783.431215 mNYMR
10.Matiz Johanna
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Kondor Anna
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály

gyémánt783.001265 mNYMR
11.Foki Benedek
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Takács Zétény
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Tamási Gábor
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
gyémánt782.891340 mNYMR
12.Kocsis Bendegúz
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
Németh-Boda Zente
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály

gyémánt782.031171 mNYMR
13.KURUCZ ISTVÁN
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
MANDRIK BENCE
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
SZAKÁL MIHÁLY
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt781.791294 mNYMR
14.Detki Flóra
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Németh Máté
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Klecskó Hunor
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
gyémánt781.331429 mNYMR
15.Maus Gergő
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
Simkó-Tardi Kornél
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály

gyémánt781.041080 mNYMR
16.Jekl Zalán
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Török Bence
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt779.041410 mNYMR
17.Domján Benjamin
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Csánits Máté
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Kósa Kornél
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
gyémánt779.021459 mNYMR
18.Fenyvesi Benjámin
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Kajtár Ábel
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Zöldföldi Áron
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt778.971365 mNYMR
19.Farkas Dávid
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
8. osztály
Bíró Richárd
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
8. osztály

gyémánt778.871358 mNYMR
20.Jónás Levente
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
7. osztály
Bálint Gergő
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
7. osztály
Rácz Attila Vajk
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
7. osztály
gyémánt777.861399 mNYMR
21.Adamek Enikő
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Vida Jázmin Natália
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Vucseta Dóra
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt777.571469 mNYMR
22.Imre Blanka
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Menyhàrt Júlia
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Tóth Margaréta
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt776.761269 mNYMR
23.Bukor Bence
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Kirják Noel
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály

gyémánt776.671446 mNYMR
24.Martin Tyrese Vince
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Mórocz Kamill
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Reichert Vencel
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
gyémánt776.661580 mNYMR
25.Balogh Hanna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
K. Németh Kata Veronika
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Tolnai Fanni
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt774.821366 mNYMR
26.Török Nóra
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Szlukovényi Boglárka
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Kovács-Oláh Dóra
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
gyémánt774.431375 mNYMR
27.Tiszauer Laura
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Németh Amy
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály

gyémánt774.221747 mNYMR
28.Gerner Marcell
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
8. osztály
Mokos Levente
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
8. osztály
Gyarmati Roland
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
8. osztály
gyémánt774.031448 mNYMR
29.Gacsályi Linda
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Molnár Anna
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Vadócz Gréta
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
gyémánt773.521857 mNYMR
30.Török Jázmin
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Memon Dorka
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Kiss-Bodnár Léna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
gyémánt772.891732 mNYMR
31.Németh Nicole
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Rádi Zselyke
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Peczöli Emma
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
gyémánt772.381566 mNYMR
32.Ihász Bendegúz Koppány
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Horváth Dániel
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Uray Bence
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
gyémánt772.321920 mNYMR
33.Daczó Ákos
Mohács Térségi Általános Iskola
7. osztály
Jakab Csobán
Mohács Térségi Általános Iskola
7. osztály
Rázsics Miklós
Mohács Térségi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt771.801662 mNYMR
34.Bordács Boldizsár
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Gerendai Péter
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Deák-Moldoványi Balázs
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt771.441363 mNYMR
35.Szabó Nikolett
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kersák Kristóf
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Balázs Kornél
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt771.171480 mNYMR
36.Dori-Horváth Mátyás
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Kurta Kristóf
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Serfőző Artúr Antal
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt770.811425 mNYMR
37.Kollár Adél Helén
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Marijancic Milla
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály

gyémánt770.271715 mNYMR
38.Szentirmay Hanni
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Vörös Adrián
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Nánási Júlia Luca
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
gyémánt769.651576 mNYMR
39.Takács Zente
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Németh Martin
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. osztály

gyémánt769.431828 mNYMR
40.Lövényi Márk
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Bolla Oszkár
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Kovácsevics Dominik
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
gyémánt768.781518 mNYMR
41.Maczkó Balázs
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
7. osztály
Végvári Sándor
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
7. osztály

gyémánt768.701958 mNYMR
42.Soós Krisztián
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Ungváry Zalán
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Csányi Nándor
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt768.311474 mNYMR
43.Perlai Ottó
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Ódor Holló
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Nagy Dániel Márk
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
gyémánt767.791629 mNYMR
44.Németh Tímea Lara
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Puskás Bíborka
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Pősze Kolos
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt767.401795 mNYMR
45.Márton Bence
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Megyeri Olivér Connor
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Mester Dominik Adrián
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt766.671736 mNYMR
46.Juhász Gréta
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Remsei Hanna
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Küküllősi Nóra
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt765.821755 mNYMR
47.Takács Dragan
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Hodóssy Zétény
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Aczél Ábel
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
gyémánt764.972283 mNYMR
48.Illés Nóra
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Dobos Attila
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Bereczki Ágost Ámon
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
gyémánt764.931425 mNYMR
49.Dolgos Janka
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Szalai Boglárka
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Zsifkó Zora
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
gyémánt764.431608 mNYMR
50.Horváth Benjamin
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Szabó Ádám
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Orosz Richárd
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
gyémánt763.931515 mNYMR
51.GYENEI DÓRA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
MOLNÁR PANNA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
TOGYELA SÁRA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
8. osztály
gyémánt763.771882 mNYMR
52.Anderkó Zalán Zétény
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Dobos Donát
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Lengyel Zalán
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
gyémánt763.161720 mNYMR
53.Reczetár Ádám
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Horváth Noel
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Bódai Bence
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
gyémánt763.072041 mNYMR
54.Lambert Anikó
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Szauter Lelle
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Stéger Georgina
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
gyémánt762.632162 mNYMR
55.Schubert Zsigmond
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Fuchs Ágoston
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Balogh Marcell
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt762.551693 mNYMR
56.Kolmankó Lara Nóra
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Végi Jázmin
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt762.362054 mNYMR
57.Vida Roland
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
8. osztály
Bécsi Zsombor
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
8. osztály
Józsa Dániel Róbert
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
8. osztály
gyémánt762.123484 mNYMR
58.Bodor Samu
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Gyömörei Benett Noel
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Jakab Mihály Levente
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt761.811926 mNYMR
59.Sebők Sára
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Halász Kamilla
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Kurunczi Jázmin
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
gyémánt760.341709 mNYMR
60.Jankó Gréta
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Janka Sára
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Babják Csaba
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
gyémánt760.181898 mNYMR
61.Hajdú Balázs
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Nagy Ádám
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Venczel Krisztián
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
gyémánt757.311832 mNYMR
62.Egri Jana Nóra
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Kőrösi Panna
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Reichert Hanna Flóra
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt756.612145 mNYMR
63.Bedő Zalán
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Busi Marcell
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt756.432471 mNYMR
64.Csikós Rita
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Tóth Flóra Anna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Berkes Noémi
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt756.132227 mNYMR
65.Kovács Áron
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Sebők Sándor
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Czrnkovics Áron
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
gyémánt755.832285 mNYMR
66.Tátrai Gorán
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Szebényi András
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály

gyémánt755.061572 mNYMR
67.Baricz Bettina
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Mischl Réka

Kucsera Flóra
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt754.681942 mNYMR
68.Fogarasi Panna
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
Jakab Lili
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
Bozzay Blanka
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
gyémánt754.302107 mNYMR
69.Czibor Benedek
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
7. osztály
Pothár Petra
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
7. osztály
Horváth Jázmin
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
7. osztály
gyémánt753.272165 mNYMR
70.Kovács Dóra Kata
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Szakács Rebeka
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Grubits Balázs
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
gyémánt750.312374 mNYMR
71.Insticei Mátyás
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
8. osztály
Borsos Bence
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
8. osztály
Bán Csaba
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola
8. osztály
gyémánt749.862211 mNYMR
72.Bödő Márk
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
Nagy Kristóf
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
Széles Lehel
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
gyémánt749.432032 mNYMR
73.Bíró Gordon
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Bene Dominik
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály

gyémánt748.662281 mNYMR
74.Orsós Márk
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Marton Erik
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Käufer Bence
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt748.401993 mNYMR
75.Hamvas Alíz
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Gyömbér Zora
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Kovácsevics Lili
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
gyémánt746.973148 mNYMR
76.Csepreghy Péter
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szilva Benett
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

gyémánt746.211892 mNYMR
77.Széth Boglárka
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Szalay Dorina
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály

gyémánt746.042099 mNYMR
78.Dobás Noel Norbert
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
Illés Bence Kornél
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
Sipos Kitti Vivien
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
gyémánt744.491888 mNYMR
79.Bederna Lilla
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Lódi Száva Enikő
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Sipos Adél
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
gyémánt743.611972 mNYMR
80.Tropsch Arwin
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Borbély Botond Zoltán
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Barnafi Barnabás
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
gyémánt742.162006 mNYMR
81.Simonics Márk
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Gyenes Kende Vajk
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Peski Nikolasz
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
gyémánt741.742523 mNYMR
82.Ágoston Bence
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Kotter Péter
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Sütöri Ákos
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
gyémánt740.441901 mNYMR
83.Csicsai Ákos
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Majlinger Marcell
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Petz Richárd
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
gyémánt739.362267 mNYMR
84.Nemes Laura
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
7. osztály
Pap Luca Sára
Prímási Iskolaközpont Vitéz telephely
7. osztály

gyémánt739.022970 mNYMR
85.Simon Emma
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Varga Bella
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Jámbor Boglárka
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt736.642328 mNYMR
86.Bohner Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
Hörnyéki Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
Bakos Dominik
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
8. osztály
gyémánt731.892432 mNYMR
87.Bori Kristóf
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Farkas Zalán
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Mészáros Benedek
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
gyémánt724.724969 mNYMR
88.Fernandez-Stein Laia
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Wicha-Illés Emília
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Hubert Benedek
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
gyémánt722.563378 mNYMR
89.Sári Zétény
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Kusnyér Tamás
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Tóth Boldizsár
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
gyémánt721.822295 mNYMR
90.Krizsán Mirella
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Molnár Fanni
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Hamvas András
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
gyémánt719.234593 mNYMR
91.Jánka Laura
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Krúdy Kata
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Volders Esther Csenge
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
gyémánt718.172576 mNYMR
92.Németh Mór
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
Jerkovics Milos
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
Szencz Péter
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
gyémánt715.292617 mNYMR
93.Hajba Ármin
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Gérus Roland
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Wicha-Illés Dániel
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
gyémánt713.332748 mNYMR
94.Geller Ákos
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
7. osztály
Szentes Ákos
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
7. osztály
Sutus-Juhász Péter Tamás
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
7. osztály
gyémánt711.433099 mNYMR
95.Bánszegi Bendegúz
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Csidei Márton
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
Malomsoki Dávid
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
8. osztály
gyémánt709.572665 mNYMR
96.Kmetovity Rikárdó
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Orsós Zoltán Tibor
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Gátfalvi Péter László
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt708.462057 mNYMR
97.Soós Mira
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Bátor Alina

gyémánt708.463586 mNYMR
98.Madarász Petra
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Farkas-Bozsik Annaléna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Orosz Ádám
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
gyémánt707.472927 mNYMR
99.Papp Lili
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
Péterfi Anna
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
Pintér Nóra
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
gyémánt706.343583 mNYMR
100.Baranyai Szonja
Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Bencze Péter Bódog
Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Papp Roland
Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
gyémánt703.272550 mNYMR
101.Becker Filippasz
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Gál Benedek
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Kelemen Pál
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt701.712401 mNYMR
102.Lakatos Noel Hunor
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
Pávkovics András
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
Naszvadi Balázs Boldizsár
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
8. osztály
gyémánt698.623253 mNYMR
103.Borbély Laura
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Farkas Napsugár
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Goldschmied Nóra
Beledi Általános Iskola
7. osztály
gyémánt697.043014 mNYMR
104.Baranyi Borisz
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Böndicz Lilla
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Szabó Szonja Gabriella
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
gyémánt694.203872 mNYMR
105.Papp Kristóf
Lackner Kristóf Általános Iskola
8. osztály
Kiss Barnabás
Lackner Kristóf Általános Iskola
8. osztály
Domak Bulcsú
Lackner Kristóf Általános Iskola
8. osztály
gyémánt693.243626 mNYMR
106.Dékány Mátyás
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Éliás Vendel
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Kovács Illés
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt688.892686 mNYMR
107.Molnár Bálint
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Kiss Benedek
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Füzi Dániel
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
gyémánt686.222689 mNYMR
108.Bódis Borka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
Burucz Lili
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
Pető Luca
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola
8. osztály
gyémánt683.832235 mNYMR
109.Kispál Áron
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
8. osztály
Lőrincz Gizella Anna
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
7. osztály
Jaksic Tin
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
7. osztály
gyémánt682.723710 mNYMR
110.Dancs Márton Kálmán
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Ivanyenko Ádám
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
Kecskeméti Vencel Soma
Ciszterci Szent István Gimnázium
7. osztály
gyémánt674.143232 mNYMR
111.Jeránt Mátyás
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Keresztes János Máté
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
Orosz Benett
Miroslav Krleža Horvát Iskola
6. osztály
gyémánt662.971260 mNYMR
112.Végh Damján
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Gál Kristóf
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Szokolovics Szabolcs
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
gyémánt660.911107 mNYMR
113.Krencz Benedek
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Reif Lionel
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály

gyémánt659.391172 mNYMR
114.Körmöczi Bence
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Madár-Sípos Botond
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály

gyémánt659.181475 mNYMR
115.Halmai Péter
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
Koósz Hanna
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
Perák Balázs Flórián
Kótai Lajos Általános Iskola
7. osztály
gyémánt655.244914 mNYMR
116.Németh Luca
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Barina Kamilla
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály

gyémánt655.181489 mNYMR
117.Minker Máté
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Fejős Zétény Béla
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Horváth Arnold
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
gyémánt651.676459 mNYMR
118.Sándor Kiara Noémi
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
Király Kitti
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
Hajmási-Ditrich Csenge
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
arany557.473313 mNYMR
119.Makkos Emese
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Varjasi Kamilla
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Vizler Zselyke
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
arany549.091853 mNYMR
120.Winkler Viktória
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Szabó Boglárka
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Vanya Vince
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
arany547.442791 mNYMR
121.Kassanin Mirna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Böröcz Lili
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
Pethő Anna
Miroslav Krleža Horvát Iskola
8. osztály
arany543.733472 mNYMR
122.Szmodics Fanni
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
7. osztály
Cseh Klaudia
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
7. osztály
Zsohár Anna
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
7. osztály
arany540.411501 mNYMR
123.Császár Kata
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Major Benedek
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Puskás Patrik
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
arany538.283138 mNYMR
124.Torma Bence
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Szabó Ármin

arany536.694314 mNYMR
125.Socic Anna Éva
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
Turda Alexandra
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
Mohylatova Sofiia
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
arany536.262117 mNYMR
126.Csabai Hanga
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Kalinics Léna
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
Szuhai Szonja
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
8. osztály
arany534.972334 mNYMR
127.Dancz Tamás
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Szilágyi Zoltán
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Nagy Márton
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
arany530.992833 mNYMR
128.Bori Benedek
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
Brandner Lea
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
Gulácsik Vilmos
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
7. osztály
arany526.832802 mNYMR
129.Simon Amira Renáta
Tüskevári Általános Iskola
8. osztály
Bedő Máté
Tüskevári Általános Iskola
8. osztály
Gaál Patrik
Tüskevári Általános Iskola
8. osztály
arany523.211960 mNYMR
130.Nyisztor Lehel
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Tóth-Pataky Péter
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
Molnár Ádám
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
8. osztály
arany523.142860 mNYMR
131.Jakus Gergely
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Mesics Rafael
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Pásti Ábel
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
arany521.882311 mNYMR
132.Fichtacher Luca
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
Kovács Mirella
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
Hernádi Nadin
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
arany520.882699 mNYMR
133.Gyurcsán Cintia Ivett
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Katona Hanna Dorottya
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Mogyoró Martin
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
arany512.573910 mNYMR
134.Mészáros Liliána
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Bokor Rozi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Porpáczy Barnabás
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
arany509.834071 mNYMR
135.Mohácsi Maxim
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Tóth Levente
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Revucky Ruben
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany509.422147 mNYMR
136.Kőszegi Rebeka
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Horváth Viktória
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany501.232217 mNYMR
137.Bánky Luca Borbála
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Csiki Réka Rebeka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Kovács Luca
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany499.123871 mNYMR
138.Koncz Csenge Dana
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Nagy Melissza
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany490.333243 mNYMR
139.Vass Zétény
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Szabó Lizbett
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Horváth Szonja
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
arany490.303474 mNYMR
140.Gmózer Zoé Dóra
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
Márkus Liliróza Helka
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
Bakos Sára
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola
7. osztály
arany488.142662 mNYMR
141.Szigeti Gergő
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Gál Benedek
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Kun Martin Miklós
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany488.134212 mNYMR
142.Schmidt Ármin
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Bor Buda
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
Gyenei Petra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
6. osztály
arany487.864722 mNYMR
143.Török Adél Zsuzsanna
Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye
7. osztály
Ney Miléna

arany479.613216 mNYMR
144.Balogh Dóra
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Pszota Virág
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály

arany477.673939 mNYMR
145.Steller Botond
Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium
7. osztály
Bosnyák Bence Adrián
Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium
7. osztály
Kovács József
Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium
7. osztály
arany469.422581 mNYMR
146.Horváth Márk
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Hnatik Richárd
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Tóth Réka
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
arany468.702214 mNYMR
147.Herczeg Bence
Törökkoppányi Általános Iskola
7. osztály
Pollák Luca
Törökkoppányi Általános Iskola
7. osztály
Simon Bence
Törökkoppányi Általános Iskola
7. osztály
arany456.393267 mNYMR
148.Pancsits Mirkó Erik
Tatabányai Árpád Gimnázium
8. osztály
Glück Zsófia
Tatabányai Árpád Gimnázium
8. osztály
Benedek-Tóth Zsófia
Tatabányai Árpád Gimnázium
8. osztály
arany453.082119 mNYMR
149.Hlaszni Kíra
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Takaró Alina Tamara
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
Tóth Zselyke Sára
Miroslav Krleža Horvát Iskola
7. osztály
arany450.692888 mNYMR
150.Kovács Áron Noel
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Hegedüs Milán Ábel
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany450.352848 mNYMR
151.Kis Zalán
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
8. osztály
Mayer Zsombor
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
8. osztály
Pataki Márton
Siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola
8. osztály
arany448.782399 mNYMR
152.Kiss Milán Olivér
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Majláth Máté
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Somogyi Ádám
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
arany444.345115 mNYMR
153.Kovács Olivér
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Kovács Márton
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Literáti-Nagy Csanád
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály
arany441.732679 mNYMR
154.Kovács Tekla
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Kovács Kincső
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Piroska Dorottya
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
arany440.696277 mNYMR
155.Boronyai Nóra
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Benedek Helga
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Németh-Szabó Fruzsina
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
arany439.932334 mNYMR
156.Horváth Bálint
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Varga Olivér
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Bogdán Krisztofer
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
arany437.683080 mNYMR
157.Bolla Dávid Zsolt
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Csipánszky Gergő Botond
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Musicz Tibor
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
arany436.682600 mNYMR
158.Mónos Miklós
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Szmulai András
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Takács Áron
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
arany436.143477 mNYMR
159.Buchammer Szófia
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Kerner Csenge
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Prevácz Viktória
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
arany434.661944 mNYMR
160.Mókos Anita
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Ganusevich Kristina
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Mihalkó Dominika
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
arany433.881779 mNYMR
161.Horváth Blanka
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Bognár Jázmin Anna
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Horváth Anna Polla
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
arany431.792375 mNYMR
162.Obruchar Anna
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Simon Virág
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Vörösházi Hanna
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
arany431.013188 mNYMR
163.Marosi Abigél
Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Németh Luca
Szent Imre Általános Iskola
8. osztály
Vincze Gina
REMÉNYIK SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA - BOBA
7. osztály
arany429.243094 mNYMR
164.Kiss Ádám Balázs
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
Tordai Zétény
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
Tordai Zora
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály
arany426.862793 mNYMR
165.Bujdos Anna
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Bödő Blanka
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Nyíri Frida
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
arany423.161830 mNYMR
166.Orovecz Márton
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
7. osztály
Németh Ádám Zsolt
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
7. osztály
László Kornél
Dr. Szántó Imre Általános Iskola
7. osztály
arany423.073039 mNYMR
167.Vinkelbauer Vivien
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Szekeres-Catomió Zsófi
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Hetesi Mia
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
arany422.482984 mNYMR
168.Stenger Máté
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Várszegi Máté
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály

arany418.703325 mNYMR
169.Boros Eszter
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
7. osztály
Freyberger Léna
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
7. osztály
Gergye Diána
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
7. osztály
arany412.774008 mNYMR
170.Bertus Botond
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Osztrogonácz Tamás
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Osztertag Márton
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany411.511594 mNYMR
171.Juhász Zsófia
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Bankó Lara
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
Szabó Szilárd
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
7. osztály
arany407.982816 mNYMR
172.CZEMMEL ZSÓFIA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
TÍMÁR VIKTÓRIA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
SOMOGYI BLANKA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
arany406.812482 mNYMR
173.Tarczal István
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
Nagy Gábor
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
Benkő Péter
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
arany404.612846 mNYMR
174.Izsák-Rudolf Csanád
Soproni Széchenyi István Gimnázium
8. osztály
Karó Zoltán Dániel
Soproni Széchenyi István Gimnázium
8. osztály
Lichtl Áron
Soproni Széchenyi István Gimnázium
8. osztály
arany402.714683 mNYMR
175.Domina Enikő Katalin
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Guttmann Dóra
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
Magyar Zsófia
Ciszterci Szent István Gimnázium
8. osztály
arany402.651089 mNYMR
176.Nagy Mira
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
Soós Cecília
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
Keszthelyi Rebeka
Szent Gotthárd Általános Iskola
8. osztály
arany401.242906 mNYMR
177.Aradi Maja
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Jekler Nelli
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Szabó Zsófia
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
arany399.802628 mNYMR
178.Pap Kristóf
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Lincz Róbert
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Kiss Bence
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
arany397.853189 mNYMR
179.Balogh Bíborka
Csopaki Református Általános Iskola
8. osztály
Antmann Hanna
Csopaki Református Általános Iskola
8. osztály

arany396.932533 mNYMR
180.Milus Eliza
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Schmidt Mira
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Nagy Hanna
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
arany396.432245 mNYMR
181.Fánczi Gellért
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kólya Gergely
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kisteleki Máté
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany394.463323 mNYMR
182.Szelestey Janka
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Réczeg Gergő
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Bors Máté
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
arany390.133139 mNYMR
183.Antal Márk Levente
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Kolonics Dóra
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Letenyei Kata
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
arany387.322269 mNYMR
184.Gáncs Előd
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
8. osztály
Máhl-Szalóky Jázmin
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
8. osztály
Tóth Luca
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
8. osztály
arany386.282524 mNYMR
185.SZELECZ-FELLNER LAJOS
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
GÁL DÁVID
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
MOHÁCSI SZILÁRD
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
arany383.823929 mNYMR
186.LUDAS-TÓTH BENEDEK
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
BÁLINT BOLDIZSÁR
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
BENCSIK ZALÁN
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
arany383.732708 mNYMR
187.Beke Hanna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
8. osztály
Hagyó Benedek
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
8. osztály
Kovács Botond
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
8. osztály
arany382.373701 mNYMR
188.Molnár Blanka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Pokorny Réka
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály

arany380.812070 mNYMR
189.KŐHALMI DORIÁN
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
BÁCSI BARNABÁS
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály

arany379.833233 mNYMR
190.Kerner András
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Németh Dániel
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Szemethy Huba
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
arany378.324199 mNYMR
191.Tóth Liliána
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Kórusz Fruzsina
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Katulyák Anna
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
arany378.022661 mNYMR
192.Szijártó Szilárd
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Reiner Levente
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály

arany377.922312 mNYMR
193.Lengyel Luca
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
7. osztály
Hargitai Zalán
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
7. osztály
Molnár Hanna
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
7. osztály
arany377.583466 mNYMR
194.Szabó Dániel
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Weiner Andor
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
Paizs Ferenc Márton
Tatabányai Árpád Gimnázium
7. osztály
arany377.572845 mNYMR
195.Markó Flóra
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Varga Áhim
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
Járfás-Csiky Iván
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály
arany377.395310 mNYMR
196.JANCSIK MIRA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály
BÁCSI ZSÓFIA
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
7. osztály

arany376.692843 mNYMR
197.Fésü Ella
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Kelemen Lili Andrea
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Paucsa Bella
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
arany376.132583 mNYMR
198.Czupy Kornélia
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
Gádzsa Sára
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
Vizaver Dorottya
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. osztály
arany373.782977 mNYMR
199.Török Balázs
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Czinder Tibor Péter
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Antal Dominik
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
arany372.443666 mNYMR
200.Domokos Emília
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Szabó Csenge
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Székely Hanna Sára
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
arany371.802959 mNYMR
201.Nyuli Gábor
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Juhász Csaba
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Huszti Ákos
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany370.392819 mNYMR
202.Nagy Jázmin
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Agg Bianka
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály

arany368.562596 mNYMR
203.Schlapak Panni
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Csorba Hunóra
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
Árendás Viola
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola
7. osztály
arany365.132597 mNYMR
204.Gönczi Nina Bianka
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Laczi Fanni
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Ignácz Mónika
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany364.982207 mNYMR
205.Csik Borbála
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Lehr Szófia
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Bikádi Hanna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany364.242108 mNYMR
206.Witzl Zsuzsanna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Ujhelyi Liliána
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
Filkor Léna
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
8. osztály
arany356.432407 mNYMR
207.Németh Dalma
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Zsohár Réka Sarolt
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály

arany354.494761 mNYMR
208.Németh Levente
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Kiss-Hodvogner Márk
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Kiss Adrián
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
arany353.194245 mNYMR
209.Szekeres Dominik Bálint
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Reszegi Koppány Zoltán
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Géber Benett
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
arany352.913373 mNYMR
210.Selmeczi Ádám
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Drágán Attila
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Varga Dominik
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
arany352.703915 mNYMR
211.Molnár Norman
Tatabányai Árpád Gimnázium
8. osztály
Patonay Milán Zsolt
Tatabányai Árpád Gimnázium
8. osztály

arany352.493093 mNYMR
212.Jaszenovics Bence
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Katholische Grundschule
8. osztály
János Zsolt

arany352.422647 mNYMR
213.Toriska Hanna
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Elter Helga
Zamárdi Fekete István Általános Iskola
7. osztály
Elter Gréta
Zamárdi Fekete István Általános Iskola
7. osztály
arany351.733319 mNYMR
214.Kondor Tamás
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Kovács Dóra
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Nagy Zora
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
arany351.722789 mNYMR
215.Pletser Elizabet
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Török Olívia
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály

arany351.193001 mNYMR
216.Petheő-Tuli Mózes
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Varga Márk
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Szkubenics Márton
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
arany350.102475 mNYMR
217.Bubreg Zsófia
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Kálmáncsi Diána
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
Klier Dávid
Mohács Térségi Általános Iskola
8. osztály
arany349.536271 mNYMR
218.Juszkó Hanna
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Sárdi Lavínia
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
Szili Dorka
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. osztály
arany349.052937 mNYMR
219.Varga Rozi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Németh Hanna
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Czékmann Alíz
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
arany348.945526 mNYMR
220.Brezovai Fanni
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
Magyar Barnabás
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
Kőszeghy Kristóf
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
arany348.542876 mNYMR
221.Szauer Dávid
Mohács Térségi Általános Iskola
7. osztály
Sztojka Krisztián
Mohács Térségi Általános Iskola
7. osztály

arany347.566228 mNYMR
222.Rácz Milán
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
Schattmann Ákos
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
Molnár Csongor
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
arany347.533225 mNYMR
223.Marosi Kolos
Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Hajós Balázs
Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

arany347.483129 mNYMR
224.Tuba Nóra
Madocsai Református Általános Iskola
8. osztály
Bognár Nikoletta
Madocsai Református Általános Iskola
8. osztály
Eke Máté
Madocsai Református Általános Iskola
8. osztály
arany346.182670 mNYMR
225.Khinheffner Levente
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
Csabai Milán
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
Rózsenberszki István
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
arany345.823304 mNYMR
226.Kiss Benedek
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Kerekes Liza
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Zsolnai Fruzsina
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
arany345.663407 mNYMR
227.UJfalussy Ádám
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Boros Bence
Vörösberényi Általános Iskola
8. osztály

arany345.353198 mNYMR
228.Nagy László
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Rózsás Botond
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
Tilinger Félix
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály
arany343.9412021 mNYMR
229.Milák Borbála
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Gölöncsér Lili Nóra
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály

arany343.442429 mNYMR
230.Eőry Marcell
Lackner Kristóf Általános Iskola
7. osztály
Kis Zsuzsanna
Lackner Kristóf Általános Iskola
7. osztály
Gábor Sára
Lackner Kristóf Általános Iskola
7. osztály
arany341.112892 mNYMR
231.Magas Máté
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Szilágyi László
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Kámán Ágoston
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
arany334.634237 mNYMR
232.Radák Réka Jana
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
8. osztály
Tóth Kincső
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
8. osztály
Kiskó Kamilla
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye
8. osztály
arany331.674893 mNYMR
233.Kulcsár Lia
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8. osztály
Tóth Boglárka
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8. osztály
Tremmel Lili
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8. osztály
ezüst296.521886 mNYMR
234.Lovay Nimród
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Hörnyéki Nándor
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Halász Márk
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst288.991544 mNYMR
235.Németh Lóránd
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Misi Barnabás
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
Tóth Lukács
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
7. osztály
ezüst287.991833 mNYMR
236.Segesdi Soma
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Ber Zsuzsa
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
Ötvösi Lili
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
8. osztály
ezüst283.701591 mNYMR
237.Dobi Noémi
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Dzsilali-Saiah Lotti
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
Keresztes Ádám
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola
7. osztály
ezüst270.882536 mNYMR
238.Südi Melinda
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Sipos Réka Hanna
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály

ezüst266.261320 mNYMR
239.Hermann Fanni
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Varga Izabella
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
Szüts Naomi
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
8. osztály
ezüst265.192246 mNYMR
240.Stefák Diána
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Koronics Barbara
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Soós Izabella
Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst263.211373 mNYMR
241.Kiss-Horváth Ádin
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
8. osztály
Rakos Zoltán
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
8. osztály

ezüst262.701540 mNYMR
242.Heim Péter
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály
Éder Imre
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
8. osztály

ezüst260.751791 mNYMR
243.Simon Ákos
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Péli Szabolcs
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály

ezüst257.461630 mNYMR
244.Dékány Csenge Emma
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Zágorhidi-Czigány Borbála
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
Bohár Klaudia
Vasvári Általános Iskola
7. osztály
ezüst256.832511 mNYMR
245.Varga Hédi
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Fehér Panna
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Kiss Bálint
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
ezüst256.362618 mNYMR
246.Bedő Boglárka
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Csapó Lara
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Limp Réka
Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst254.022598 mNYMR
247.Szabó Jázmin
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8. osztály
Deák Kira

ezüst253.26325 mNYMR
248.Németh Kevin Ferenc
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
7. osztály
Egyházi Bence
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
6. osztály
Molnár László Dominik
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
6. osztály
ezüst251.782999 mNYMR
249.Horváth Dorina
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
Horváth Flóra
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
Schulz Franciska
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
7. osztály
ezüst251.482104 mNYMR
250.Kis Márton Vidor Bátor
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Lukács Zénó Zakariás
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
Krasznai Gábor
Szent Orsolya Bencés Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7. osztály
ezüst251.082740 mNYMR
251.Fux Richárd
Kótai Lajos Általános Iskola
8. osztály
Kocsis Kira
Kótai Lajos Általános Iskola
8. osztály
Vas Ádám
Kótai Lajos Általános Iskola
8. osztály
ezüst250.923242 mNYMR
252.Suga Nataniel
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Bedi Hanna
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Dankovics Emília
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
ezüst250.332423 mNYMR
253.Bedi Rebeka
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Sömenek Levente
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Pallós Dóra
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
ezüst248.033319 mNYMR
254.Molnár Tímea Csenge
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály
Tarnai Izabella
Szekszárdi Baka István Általános Iskola
8. osztály

ezüst246.943396 mNYMR
255.Vörös Máté
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Király Márk
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Bánfi Bálint
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
ezüst246.232480 mNYMR
256.Baranyai Boglárka
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Barabás Emma Sára
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

ezüst244.442882 mNYMR
257.Csaplár-Nagy Soma
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
7. osztály
Horváth Rozina
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
7. osztály
Vida Mark
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája
7. osztály
ezüst243.632275 mNYMR
258.Tóth - Renczes Zsuzsanna
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Csányi Áron
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

ezüst242.602152 mNYMR
259.Vereckei Katica
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Móser Anna
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
Ber Zsófia
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
7. osztály
ezüst241.422327 mNYMR
260.Adravecz Kristóf
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Jurida Máté
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
Lázár Alexander
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
8. osztály
ezüst241.382113 mNYMR
261.Szabó Botond
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
7. osztály
Petrás László
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
7. osztály
Szerémi Zoltán
Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
7. osztály
ezüst241.353383 mNYMR
262.Prajczer Dávid
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Hidegh Flórián
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Palkovics Levente
Beledi Általános Iskola
7. osztály
ezüst241.113549 mNYMR
263.Brett Calvin Lopez
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Bihari Tamás
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
Szkubenics Panna
Székesfehérvári István Király Általános Iskola
7. osztály
ezüst239.843590 mNYMR
264.Horváth Lilla
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
Kovácsik Hanna
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
Farkas Gréta
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
ezüst239.302238 mNYMR
265.Bokros Levente Balázs
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
Gál Laura Judit
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
Zachara Zétény
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
7. osztály
ezüst237.382391 mNYMR
266.Nagy Maja
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Tolnai Bíborka
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
Wächter Liliána
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola
8. osztály
ezüst236.922133 mNYMR
267.Garai Léna
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Toldi Júlia
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
Mórocz Lolita
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
7. osztály
ezüst236.422413 mNYMR
268.Gitta Maja Titanilla
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Berta Lilla Veronika
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Németh Bianka
Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
ezüst234.572540 mNYMR
269.Czinkán Dominik Róbert
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Csomai Dávid Zoltán
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

ezüst232.832859 mNYMR
270.Heinbach Zoé
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Csányi Sunny Hayley
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Rabi-Szita Emese
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
ezüst231.532783 mNYMR
271.Tamás Boglárka
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Kiss Ármin
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
Szabó Márk
Csopaki Református Általános Iskola
7. osztály
ezüst231.143060 mNYMR
272.Nagy Ágota
Óvárosi Általános Iskola
8. osztály
Somhegyi Panna
Óvárosi Általános Iskola
8. osztály

ezüst231.133040 mNYMR
273.Monek Kicső
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Vass Kata
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
Katona-Bányai Patrik
Szent Gotthárd Általános Iskola
7. osztály
ezüst231.113499 mNYMR
274.Bódis Csongor
Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
7. osztály
Keresztes Ákos

ezüst230.673052 mNYMR
275.Márkus Lilla
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
Steiner Evelin
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
Orsós Nikolett
Törökkoppányi Általános Iskola
8. osztály
ezüst230.263028 mNYMR
276.Polgár Liza
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály
Steigler Dalma
Vörösberényi Általános Iskola
7. osztály

ezüst229.071566 mNYMR
277.Odorics Emma
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Sági Abigél
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Keresztényi Csenge
Beledi Általános Iskola
7. osztály
ezüst226.532203 mNYMR
278.Szabó Zétény
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály
Bérczes Patrik
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7. osztály

ezüst225.151581 mNYMR
279.Szalai Rebeka
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Menyhárt Luca
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Nagy Léna
Beledi Általános Iskola
7. osztály
ezüst224.752139 mNYMR
280.Mészáros Anna Lili
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Szűcs Panna Flóra
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
Vigmond Virág
Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagiskolája
7. osztály
ezüst223.792136 mNYMR
281.Juhai Ákos
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
8. osztály
Horváth Krisztina
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
8. osztály
Dányádi Kármen
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
8. osztály
ezüst221.741727 mNYMR
282.Freund Barnabás
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Mayer Noel
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
Tóth Martin
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6. osztály
ezüst220.562542 mNYMR
283.Németh Kamilla
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Németh Cintia
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Gulyás Dóra
Beledi Általános Iskola
7. osztály
ezüst219.841701 mNYMR
284.Antal Ákos
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Nyári Endre
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
Varga Rajmund
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
7. osztály
ezüst212.331821 mNYMR
285.Bognár Fanni
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Pálinkás Benjámin
Beledi Általános Iskola
7. osztály
Fenyvesi Zsófia
Beledi Általános Iskola
7. osztály
ezüst211.833346 mNYMR
286.Barna Máté Márk
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Deák Levente
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
Farkas András
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
7. osztály
bronz166.491182 mNYMR
287.Litresits Luca
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Vasas Johanna
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
Horváth Heléna
Soproni Széchenyi István Gimnázium
7. osztály
bronz153.732595 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Füzes Bulcsú Elek
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Kummer Lóránt
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Monos Milosz Attila
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
gyémánt783.441144 mBPP
2.Vikár Alex Andor
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Zhang Hanyu
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Kovács Huba Bendegúz
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt779.211465 mBPP
3.Balis Milán
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Geosits Levente Gergely
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Kőhegyi Simon Zoltán
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt778.711405 mBPP
4.Somogyi Dániel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Kiss Bende
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Kocsis-Cséfán Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
gyémánt777.181385 mBPP
5.Petrovics Marcell
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Tamás Ábel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Solymosi Árpád
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
gyémánt775.141593 mBPP
6.Matuz Kristóf
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Schadek Ákos
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Lakos Mihály
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt774.721374 mBPP
7.Berec Bendegúz
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Szeti László
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Némedi Dominik
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
gyémánt774.631718 mBPP
8.Papp Dénes
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Sztripszky Borisz
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Kovács Kristóf
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
gyémánt774.611498 mBPP
9.Halmos Jázmin
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Kubinyi Hanna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Mudri Anna Gréta
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt773.551378 mBPP
10.Angel Kamilla
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Karácsonyi Kira
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Hanzély Anna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt773.471682 mBPP
11.Juhász Jázmin
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Telepi Kata
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Fábián Flóra
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt772.991577 mBPP
12.Izsó Kornél
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Béres Gergely
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály

gyémánt772.881668 mBPP
13.Szahakjan Anzsela
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Várszegi Nikolett
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Léránt Anna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt772.831385 mBPP
14.Thész Luca Rozália
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Szalai Anna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Rész Lilla
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt771.711506 mBPP
15.Lukács Emma
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Magyar Petra
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Incze Csenge
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt771.581242 mBPP
16.Balázs Elza
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Takács Emili
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Tamás Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt771.532420 mBPP
17.Varga Zoltán
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Pénzes-Feles Miklós
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Patai Gergő Bence
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt769.792043 mBPP
18.Onczay Gréta
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Tóth Olivér
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Kővágó-Laky Nóra
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt769.181400 mBPP
19.Surnyák Mihály
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Vághy Dominik
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Boros-Kert Bálint
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt767.022063 mBPP
20.Abarghani Atrin
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Csonka Míra
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Fodor Bendegúz Kende
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt766.981570 mBPP
21.Meggyes M. Zalán
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
Mödlinger Pál
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
Nánási Szabolcs
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
gyémánt766.661751 mBPP
22.Hadházi Borbála
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Hlavaty Sára Klára
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Kaiser Adél
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
gyémánt765.821539 mBPP
23.Szabó Álmos Benedek
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Varga Szabolcs
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Tiborcz Botond Tamás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
gyémánt765.241674 mBPP
24.Tóth Milla
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Ruszin Veronika
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Filep Fanni
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt762.861875 mBPP
25.Balogh András
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Filkor Dominik
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Révész Dániel
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt762.431843 mBPP
26.Ács Dóra Csenge
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Kőműves Ármin
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Bobák Liliána
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt760.691957 mBPP
27.Kiss Veronika
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Kelemen-Mravik Miléna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Gregász Anikó
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
gyémánt760.691714 mBPP
28.Tornallyay Nadin
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
László Lilien
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Clara Caetano Massarini
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt760.521783 mBPP
29.Móricz Veronika
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Schneider Lisanne
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Kis Ágota
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
gyémánt757.002310 mBPP
30.Tényi Zsombor
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Tóth Máté Gábor
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Zemniczky Zsombor
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
gyémánt755.272942 mBPP
31.Glöckl Péter Zoltán
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Karaba Péter András
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Németh Bence
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt754.132211 mBPP
32.Bunda Rebeka Zille
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Tóth Borbála Luca
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Minorics Lilien

gyémánt754.102233 mBPP
33.Juhász Márton
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Fejér Dávid Ferenc
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Háda Máté Zéta
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
gyémánt753.691773 mBPP
34.Mészáros Blanka Lili
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
Sasvári Léna Lilla
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
Tóth Dorka Georgina
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
gyémánt752.622722 mBPP
35.Olesnyovics Réka
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
Moticska Liza
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
Földes Norbert
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
gyémánt750.201800 mBPP
36.Mátraházi Szonja
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Leveszy Amanda
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Horváth Hella
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt748.162572 mBPP
37.Dénes Bence András
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Dugasz Marcell Attila
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Mózes Csanád
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
gyémánt742.571983 mBPP
38.Dolezsai Petra
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Ruzicska Panni
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Henn Dorottya
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
gyémánt736.584594 mBPP
39.Vas Balázs
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Brinzik Janka
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Oláh-Dallos Dorina
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt728.692145 mBPP
40.Liu Mingyang
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Kalydy Zétény
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Zsitva Máté Attila
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt728.102249 mBPP
41.Krüzsely Csaba Kristóf
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Szilágyi Mátyás Sándor
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Tordai Hunor
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
gyémánt716.032352 mBPP
42.Farkas Lilla
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
Szikói Petra
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
Bán Emma
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
gyémánt715.661978 mBPP
43.Kemény Lili
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Novák Csenge
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Hetesi Balázs Gergő
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt713.394726 mBPP
44.Somlósi Mihály
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Holló Máté
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Lányi Martin
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
gyémánt707.533875 mBPP
45.Szentesi Áron
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Contreras Horváth Diego Andrés
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Székely Áron
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
gyémánt692.102476 mBPP
46.Kolbert Arnold
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Sivák Marcell
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Szajki Bence
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
gyémánt682.372655 mBPP
47.Pataki István
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Szegner Vanda
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Végh Nóra
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt678.132467 mBPP
48.Jánoska Regina
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Mózes Petra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Németh Laura
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
gyémánt677.822658 mBPP
49.Papp-Hamar László
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Harnos Martin Attila
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Hoták Nándor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt676.182754 mBPP
50.Bencsik László
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Bozsik-Zakar Tamás
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Rózsavölgyi Ádám
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
gyémánt663.461221 mBPP
51.Mérei Barnabás
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Móricz Dávid Bercel
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Nardai Réka
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
gyémánt662.661136 mBPP
52.Csárdás Erik
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
Mészáros Nikosz Bendegúz
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
Maurer Olivér
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
gyémánt660.581090 mBPP
53.Szaniszló Flóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Porpáczy Panna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály

gyémánt660.561348 mBPP
54.Jakab Lili
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
Pécsi Luca
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
Tóth Panka
VSZC Lányi Ferenc Technikum
10. osztály
gyémánt657.831234 mBPP
55.Kovács Alex
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
9. osztály
Menich Balázs
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
9. osztály
Szendrei Zoltán
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
9. osztály
gyémánt656.561125 mBPP
56.Hollósi Lili
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Nagy Boglárka Emma
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Szombati Nóra
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
gyémánt656.411475 mBPP
57.Kun Csenge Olívia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Vaida Larisa Maria
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Kaiser Kitti
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt650.111367 mBPP
58.Boruzs Csenge Réka
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Hakkel Linett Vivien
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Peszeki Nóra Katalin
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
gyémánt648.411981 mBPP
59.Kozák Sára Rózsa
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Agárdi Flóra
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Buzás Boróka Petra
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt645.811352 mBPP
60.Miklós Eszter
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Pintér Bernadett
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Velkei Vanda
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
gyémánt645.771432 mBPP
61.Tóth Lara Sofia
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Cservári Zsófia Panna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Dalos Domán
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
gyémánt645.261773 mBPP
62.Kovács Dávid
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Treitli Erik
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Vágány Dávid János
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
arany566.851568 mBPP
63.Kele Jázmin
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Radics Jázmin Norina
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály

arany566.311557 mBPP
64.Magyar Viktória Kamilla
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Pisky Zsófia Katalin
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Szalma Ágnes
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
arany562.431858 mBPP
65.Besenyi Barbara
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Oláh Melani

arany556.283119 mBPP
66.Páll Vince
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Rosta Boldizsár
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Boros-Paholcsek Vince
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
arany556.021189 mBPP
67.Barnóczky Lőrinc Gergely
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Koscsó Áron László
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Pártpál Botond Örs
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
arany553.072727 mBPP
68.Móra Vince
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
Juhász Mezővári Milán
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
Takács Flórián
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
arany551.681499 mBPP
69.Böröczky Ábel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Németh András
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Fábián Boldizsár
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
arany551.031896 mBPP
70.Bárdos Fruzsina Zoé
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Balogh Berta Zsófia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
Mihályi Bori Anna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
10. osztály
arany550.592191 mBPP
71.Fehér Ákos
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
10. osztály
Flaisz Ádám
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
10. osztály
Zhang Hao
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
10. osztály
arany550.322207 mBPP
72.Szellák Hanna Dóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Miklovicz Laura
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Regős Dóra Katinka
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
arany549.242409 mBPP
73.Ritvay Boglárka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Kasuba Zsófia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
Lefánti Bianka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9. osztály
arany549.101971 mBPP
74.Németh Natasa
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
Orbán Sára
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
Sziráki Mátyás
Baktay Ervin Gimnázium
10. osztály
arany546.862317 mBPP
75.Powlett Emma
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
Acsai Kata
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
Radics Vera
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
10. osztály
arany543.541182 mBPP
76.Balogh Enikő
Veres Pálné Gimnázium
9. osztály
Rózsa Eszter
Veres Pálné Gimnázium
9. osztály

arany540.671943 mBPP
77.Dányi Janka
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Lay Panna
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Csordás Bora
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
arany540.361242 mBPP
78.Juhász Luca
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Novák Emma Melitta
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály

arany534.423034 mBPP
79.Mihály Elza
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Manyura Luca Olívia
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Molnár Bettina
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
arany534.411995 mBPP
80.Pósfay Panni Minka
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály
Százi-Bagi Fruzsina Fédra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
10. osztály

arany534.162047 mBPP
81.Sántha Viktor Lehel
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
10. osztály
Garai Ádám

Dobossy Ádám
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
10. osztály
arany532.722558 mBPP
82.Szabó-Veres Olivér
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Hulényi Gellért
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Molnár Levente
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
9. osztály
arany531.392868 mBPP
83.Probáld Tímea
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Gyurka Viktória
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Nyerges Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
arany530.742577 mBPP
84.Kovács-Hajdics Áron
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Rajkó Fruzsina
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Borsi Laura
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
arany525.761828 mBPP
85.Rátonyi Anna Eszter
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Rimóczi Zsófi
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Békés Balázs
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
10. osztály
arany513.953989 mBPP
86.Mucsányi Lora
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
10. osztály
Pap Judit
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
10. osztály
Varga Zselyke
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
10. osztály
arany505.652673 mBPP
87.Blahúz Luca
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Jandó Petra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
Matula Hanna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
9. osztály
arany496.723662 mBPP
88.Pártos Emese
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Konkoly Anna Marietta
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Kovács Szumire Fanni
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
arany495.802019 mBPP
89.Gaál Miklós
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Baranyai Áron
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály

arany480.122082 mBPP
90.Stráner Mihály
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Erőss András Bálint
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Torma Sámuel Jakab
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
arany454.06809 mBPP
91.Papp Zsófia Jázmin
VSZC Lányi Ferenc Technikum
9. osztály
Papp Noel
VSZC Lányi Ferenc Technikum
9. osztály

arany452.79842 mBPP
92.Máté Kende
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály
Ihász Dávid
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
10. osztály

arany446.184076 mBPP
93.Maurer Anna
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Megyesi Huba Csaba
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Melléthei-Barna Katalin Mária
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
arany446.111143 mBPP
94.Bayerle Patrik
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
Bábik Benedek
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
Pup Levente
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
arany445.633085 mBPP
95.Dienes Nándor Sámuel
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Szalka Luca
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Fuszek-Bajnok Léda Zita
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
arany442.861040 mBPP
96.Kovács Boldizsár
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Pálos Lőrinc
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Matuz Gergely
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
arany440.261243 mBPP
97.Komlósi Panna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Vonnák Bernadett Gabriella
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály

arany434.642144 mBPP
98.Fejes lászló Gábor
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Furkó Barnabás
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Togyer Milán
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
arany433.535816 mBPP
99.Hetényi Míra
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Varga Lilien
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Horváth Alex
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
arany427.542396 mBPP
100.Sabján Szonja
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Martonosi Lotti
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Rozgonyi Liliána
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
arany426.313093 mBPP
101.Jakab Tamás
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Átyim Patrick Ferdiansyah
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Solymosi-Kabdebó Dániel
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
arany424.573185 mBPP
102.Tóth Benedek
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Lackó Bálint
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
Kovács Bátor
Karinthy Frigyes Gimnázium
9. osztály
arany421.743711 mBPP
103.Kocsis Dávid
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Danka Marcell
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály

arany420.232310 mBPP
104.Balla Máté Róbert
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Ézsiás Léna Kamilla
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Tokaji Dorka
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
arany409.356131 mBPP
105.Beöthy-Kiss Marcell Dániel
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
9. osztály
Petrovits Marcell
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
9. osztály
Strausz Lukács
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
9. osztály
arany406.222368 mBPP
106.Harmos Luca
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Janó Petra Zsófia
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Batke Dorka Panna
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
arany405.181549 mBPP
107.Beleznay Szonja
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Rakovsky Dóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Blesz Szofia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
arany403.213765 mBPP
108.Dajka Csenge
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Buza Réka
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Kozma Hanna
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
arany402.342744 mBPP
109.Toma Ádám-Stefan
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Tokai Csoma
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Szekeres Zalán Sámuel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
arany393.533714 mBPP
110.Lambert Zsófia
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Lambert Emilia
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
Polauer Kitti
Baktay Ervin Gimnázium
9. osztály
arany392.783222 mBPP
111.Páger Máté
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Koósa Levente
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Márta Róbert
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany391.772322 mBPP
112.Bui Le Uyen
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Csiszér Lilla
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Tolomio Rebeka
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
arany387.922335 mBPP
113.Ecser Mátyás
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Kiss Ádám
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Mráz Bálint
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
arany382.927210 mBPP
114.Béni Jázmin
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Cserney Máté
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Vass-Budai Adél
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
arany369.631635 mBPP
115.Nagy Gréta
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Gulyás-Perisic Lola
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
Puskás Emma
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
10. osztály
arany365.582421 mBPP
116.Balogh Levente
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
10. osztály
Kovács Zoltán

arany346.183189 mBPP
117.Hetessy Diána
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Kovács Lili Nóra
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Csermák Domonkos
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
arany338.237698 mBPP
118.Szabó Bence
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
Szántó Benedek
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
Barabás Buda Zétény
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
ezüst282.50765 mBPP
119.Bezegh Otília
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Rácz-Szőllősi Flóra
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Ratkai Bíborka
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
ezüst273.441406 mBPP
120.Somlai Vera
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Pol Vera
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Turbék Boglárka
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
ezüst269.981241 mBPP
121.Perjési Emese
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Szeleczki Dóra
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
Varga Fanni Rozália
Várkonyi István Általános Iskola
8. osztály
ezüst262.173344 mBPP
122.Császár Viktória
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Csiki Grace Zselyke
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Szabó Zita Léna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
ezüst258.911754 mBPP
123.Borbély Gabriella Hajnalka
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
Varga Beatrix
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
Setényi Tamara Lídia
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
9. osztály
ezüst258.412242 mBPP
124.Szova Lilien
VSZC Lányi Ferenc Technikum
9. osztály
Máthé Dóra
VSZC Lányi Ferenc Technikum
9. osztály

ezüst256.47416 mBPP
125.Nemes Máté
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Valkó Mihály
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
Valkó Brúnó
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
9. osztály
ezüst241.111705 mBPP
126.Berger Benjámin Zente
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Horváth Tamás
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Koronics Lili Nóra
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
ezüst241.011641 mBPP
127.Bottlik Mirtill
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Jáki Máté
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Lakos Gábor Olivér
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
ezüst237.972010 mBPP
128.Prohászka Szonja Kata
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Sárvári Szófia
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Vincze Diána
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
ezüst236.302438 mBPP
129.Krepuska Sára Johanna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Minorics Lilien
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
Vikár Milla Brigitta
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
9. osztály
ezüst235.921663 mBPP
130.Radko Marharyta
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Kantariya Maria Evgenievna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
Csepregi Imola
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
10. osztály
ezüst235.111507 mBPP
131.J. Tóth László Zétény
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
Kerkay Rebeka Szabina
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
Rokfalusy Réka
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
9. osztály
ezüst231.282141 mBPP
132.Toldi Kitti
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Takács Natasa
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
Székely Sára
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
9. osztály
bronz184.58240 mBPP
133.Lázár Dominik
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
Lengyel Olivér
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
Hanyecz Benedek
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
9. osztály
bronz181.64382 mBPP
134.Arany-Sziget Lilla
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Beregnyei Zsófia
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
Li Vi An
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
9. osztály
bronz146.171582 mBPP
135.Varga Domos Marcell
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Ráduly Réka
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
Rónaszéki Hanga
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
9. osztály
100.00240 mBPP
136.Lajtos Barnabás
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály
Petrinovics Patrik
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
10. osztály

100.00n/aBPP
1.Csillik Mónika
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Tóth Hanna
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály

gyémánt786.241113 mKMR
2.Körmöndi Csanád
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Sasvári Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Szabó Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt784.481229 mKMR
3.Kőrffy Olívia
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Cziner Szófia
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Molnár Jázmin Hanna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
gyémánt782.821116 mKMR
4.Molnár Boldizsár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Havasi Dominik Olivér
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Terjék Tomaj
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
gyémánt781.631111 mKMR
5.Kávási László Levente
KSZC Ványai Ambrus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Szél Hanna Olimpia
KSZC Ványai Ambrus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Vasas Gitta Ilona
KSZC Ványai Ambrus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
gyémánt781.521213 mKMR
6.Vakhal Máté
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Willand Roland
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály

gyémánt781.091990 mKMR
7.Tóth Liza
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Kovaljuk Milán
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Martyin János Bence
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
gyémánt780.041596 mKMR
8.Csupor Illés
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
9. osztály
Papdi Benett
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
9. osztály
Tátray Ádám
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
9. osztály
gyémánt779.261045 mKMR
9.Hunyadi Zsolt
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Vajda Dávid
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Benes Ádám
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
gyémánt779.211546 mKMR
10.Klupta Barbara
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kis Kevin
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Hódos Gergő Imre
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt778.901550 mKMR
11.Szabó Aletta
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Mezei Kincső
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Nagy Lóránt
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt778.471663 mKMR
12.Baráth Fülöp
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Varga László
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Fekete Róbert
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
gyémánt778.321368 mKMR
13.Kiss Petra
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Parlagi Mirtill
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Simon Gréta
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
gyémánt778.261616 mKMR
14.Fűz Dávid
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
10. osztály
Kovács Péter

Nyikon Róbert
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
10. osztály
gyémánt777.481566 mKMR
15.Lipták Miklós
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Forgács Ádám
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Galambos Ádám
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt776.891777 mKMR
16.Császár Noémi Fanni
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
9. osztály
Kerekes Krisztián Márk
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
9. osztály
Bárkányi Bence
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
9. osztály
gyémánt776.881795 mKMR
17.Kertész Lili
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
9. osztály
Tar Máté
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
9. osztály
Mészáros László
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
9. osztály
gyémánt776.341362 mKMR
18.Szabó Anna
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Tóth Viktor
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Herceg Zsófia
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
gyémánt776.311720 mKMR
19.Szabó Szkarlett
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
Nagy Márk
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
Lantos András Vajk
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
gyémánt775.651474 mKMR
20.Rabb Réka
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Szabó Regina
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Lakatos Zsófia
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt775.272230 mKMR
21.Dobre-Kecsmár Levente
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Erdélyi Bence
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Sike Sámuel
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt774.891381 mKMR
22.Lőrincz Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Kiss Dániel Ferenc
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Szabó Gergő
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt774.311482 mKMR
23.Farkas László
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Kardos István Milán
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Jónás Mihály
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt773.681951 mKMR
24.Belovai Milán
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Mogyoróssy Zsuzsanna
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Sallai Liliána Titanilla
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt773.591322 mKMR
25.Kopasz Petra
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Albi Viktória
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Józsa-Vincze Melitta
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt773.582351 mKMR
26.Kovács Milán Martin
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Molnár Bálint
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Paládi Bálint
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt772.561775 mKMR
27.Les Flóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Nagy Jázmin Emőke
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Markó Réka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt771.482005 mKMR
28.Szigeti Nándor
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Treiber Sebastian Maximilián
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Martos Géza
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt771.351499 mKMR
29.Tóth Lili
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Farkas Fanni Fruzsina
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Ragó Zalán László
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
gyémánt771.001831 mKMR
30.Lobancsuk Rebeka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Korbács Réka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Deák-Tóth Ármin
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt769.492104 mKMR
31.Jakab Jázmin
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Petrohai Attila
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Tóth Máté
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt768.422006 mKMR
32.Berkes Gábor
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
Bolyki Imre Ferenc
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
Peller Botond
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
gyémánt765.624418 mKMR
33.Heczeg Márton
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
8. osztály
Nagy Ádám Kornél
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
8. osztály
Korcsolai György
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
8. osztály
gyémánt765.061353 mKMR
34.Hegyi Barnabás Péter
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Nyitrai Márk
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Salga Benjámin
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt764.821978 mKMR
35.Kovács Gergő
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Mike Marcell
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Nagy Bence
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt764.762118 mKMR
36.Barna Luca
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Tóth Lara
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Birkás Rolf
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt763.291972 mKMR
37.Lakatos Mendel
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
Mikovity Ákos
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
Sréter Hunor
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
gyémánt763.032337 mKMR
38.Járdán Milán
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Kiss Ákos
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Vinnai Vendel
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
gyémánt762.432293 mKMR
39.Marjas Lili Anna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Koncsol Kincső
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Nevizsánszki Réka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt761.642108 mKMR
40.Kántor Benedek
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Sánta Lukács
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Csüri Antal
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
gyémánt760.701699 mKMR
41.Pető Jázmin Lara
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Palik Ábris Csanád
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Kovács Dániel József
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt760.461492 mKMR
42.Török Bálint
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
9. osztály
Balogh-Köblös Bertalan
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
9. osztály
Pap Zalán Dominik
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
9. osztály
gyémánt760.214240 mKMR
43.Mudra Anna Inez
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Pallay Abigél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Palugyai Hanna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt760.081323 mKMR
44.Tasi Katalin Maja
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
Fekete András
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
Szrnka Donát
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
gyémánt759.921849 mKMR
45.Köszörűs Dorina
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
Hajdu Gizella Eszter
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
Hegedüs Roland
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt759.223097 mKMR
46.Horváth Emília
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Gál Alexa

gyémánt757.622366 mKMR
47.Pohl Kevin
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Suhajda Sándor
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Curpás Botond
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
gyémánt756.764137 mKMR
48.Faragó Tamara
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Pallagi Anna
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Szujer Dorottya
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt756.071964 mKMR
49.Ágó Bence
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Soltész Milán
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Uti Bence Barnabás
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
gyémánt755.993683 mKMR
50.Labancz Tamás
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
10. osztály
Brevák Ruben
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
10. osztály
Kövesdi Levente
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
10. osztály
gyémánt755.735019 mKMR
51.Láposi Tímea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Meskó Amadea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Balogh Tamara
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt755.522904 mKMR
52.Nagy Attila
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Tóth Bence
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Horváth Levente
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt755.382108 mKMR
53.Kuti Veronika
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Juhász Gréta
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Maklári Ábel
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt755.091961 mKMR
54.Bereczki Dóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Cservenyák Lotti
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Fülöp Zsófia
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt755.082269 mKMR
55.Dávid Árpád
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Zsiros Zalán
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Bense Barnabás
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt754.761990 mKMR
56.Bakalár Tamás
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Laurinyecz Örs
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Szilágyi Pongrác
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt754.742098 mKMR
57.Ács Ágnes
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Gulyás Panka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Jeney Jázmin
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt754.422224 mKMR
58.Lengyel Balázs
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Pintér Dominik Zerind
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Tárkány Zénó László
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
gyémánt752.982454 mKMR
59.Bálint Szabolcs
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Paucsik Norbert
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Óvári Csaba
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt752.373018 mKMR
60.Lohr Eszter
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Pinke Bíborka
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Muceinece Julia
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
gyémánt750.381738 mKMR
61.Szerencsi Marcell
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Illés Bence
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Szakolcai-Blázi Csaba
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
gyémánt749.312341 mKMR
62.Vágó Ákos
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Mikó Dániel
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Szabados Máté
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
gyémánt747.982017 mKMR
63.Török Zsigmond András
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Bakai Nata
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Fekete Márton
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
gyémánt747.113031 mKMR
64.Pfaff Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Fehér Dániel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Farkas Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
gyémánt746.832159 mKMR
65.Fülöp Vivien
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Kassai Viki
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Harsányi Réka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt746.833278 mKMR
66.Kenéz Gáspár Milán
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Dobozi Kristóf
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Czeglédi Dániel
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt746.172518 mKMR
67.Gorzó Balázs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Baumgartner Dávid
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Balázs Márk
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt745.932523 mKMR
68.Halász Ádám
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Humenyik Gábor
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Matyi István Gyula
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt744.943915 mKMR
69.Mikulás Bíborka
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Süle Dorina

gyémánt744.843464 mKMR
70.Bihari-Nagy Emese
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
Katona Karina
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
Bozorádi Mira
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
10. osztály
gyémánt744.492473 mKMR
71.Veres Borbála
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Varga-Sebők Emma
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Fehér Aisa
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt744.171959 mKMR
72.Csizmadia Lea
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Molnár Mira
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Bartolák Maya
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt743.662589 mKMR
73.Makra Zóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Szabó Flóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Molnár Fruzsina
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
gyémánt742.601989 mKMR
74.Szahnova Erzsébet
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Lakatos Attila Joákim
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Madarász Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
gyémánt741.821617 mKMR
75.Angyal Kornél Zaránd
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Máté Ádám
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Varga Félix Ervin
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
gyémánt741.682239 mKMR
76.Szabó Luca
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Horváth Ivett
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Orosz Panna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt741.533175 mKMR
77.Zsemkó Anna Margit
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Csutak Csenge
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Éliás-Szabó Kata
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt739.042082 mKMR
78.Varga Vanda
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Tóth Regina
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály

gyémánt737.923390 mKMR
79.Zádori Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szabó Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Ardai Soma
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt737.622069 mKMR
80.Csikós Csenge
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Pető Anna Hargita
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Pető Benjámin Hunor
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
gyémánt737.291868 mKMR
81.Balogh Lili
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
9. osztály
Sarró József István
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
9. osztály
Szabó Viola
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
9. osztály
gyémánt736.762578 mKMR
82.Rozsnyai Lili
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Kárpáti Zsófia
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Gaál Dóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt736.685502 mKMR
83.Horváth Csaba
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Sipos Árpád
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szilágyi Balázs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt735.422422 mKMR
84.Kerekes Gergő
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
Márta László
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
Domonkos Szilárd
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
10. osztály
gyémánt734.992845 mKMR
85.Kántor Vince
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Birnbaum István
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Boholy Hunor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
gyémánt734.633301 mKMR
86.Kállai Alida
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Révész Flóra
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kovács Milán
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt732.983472 mKMR
87.Vágner Dóra
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Kamocsár Málna Andrea
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Turai Kíra
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt731.302191 mKMR
88.Kerezsi Dóra
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Váczi Mariann
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Zsigmond Eszter Mónika
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
gyémánt731.112625 mKMR
89.Jónás Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Miskolczi Dóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Söderberg Kajsa
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
gyémánt730.712607 mKMR
90.Kiss Kamilla
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
Pécsi Dóra
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
Németh Fruzsina
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
gyémánt729.742361 mKMR
91.Borbély Vanda
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Hovlov Izabella
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Bodor Panna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt728.812065 mKMR
92.Nagy Nelli
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Ladányi Lotti
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Dakos Hanna
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt728.222147 mKMR
93.Kuti Kevin
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Kálóczi Richárd
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Szabadi Olivér
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
gyémánt727.242493 mKMR
94.Hanzel Judit
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Molnár Molli
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Bakró Kinga
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
gyémánt725.692232 mKMR
95.Fekete Eszter
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Tóth Kamilla
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Bódizs Gréta
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
gyémánt723.042257 mKMR
96.Valach Emma
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Bajzák Lilien
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Dubovecz Alina
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
gyémánt721.912455 mKMR
97.Oláh Koppány
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Stefán Gergő
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Veress Milán
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt718.792380 mKMR
98.Mihók Emese
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Józsa Gábor Ákos
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Husla Noel Achilles
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
gyémánt718.233365 mKMR
99.Király Péter
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Ésik Marcell
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály

gyémánt718.022143 mKMR
100.Molnár Máté
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Mohácsi Dániel
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály

gyémánt717.962292 mKMR
101.Nagy-Domokos Maja
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Köteles Jázmin
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Laczkó Zsófia
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
gyémánt712.273564 mKMR
102.Kádár Vince
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Grózinger Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Fazekas Ákos
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt711.922363 mKMR
103.Herman Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Fecske Jázmin
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Elekes Ágoston
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt706.612572 mKMR
104.Ivancsó Vanda
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Beregszászi Bodza
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Fodor Panni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
gyémánt706.192246 mKMR
105.Ruzsinszky Balázs
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Horváth Dominik
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Tímár Tamás
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
gyémánt703.843193 mKMR
106.Fülöp Zsanka
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Keresztes Viktória
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Vági Lara
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt703.803366 mKMR
107.Sustyák Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Nauner Mátyás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szécsi Gábor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt701.012634 mKMR
108.Kis Levente
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Léhner Ádám
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kazinczy Zoltán
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt700.844726 mKMR
109.Ster Petra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szabados Kamilla
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Tomori szabina
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
gyémánt691.762602 mKMR
110.Péter Panna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Harakály Janka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Petykó Boglárka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt683.232314 mKMR
111.Poncsák Bence
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Lipcsák Zalán
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Villás Béla
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt682.262354 mKMR
112.Makai Szonja
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Trám Noémi
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Orosz Norina
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
gyémánt676.332674 mKMR
113.Lukács Balázs Márton
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Budai Bálint
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Csernyánszki Dávid
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
gyémánt673.632873 mKMR
114.Németh Kamilla
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Csernák Dániel
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Rafael Ferenc
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
gyémánt672.173984 mKMR
115.JUSZTIN LILLA ZOÉ
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
KÓSZÓ KÍRA ODETT
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
ZSÍROS LÉNÁRD
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
gyémánt670.632774 mKMR
116.Balla Benjamin
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Szili Donát

gyémánt664.911150 mKMR
117.Lukács Noel
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Kovács MátyásTivadar
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Fülepi Balázs
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt664.761270 mKMR
118.Novotni Máté
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Molnár Gábor
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Szilva Máté
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt663.901324 mKMR
119.Harsányi Levente
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Mazjuta János
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Szűcs Balázs
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt663.891168 mKMR
120.Kelemen Eszter
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Juhász-Nagy Szonja
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Soós Botond
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
gyémánt663.361190 mKMR
121.Bráner Bence
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Bihari Péter

gyémánt662.921078 mKMR
122.Hintz Petra
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Berencsi Luca
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Bibor Annamária
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt662.911200 mKMR
123.Maczinkó Dóra
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Pócsik Gréta
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Kótyuk Vivien Barbara
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt662.911161 mKMR
124.Mikola Dorottya
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Nagy Jázmin
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Bianki Viktória Gréta
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
gyémánt662.851192 mKMR
125.Menyhárt Tibor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Udvari Levente Ferenc
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Szabó Kristóf Zétény
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt662.691222 mKMR
126.Mező Anna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Csikai Anna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Jónás Léna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
gyémánt662.471203 mKMR
127.Buczkó Botond
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Koleszár Hanga Zóra,
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Tóth Zoé
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt662.431209 mKMR
128.Fülep-Asztalos Balázs
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Girán Balázs

gyémánt662.011226 mKMR
129.Gerics Sándor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Józsa Csaba
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Kapitor Zoárd
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt661.961233 mKMR
130.Ubrancsik Botond
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Anday Péter
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Antalfi Balázs
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt661.841214 mKMR
131.Csutak András
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Engi Balázs
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Horváth Ákos
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
gyémánt661.671261 mKMR
132.Balogh Rebeka
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Bengi Fanni
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály

gyémánt661.331411 mKMR
133.Labancz Kristóf
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Pásztor Attila
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Ivánkó Máté
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
gyémánt661.201211 mKMR
134.Csatai Nimród
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Csatai Botond

gyémánt661.031215 mKMR
135.Erdélyi Levente
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Fodor Balázs
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály

gyémánt660.761109 mKMR
136.Bakos Péter
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Fazekas Zsombor

gyémánt660.641486 mKMR
137.Szondi Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Szabó Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Kristin Róbert
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
gyémánt660.411230 mKMR
138.Illés Léna
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Takács Loretta Kata
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Czirják Hanga
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt658.981500 mKMR
139.Papp Csanád
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Kárpáti Tamás Gábor
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Szabó Dávid
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
gyémánt658.711186 mKMR
140.Kohán Leonárd
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
Farkas Zalán
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
Márki-Zay Pál
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
gyémánt657.421069 mKMR
141.Gál Zoltán
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Pap Szebasztián Mihály
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
Szabó Dániel
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt655.121733 mKMR
142.Molnár Kristóf János
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Penczinger Péter
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Visi Máté Dániel
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
gyémánt654.691684 mKMR
143.Kovács Károly
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Lakatos Fruzsina
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Kiss Lajos Dominik
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
gyémánt654.133523 mKMR
144.Pintér Gréta
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Nagy Anna Lívia
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
Kucsera-Tóth Edvard
Hatvani Bajza József Gimnázium
10. osztály
gyémánt653.311717 mKMR
145.Franke Bernát Bernard
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Bukta Botond

gyémánt652.631125 mKMR
146.Tapolcsányi Balázs
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Selmeczi Gergő
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Szabó Mátyás
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
gyémánt652.041406 mKMR
147.Fejes Richárd
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Révész Áron
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
Vörös Angéla
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
10. osztály
gyémánt651.791760 mKMR
148.Balogh Dominik Róbert
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
Nagy Alexandra
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
Mészáros Marcell
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
10. osztály
arany565.055722 mKMR
149.Styecz Dominik
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Gyalog Gergő
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Farkas Péter
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
arany563.862701 mKMR
150.Furman Csanád József
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Jobbágy Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Árvai Csongor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany558.331409 mKMR
151.Szabó Zalán
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Vajda Lajos
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Kurucz Gergő
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
arany556.866065 mKMR
152.Vincze-Móré Napsugár
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Kardkovács Botond
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Papp Hanna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
arany554.694183 mKMR
153.Csanádi Jázmin Hanna
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Herczeg Antónia Réka
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Gárdonyi Korina
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
arany554.193948 mKMR
154.Bora Ádám
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
Magyar Levente Árpád
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
Tóth Domonkos
Egri Dobó István Gimnázium
10. osztály
arany552.061929 mKMR
155.Fülöp Dóra
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Kalmár Gabriella
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Zagyi Terézia
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
arany551.03915 mKMR
156.Lippé Loránd
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Papp-Simon Mira
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Máté Csenge
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
arany550.943324 mKMR
157.Kucskár Kinga
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Téti Lilien
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
Szeghy Tímea
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
9. osztály
arany549.123287 mKMR
158.Potos Gréta
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Kantár Zsófia
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Orosz Zoé
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany547.744159 mKMR
159.Csehi Panna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Kertész Ákos Barnabás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
Robb Horkay Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
10. osztály
arany547.481983 mKMR
160.Borsi Máté
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kurucz Hunor
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Tóth- Gál Csongor
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
9. osztály
arany546.632916 mKMR
161.Schrek Bálint
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Szamosvári Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Magyar Zalán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
arany546.482381 mKMR
162.Nyulász Ádám
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
Varga-Berta Ákos
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
Nagy Vencel Márk
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
10. osztály
arany545.742144 mKMR
163.Mizsák Hanna Lili
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Pákozdi Bianka Anna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Nagy Annabella
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
arany541.723672 mKMR
164.Marjai Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Szabó Nándor Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Gazsi Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany541.481985 mKMR
165.Finta Dominika Jázmin
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Németh Lili Viktória
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Szabó Anna Kata
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
arany541.042985 mKMR
166.Huczek Roland
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Szaveljev Noel
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Tóth-Frank Barnabás
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
arany535.623732 mKMR
167.Jobbágy Tamás
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kiss Gábor Sámuel
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Putnoki Ádám Dávid
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
9. osztály
arany535.491793 mKMR
168.Elek Hanna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Gulyás Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Szabó Helga
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany535.362597 mKMR
169.Romfa Benjámin
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
10. osztály
Kármán Kiara Sára
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
10. osztály
Fenyvesi Márk
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
10. osztály
arany535.322366 mKMR
170.FÜLÖP LEVENTE GYÖRGY
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
KISBODRI BÁLINT ATTILA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
KOVÁCS MILÁN
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
arany529.893089 mKMR
171.Prikidánovics Tamás
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Vásárhelyi Virág
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Sipos Maja
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
arany527.944909 mKMR
172.Burai Zsófia Panna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Hódossy Hanna
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Erdei Sára
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
arany524.954494 mKMR
173.György-Kovács Olivér
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Lakatos-Tóth Emese Lea
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
Hajnal Nóra
Makói József Attila Gimnázium
9. osztály
arany523.073270 mKMR
174.Hajda Kincső
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Deli Aliz
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Gaál-Lajtos Bella
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
arany521.142261 mKMR
175.Kanzler Péter
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
Varga Krisztián
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
Turi Benjámin
Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
arany520.412421 mKMR
176.Rómer Lili
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Zalai András
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Nagy Zsombor
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
arany516.485233 mKMR
177.Faragó Anett
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Gyüre Eszter Róza
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Kovács Rebeka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany515.023562 mKMR
178.Tamás Anna
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Varga Fanni
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Király-Lakatos Kamilla
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
arany498.642252 mKMR
179.Kántor Tamás
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Hegedüs Lili
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Biró Milán
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany492.633441 mKMR
180.Osztoluczki Bojána
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Tábori Bianka
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Korompai Kamilla
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
arany488.673721 mKMR
181.Kakuk Roland
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Feró Dávid
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Szerencsés Soma
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
arany486.745525 mKMR
182.Papp Eszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Zombor Emma
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szabó Tamara
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
arany485.735008 mKMR
183.Szilágyi Diána
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Pocsai Gergő
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
Tóth Lili Zoé
Földes Ferenc Gimnázium
9. osztály
arany482.164243 mKMR
184.Bagi Máté
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Klement Noel
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Lehmann Zalán
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
arany480.562785 mKMR
185.Fazekas Panna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Mocsár Eszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Olasz Mirtill
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
arany478.882788 mKMR
186.Boldizsár Alexandra
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Molnár Dóra
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Tasi Jázmin
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
arany475.933328 mKMR
187.FÜLÖP VIVIEN
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
LENGYEL ZSÓFIA ERIKA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
VAJNER VIOLETTA VANDA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
arany473.082861 mKMR
188.Bárkányi Dániel
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Géró Csaba
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
9. osztály
Varga Zalán
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
arany469.793850 mKMR
189.Nagy Laura Tamara
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Karsai Vivien
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Vákiv Liliána
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
arany455.873757 mKMR
190.Darabos Áron
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Frühstück János
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
Mile Attila
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. osztály
arany446.722672 mKMR
191.Szepesi Maja
Makói József Attila Gimnázium
10. osztály
Ravasz Emma
Makói József Attila Gimnázium
10. osztály
Kispál Ildikó
Makói József Attila Gimnázium
10. osztály
arany445.393654 mKMR
192.Mészáros Liliána
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Bakos Panna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Szabó Szonja
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
arany442.605916 mKMR
193.Nagy Panna Zoé
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Nagy Vanda
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Gulyás Csenge
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany440.918375 mKMR
194.Bodrogi Adél
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Kárpáthy Fanni Száva
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
Halász Abigél
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
9. osztály
arany438.804385 mKMR
195.Kádár Félix
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
10. osztály
Varga András
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
10. osztály
Zhao Aaron
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
10. osztály
arany429.044094 mKMR
196.Bogdán Brúnó
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Katona József
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
Kollár Áron
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
9. osztály
arany428.391400 mKMR
197.Bakk Via
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Juhász-Nagy Lili
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Szabó Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany427.771280 mKMR
198.Heffner Liliána
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Károly Nóra
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
Molnár Evelin
Hatvani Bajza József Gimnázium
9. osztály
arany417.204065 mKMR
199.Szkibák Panna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Sére Eszter
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály

arany410.094398 mKMR
200.Bulyáki Szabolcs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Hanuscsák Kristóf
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
Székely Erik
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
10. osztály
arany407.562805 mKMR
201.Dombóvári Nándor
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
Égető Sándor
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
Bánfi Tamás
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
10. osztály
arany407.401692 mKMR
202.Csík Hédi
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Oláh Roland
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
Nacsa Péter
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
arany405.692967 mKMR
203.Oláh Noémi
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Gubancsik-Szilágyi Szófia Gréta
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Szlahorek Dominika
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
arany403.692484 mKMR
204.Császár-Nagymihály Olivér
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Grezsa Bence
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
Pekla Martin
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
9. osztály
arany403.212605 mKMR
205.Marján Míra
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Tóth Hanna
Hőgyes Endre Gimnázium
10. osztály
Szabó Lilla
Hőgyes Endre Gimnázium
9. osztály
arany399.103648 mKMR
206.Sikerle Zsombor
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Tóth Soma
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Varga Henrik
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
arany396.722546 mKMR
207.Csontos Lilla
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Furtado-Tihor Lara Lilien
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Jójárt Soma
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
arany396.672682 mKMR
208.Csóré Zoé Csenge
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Lember Andrea
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Román Ádám
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
arany386.312924 mKMR
209.Bordács János
Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
Czakó László Imre
Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
Szegő János Patrik
Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium
9. osztály
arany386.181843 mKMR
210.Molnár Kinga
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
Molnár Letícia
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
Nagy Norina
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
9. osztály
arany378.233187 mKMR
211.Dudás Fanni
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Lengyel Kinga

arany373.385187 mKMR
212.Kulcsár Dominik
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Mikesz Benedek
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Erdei Kende
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany373.012298 mKMR
213.Ari Viktória
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Balog Sára
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Kormos Kristóf Béla
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
arany368.532537 mKMR
214.Bodnár Tímea
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Tóth Kinga
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Varga Hajnalka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
arany359.822371 mKMR
215.Kerekes Krisztina
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Poczok Luca Janka
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
Varga Norina
Egri Dobó István Gimnázium
9. osztály
arany358.962911 mKMR
216.Hegedűs Norbert
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Litauszky Nikolett
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
Konstantinovics Márk
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
10. osztály
ezüst292.071363 mKMR
217.Szürös Linda
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Orosz Boglárka

ezüst290.411278 mKMR
218.Marozsán Boglárka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Nagy Noémi
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Poczik Gergő
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
ezüst284.362976 mKMR
219.Komlósi Emma Julianna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Németh Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
Korpás Hanna Diána
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
9. osztály
ezüst278.611341 mKMR
220.Tóth Ádám
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Nagy Marcell
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Lakatos Eszter
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
ezüst274.863099 mKMR
221.Szabó Dóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Molnár Nikolett
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
Csák Judit
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
9. osztály
ezüst273.862559 mKMR
222.Bodnár Viktória
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Bálint Abigél Anna
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
Módis Vivien
Földes Ferenc Gimnázium
8. osztály
ezüst268.792908 mKMR
223.Takács Orsolya
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Tóth Zsófia
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Kun Alexandra
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
9. osztály
ezüst267.162778 mKMR
224.KÓSZÓ LAURA ALEXANDRA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
MÓZES ALEXANDRA ZITA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
PINTÉR NÓRA
Szegedi SZC Vedres István Technikum
9. osztály
ezüst260.772275 mKMR
225.Bukszár Borka
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Néninger Hanna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
Masa Viktória
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
10. osztály
ezüst237.932071 mKMR
226.Verik Szófia Laura
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
Zsíros Zia
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
Szabó Dóra Boróka
Szegedi SZC Vedres István Technikum
10. osztály
ezüst232.822955 mKMR
1.Praja Cristian
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
Szántó Krisztián Dávid
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
Szentes Tibor Eduard
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
gyémánt778.091425 mKÜL
2.Budai Péter
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Nagy Zsófia
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Vincze Hilda
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
gyémánt776.831383 mKÜL
3.Csáti Levente
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
Kanóc Áron
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
Bodnár Ádám
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
gyémánt749.822356 mKÜL
4.Dutka Olivér
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
Váradi Károly
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
Ternila Dominik
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
gyémánt720.512571 mKÜL
5.Ambrus Dávid Krisztián
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Laczi Zoltán
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály

gyémánt658.291085 mKÜL
6.Jarabeková Vivien
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály
Michalková Anna
Erdélyi János Alapiskola
9. osztály

gyémánt639.341443 mKÜL
7.Kákes Andrea Dóra
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Kákes Anna Timea
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Szenes Júlia
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
arany530.581896 mKÜL
8.Gothárd Zsuzsa
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
Kálmán Bianka
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
Borbáth Eszter
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
arany435.262284 mKÜL
9.Fábián Roland
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály
Varga Nimród
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
9. osztály

arany418.192429 mKÜL
10.Zöld Csanád
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
Fodor Patrik
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
Gergely Kincső Beáta
Segítő Mária Katolikus Líceum
10. osztály
arany418.022334 mKÜL
11.Bonya Csilla Melinda
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
Fülöp Júlia Anita
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
Saigo Brigitta Júlia
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
10. osztály
arany415.072118 mKÜL
1.Jabuka Mirkó
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Rigó Dénes
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Máté Zalán
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
gyémánt785.731233 mNYMR
2.Rákli Levente
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Hegedűs Dominik
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Kovács Botond
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
gyémánt785.631251 mNYMR
3.Nagy Kíra
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Szabó Dalma
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Mátrai Nóra
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
gyémánt784.211341 mNYMR
4.Neuperger Benett
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Seiner Soma
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Konyha Géza
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt782.811161 mNYMR
5.Horváth Samu
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Friman Attila
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Molnár Péter Bence
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
gyémánt779.031504 mNYMR
6.Csepi Dániel
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Pap Dominik
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Bíró Dávid
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt777.891375 mNYMR
7.Rotter Kristóf
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Farkas Réka
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Molnár Petra
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
gyémánt776.451542 mNYMR
8.Szélesi Róbert
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Schwott Bence
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Dombi Kristóf
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
gyémánt776.011365 mNYMR
9.Gerse Áron
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Baracskai Júlia
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály

gyémánt775.691304 mNYMR
10.Szombathelyi Nimród Máté
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Fábián Bálint
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály

gyémánt775.481373 mNYMR
11.Gelencsér Maja
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Somogyi Janka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Tóth Janka Liza
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
gyémánt774.401512 mNYMR
12.Molnár Fanni
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Horváth Letícia
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Wentz Martin
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
gyémánt774.381251 mNYMR
13.Simon Alex
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Cseresnyés Dániel
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Szabadfi Bence
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt773.921259 mNYMR
14.Koós Kende
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Kálmán Gergő
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Juhász Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
gyémánt773.871513 mNYMR
15.Rabi Tünde
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
10. osztály
Németh Sára
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
10. osztály

gyémánt771.711404 mNYMR
16.Dörögdi Anna Edit
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Staubinger Hanna
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Soós Benjámin
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
gyémánt769.833686 mNYMR
17.Vida Szonja Lilla
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
Kovács Szofia
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
Vörös Zita
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
gyémánt769.391623 mNYMR
18.Apáti Márk
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Hajda Zsombor
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Bagdán Gergely
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
gyémánt768.611542 mNYMR
19.Karáth Áron
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Györkös Attila
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Tóth Dávid
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt766.582056 mNYMR
20.Kerekes Noel
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
Horváth Máté
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
Kárpáti Gordon
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
gyémánt766.121965 mNYMR
21.Blaser Lucas
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Cselik Máté
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Hegedüs Barna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
gyémánt765.981785 mNYMR
22.Magasy Norbert
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Tóth Alex
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Zólyomi Máté Zoltán
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
gyémánt765.521500 mNYMR
23.Nagy Bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Hidvégi Bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Gere Barnabás
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
gyémánt763.311831 mNYMR
24.Fodor Élon
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Jóföldi Márton
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Layton Patrick Dániel
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
gyémánt762.941455 mNYMR
25.Lábodi Hanna
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Hepp Laura
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Szabó Boroka
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt761.741857 mNYMR
26.Matievics Ábel Ede
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Szentpál Domán
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Putnoki Levente
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
gyémánt761.271723 mNYMR
27.Kovács Máté
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Rahnefeld Max
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Boda Miklós
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
gyémánt760.492169 mNYMR
28.Gáspár Emma
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Vincze Szilvia
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
Kárpáti Márton
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
10. osztály
gyémánt760.432588 mNYMR
29.Marton Fanni
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
10. osztály
Pleva Lilla
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda
10. osztály

gyémánt758.432036 mNYMR
30.Benkő Szabolcs
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Finta Benjámin
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Kusz Dávid
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt757.972266 mNYMR
31.Bauer Noémi
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Orsós Ágnes
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Szabados Mercedesz
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
gyémánt756.272169 mNYMR
32.Várnagy Patrik Noel
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Örkényi Bálint
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Fábián Péter
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt755.791754 mNYMR
33.Kósa Botond
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Magadics Milán
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Székely Máté Tamás
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
gyémánt754.992028 mNYMR
34.Varga Mirkó
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
Szél Flóra
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
Pintér Viola
Miroslav Krleža Horvát Iskola
10. osztály
gyémánt753.311963 mNYMR
35.Mészöly Ferenc
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Király Norbert
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Kormos Alex
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt751.112106 mNYMR
36.Grósz Laura
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Varga Kitti
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Fekete Zsombor
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt750.423644 mNYMR
37.Maár Maja
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Hegyi Dorottya
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Polgár Anna
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt748.732253 mNYMR
38.Borsos Adél
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Gálos Domonkos
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
Rajtosics Hunor
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
9. osztály
gyémánt748.072286 mNYMR
39.Csányi lilla
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Köbli Dorka
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Rajki Flóra
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
gyémánt741.063060 mNYMR
40.Takács Olivér
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
Hartman Ákos Balázs
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály

gyémánt736.912654 mNYMR
41.Bánki Áron
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Gál Marcell
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Kőnig Márton
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
gyémánt735.822181 mNYMR
42.Joó Eszter
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Likaj Klementina
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Polgár Zsüliett
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
gyémánt735.412234 mNYMR
43.Képli Szabolcs Ferenc
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Harmath Ádám
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Riba Péter
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
gyémánt734.882810 mNYMR
44.Kószó Rajmund Gábor
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Kaufmann Richárd Mátyás
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Kádas Bertalan
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
gyémánt733.962935 mNYMR
45.Vas Anna
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Márki Lili
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
Kovács Nikolett
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
10. osztály
gyémánt725.982812 mNYMR
46.Bencze Donát
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Oláh Péter
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Tóth Lóránd Máté
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
gyémánt716.722666 mNYMR
47.Bóna Laura
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Mosonyi-Nagy Réka
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály

gyémánt698.942874 mNYMR
48.Nagy Luca
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
Ármai Ágnes
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
Mereszij Kelli
Tatabányai Árpád Gimnázium
9. osztály
gyémánt697.162871 mNYMR
49.Nagy Péter
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Menyhárt Benedek
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Vincze Máté
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt662.641032 mNYMR
50.Ilisics Dávid
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Németh Zéta
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Varga Csanád

gyémánt662.341185 mNYMR
51.Herke Máté
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Horváth Tamás
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Nagy Alex Kevin
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt662.101268 mNYMR
52.Földvàri Emma
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Màrovics Luca
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Simon Emese
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt661.201180 mNYMR
53.Szabó Marcell
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Pozsonyi Koppány
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Fröhlich Ármin
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
gyémánt660.501119 mNYMR
54.Kovács Krisztián
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Madai Norbert
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
Lindauer Lara
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
10. osztály
gyémánt659.681542 mNYMR
55.Herczeg Marcell
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Kurdi Máté
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Baraksó Benedek
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
gyémánt659.451179 mNYMR
56.Diószegi Bálint Soma
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Rampfl Lénárd
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
Horváth Dominik
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
9. osztály
gyémánt659.141237 mNYMR
57.Csendes Károly
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Konyári Botond

gyémánt659.081170 mNYMR
58.Horváth Félix
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Fölnagy Kristóf
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Verbovszki Bàlint
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
10. osztály
gyémánt658.181235 mNYMR
59.Láng Máté
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Kovács Bulcsú
GYSzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
9. osztály
Németh Ádám

gyémánt656.731315 mNYMR
60.Németh Botond
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Marian Raul
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Kiss Máté

gyémánt654.431236 mNYMR
61.Pirkhoffer Bence
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Kumánovics Miklós
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Hornok Ádám
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany561.771859 mNYMR
62.Nagy Orsolya
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Bozzai Anna
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Gréger Anna
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
arany558.861372 mNYMR
63.Malinovszky Joel László
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
Tóth Kristóf Tamás
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
Orbán Kende
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
arany554.232984 mNYMR
64.Markovits Milán
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Tóth Vászoly Vata
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Csizmadia Máté
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
arany553.273185 mNYMR
65.Jászberényi Ádám
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
Sali Mátyás
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
Szijártó Petra
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
arany551.742542 mNYMR
66.Damacz Henrik
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Holczer Balázs
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Wiener Luca
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany551.191953 mNYMR
67.Borbély Réka Magdolna
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
Dreska Borbála Mária
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
Juhász-Duró Júlia
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
arany550.072105 mNYMR
68.Zámbó Ákos
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Murai Balázs
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Szabó M. Katalin
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
arany550.052094 mNYMR
69.Zsinkovics Alexa
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Dékány Zselyke
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Bagics Sára
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
arany548.462517 mNYMR
70.Farkas Gergő
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Simon Nimród
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Zima Levente
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany548.171097 mNYMR
71.Reszler Zsombor Antal
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
10. osztály
Brecska Ditta
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály

arany548.111769 mNYMR
72.Arany Bence
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Dull Patrik Péter
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
Varga Máté
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
10. osztály
arany544.433301 mNYMR
73.Gelbman Gréta
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
Koródi Lili Jázmin
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
Riezing Réka
Tatabányai Árpád Gimnázium
10. osztály
arany541.133371 mNYMR
74.Gergál-Máté Bálint
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Krajnik Csaba
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Kanyik Áron
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
arany539.292234 mNYMR
75.Ferenczi Krisztofer
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Horváth László
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Karnics Dávid
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany537.963580 mNYMR
76.Fodor Mihály
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Molnár Máté
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Radák Zsombor
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
arany533.955403 mNYMR
77.Takó Levente
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Gálik László
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Hende Mira
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
arany531.572501 mNYMR
78.Tamasik Levente
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
9. osztály
Szilágyi Levente
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
9. osztály
Újvári-Cseh Vince
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
9. osztály
arany525.192699 mNYMR
79.Kiss Dávid
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Hudvágner Borbála
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Pék András

arany522.132854 mNYMR
80.Molnár Réka
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Molnár Georgina
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
10. osztály
Török Hanna-Ozsváth Panka
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
10. osztály
arany518.265222 mNYMR
81.Kozma Gergő
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
9. osztály
Faragó Bálint
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
9. osztály
Antal Kristóf Zsigmond
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
9. osztály
arany513.823123 mNYMR
82.Nyakas-Bödő Léna
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
Polai Luca
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
Szabó-Haraszti Ágoston
Ciszterci Szent István Gimnázium
9. osztály
arany510.153394 mNYMR
83.Hegedüs Hanna
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Katona-Tóth Sára
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Zsidai Gréta
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
arany509.312655 mNYMR
84.Jezerniczky Zalán
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Dervenkár Mihály
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
De Blasio Massimo
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany507.442645 mNYMR
85.Dallmann Dorina
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Bálint Noémi
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Bodrogi Petra
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
arany506.183056 mNYMR
86.Kurtyák Samu
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Szatzker zoltán
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály

arany505.413080 mNYMR
87.Varga Evelin Natali
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Váczi Kitti
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
Dittrich Petra
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
9. osztály
arany497.832454 mNYMR
88.Köteles Dorka Diána
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Raskoványi Száva
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Sovák Réka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany495.912562 mNYMR
89.Papp Zalán
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Csendőr Máté
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Kovács Barnabás
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany488.442649 mNYMR
90.Begovácz Dániel
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Lázár Patrik
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Szarvas Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany484.872717 mNYMR
91.Péntek Bori
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Márfi Réka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Borsodi Boglárka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany482.371978 mNYMR
92.Csillag Levente
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Kalocsa Péter Gergely
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Szommer Barna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany477.642671 mNYMR
93.Szabó Kíra
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Galambos Kitti
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Révész Boglárka
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany474.172594 mNYMR
94.Laki Zsolt
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Kovács Roland
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
Gubina Norina Szonja
SzSzC Jáky József Technikum
10. osztály
arany470.694461 mNYMR
95.Bartha Dominik
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Takács Dominik
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály

arany463.124138 mNYMR
96.Papp Dóra
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Lantai Dorottya
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Ludván Boglárka
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
arany437.593259 mNYMR
97.Kimmel Luca
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Légrádi Zalán
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Lévai Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
arany434.772169 mNYMR
98.Kálmán Noémi
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Tóth Nóra
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Lőrincz Patrícia
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
arany432.361522 mNYMR
99.Heresznyei Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
István Lehel
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Kiscsinál Györk
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany432.282030 mNYMR
100.Hajdu Barbara
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Orbán Emma
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Gáspár Léda
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany428.731840 mNYMR
101.Rehoregh Liliána
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Rádai Borbála
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Tünner Zoé
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
arany428.083992 mNYMR
102.Lunk-Hagyvik János
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Varga Boldizsár
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Kiss Marcel
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
arany422.044350 mNYMR
103.Gazdag Kincső
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Horváth Fruzsina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Nagy Boróka Véda
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany419.312435 mNYMR
104.Wittmann Kinga
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Palkovits Sára
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
Török Tamara
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
10. osztály
arany418.371821 mNYMR
105.Boros Vanda
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Németh Regina
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
Simon Bertold
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
10. osztály
arany410.731685 mNYMR
106.Sörös Olívia
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Varga Júlia
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Vincze Panna
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
arany410.433360 mNYMR
107.Csősz Orsolya
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Papp Dóra
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Szilvási Luca
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany404.892822 mNYMR
108.Horváth Laura
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Pintér Jázmin Napsugár
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Horváth Boglárka
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
arany401.322962 mNYMR
109.Bödei Dorka
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
Gérnyi Zoé
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
Monostori Emma Róza
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
10. osztály
arany397.342045 mNYMR
110.Szabó Sára
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály
Tukacs Bíborka
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
9. osztály

arany397.263868 mNYMR
111.Horváth Pál Tamás
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Mile Dominik
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Szabó Gergő
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
arany395.111926 mNYMR
112.Kelemen Márk
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Fehér Lóránt
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
Fekete Levente Pál
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
10. osztály
arany394.382817 mNYMR
113.Bedecs Luca Zsófia
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Laczkó Liza
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Fehér Zsófi
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
arany394.072862 mNYMR
114.Gálos Viktória
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Obernyik Gvendolin
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Szilágyi Noémi
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany393.402918 mNYMR
115.Balogh Vanda
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Nagy Kinga
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Papp Katalin
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
arany380.783260 mNYMR
116.Farkas Barnabás
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Kazareczki Zsófia
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
Tamás Veronika
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
9. osztály
arany378.712423 mNYMR
117.Molnár Bence
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Nagy Máté Lajos
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
Peti Gergely
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. osztály
arany347.192786 mNYMR
118.Kalmár Bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Csákány Zsombor
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
Farkas Jázmin
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
9. osztály
arany346.372224 mNYMR
119.Szekrényes Nóra
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Gazdig Blanka
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Hunyadvári Vivien
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
arany345.712221 mNYMR
120.Inanyenko Natália
Ciszterci Szent István Gimnázium
10. osztály
Novák Anna
Ciszterci Szent István Gimnázium
10. osztály
Vajai-Horváth Ida
Ciszterci Szent István Gimnázium
10. osztály
arany339.712954 mNYMR
121.Horváth Richárd
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Horváth Zsolt
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Monostori-Koós Bulcsú
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
arany335.463094 mNYMR
122.Becze Botond
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Benis Miklós
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
Tőke Miklós
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
9. osztály
ezüst272.592132 mNYMR
123.Papp Viktória Sára
Soproni Széchenyi István Gimnázium
9. osztály
Bácsi Zita Anna
Soproni Széchenyi István Gimnázium
9. osztály
Juhász Anna
Soproni Széchenyi István Gimnázium
9. osztály
ezüst264.923441 mNYMR
124.Halápi Petra
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Kiss Tamara
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Kulcsár Loretta
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
ezüst262.343184 mNYMR
125.Szlukovinyi Luca
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Virág Letícia
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Mezei Enikő
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
ezüst249.612661 mNYMR
126.Koczka Hunor Örs
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Sárközi Tamás Márton
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
Hesz Ákos
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
9. osztály
ezüst248.162655 mNYMR
127.Nagy Tamás
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Borsos Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Látrányi Ádám
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
ezüst247.432119 mNYMR
128.Nemes Dzsenifer
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Kiss Lilien
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
Kovács Luca
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
9. osztály
ezüst246.341282 mNYMR
129.Simoncsics Botond
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
Ősz Kende
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
King Bryan
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
9. osztály
bronz160.781593 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Frey Greti
Kürt Alternatív Gimnázium
11. osztály
Meskó Boróka
Kürt Alternatív Gimnázium
11. osztály
Georgiu Artemisz
Kürt Alternatív Gimnázium
11. osztály
gyémánt764.032336 mBPP
2.Magyar Zita
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Szilágyi Boglárka
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Noé Nóra Zsófia
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
gyémánt762.921365 mBPP
3.Pálfi Csongor
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
12. osztály
Gál András
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
12. osztály
Szaszkó Szilárd
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
12. osztály
gyémánt761.351730 mBPP
4.Kelemen Júlia
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Csupák Fanni
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Gozlam-Vajda Nikolett
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
gyémánt760.571958 mBPP
5.Filip Kitti
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Somogyi Adrienn
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Németh Boglárka Ágnes
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
gyémánt759.622147 mBPP
6.Varju Vilmos
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Vaszary-Maklári Kristóf
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Romhány Péter
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
gyémánt759.292014 mBPP
7.Bitó Zsófia
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
Gál Dorottya
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
Bugovics Júlia
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
gyémánt758.212038 mBPP
8.Boda Hanna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Horgos Marcell
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Szabó Fanni
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
gyémánt758.201921 mBPP
9.Fazekas Lilla
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Gál Eszter
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Katona Eszter Anna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
gyémánt758.161924 mBPP
10.Gyurka Marcell Hugó
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
Horváth Roland
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
Simon Péter
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
gyémánt757.511838 mBPP
11.Karsay Marcell
Veres Pálné Gimnázium
12. osztály
Veréb Csaba
Veres Pálné Gimnázium
12. osztály
Sík Sára
Veres Pálné Gimnázium
12. osztály
gyémánt757.122082 mBPP
12.Gallai Anna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Kádár Ilija László
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Kamasz Mária Panka
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
gyémánt756.112075 mBPP
13.Király Kitti
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
11. osztály
Radványi Richárd
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
11. osztály
Virág Alíz
Budapesti Gazdasági SZC Varga István Közgazdasági Technikum
11. osztály
gyémánt752.622541 mBPP
14.Borbély Barnabás
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Csík Márton
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Kele Bálint
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
gyémánt750.542379 mBPP
15.Kovács Zoé
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Nagy Enikő
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály

gyémánt744.572755 mBPP
16.Pigniczki Roland
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Bódog Bence
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály

gyémánt743.361737 mBPP
17.Hülber Benjámin
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Faragó Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Papp Olivér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
gyémánt739.062930 mBPP
18.Bótyik Bertalan
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
Nagy Máté
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
Palotai Mátyás
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
gyémánt736.532782 mBPP
19.Gaál Kata
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
11. osztály
Sikó Miriam
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
11. osztály
Fülöp Emma
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola
11. osztály
gyémánt734.362354 mBPP
20.Molnár Nóra
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Safrankó Lili
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Nitsovits Janka
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
gyémánt729.972331 mBPP
21.Mózes Fanni
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Németh Dóra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
Vadon Orsolya
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
12. osztály
gyémánt711.972843 mBPP
22.Bucsai Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Farkas Bence
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Dely Bendegúz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt660.011103 mBPP
23.Szabó Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Varga Dóra

Pisaru Tomas
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt655.911347 mBPP
24.Demcsák Patrik
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Liszicza Ábel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Pavlisinec Balázs
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt654.231224 mBPP
25.Kovács Lili
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Itzelberger Rebeka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Halmos Dániel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt654.201637 mBPP
26.Pál Tamás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Marozsán Mihály

gyémánt654.021504 mBPP
27.Kézeli Dominik
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Nguyen Ádám
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Stadler Csongor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt654.001304 mBPP
28.Bődi Marcell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Oláh Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Lukács Gergely
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt651.921358 mBPP
29.Varga Milán
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Stancu Dominic
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály

gyémánt651.681439 mBPP
30.Kohári Laura
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Nagy Rebeka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Szijjártó Liliána
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt650.491401 mBPP
31.Bartha Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Godó Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Várszegi Viola
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt650.361837 mBPP
32.Lévai Áron
VSZC Lányi Ferenc Technikum
11. osztály
Sike Roland
VSZC Lányi Ferenc Technikum
11. osztály

gyémánt649.241371 mBPP
33.Zsoldos Dominik
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Váróczi Ákos
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Maurer Marcell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
gyémánt647.571757 mBPP
34.Reichardt Richárd
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Boda Bendegúz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Fekete Bálint
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
gyémánt645.681410 mBPP
35.Hegyi Bianka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Megadja Levente
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály

gyémánt644.962243 mBPP
36.Ács Márton
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
El-Eisawy Nor
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Györök Péter
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
gyémánt644.471762 mBPP
37.Szerdahelyi Luca
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
Nagy Kamilla
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
Kiss Vanda
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
gyémánt642.341662 mBPP
38.Simon Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Zámbó Rozi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Varga Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
gyémánt638.252333 mBPP
39.Gábor Csenge Emese
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Beinschroth Zalán Levente
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Czeglédi Alexa Erika
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
gyémánt635.262230 mBPP
40.Demeter Rebeka Kitty
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Kalcsó Péter
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Molnár Panka
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
arany574.893426 mBPP
41.Molnár László
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Romsits Bálint
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Tóth Norman
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
arany571.513161 mBPP
42.Barkaszi Anna Liliána
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Bodnár Kinga
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Kölüs Dóra Enikő
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
arany570.52988 mBPP
43.Kun Janka
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Magyar Nóra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Szegedi Panna Katica
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
arany570.501040 mBPP
44.Molnár Bertalan
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Boldis János
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Rajki Bertalan
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
arany554.282894 mBPP
45.Puskás Ábel Joel
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Vank Roland
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Somogyi Márton
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
arany550.881004 mBPP
46.Szabó Péter
Eötvös József Gimmnázium
12. osztály
Palatinszki Ábel
Városmajori Gimmnázium
12. osztály
Dévényi Nándor
Érdi Vörösmarty Gimmnázium
12. osztály
arany541.691718 mBPP
47.Birócsák Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
11. osztály
Demők Dániel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
11. osztály
Nagy Mátyás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
11. osztály
arany540.341216 mBPP
48.Petren Barnabás
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Batyki Botond
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Fazekas Áron
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
arany534.441869 mBPP
49.Nagy Nimród
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
László Csongor
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Németi Péter
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
arany533.832470 mBPP
50.Büki Botond
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
Nepp Nimród
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
Nirnsee Mátyás
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
arany523.542641 mBPP
51.Bozsányi Ivett
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Tárnoki Bianka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Kitzinger Kamilla
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
arany521.245183 mBPP
52.Fazekas Bence Péter
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
Mateise Bertalan
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
Bakk Zsófia
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
12. osztály
arany518.102862 mBPP
53.Csombordi-Tóth Máté
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
11. osztály
Dömötör Bence Attila
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
11. osztály
Szűcs Máté
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
11. osztály
arany513.461960 mBPP
54.Páli Boglárka
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Rizák Szófia
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály

arany501.491919 mBPP
55.Bősz Mirkó
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
Nagy Lili Blanka
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
Tenczer Kincső
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
12. osztály
arany488.923444 mBPP
56.Németh Zsófia
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
Szabó Kata
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
Söjtör Jázmin
Baktay Ervin Gimnázium
11. osztály
arany465.363145 mBPP
57.Kodácsy Máté
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
Turányi Ákos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
Juhász Máté
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
arany443.292151 mBPP
58.Derecskei Anna
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Kiss-Móger Magdolna
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály

arany431.641740 mBPP
59.Kun Marcell
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Zalavári Bence
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály

arany431.541572 mBPP
60.Borók Lili Anna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Mészáros Norbert
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Horváth Bálint
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
arany430.661201 mBPP
61.Vécsei Dorottya
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Tóth-Miralles Victoria
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Csonka Emma Anna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
arany430.361146 mBPP
62.Szebényi Barnabás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
12. osztály
Neszmélyi Balázs
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
12. osztály
Bajcsev Ákos
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
12. osztály
arany428.782756 mBPP
63.Robotka Míra Nella
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
Vezsenyi Luca
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
Vida Katalin Anna
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
11. osztály
arany427.392203 mBPP
64.Szende Dalma
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Dömötör Emma Luca
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Németh Zorka
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
arany425.162417 mBPP
65.Vindisch Julianna
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Érczy Noé
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály

arany421.75881 mBPP
66.Kovács Ádám
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Kővári Brigitta
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Markó Levente
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
arany421.421205 mBPP
67.Batiz Bálint
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
Benedek Zsombor
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
Tóth Boldizsár
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
11. osztály
arany421.322083 mBPP
68.Su Wenlan
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
12. osztály
Lin Xi
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
12. osztály
Zhu GuanHan
Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
12. osztály
arany418.211637 mBPP
69.Ignácz Kristóf
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Vörös Máté
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Rácz Lőrinc
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
arany416.341711 mBPP
70.Horányi Benedek
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Hadi-Facsar Zita
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály

arany412.441771 mBPP
71.Balogh Lili Anna
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Dósa Linett
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
Nagy Dóra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum
11. osztály
arany411.592198 mBPP
72.Horváth Áron Marcell
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Széplaki-Trungel Áron
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Szitás Levente István
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
arany408.652261 mBPP
73.Ónodi Bulcsú
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Szilasi-Bazsó Borbála
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály

arany401.621400 mBPP
74.Landenberger Béla
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Matyi Márk Csaba
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Vass Dominik
Dr.Somogyi Imre Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
arany396.834215 mBPP
75.Cinke Nilla Fruzsina
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Hevesi Borka
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Masurek Léna
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
arany384.362845 mBPP
76.Ercsényi Kincső
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Hortobágyi Hanna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Osváth Jázmin
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
arany349.322248 mBPP
77.Bödő Dorina
Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Technikum
11. osztály
Dudla Zsófia
Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Technikum
11. osztály
Sajó Leila
Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Technikum
11. osztály
ezüst297.671390 mBPP
78.Grasso George Ottavio
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Liu Gaoshan
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Lengyel Anna Erzsébet
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
ezüst288.341381 mBPP
79.Antalics Dominik
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Benkő Nimród
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Homoki Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
ezüst287.671868 mBPP
80.Császár Adrienn Léna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Borzák Kamilla
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Lakos Norina
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
ezüst286.421507 mBPP
81.Khan Haroon
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Takács-Bajay Bogumil Hunor
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Vitéz István Bálint
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
ezüst282.871407 mBPP
82.Erős Adrienn Regina
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Erős Adrienn Regina
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Markót Liza Piroska
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
ezüst281.061351 mBPP
83.Vajda Levente
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Jenei Fruzsina
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
Mészáros Dorka
Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium
11. osztály
ezüst249.292328 mBPP
84.Udvardi-Lakos Fanni
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Szénai Barbara
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Szabó-Salguero Zsófia
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
ezüst245.531398 mBPP
85.Kovács Johanna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Zelnik Endre
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Végh Kristóf
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
ezüst244.071565 mBPP
86.Nagy Adél
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Becske Luca Csenge
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
Szalkay Szonja
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
12. osztály
ezüst242.001842 mBPP
87.Szekszárdi-Olekszik Lili
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Schilling Emese
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Farkas Dorka
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
ezüst241.771998 mBPP
88.Barabás Alíz Antónia
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Fehér Luca
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
Hoyt Brigitta Isa
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
11. osztály
ezüst236.001554 mBPP
89.Etter Luca
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Őri Georgina
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
Mezei Éva
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium
11. osztály
ezüst225.762146 mBPP
90.Varga Alexandra
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Kiefaber Dóra
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
Majoros Márton
Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
11. osztály
ezüst224.572681 mBPP
91.Nagy-Viszkai Örkény
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
Szeder Zalán
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
Gentischer Vilmos
CREASCOLA Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium
11. osztály
bronz168.09879 mBPP
92.Méhes Domonkos
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Miskei Éva
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
Niedermüller Ádám
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
11. osztály
100.00n/aBPP
1.Bakos Margit
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Gelegonya Bence
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Németh Máté
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
12. osztály
gyémánt787.381158 mKMR
2.Árpási Zoltán Levente
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Budai Máté
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Gyenge Gergő
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
gyémánt781.431154 mKMR
3.Papp Máté Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Cziáky Zsombor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Kátai Zalán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
gyémánt779.811082 mKMR
4.Hegedűs László
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Mucsi Dominik
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Puskás Anna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
gyémánt778.431142 mKMR
5.Vascsák Vince
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Bódi-Máté András
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Fazekas Dávid
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
gyémánt778.361236 mKMR
6.Jasicza János Imre
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Husla Norman
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Greksa Gergő Albert
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
gyémánt776.931757 mKMR
7.Lévai Medárd
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Pintér Zalán
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Komár Csanád
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
gyémánt776.671885 mKMR
8.Honvéd Dorina
Avasi Gimnázium
11. osztály
Kohányi Hédi
Avasi Gimnázium
11. osztály
Tóth Míra Emese
Avasi Gimnázium
11. osztály
gyémánt776.121627 mKMR
9.Oláh Csongor
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Fegyveri Gergő
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Vida Róbert
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
gyémánt775.321581 mKMR
10.Korbely Ádám
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Sári Benedek
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Fülöp Balázs
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
gyémánt775.011267 mKMR
11.Varga Martin
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Mozgovoj Dávid
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Baumgartner Balázs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt774.371562 mKMR
12.Kertész Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Áron Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Ujpál András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
gyémánt773.931527 mKMR
13.Daróczi Zoltán
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
Farkas Márk Alex
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
Károlyi Kristóf
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
gyémánt772.831347 mKMR
14.Béres Tamás
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Hencz Áron
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Borsos Iván
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
gyémánt772.461316 mKMR
15.D Nagy Mátyás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Katona Zalán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Szügyi Richárd
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt771.941635 mKMR
16.Biczó András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Lupkovics Lázár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Terjék Temes
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
gyémánt771.701403 mKMR
17.Bakos Adrienn
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
Simon Zsolt
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Varga Márk Zsolt
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
gyémánt771.572164 mKMR
18.Serfőző Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Pataky Roland
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Garad Bercel Gábor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
gyémánt771.381475 mKMR
19.Kovács Anna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
12. osztály
Kovács Dalma
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
12. osztály
Pál Zsófia
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda
12. osztály
gyémánt770.841828 mKMR
20.Balla Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Bánki Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Szabó Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
gyémánt769.642176 mKMR
21.Jámbor Angelika
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Projkó Gergő
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Varga Dénes
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
gyémánt768.831962 mKMR
22.Domut Adrián
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Dobos Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Pénzes Nándor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt768.331372 mKMR
23.Tapolcsányi Dorottya
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Biacsi Ádám
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Doszpod Máté
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
gyémánt767.471833 mKMR
24.Hajagos Csaba
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
Sándor Vivien
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
Babosi Enikő
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
gyémánt767.461866 mKMR
25.Almássy Keve
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
12. osztály
Püski Tamás
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
12. osztály
Schneider Boldizsár
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
12. osztály
gyémánt766.992347 mKMR
26.Marton-Dobosi Bétuel
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Tóth Levente
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Fodor János
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
gyémánt764.451766 mKMR
27.Simon Zsombor
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Balla Levente
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Osztroha Máté
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
gyémánt763.631766 mKMR
28.Barta Imre
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Czunás Miklós
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Katona Zsombor
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
gyémánt763.442396 mKMR
29.Mikesz Lili
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Major Csilla
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály

gyémánt762.141560 mKMR
30.Csuja Valéria
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Varga Lőrinc
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Dézsi Dominik
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
gyémánt762.122106 mKMR
31.Biró István Gergő
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Kádas Rebeka
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Tőgyi Péter
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
gyémánt761.631879 mKMR
32.Onczay Kata
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Kovács Panna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Klein Nikoletta
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
gyémánt761.292433 mKMR
33.Mijatovic Lana
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Albert Tirza
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Scherer Dominika
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
gyémánt756.672102 mKMR
34.Kiss-Kovács Panna Barbara
Avasi Gimnázium
11. osztály
Medve Krisztina
Avasi Gimnázium
11. osztály
Tóth Lea Viktória
Avasi Gimnázium
11. osztály
gyémánt751.792069 mKMR
35.Poczkodi Zoltán
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
Kovács Tivadar
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
Rásztóczky Rajmond
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
gyémánt751.744757 mKMR
36.Dédesi Roland
Avasi Gimnázium
11. osztály
Halász Hanna
Avasi Gimnázium
11. osztály
Tilaji Laura
Avasi Gimnázium
11. osztály
gyémánt751.732071 mKMR
37.Balázs Botond
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
Makkai Péter
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
Mayer Marcell
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Rákóczi úti telephely)
11. osztály
gyémánt751.312666 mKMR
38.Császi Botond
Hőgyes Endre Gimnázium
11. osztály
Ujfaludi Dániel
Hőgyes Endre Gimnázium
11. osztály
Kiss Attila
Hőgyes Endre Gimnázium
11. osztály
gyémánt750.522447 mKMR
39.Végvári Gréta
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Kerecsendi Kata
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Horváth Laura Lívia
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
gyémánt750.262057 mKMR
40.Lajter Máté
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Tóth Kende Boldizsár
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Besenyei Marcell
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
gyémánt749.282323 mKMR
41.Pitrik Kincső
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Orsós Dóra
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Vágó Amira
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
gyémánt749.162430 mKMR
42.Lengyel Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Pintye László
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Bartha Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt748.821847 mKMR
43.Asztalos László Márk
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Suba Máté
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Tar Levente
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
gyémánt748.292687 mKMR
44.Keczán Dorottya
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Varga Máté Zsolt
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Török Vanda Zsuzsanna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
gyémánt747.642515 mKMR
45.Tálas István
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
Kószó Rómeó
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
Lévai Levente
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
gyémánt746.922397 mKMR
46.Paksy-Szabó Győző
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Novák Zétény
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Német István
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
gyémánt745.562702 mKMR
47.Varró Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Kovács Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Bartha Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt744.031926 mKMR
48.Sónyák Norbert
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
10. osztály
Szabó Tibor
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
10. osztály
Horváth Martin
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
10. osztály
gyémánt743.044031 mKMR
49.Erdei Márk
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
Bárány Zoltán Szilveszter
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály

gyémánt742.592878 mKMR
50.Marsi Adrián
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
Balog Edina
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
Mohácsi Lili
Hőgyes Endre Gimnázium
12. osztály
gyémánt741.792406 mKMR
51.Balku Lilla
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
12. osztály
Sztojka Zoé
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
12. osztály
Tilk Dorina
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
12. osztály
gyémánt741.312077 mKMR
52.Bagu Henrietta
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Biró Boglárka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Gáspár Nóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
gyémánt740.694256 mKMR
53.Kiss László
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Nagy Mátyás
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Czébely Alex
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
11. osztály
gyémánt739.892728 mKMR
54.Paulik Dominika
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Kiss Lenke
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Földing Lilla Rita
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
gyémánt737.602282 mKMR
55.Balogh Szimonetta Amanda
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
12. osztály
Kecskés Krisztián
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
12. osztály
Szilágyi Szimonetta
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
12. osztály
gyémánt734.183302 mKMR
56.Háda Hanna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Szabó Panka

gyémánt733.332463 mKMR
57.Koczán János
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Kovalovszki András
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Jasik József
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
gyémánt730.782393 mKMR
58.Balla Kristóf
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Andrási Ármin
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Cserenyecz Alexander
BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
gyémánt730.772421 mKMR
59.Bolvári Ádám
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Tóth Zoltán
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Kovács Gergő
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
gyémánt729.132345 mKMR
60.Korsós Botond
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Zámbó Benjamin
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Lelesz Krisztián László
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
gyémánt727.474036 mKMR
61.Balogh Petra
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Rakonczai Hanna
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Pápai Dávid Krisztián
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
gyémánt724.923627 mKMR
62.Csefkó Csongor
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Kolompár Erik
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
Tamási Zsombor
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
12. osztály
gyémánt723.813958 mKMR
63.Smányi Vince
Szegedi SZC Vedres István Technikum
12. osztály
Ferenczi Zsombor
Szegedi SZC Vedres István Technikum
12. osztály
Batki Álmos
Szegedi SZC Vedres István Technikum
12. osztály
gyémánt722.252424 mKMR
64.Vass Dániel
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Vass Emma
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Bakó Panna Sára
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
gyémánt719.812863 mKMR
65.Kovács Viktória
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Lajti Veronika
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Szedlacsek Kamilla
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt718.432837 mKMR
66.Gulyás Gábor
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Szegény Márkó
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Gál Dániel
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
gyémánt714.282868 mKMR
67.Kiss Fanni Fruzsina
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Kozma Kamilla
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Szatmáry Balázs
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
gyémánt703.692214 mKMR
68.Varró Vencel Márk
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Siha Benedek
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Takács Orsolya
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
gyémánt702.682817 mKMR
69.Miklovicz Gábor
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Kovács Ákos
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
Rajki Soma Sándor
Egri Dobó István Gimnázium
11. osztály
gyémánt701.772917 mKMR
70.Göncz Réka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Belányi Viktória
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Rabb Boglárka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
gyémánt699.402759 mKMR
71.Sarka Levente
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Bagu Benjamin
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Harcsa István
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
gyémánt694.012747 mKMR
72.Dékány Konrád
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Molnár Fruzsina
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Szécsi Milán
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
gyémánt687.946751 mKMR
73.Jakubecz Áron
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Nyíregyházi Zsolt
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Barkován Tamás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt659.691189 mKMR
74.Erdélyi Ferenc Szilveszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Bartha Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Vanczák Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt658.531290 mKMR
75.Balogh Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Udvardy Hanna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Veres Kitti
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt655.131224 mKMR
76.Szöllősi Sándor
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Molnár Gábor
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Nagy Imre
Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
gyémánt654.161526 mKMR
77.Takács Szabolcs
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Matusz Roland
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Suták Simon
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
gyémánt652.241352 mKMR
78.Zunko Loretta
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Kiss Viktória
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Tamás Bianka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
gyémánt650.591483 mKMR
79.Piszár Dominika
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Szűcs Amarilla Sára
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály

gyémánt650.391193 mKMR
80.Tatár Bianka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Erdei Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Pál Dávid
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt650.151311 mKMR
81.Viktor Liza
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Balogh Eszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Bodó Ivett
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt648.861358 mKMR
82.Szabó Zsófia
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Várudvari Fanni
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
Szatlóczky Petra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
12. osztály
gyémánt648.451499 mKMR
83.Németh Ferenc
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Deskó Roland
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Seres István
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
arany571.572552 mKMR
84.Finta Réka
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
Kertész Miklós
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
Berki Botond Ábel
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
arany562.072309 mKMR
85.Császár Csanád
Hatvani Bajza József Gimnázium
11. osztály
László Lujza
Hatvani Bajza József Gimnázium
11. osztály
Laczkó Hanna
Hatvani Bajza József Gimnázium
11. osztály
arany558.851858 mKMR
86.Sikovanyecz Máté
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Juhász Botond
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
Körtvélyessy András
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
12. osztály
arany554.892119 mKMR
87.Elekes Sándor
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Hunyák Tamás
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Kolencsik Nándor
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
arany554.392880 mKMR
88.Takács Mihály
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
Lukács Dániel
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
Benkő Balázs Bence
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
arany550.233724 mKMR
89.Habina Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
Szabó Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
Hák Lukács
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
arany547.581532 mKMR
90.Hovlov Iván
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Kurucz Nimród
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Hajdu Tamás
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany547.472146 mKMR
91.Gyöngyösi Katalin
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Dózsa Barbara
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Glonczi Tamás
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
arany541.383011 mKMR
92.Hegedűs Lukács
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Lantos Dániel
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Ligler Barnabás
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
arany537.184986 mKMR
93.Bodor Lili
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Gárdián Flóra
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Ambrus Anna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
arany536.572833 mKMR
94.Papp Kincső
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Váczi Sándor Ede
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Tóth Eliza Bella
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
arany536.551893 mKMR
95.Gaál Gergely
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Szörényi Zalán András
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Kriston Regő Márton
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
arany534.892229 mKMR
96.Mixtay Mira
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Galyas Vivien
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály

arany531.191964 mKMR
97.Masa Barna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Huszta Kata
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Óvári Noémi
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
arany527.412420 mKMR
98.Daka Áron
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
12. osztály
Csikkel Roland
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
12. osztály
Kerekes Balázs
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
12. osztály
arany525.704399 mKMR
99.Paládi Eszter Bori
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Rebrei Csilla
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Varga Dóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany525.462862 mKMR
100.Bárdos Boglárka
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Tari Kristóf
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
Nikodémusz Róbert
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
12. osztály
arany525.012421 mKMR
101.Szikszay István
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Nagy László
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
Terdik Mihály
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
12. osztály
arany523.182956 mKMR
102.Balaskó Ádám
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Kalina József
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Nagy Ádám
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
arany521.893813 mKMR
103.Ádok Adél
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Bandor Tímea
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Rigó Henrietta Hajnalka
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
arany510.052597 mKMR
104.Battai Bíbor Rózsa
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
Somogyvári Borka
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
Németh Benjamin
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
arany508.412276 mKMR
105.Szögi Lóránt
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Fodor Olivér
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály

arany501.526558 mKMR
106.Bogár Marcell
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Farkas Zsombor
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Mórocz Bence
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany497.942850 mKMR
107.Pankotai Benedek
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
Pálincsár Máté
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
Székely Tamás
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
11. osztály
arany479.976048 mKMR
108.Gergely Levente
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
Mogyorósi Panna
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
Nagy Glória
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
arany464.764156 mKMR
109.Jáksó Márkó
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Varga Zoltán
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
Göbölös Róbert Attila
Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium Martinovics Utcai Telephelye
11. osztály
arany455.633220 mKMR
110.Szabó Veronika
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
11. osztály
Borai Balázs
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
11. osztály
Gaál Dalma
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
11. osztály
arany444.661452 mKMR
111.Virág Boglárka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Tokár Jázmin
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Kiss Zsófia
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
arany441.745538 mKMR
112.Galamb Kiara Erzsébet
Avasi Gimnázium
11. osztály
Kiss Enikő Sára
Avasi Gimnázium
11. osztály
Nagy Zsófia Anna
Avasi Gimnázium
11. osztály
arany440.093399 mKMR
113.Chovanecz Nóra
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Nagy Nóra
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Pavlovits Júlia Anna
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
arany439.731435 mKMR
114.Gyenes Zoltán
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Tisza Marcell
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
Boros Gergő
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
11. osztály
arany429.943450 mKMR
115.Máté Zsófia
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Pocsay Bence Máté
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Bálint Barnabás
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
arany428.002585 mKMR
116.Sághy Aba Soma
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Stenczel Attila
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Gombkötő Jade
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
arany426.681646 mKMR
117.Kiss Ákos
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Elekes Emma
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Kecskés Katalin
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
arany419.231865 mKMR
118.Balogh Sándor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Ilyés Gergő
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Mező Márton
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany417.341178 mKMR
119.Bornemissza Éva
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
12. osztály
Keuter Christy Maria
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
12. osztály
Aranyos Tamás Dávid
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
12. osztály
arany414.701672 mKMR
120.Kostyál Gréta Lelle
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Vermes András
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Mikó Petra
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
arany414.411927 mKMR
121.Molnár Bálint
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Nagy Péter
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Rohodi Sándor
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
arany406.431206 mKMR
122.Varga Hanna Róza
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Vass Dóra
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
Tóth Emma Luca
Földes Ferenc Gimnázium
10. osztály
arany404.592997 mKMR
123.Villás Benjámin
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Kállai Bence
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Balla Bence
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
12. osztály
arany401.274618 mKMR
124.Szabó Botond
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Pataki Botond
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Kovács Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany401.061963 mKMR
125.Simai Márk
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Nagy Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Szabó Zalán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany396.642268 mKMR
126.Kovács Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Bunya Dániel
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Erdődi Dominik
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany395.481997 mKMR
127.Egri Ágnes Erzsébet
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Rácz Roxána Erzsébet
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Kiss Mária Magdolna
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany388.752852 mKMR
128.Szemán Flóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Nyíregyházi Zorka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
Kovács Kristóf
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium
11. osztály
arany386.563275 mKMR
129.Kincs Viktor
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Makra Dániel
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
Szabó Gergő
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
11. osztály
arany379.663955 mKMR
130.Hartai Boglárka
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Máté Kristóf
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
Sári Nándor
Földes Ferenc Gimnázium
11. osztály
arany374.764242 mKMR
131.Mészáros Hajna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Dezső Berta
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Lippai Katalin
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
arany369.942446 mKMR
132.Karácsony Flóra
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Szirák Bianka
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
Varga Dorka
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
11. osztály
arany367.123159 mKMR
133.Csordás Levente
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Biró Sándor Bence
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Sallai Zoltán
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
arany346.186168 mKMR
134.Papp Levente
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
Csákó Ernő László
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
Sikora Szilárd
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
12. osztály
arany346.138312 mKMR
135.Nagy Aranka
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
Barócsi Bianka
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
Gulyás Petra
TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
12. osztály
arany344.073958 mKMR
136.Petrovics Máté
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Csörgő Richárd Zsolt
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
Gengeliczki András
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
11. osztály
arany343.583820 mKMR
137.Bánkuti Dániel
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
12. osztály
Hegedűs Ádám
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
12. osztály
Pasztovszki Richárd
Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
12. osztály
arany340.843529 mKMR
138.Jónás Dominika Dalma
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Sztojka Zita Hejdi
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
Vitkó Anna Edit
Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
11. osztály
arany336.914502 mKMR
139.Burján Levente
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
11. osztály
Lapu Balázs
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
11. osztály
Dunai Domonkos
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
11. osztály
arany330.492941 mKMR
140.Kertész Éva
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
Holló Petra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
Csuka Bernadett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
12. osztály
ezüst304.111159 mKMR
141.Gres András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Polonkai Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
Bubnó Zsombor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
11. osztály
ezüst294.061728 mKMR
142.Mihályi Ábel Mihály
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Mihályi Gellért István
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
Zagyi Erzsébet
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
12. osztály
ezüst291.91629 mKMR
143.Kiss Hanna Regina
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Oláh Mónika
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
Sápi Sára
Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium
12. osztály
ezüst290.725002 mKMR
144.Mizere Bercel
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Tari Gergely Bálint

ezüst270.611549 mKMR
145.Frankó Fanni
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
Varga Csanád
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
Fodor Ákos
Szegedi SZC Vedres István Technikum
11. osztály
ezüst254.222277 mKMR
146.Gránicz Zétény
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
11. osztály
Ocskó Zétény
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
11. osztály
Pesti Dániel
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
11. osztály
ezüst230.313744 mKMR
147.Berezvai Zsuzsanna
HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
12. osztály
Danyi Alexandra
HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
12. osztály
Papós Alexandra
HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
12. osztály
ezüst228.591146 mKMR
148.Fátyol Regina
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
Rózsás Róbert
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
Hajdu Eszter
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
11. osztály
ezüst218.353172 mKMR
149.Bakó Boglárka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Szürös Jázmin
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Beri Johanna
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
11. osztály
bronz147.412137 mKMR
1.Lászlófy Balázs
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
János Anna
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
Laczkó Csanád
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
arany545.821890 mKÜL
2.Fejér-Király Mátyás
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
Sugár Andor
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
Lőkös Csongor
Segítő Mária Katolikus Líceum
11. osztály
arany397.732886 mKÜL
1.Pálinkó Bence
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Laczik Zsombor
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Bottka Zalán
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
gyémánt785.911502 mNYMR
2.Csiszár Gergő
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
11. osztály
Böröczki Tibor
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
11. osztály
Vödrös Áron
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
11. osztály
gyémánt780.461144 mNYMR
3.Somogyi Bercel
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
Ódor Artúr
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
Gyarmati Ádám
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
gyémánt771.331177 mNYMR
4.Varga Dóra
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Szatmári Andrea
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Rontó Kitti
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
gyémánt769.811368 mNYMR
5.Pajor Vince
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Huang Jian Sándor
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Tóth Balázs
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
gyémánt769.651842 mNYMR
6.Gerencsér Zalán
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
11. osztály
Csík Lehel
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
11. osztály
Bognár Mátyás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
12. osztály
gyémánt768.991718 mNYMR
7.Karáth Gergő
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Csuport Péter
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály

gyémánt768.902499 mNYMR
8.Farkas Roland
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
Fodor Csongor
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
Kiss Máté
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
gyémánt768.581787 mNYMR
9.Hujber Kende
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Sörös Bence
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Keszericze Márton
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
gyémánt767.122702 mNYMR
10.Hegedűs Anna
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
Holdinger Anna
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
Csepregi Eszter
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
11. osztály
gyémánt766.031638 mNYMR
11.Giczinger Patrik
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Szentgyörgyi Áron
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Pintér Kitti
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
gyémánt764.592517 mNYMR
12.Bruncvig Bálint
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Borhi Botond
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Mándli Csongor
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
gyémánt761.821807 mNYMR
13.Horváth Dóra
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Pintér Gábor
Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
12. osztály

gyémánt760.321670 mNYMR
14.Takács Márk
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Nagy Tamás
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Pörneczi Péter
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
gyémánt760.272311 mNYMR
15.Horváth Eszter
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Kovács Borbála
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Dobos Lili
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
gyémánt750.391663 mNYMR
16.Sulyok Zsófia
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Gadavics Csenge
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Molnár Lilien
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
gyémánt749.452192 mNYMR
17.Jakab Ferenc Péter
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Fodor Zétény Balassa
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Bernhardt Áron
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
gyémánt748.393213 mNYMR
18.Molnár Jázmin
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Simon Balázs
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Eredics Blanka
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
gyémánt745.941730 mNYMR
19.Imre Barnabás
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Kedves Levente
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Kulman Kristóf
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
11. osztály
gyémánt745.521968 mNYMR
20.Zsolnai Alex
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
Tóth Hunor
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
Varjú Noel Álmos
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
gyémánt741.953779 mNYMR
21.Gergely Zsanett Mia
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Buzási Kata
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
Oroszi Fanni
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
12. osztály
gyémánt727.442224 mNYMR
22.Kiss Benedek
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
10. osztály
Rácz István

gyémánt723.942677 mNYMR
23.Sárközi Barnabás
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Györök Anna
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Balogh Andor
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
gyémánt695.242559 mNYMR
24.Balogh Blanka
Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Járóka Kiara
Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Lázár Boglárka
Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
gyémánt691.642843 mNYMR
25.Biró Eliza
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Patyi Ágoston
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Sulyok Balázs
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
gyémánt651.921493 mNYMR
26.Udvardi Rajmund
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Tóth Lilien
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Auer Barnabás
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
gyémánt651.851527 mNYMR
27.Király Levente
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Ivánkovics Gábor
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Csizmazia Máté
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
gyémánt651.761490 mNYMR
28.Daláth Máté
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Németh Zsombor
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Rostás Levente
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
gyémánt645.191837 mNYMR
29.Pintér Lili
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Toldi Réka
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Kovács Fanni
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
gyémánt644.481619 mNYMR
30.Horváth Vica
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Mérges Petra
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Vörös Flóra
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
gyémánt640.241956 mNYMR
31.Rabi Marcell
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Terejánszki Benjámin
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Vajai Bálint
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
arany555.102650 mNYMR
32.Baki Bolivár bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Vörös István
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Takács Zalán

arany551.581936 mNYMR
33.Paik Petra
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
12. osztály
Polczer Hanna
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
12. osztály
Bognár Nóra
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
12. osztály
arany548.761223 mNYMR
34.Elek Júlia
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
12. osztály
Vörös Petra
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
12. osztály
Németh Léna
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
12. osztály
arany548.281156 mNYMR
35.Bank Bence
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Horváth Gábor
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Szvath Milán
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany547.862360 mNYMR
36.Szommer Soma
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Hegedüs Botond
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Francsics Tamás
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany544.561260 mNYMR
37.Fábián Szabolcs
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
11. osztály
Szabó Mátyás
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
11. osztály
Baranecz Tamás
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
11. osztály
arany544.303141 mNYMR
38.Börzsönyi Màté
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Kiss Miklós
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Koppàn Màrk
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
arany543.091146 mNYMR
39.Kimmel Vilmos
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Koseluk Bálint
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Nagy Bence
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany541.221443 mNYMR
40.Lambert
Ciszterci Szent István Gimnázium
12. osztály
Márkus Milán
Ciszterci Szent István Gimnázium
12. osztály
Simon Laura
Ciszterci Szent István Gimnázium
12. osztály
arany540.041212 mNYMR
41.Fábos Alexanra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
Fetzer Fanni
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
Szántó Dávid
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
11. osztály
arany539.133922 mNYMR
42.Csikós Dániel
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Gelencsér Barnabás
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
Albrecht András
SzSzC Jáky József Technikum
11. osztály
arany536.244377 mNYMR
43.Lázár Anna Léna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Szücs Gréta
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Varju Dorka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany531.562188 mNYMR
44.Horváth-Fáraó Emma
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Mészáros Réka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Völgyesi Réka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany529.932018 mNYMR
45.Szilvási András
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Rácz Levente
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
Taizs Ádám
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
12. osztály
arany524.882256 mNYMR
46.Krizsán Emese
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Badics Hanna
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Varga Barnabás
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany520.503356 mNYMR
47.Pálfi Marcell
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Kovács Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Katona Ákos
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany500.481913 mNYMR
48.Szondi Orsolya
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
Latinovics Amina
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
Sóbujtó Zsófia
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
arany489.102656 mNYMR
49.Kocsis Gergő
Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Általános Iskola
11. osztály
Kuncze Kevin

arany483.162270 mNYMR
50.Rosta Benjámin
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Berki Attila
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Garda Balázs
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
arany433.591475 mNYMR
51.Kolozsi-Helyes Dorina
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Samu Olivia
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Szilágyi Sára
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
arany433.581436 mNYMR
52.Hári Boglárka
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Anga Antónia
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály

arany433.541222 mNYMR
53.Kis-Törő Zoé
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Korsós Kitti
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
Császár Panna
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
12. osztály
arany433.531480 mNYMR
54.Kaluczky Titusz
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Hohmann Balázs
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
11. osztály
Albert Luca
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
12. osztály
arany431.731306 mNYMR
55.Lécz Fanni
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
Ligeti Szelina Tímea
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
Tamás Bálint
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
11. osztály
arany430.724483 mNYMR
56.Járomi Ádám
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Németh Gergő
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
Szijártó Szabolcs
Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
11. osztály
arany425.391818 mNYMR
57.Csillag Boglárka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Molnár Balázs
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Sovány Laura
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany423.711447 mNYMR
58.Boruzs Bianka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
Sándor Katinka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
Szabó András Sámuel
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
arany422.061109 mNYMR
59.Komáromi Szófia
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Nedeczky Bettina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály

arany421.821422 mNYMR
60.Pádár Szabolcs
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
Surányi András
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály

arany417.841576 mNYMR
61.Kósa Kornél
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Lázár Botond
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Varga Richárd
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
arany411.391494 mNYMR
62.Markovics Benedek
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
Takács Zalán
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
Tobiás Bence
Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola
12. osztály
arany410.042653 mNYMR
63.Horváth Balázs
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
Horváth Levente
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
Lakatos Léna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
12. osztály
arany399.291853 mNYMR
64.Szabó Előd József
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
Roboz Hunor
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
Csákai Bendegúz
Tatai Református Gimnázium
11. osztály
arany396.172022 mNYMR
65.Martonfalvi Emma
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Faluhelyi Fruzsina
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Vörös Szabolcs
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany392.622380 mNYMR
66.Kovács Korinna
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Varga Regina
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
Bognár Fiorella
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
12. osztály
arany344.592529 mNYMR
67.Szaksz Brigitta
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Mórocz Kira
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
Horváth Réka
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
11. osztály
arany335.863243 mNYMR
68.Horváth Dorina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Völgyi Krisztina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Zergi József
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
ezüst283.591131 mNYMR
69.Péter István
Tatabányai Árpád Gimnázium
12. osztály
Dienes Tamás
Tatabányai Árpád Gimnázium
12. osztály
Kukuda Norbert Dániel
Tatabányai Árpád Gimnázium
12. osztály
ezüst259.571379 mNYMR
70.Erős Dirián
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Kozma Gábor
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Garai Ádám
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
12. osztály
ezüst251.111154 mNYMR
71.Sárossy Bence
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
12. osztály
Hanich Fanni
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
12. osztály

ezüst233.79563 mNYMR
72.Varga Virág Fruzsina
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Takó Dóra
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
Plander Luca
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
12. osztály
ezüst227.921821 mNYMR
73.Erdélyi Anna
Tatabányai Árpád Gimnázium
11. osztály
Gere Zsófi
Tatabányai Árpád Gimnázium
11. osztály
Maschl Lídia Dóra
Tatabányai Árpád Gimnázium
11. osztály
ezüst222.792330 mNYMR
74.Berend András
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Münnich Gergő
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
Váradi Júlia
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
11. osztály
ezüst222.521198 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Skara Eszter
Kardos Gergely
Pataki István
gyémánt781.851347 mBPP
2.Kiss Emília
Kovács Károly
Mikonya-Kovács Judit
gyémánt781.071154 mBPP
3.Albert Csaba
Flextronics International Kft.
Benyovszky Mária
OTP Bank Nyrt
Bujdosó Ildikó
Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar
gyémánt780.961264 mBPP
4.Szász-Vadász Franciska
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kármánné Laczhegyi Márta Anna
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

gyémánt780.141203 mBPP
5.Balogh-Imre Katalin
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
Kerek Krisztián
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
Révész Zsuzsanna
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola
gyémánt777.891345 mBPP
6.Batkiné Szalontai Gyöngyvér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Berta Erika
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Csedő György
gyémánt777.661164 mBPP
7.Bihariné Kiss Anikó
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Hornyanné Huszkó Ildikó
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Paholics Mariann
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
gyémánt776.761358 mBPP
8.Járai Beatrix
Gubányi Károly Általános Iskola
Kertesiné Bátai Erika
Gubányi Károly Általános Iskola
Kasa Tibor
Gubányi Károly Általános Iskola
gyémánt767.471440 mBPP
9.Pethes Kálmán
Németh Kálmán Általános Iskola
Tiringer Csaba
Németh Kálmán Általános Iskola

arany557.211729 mBPP
10.Borbás Péter István
Varga Zsuzsa

arany545.121886 mBPP
11.Hajduné Bilász Ildikó
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
Zentai Piroska
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
Lukácsné Pásztor Zsuzsanna
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
arany522.641477 mBPP
12.Pásztorné Barkóczi Éva
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
Hortobágyi Beatrix
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
Palkovics Rozália
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola
arany522.011602 mBPP
13.Tormáné Csiffáry Tünde
Őrmezei Általános Iskola
Faragóné Kiss Angelika
Őrmezei Általános Iskola
Bíró Barbara
Őrmezei Általános Iskola
arany424.671056 mBPP
14.Benkéné Pásztor Andrea
Veres Pálné Gimnázium

arany384.875165 mBPP
1.Szuchánszki Nóra Lívia
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
Szuchánszki Róbert

gyémánt789.541279 mKMR
2.Lukács Gabriella
ÉMI Nonprofit Kft
Nagy Noémi
Gyulai Implom József Általános Iskola
Nagy Benedek
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
gyémánt781.521249 mKMR
3.Szegi Zoltán
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
Grünfelder Borbála
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
Kedvesné Péter Éva
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
gyémánt773.671212 mKMR
4.Oroszné Vass Ildikó
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Borombós Edit
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Csoh Anita
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
gyémánt701.382007 mKMR
5.Kovács Kata
Rókusi Általános Iskola
Bálint Jácint
Rókusi Általános Iskola

gyémánt673.042389 mKMR
6.Dr. Gerda Anikó
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Mátyásné Károly Eszter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Mátyás László
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
arany560.762001 mKMR
7.Török Enikő
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
Pusztai-Orvos Viktória J.
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

arany500.973446 mKMR
8.Horváthné Vidéki Judit
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
Dr. Gulyás Imréné
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

arany492.062578 mKMR
9.Haumann Katalin
Pálkuti Anikó
Szacsvai Éva
arany397.192439 mKMR
1.Matrai Janka
Pinter Balazs

gyémánt781.081317 mKÜL
1.Babarczi Anikó
Magyar Telekom
Nyőgér István
Palánta Általános Iskola

gyémánt783.381224 mNYMR
2.Radó Gyöngyvér
Állatorvostudományi Egyetem hallgató
Radó János
Pécsi Tudományegyetem

gyémánt782.301141 mNYMR
3.Kiss Ibolya
Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola
Lukács Imre
Lukács Hajnalka
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
gyémánt781.411191 mNYMR
4.Kardos Gáborné
Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

gyémánt778.821347 mNYMR
5.Rácsainé Nyíri Andrea
Csopaki Református Általános Iskola
Fekete-Sófalvi Tímea
Csopaki Református Általános Iskola

gyémánt777.061157 mNYMR
6.Szatmári Imre
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
Stadlingerné Strak Tímea
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
Auth Szilvia
Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye
gyémánt772.891332 mNYMR
7.Ágh Timea
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Erdélyiné Burdohány Ilona
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Futás Orsolya
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
gyémánt770.491450 mNYMR
8.Bodor Éva
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
Keplerné Bátorfi Mária
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
Dergecz Veronika
Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
gyémánt769.121491 mNYMR
9.Szabó Edit
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
Vízi Edit
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
Rabóczky Annamária
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola
gyémánt764.211933 mNYMR
10.Schveibert Róbert
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
Dörnyei Zsombor
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
Trapp-Takács Veronika
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
gyémánt762.241798 mNYMR
11.Débicsné Szigeti Zsuzsanna
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
Görög Dóra
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
Vári Éva
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
gyémánt760.181622 mNYMR
12.Büki Attila Imre
DRV Zrt.
Büki-Márkus Viktória
DRV Zrt.

gyémánt753.992200 mNYMR
13.Moór Marianna
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
Krmpotic Ramóna
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
Gálos László
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája és Alapfokú Művészeti Iskolája
gyémánt744.441711 mNYMR
14.Császár Gergely

arany540.962935 mNYMR
15.Tóth Miklós
Csopaki Református Általános Iskola
Gránásiné Bácsi Tünde
Csopaki Református Általános Iskola
Gerstmárné Takács Beatrix
Csopaki Református Általános Iskola
ezüst265.221053 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Egri Attila
CUJO AI

gyémánt786.431220 mBPP
2.Magyar Eszter
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Antal Zoltán
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Szalkai Ákos
Exclusive Networks Hungary
gyémánt775.211056 mBPP
3.Biró Attila
Morapitiye Sunil
Tauber Boglárka
gyémánt772.861163 mBPP
4.Ughyné Gregor Katalin
Óbudai Árpád Gimnázium
Babarczi Anikó
Magyar Telekom
Nyőgér István
Ökomatek + Piliscsabai Palánta Általános Iskola
gyémánt771.111162 mBPP
5.Argayné Magyar Bernadette
Karinthy Frigyes Gimnázium
Gróf Andrea
Karinthy Frigyes Gimnázium
Tóthné Juhász Tünde
Karinthy Frigyes Gimnázium
gyémánt769.971507 mBPP
6.Dávid Zsuzsanna
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Teleki Olivér
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Hörmann Anikó
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
gyémánt761.431407 mBPP
7.Surányi László
BME
Szabó Lajos
BME
Fuisz Soma
Semmelweis Egyetem
arany551.981076 mBPP
8.Makó András
Makóné Nagy Niké Stefánia
Fekete-Hegedűs Tímea
arany543.531162 mBPP
9.Szekér Nikolett
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Zilahi Ildikó
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Takács Ferenc
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
arany536.452037 mBPP
10.Szuromi Márta
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
Balaton -Takács Valéria
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
Szabó-Hevér Eszter
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
arany530.831690 mBPP
11.Molnár Enikő
BGéSZC Bánki Donát Technikum
Molnár Vera
DE
Berényi Sára Fruzsina
VSZC Lányi Ferenc Technikum
arany426.861457 mBPP
12.Németh Dorottya
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Szabó Zsanett
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Vitkóczi Fanni
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
arany421.911218 mBPP
13.Csoba Attiláné
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
Kilhoff Ágnes
Szigetbecse-Makád Általános Iskola

arany372.773201 mBPP
14.Sonn Valéria
Érdi SZC MOL Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
Józsa Brigitta Rita
Érdi SZC MOL Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
Vargáné Tolvaj Orsolya
Érdi SZC MOL Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium
ezüst285.841025 mBPP
15.Hortobágyi Bozsóka
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Demidov Nikolai
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Aliczki András
Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
ezüst276.581208 mBPP
1.Kovácsné Temesvári Rita
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Luterán Ágnes
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Oláhné Szabados Adrienn
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
gyémánt761.941682 mKMR
2.Ozsvárt Lászlóné
Nyugdíjas
Ozsvárt Katalin
Erste Bank Zrt.
Ozsvárt László
Epam Systems Kft.
arany549.581182 mKMR
3.Sereg János
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
Horváth-Szécsi Anikó
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
Gombosné Kovács Kinga
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
arany525.013166 mKMR
4.Kotán Szilvia
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
Pázmándi Beáta
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
Kis Tamara
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
arany437.881009 mKMR
5.Fridez Dóra
Szegedi SZC Vedres István Technikum
Szemrédiné Mucsi Gabriella
Szegedi SZC Vedres István Technikum

arany425.311126 mKMR
1.Lévai-Benda Gabriella
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Ruffné Szakály Zsuzsanna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Szigeti Tamás
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
arany562.471397 mNYMR
2.Brinkács Krisztián
Brinkács Réka
Vasvári Pál Gimnázium

arany553.721369 mNYMR
3.Hajduné Nagy Ágota
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Balázs Géza
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola

arany443.031646 mNYMR
4.Baloghné Pálfi Ildikó
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
Mesicsné Vágvölgyi Beáta
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
Rumpler Nikoletta
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
arany442.58987 mNYMR
5.Bartal Zsolt
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati Istvánné
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati István
arany435.90991 mNYMR
6.Borbélyné Rostaházi Krisztina
Ciszterci Szent István Gimnázium
Temesvári Edit
Ciszterci Szent István Gimnázium
Nagy-Gombás Szilvia
Ciszterci Szent István Gimnázium
arany430.021171 mNYMR
7.Kvéder Bence Gábor
PTE BTK Anglisztika Intézet
Török Attila
BME VIK Mérnökinformatika hallgató
Török Tímea
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
arany429.971417 mNYMR
8.Schäfferné Haragó Krisztina
Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Gettó Terézia
Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Szerencsés Ilona
Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda
arany426.322556 mNYMR
9.Auer Laura
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
Bálint Boglárka
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
Rácz Nóra
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
arany425.011430 mNYMR
10.Dr. Gondor Anna
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
Kis Ágnes
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
Paszler-Nagy Zsuzsa
Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
ezüst288.511110 mNYMR
11.Major Szilvia
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

ezüst287.641059 mNYMR